Regélő Pesti Divatlap, 1844. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)
1844-05-16 / 39. szám
611 lemez, melly egyik virágot megkülönbözteti a’ másiktól. Ne gondoljátok, mintha ezen sorokon, jellemzéseken átmenni valami hosszas, unalmas fáradságos lenne. Egyszerre át megyen a’ lélek ezen sorozatokon, csak a’ név az mit a’ fűvésznek keresni kell. Legyen néhánynapi béketüréstek a’ tanuláshoz , ’s már megjelenhettek a’ mezőkön, az erdők’ sűrűjében, a’ tavak’ partjain, szóval ti virágokat már könyvből, és tudományosan ismerhettek meg. Néhánynapi tanulás mennyi örömöt szerez kebleteknek ! Elmúlik a’ nyár, az ősz gyümölcsözőkké teszi a’ plántákat, beáll a’ tél, fehérmez , jégpánczél vonja be a’ természetet, csak a’ fűvész az, ki igazán szomorteljesen kiséri el a’ tavaszt, a’ nyálat, az őszt nagyszerű sírjába. Más örömmel megyen szembe a’ téllel, a’ farsang karjaiba dől ’s átvigadja a’ telet. A’ fűvész szomorkodik az elhalt természet után, ’s mégis mi édes e’ szobor — betekint gyűjteményébe (Herbarium) ’s olly édes szomorral emlékezik vissza a’ kedves órákra, a’ gyönyörű helyekre hol virágait felé. Ha felkel a’ tavasz sirja’széléről , ’s a’ tavaszhó lágykeblén már tűnedeznek fel a’ virágok szebbjei, kinek olly édes, olly nagyszerű a’ tavasz mint a’ fűvésznek? Felkeresi ő rég nem látott kedveseit, köszönti őket az újjászületés’ májusi napjain, édesen enyeleg az Adonissal, melly távairól mosolyog a’ siető fűvész szemeibe. A’ jövő élet’ napja ez kicsinyben. A’ férfi nem nagyobbszerű kirándulásokat tehet a’ nyári szép napokon, a’ távol havasok’ rengetegébe, a’ zöld fenyvesek’ árnyi közé, ’s a’ vadon álló sziklák tetejére , mit a’ nőnem gyengeségiért meg nem tehet, bár ez sem félhet, hogy rhinocerus szaggatja szét mint Van Hasselt Jávában, vagy mint Peruban Poeppigot mérges kigyó marja meg. Ragadozó állatoktól annyira tisztulnak erdeink , hogy sok évek alig tudnak példát adni, mikép ember ragadozó állatok közt végezte volna életét, é s nyáron épen nem. Nem félhet, hogy honi lakosok támadják meg mint chinaiak Maeklotot. Vagy a’ vizát nyeli el mint Sellow-ot a’ Rio Francisco, mert a’ folyók is szelídek hazánkban ’s édesgetik a’ fűvészt békés partjaikhoz. Tele szelenczével, mint szorgalmas méh , száll le a’ fűvész a’ havasok’ tetejéről, ’s örömteli jelenik meg kedvesei közt, mint Jussieu, Humboldt, Hügel indiai utjokból , vagy mint Bory de St. Vincent’ földkörüli roppant útjából. Jörtek a’ mezőre ifjak, ’s ti szépnem füssetek fel Flora hívei’ seregébe , a’ gyönyörű ezüst folyású patak, a kedves illatot lehellő erdők’ sürűji, a’ roppant időkig élő hársfa, az egynyári kicsiny virágok, melylyekkel mindenütt rakva a’ természet, elég éldeletet fog nyújtni lelketeknek, ha ti is hűk lesztek hozzájuk. — Hazám’ szépei! tudjátok, az ember testből és léleből áll; ha miveljük a’ testet, ’s minden alkalmat megragadunk tökéletesítésére , mennyivel dicsőbb, istenibb lelkünket mivelni, ’s tökéletesitni a’ lehetőségig, melly túl szárnyal a’ földi életen, mikor a’ test porrá semmisül.—Ha van valami, bizonyosan a’ fűvészet az, melly a’ lelket szelíddé, jóvá, nemessé formálhatja , ’s a’ mellett kedves élvezetet is nyújthat a’ hozzá hiv kedvelőnek. — Ifjak! ’s hazám’ szépet! vegyetek könyvet kezeitek be , menjetek ki az illatárt lehelő mezőre ’s nézzétek meg a’ mezei virágokat, mert pompásabbak azok Salamonnál. CSERNÁTONI SAMU. ELHAGYOTTSÁG. Egy puszta! — — A’ tág lapályon Csend ’s némaság terűi; Itt állok én, a’ vándor, Hazámban is olly egyedül. ’S ki búval árva szivében , E’ térekhez haladt, Nem lát se’ hegyet, se’ tornyot Az égnek boltja alatt. Naptól fölégetett fű, Száraz, forró homok, Itt-ott egy hosszú kútgém — ’S még mindig itt vagyok ! De merre siessek innen, Milly földi vidék felé ? — Éjszaknak-e , vagy nyugatnak ? A’ szép keletnek-é ? Kelet felé lakik Ilkám , A’ szép kedves, kinek Örök szerelmet eském — ’S szememben könyvezeg. A’ múltnak szép idejébe Búsan merengek át, És mintha intene , látom Ilkát, a’ szép leányt. Csókoltam bársonyos ajkát, Tartottam lágy kezét, Öleltem karcsú derékját — Oh eltűnt mennyei lét!... 612