Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)
1844-08-18 / 7. szám
Petőfi Sándornak.**) Eperjes, nyárhó végén 1844. Hogy is ne szóljak vissza pár soron, Dalodra , te pogány Anakreon ! Ki még az égben is — kemény dolog — Csak bort s szerelmet énekelni fog. Őszinte vagy, lepletlen, egyenes, Ki álvirágot dísznek nem keres : De nyílt szavadra, pajkos verselő, Még engem is vehetnek ám elő! Mámorvitéznek tarthat annyi lány — S szakadni fog kosár, kosár után ! Csépelni fognék akkor lantodon, Mig üszvezúznám, rósz Anakreon— Tudod , boros pohárt szép hölgy utál ; Mert véle tán vetélkedésre száll, Bírván, mi szinte gyújt és mámorít, Bűvös szemeknek gyémántkelyheit. Od a mióta ittam illy pohárt, Mellemben a szív tétovázva járt — És én, a többit bár meg nem vetem, Minden borok felett ezt szeretem! Nem árt talán e kis nyilatkozás : Jobb, szólok én, mint szóljon róla más. Térjünk te hozzád, elpártolt színész ! Ne bánd, hogy álmod feledésbe vész. Ha több lett volna álomnál, tudom , Te meg nem álltál volna félúton. De álom , álom , tarka buborék Fog még teremni másutt is elég! Színész mit épit, dől még kéz alatt — Egész országa , néhány pillanat : Mi boldogabb! kit istenünk szeret. Oltván belé teremtő szellemet, Hogy zengené, mi mást titkon hevít, A földi lét örök szentségeit. Szivén ragadta egykor ősömet, Szárnyára kaphat újra engemet, És a nagy éjben alvó unokát — Ezt gondolom , emlékezvén reád ! Nagy színpad ez! élhetsz e színpadon Kín és gyönyör közt... hírben... szabadon... Mert, hol megannyi szárny emelkedik , A dal bilincse is majd széttörik , S a dalnak , mellyet itt ott hó fedez — Meleg napokban koszorúja lesz! Reményeink tavaszt sugárlanak — Legyünk mi benne zengő madarak! Pacsirtanép föld és éggel rokon , Keltvén, riasztván éles hangokon : A honmező hogy népesülne fel, S tegyünk örömmel, a mit tenni kell! Írtad, szeretsz ségen szerettetel, Miből föléd búnak felhője kel : Most minden órán írnod kellene — Fájó kebelből legszebb a zene. Ha ujralátod a szép gyermeket, A szerk. Melly jó szivednek más világa lett : Csókold meg , mondván : ,,ezt egy jó barát Lehelte a nagy távolból reád! Ki híven érti lángtelt kebelünk , Ki nem perel s okoskodik velünk, Hogy, sorsnak, észnek ellenére bár, Köztünk a szerelem villáma jár!*" K e r é n V. Kisvárosi protocollum .*) I. Szólásmód. A szólásmód maga az ember, mond Buffon... vagyis, hogy mindjárt első alkalommal ne legyünk kénytelenek idegen portékára szorulni; de különben is , minthogy a francziáktól igen sokban különbözünk, kezdjük az itthon sült közmondással: ökröt a szarván, embert a szaván. Stylistika , vagy szólás- , beszédmód nélkül az ember száját sem nyithatja föl, és valamint, a grármadártól kezdve a nádiverébig, minden madárfajnak megvan a maga hangja, úgy minden emberi felekezetnek megvan a maga szólásmódja a tudományos társaságokétól kezdve a palóczokéig. Nevezetesen pedig a kisvárosiak beszédmódján olly különös bélyeg van, hogy ha más jellemző tulajdonuk nem volna is , mihelyest megszólalnak , a szeg rögtön kiüti magát a zsákból, vagyis, amint mondom : ökröt a szarván, embert, különösen pedig kisvárosi embert, a szaván. Akinek egy kis esze van, természetesen fogja tudni, hogy én itt a kisvárosokban lakó nagy urakat nem értem; ezeket ha Bécsbe hajtják is a hitelezők vagy szerencse, mindig urak maradnak kölcsönpénzen vett négy lovas határdban úgy mint gyalogjában , magukhoz mindig hasonló urak, tehát beszédmódjuk is bonton , és csak szükségből magyar. A kisvárosi ember legfőbb szükségeinek egyike a szólásmód. Ki ezt szárazon nem akarja hinni, csak annyit veszt vele, mintha nem hisz ama száz meg ezer állításoknak, mellyeket napjainkban szárazon , minden bizonyítás nélkül felhozni már olly divattá vált, hogy az okadás időszaka helyébe az ok nélküliség, hogy ne mondjam, az oktalanság boldogtalan korszaka látszik bekövetkezni. S aztán semmi sincs ok nélkül, de, lelkemre, az már csakugyan ok nélkül van, hogy annyi mondatik és létetik ok nélkül. Hogy megmutassuk , kisvárosi polgárember mennyit ad a szólásmódra, nem kell Piripócsba mennünk. Nézzétek őt, például, midőn a kénytelenség olly idegennel hozza érintkezésbe, kinek külsején főkép a mai szakállas divatvilágban nem tud eligazodni : ha várjon tekintetes úrhoz van-e szerencséje, vagy árendáshoz ? Szorul, izzad , félig meddig hajlong... mert hátha kisül, hogy zsidóval beszél, ki ad neki kárpótlást a méltatlanra fecsérlett bókokért? Tehát urazza, mint szokta a hozzá bekvártélyozott pandúrt *) V. barátunk, ki két első társadalmi czikkét Darázsy név alatt irá . Irodalmunk ismerői által egyszerre felfedezteték. Illyen a valódi jeles, eredeti iró ! hiába rejtegeti magát, sajátságos írásmódjáról mindjárt megismerik. Azért tartá Berne az álnevűséget haszontalannak. Ezen költemény kissé későn érkezett hozzánk a Petőd által Herényihez irt levél után. *) Egyik jeles költőnk, ki magát megnevezni nem akarja, illy czim alatt közlend csupán a kisvárosi életre vonatkozó humoristikai czikkelyeket, hazánk egyik legtisztább magyarságu városából. — Üdvözöljük őt e pályán is ! A szerk.