Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)

1844-09-01 / 9. szám

270 269 ehhez még Villám­szeghi legénye azt is adá, hogy a leve­let gyönyörű barna szobaleány hozta, kit Minkának hínak. És ez már elég volt, hogy Villám­szeghi ez éjjel ne aludjék. — ,,Tehát Lenkey Adél... Lenkey Adél...é­s kez­dett vetkőzni... ,,Ha elgondolom, hogy ezen dicső teremtés engem szeret — folytatá, kényelmesen ágyára dőlve, s kezét egymásba téve — meg kell őrülnöm. — Kedves Ruthard, kedves Ruthard... minő édes kifejezés... tudtam, hogy végre még is csak belém kell egynek szeretnie... s milly érzelgős, milly ábrándos szerelem ez az enyém — én már viszont is szeretem őt — csak erre vártam — ! El van határozva... törik szakad, ebből ollyan házasság lesz, mint a pinty!“ — E szavakat már a takaró alatt mondá. E jeles magánbeszéd után, minthogy nem akart ál­matlan szemekkel megjelenni az első találkozásra, elhatá­­rozá magát, hogy el fog aludni; azonban egyik órát a má­sik után hallá lekongani, s az álom mindegyre kerülé árva pilláit, erőteté magát, behunyá szemeit... mind híjába! — Gyertyát gyújtott, elővevé az Álmok czimü drámát, s még ez erős ópiumféle altatószer sem használt; később hozzá fogott az egyszeregyhez, de már a háromszor hatnál a Jósef­­tér 18dik száma jutott eszébe, s végre reggel úgy érzé, mégis aludt egy keveset, s megemlékezék, hogy utolsó gondolatában a női élet csendes boldogságáról elmél­­kedek. Hogy egész délig az idő ruhaválogatásban s öltözkö­désben telt el, azt mindenki könnyen kitalálhatja—, hogy pedig a fehér mellény s nyakkendő s széles galléré , á fa­kékéból frakk, kifodrozott hajazat, elszter­bot és keztyű nem hibáztak, azt viszont kiki könnyen elhiheti, így felkészülve, a rendelt órakor már a lépcsőkön kopogott szerelmes lovagunk. Furcsa! Lenkey tanácsnok­­nénak adjuk a látogatást­, s többnyire Adélkával fogunk mulatni, ki remélhetőleg már találandott alkalmat egy pár szót tanú nélkül is váltani kedves Rithardjával. —Mindez még a maga rendén volna — ámde Adél kisasszony már mátka. Villám­szeghi úr azonban akármitől tartott inkább, mint egy vetélytárstól, — kis bátorítás után megnyitá az ajtót. Az első terem üres volt — a bútorok bevonva, s minden ékszertől megfosztva vajának, a festvények pedig egy halomban papírba burkolva a szoba közepén további rendelkezésre vártak. — ,Mi az ördög — itt utazni akar­nak? — Ah! most tudom, Adélkám búcsúzni akar tőlem... a jó lélek.­ — Egy szobával tovább megyen —, a jobbra nyitó ajtó az elfogadó szoba, azonban a várt hölgykor he­lyett egy vígan lakomázó társaságra akad. Kitűnő köztük Vercsey báró, s a tegnap esteli czim­borák. — Villámsze­­ghi beléptekor mindnyájan hangosan felkaczagtak,—• felug­rándoztak , s őt Európa minden nyelvén köszönték. Villám­szeghi első tekintete tükörbe esik. Öltözeté­nek választékossága elárulta őt, hogy hölgyek közé akart jönni. Elpirult, s a alig jutott eszébe, barátit viszont kö­szönteni. A nagy hahoták közül legelőször Vercsey báró szavai sivithatának keresztül értelmesebben. —•— ,,Isten hozott, kedves Ruthardom — isten hozott — szinte hinni kezdém, hogy el sem jösz! Megkaptad levélkémet?“ — Levélkédet ? — akadozó Villám­szeghi, a társa­ság pedig kaczagott s nagyot ivott az elmésség sikerültén. — Vagy tán nem kaptad volna... Villám­szeghi nem felelt... elsötétedék... a társaság­ból soknak nevettében a széke is majd eltörött. — De felelj már... Isten bizony, a mi jó Ruthardunk egészen zavarba jött. — Minő levélkéről beszélsz?.. — Parbleu!—Hát levélkémről., mellyben 12 órára ide kértelek.. Teringettél.. talán csak nincsen más isme­rősöd is e házban. — Nem mondtam, barátim? — ez a Rut­hard ábrándos ficzkó... Uram bocsáss, talán csak nem jöttél arra a gondolatra, hogy a levelet hölgy irta... — Én? — mentegetőzék Villám­szeghi... — Nem te barátom, isten ments meg, hiszen öltöze­tedről látszik, hogy baráti körbe készültél. — Kérlek, barátom, beszélj világosabban.... — Vagy tán azt gondoltad volna hogy Adél... az én kis pajkos cousineom, egyszersmind mátkám... Barátocs­­kám, vigyázz! — Hogy gondolsz illyent, Vercsey.. — Tréfaság, más semmi — veled akartam ma regge­lizni. Ez az egész. Bocsáss meg a tréfáért— Adélék jókor reggel falura utaztak. A nyáron ez lesz szállásom — szép órákat fogunk itt tölteni — ez volt a beavatás. Tehát nem haragszol ?.. — Épen nem, barátom. — Ezt vártam is tőled. — Kis öltözködési alkalmat­lanság , egy álmatlan éj, kis csalatkozás. —Ez az egész ! — Nem érdemelné meg mindezt azon gondolatba, hogy téged Adél meghívott... — De ha mondom, ez eszemben sem volt... — Itt a szék, ülj le, egyél igyál, s ne beszélj.—Csak hogy itt vagy. Különben is későbben dolgom lesz veled... — Pénzre van szükséged? felesé hirtelen Villám­szeghi, s gunyöröm vonult ajkára, egy terv, mellynek kiviteli órája elközeledék... Tehát ismét pénz kell neked jó Károly? — Neked Ruthard ördögöd van. — Mennyi kellene... úgy­, körülbelől... — Mentül több, annál jobb. — Gondolnád, ötezer pengő elég volna ? — Ruthard!.... — Épen van nálam annyi... — Ruthard! nyakadba borulok.. — De hát a fizetési határ­idő... — Mikor akarod.. — A kamat. — Az a te dolgod.. — Annyi mint az — adok öt ezret... te irsz huszonötöt. — Huszonötezret! lánczhordtál, ez mégis sok — mit mond ön? — csődömet rendeljem el... — Balga vagy, Károly.... gavallér létedre csődről

Next