Budapesti Reggel, 2005. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-01 / 178. szám

2 IGNÁCZ ISTVÁN A Pest megyei rendőrfőkapi­tány utasítására másfél ezer egyenruhás vigyázott a 20. Magyar Forma-1. Nagydíj versenyzőire és nézőire. A földi és légi irányításnak köszönhetően kétszázezren jutottak ki és vissza zökke­nő-, azaz dugómentesen a Hungaroringre. Az utak mellett a parkolókra is jól vi­gyáztak a rendőrök. Csak egyetlen autónak és néhány pénztárcának kelt lába négy nap alatt. Nem lehetne min­dig ilyen eredményesen óvni az értékeinket? DAVID Kiesett a nagydíjról Számos zöldhasú bankóról kellett lemondania David Coulthardnak. Főszponzora minden világbajnoki pontjá­ért százezer dollárt ad, eh­hez azonban versenyben kell maradnia. A Hungaroringen ez nem sikerült. A Ralf Schumacherrel kakaskodó Alonso első vezetőszárnya csapódott autójához, egy al­katrész még a bukósisakját is eltalálta. Kiállásra kény­szerült. A boxutcában vi­gasztalta magát, ahogy bár­ki más tenné, szerencsére nem lett komolyabb bajom. fi­­­ Ki JÓl teljesítettek COULTHARD épült a Dunán A VÁRKERT BAZÁRRAL Szem­ben, az alsó rakparthoz csatlakozva új kikötő épült. Innen a szállodahajók uta­sai könnyen elérhetik majd a főváros legfőbb turiszti­kai célpontját, a budai Vá­rat. Budapesten eddig hét nemzetközi kikötő műkö­dött. Ez kevés a szállodaha­jók egyre növekvő forgal­mához képest. (kg) Áram nélkül maradtak a XII. kerületben csaknem tíz órán keresztül nem volt áram tegnap haj­nalban Budapest XII. kerü­letének nagy részén. A Bu­dapesti Elektromos művek szerint a hiba szombaton késő este keletkezett és va­sárnap reggel háromne­gyed hétre tudták csak helyreállítani. (vz) Már csak­ néhány nap a HÉV nélkül ezen a héten véget ér a közel két hónapja tartó szentendrei HÉV teljes fel­újítása. Várhatóan már csak csütörtökig kell pótló­buszokkal közlekedniük az észak-budai utasoknak. A korszerűen megújított pályán gyorsabban és sűrűbben járnak majd a vonatok. (vz) BELFÖLD Továbbra is a Fidesz áll az élen a pártok népszerűségi listáján felmérés A július valamelyest csökkentette az MSZP hátrányát Hétfőnként új eredmények a A Budapesti Corvinus Egyetem Marketingkutatás és Fogyasztói magatartás tanszéke és az ASM Kiadói Kft. közvélemény-kutatást végez a napilapot vásárló, felnőtt magyar lakosság körében. A minta nem rep­rezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de alkalmas­a« arra, hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról követ­keztetéseket vonjunk le. Ha tegnap lettek volna a választások, ön melyik pártra szavazott volna? Júliusban nőtt az MSZP támogatottsága Ha közvetlenül lehetne miniszterelnököt választani, ön kire szavazott volna? Amennyiben lehetőség lenne közvetlen miniszterelnök­választásra, júliusban a szavazatok 25,8%-át Gyurcsány Ferenc, 29,3%-át pedig Orbán Viktor szerezte volna meg így a múlt hónapban mért 6,2 százalékpontról 3,5 száza­lékpontra csökkent a különbség népszerűségük között. Július hónapban kismértékben a kor­mánypárt javára módosultak a pártpre­ferenciák. Az MSZP 3,2 százalékponttal növelte népszerűségét a júniusi adatok­hoz viszonyítva. A Fidesz szavazóbázisa ugyancsak bővült, azonban kisebb mér­tékben, 1,3 százalékponttal. Az SZDSZ 4,8%-os, az MDF pedig 4,5%-os támogatottsággal rendelkezett júliusban, ami alig magasabb az egy hónappal ezelőtt mért értékeknél. Nőtt a szavazási hajlandóság. Júliusban 4,7 százalékponttal többen mondták azt, hogy elmennének szavazni. A bizonyta­lanok száma kicsivel csökkent. Összehasonlítva a biztos szavazók júliu­si pártpreferenciáit az egy hónappal ko­rábban mért értékekkel, megállapítha­tó, hogy ezúttal az MSZP támogatóinak aránya mintegy 1,6 százalékponttal nőtt, míg a Fidesz 2 százalékpontot vesztett korábbi népszerűségéből. Az MDF és az SZDSZ szavazóbázisa gyakorlatilag nem változott júliusban, mindkét párt támogatóinak aránya az 5%-os parlamenti küszöb felett van a biztos szavazók körében. A parlamen­ten kívüli pártok támogatottsága ös­­­szességében továbbra is a biztos vá­lasztók körülbelül 7%-át teszi ki. Ön szerint szükség van-e az ittas vezetés és a gyorshajtás büntetésének szigorítására? A KUTATÁS VEZETŐI: DR. SIMON JUDIT ÉS DR. HOFMEISTER-TÓTH ÁGNES FORRÁS: BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TANSZÉK - REGGEL-GRAFIKA Az eredmények szerint a megkérdezettek többsége (62,8%) egyetért a szigorításra vonatkozó javaslattal, míg a jelenlegi rendszert 24,1%-uk támogatná. A válaszadók 5,7%-a már így is túl szigorúnak tartja a szabályokat, 7,3%-uk pedig nem tudta megítélni, szükség lenne-e szigorításra. Az ittas vezetőkkel nem sokan elnézőek MAGYARORSZÁGON tavaly a ba­lesetet okozó autóvezetők 12,6%-a volt ittas. Minden ne­gyedik alkalommal az ittasság állt a háttérben. A rendőrség véleménye szerint az ittas veze­tés és a gyorshajtás büntetésé­nek szigorítására lenne szük­ség a balestek számának csök­kentése érdekében. az Országos Rendőr-főkapi­tányság javaslata szerint, ha valaki akár csak egy pohár bor vagy sör elfogyasztása után a volán mögé ül, jogosítványát a rendőrség a helyszínen, azon­nali hatállyal bevonhatná. Ezen a héten arról kérdeztük a napilapvásárlókat, hogy véle­ményük szerint szükség van-e az ittas vezetés és a gyorshajtás szankciójának szigorítására. az eredmények azt mutatják, hogy a megkérdezettek többsé­ge (62,8%) szerint szükség van a szabályok további szigorításá­ra, míg a jelenlegi rendszert 24,1%-uk tartaná meg. Pártpre­ferencia szerint elemezve azt ta­láltuk, hogy a Fidesz szavazói az átlagnál nagyobb arányban (mintegy 73%) fogadnák el a szigorítási javaslatot. Az MSZP- re szavazók a megkérdezettek átlagos véleményéhez hasonló arányban támogatják a szigorí­­tást (mintegy 65%-ban). A jelenlegi szabályozással az átlagnál elégedettebbek az SZDSZ és az MDF szavazói. A férfiak és a nők közti különb­ségek szintén figyelemreméltó­ak: azok között, akik szerint túl szigorú, illetve megfelelő a je­lenlegi büntetés, magasabb arányban vannak a férfiak, míg a nők a szigorítást szorgalma­zók táborában vannak többen. A régiónkénti összehasonlítás­ból kiderül, hogy Budapesten az átlaghoz képest többen tart­ják túl enyhének a jelenlegi szabályozást. A Dunántúlon va­lamivel magasabb azok ará­nya, akik szerint megfelelő mér­tékű a büntetés, és Kelet-Ma­­gyarországon is az átlagnál töb­ben tartják jónak vagy túl szi­gorúnak a mostani rendszert. REGGEL - 2005. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ Megteltek a budapesti strandfürdők Nem dőlt meg a melegrekord. Bár Budapesten csak négytized fokkal maradt el a hőmérséklet az ezen a napon eddig mért leg­magasabb fővárosi értéktől. A hétvégi hőség megtette a ma­gáét, csaknem telt házat hozott a strandoknak. Csütörtökön még csak húszezren mentek hűsölni a medencékbe, pénteken pedig huszonötezren voltak. Szomba­ton viszont már 33 ezren váltot­tak jegyet. Erre legutóbb a nagy május végi kánikulában volt pél­da. Évekkel ezelőtt voltak olyan napok, amikor 40-45 ezren men­tek ki a strandokra egy-egy na­pon. A 33 ezer sem rossz, külö­nösen egy olyan hűvös, esős jú­lius után, mint az idei volt. Most szombaton a legtöbben, közel hétezren a Palatínuson zsúfolódtak össze. A Dagályba körülbelül ötezren mentek el. Furcsamód a Széchenyi fürdőt is ugyanennyien választották, pedig kánikulában általában a strandok népszerűbbek. A Gel­­lértben volt olyan időszak, ami­kor átmenetileg nem tudták beengedni a vendégeket, mert elfogytak az öltözőszekrények. A kisebb, külső kerületi stran­dok is szép forgalommal zárták a hétvégi napokat. A természetes vizek partjain is óriás volt a zsúfoltság. A Ve­lencei-tónál alighanem legjobb napjaikat könyvelhették el a bü­fések. Velencefürdőn a szabad­strandon még este hétkor is kí­gyóztak a sorok a pultok előtt. A vendéglátósok elszokhattak a népes vendégseregtől, annyira lassú volt a kiszolgálás. A MÁV sem teljesített jóhezen a hétvégén. Szombat reggel az utasok hiába várták egy vonat indulását. Elromlott a mozdony, a vasúttársaság pedig nem tud­ta pótolni. Minderről elfelejtet­ték értesíteni a Balatonra és a Velencei tóra igyekvő utasokat a hangosbemondón keresztül. ■ Vajta Z. Vízrekord a fővárosban AZ ÉV LEGNAGYOBB Vízfogyasztá­­sát mérték Budapesten a hétvé­gén. A 715 ezer köbméter víz közel 200 ezer köbméterrel ha­ladta meg az átlagos napi mennyiséget. Hiány nem volt, a Fővárosi Vízművek naponta egymillió köbméter víz kiterme­lésére képes. Ez tartós kániku­lában is biztosítja az ellátást. Offshore cégek kezében az Andrássy úti paloták hamis ígéretek Az önkormányzat korábban megígérte, most mégsem áll szóba a bérlőkkel Csupán a botrányt akarta elke­rülni a VI. kerületi polgármes­ter, amikor egy hónapja fűt-fát ígérgetett a potom áron elkótya­vetyélt Andrássy úti műemlék­házak bérlőinek. Ezt Gyenge Zsolt fideszes önkormányzati képvi­selő jelentette ki a Reggelnek. Verók István akkor azt mondta, az önkormányzati tulajdonú pa­loták eladása miatt utcára vonu­ló tüntetőknek, hogy valamen­­­nyi lakóközösséggel leülnek tár­gyalni. De a polgármester eddig egy lakásba sem csengetett be. Sőt, a lakók azt állítják, az illeté­kes vezetők egyáltalán nem haj­landóak velük szóba állni.­­ Az önkormányzat a saját ér­dekeltségi körébe tartozó cégek­nek értékesítette az épületeket. Azt nem tudjuk, hogy kinek, mert folyton változnak a tulajdo­nosok - meséli felháborodva Misefay Tibor, az Andrássy út 19. egyik bérlője. - Van olyan épület, amelynek másfél év alatt a negyedik tulajdonosa van. A tulajdoni lapok szerint a leg­utóbbi egy a Marschall-szigeten bejegyezett offshore cég. Ezek nemhogy az épület műemléki helyreállításáról nem tudnak gondoskodni, de még a takarí­tást sem tudják megoldani. Tisz­tességes úton ebben az ügyben nem lesz megoldás. A tíz érintett Andrássy úti épület lakói szerették volna meg­vásárolni a bérleményüket, de nem élhettek elővásárlási joguk­kal. Az önkormányzat ugyanis saját rendeletét megszegve, tör­vénysértő módon adta vagy cse­rélte el a házakat. Ezt az Állami Számvevőszék és a Közigazgatá­si Hivatal vizsgálata állapította meg. A kerület vezetése elismer­te, hogy hibázott. De semmit nem tesz, hogy orvosolja e hibát. - Két ingatlan esetében kide­rült, olyan előterjesztés alapján döntött a képviselőtestület az ér­tékesítéséről, amely nem felelt meg a valóságnak. Emiatt rend­őrségi feljelentést teszek - közli Gyenge Zsolt - A lakóknak bíró­sághoz kell fordulniuk. Ha nem akarják kifizetni a mintegy egy­millió forintos perköltséget, egyesületbe kell tömörülniük. De még így sem lesz olcsó. És akár évekig is eltarthat az eljárás. Kerestük az ügyben Verók Ist­ván polgármestert. De sem őt, sem az illetékes Fürst György al­polgármestert nem tudtuk elér­ni lapzártánkig. ■ Tóth T: Alapos a gyanú, hogy sokáig nem kerül elő a ház új tulajdonosa

Next