Reggeli Újság, 2004. december (1. évfolyam, 229-254. szám)
2004-12-01 / 229. szám
2004. december 1. Városházi körkép Amint arról már beszámoltunk, a város vezetőségének célja, hogy a városházán civilizáltabb körülmények között fogadják és szolgálják ki Nagyvárad adófizető polgárait. Kíváncsiak lévén a változásra, s bebarangolták a hivatal folyosóit. A főbejárat méltóságteljes bejáratán belépve szőnyeggel borított lépcsőfokokon juthatnak irodáikba a hivatal munkatársai. Polgárőr és portás igazítja útba a tájékozatlan és nem eléggé magabiztosan viselkedő embereket. Az ügyes-bajos dolgaikat intéző lakosok viszont általában a Városháza (Teleki) utcai kapun lépnek az épületbe. Itt is portás tájékoztatja illedelmesen az embereket. Mindkét bejárat előcsarnokának falán óriási táblán van feltüntetve, hogy az irodák melyik emeleten és milyen szám alatt találhatók, milyen órarend szerint zajlik az ügyfélfogadás, de megtalálható az irodavezetők és az alkalmazottak névsora is. Ha valaki mégsem tudna ez után eligazodni, a portás készségesen nyújt segítséget. Az oldalbejáratnál fénymásoló, könyvstand és bankautomata is található. A folyosókon csupán néhány helyen találtunk sorokat. A földszinten a közönségszolgálat irodaelőtt várakoztak néhányan, de ügyintézés, és az alkalmazottak is kedvesek” - fogalmazott egy, a sorára várakozó idősebb házaspár. Hasonló kép fogadott az anyakönyvi hivatal ajtaja előtt is, a sorbanállók nem elégedetlenkedtek. Más volt azonban a hangulat a Biró Rozália alpolgármester fogadóórájára jelentkezők körében. Az első emeleti előszobában a déli órákban többen is toporogtak. Leginkább idős emberek és kisgyermekes fiatalok. „Már reggel nyolc óta itt vagyok. Igaz, csak kilenctől fogad az alpolgármester, de szerettem vóna az elsők között túlesni a meghallgatáson. Most lássa, kedves, már fél egy van, és még sehm semmi. Elpazaroltam a fél napomat” - panaszolta egy egyszerűen öltözött középkorú asszony. „Idősek és betegek vagyunk. Mi nem szórakozni, hanem komoly problémákkal jöttünk ide. Ez már nem is bürokrácia, hanem az emberek megalázása. Még vécé sincs, csak a földszinten valahol, de nem merek lemenni, nehogy közben rám kerüljön a sor” - háborgott egy idős bácsi. Mint kiderült, nem sokkal a fogadóóra kezdete után az alpolgármester hirtelen közbejött ügyintézésre hivatkozva „röpke” negyedórányi türelmet kért a várakozóktól. Azóta három óra telt el... A toronyépületben található a munkaügy és a Szociális és Családügyi Hivatal. Egy kívülálló akár a városháza mostohagyermekének is tekinthetné ezt az épületet, amelyet bár kívülről szépen rendbetettek, lefestettek, folyosóin omladozik a vakolat, és a második szintig kanyargó lépcső hőfokait ki tudja, hány ember koptatta le ilyen látványosan. Amióta a nyugdíjpénztár új székházba költözött innen, az emeleti irodák szinte teljesen üresek. Csupán a munkakönyvek archívumánál várakoztak néhányan a legfelső szinten. Ugyanitt több munkás - festők, kőművesek - is serénykedtek a felállványozott folyosón. Egyelőre a még ép vakolatot vakarták le a falakról. Hamarosan az épületnek ez a része is megszépül. Már éppen ideje! Sükösd T. Krisztina ottjártunkkor senki sem háborgott: Postafiók Nekünk van és lesz véleményünk erről, arról, amarról. Bizonyára önnek is van és lesz. Ha közzé akarja tenni, írja meg és hozza be vagy küldje el szerkesztőségünkbe. A Postafiók rovatot azért indítottuk útjára, hogy az olvasói leveleknek, közlendőknek teret biztosítsunk. Levélcímünk: Redacjia Reggeli Újság, of. p. 9., c. p. 117., 410353 Oradea. E-mailt is küldhet a reggel@rdsor.ro címre, vagy telefonon is jelentkezhet (469-264). Várjuk írásait, hívásait! Ha szókimondása miatt netán fél az esetleges retorzióktól, nevét és címét akkor is írja meg, mondja be, de kérésére nem fedjük fel kilétét a lapban. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” A címbeli bibliai idézet jár mostanában sok határon túli magyar ember fejében. Vasárnap lesz-e vajon együttérzés az anyaországiakban, gondolnak-e ránk is, amikor igennel vagy nemmel voksolnak? Sokszor felhangzik a magyar Himnusz a templomban: „Isten, áldd meg a magyart, /Jó kedvvel, bőséggel” - mi, a határvonalon erről élők is a magyar néphez tartozunk. Aki akart, az már rég áttelepedett a forradalom után - tanult magyar emberek. Mi, akik ittmaradtunk, itt születtünk ezen a tájon, és megfogadjuk magyar költőnk szavait: „Hazádnak rendületlenül /Légy híve, ó magyar". Mi itt akarunk maradni, ahol születtünk. „Itt élned, halnod kell" - figyelmeztet Vörösmarty a Szózat című versben, mi itt születtünk, ez a hazánk. Ha nemmel szavaznak nemzettársaink a határon túli magyarok kettős állampolgárságára, milyen lelkiismerettel éneklik majd karácsonykor a templomban a magyar Himnuszt? A múlt rendszerben még nem kellett felmutatni a nagy összegű eurót, nagy ritkán meg tudtuk látogatni túlfelőli rokonainkat, de most már, míg be nem lép Románia is az EU-ba, képtelenség ennyi pénzt összekuporgatni. Török Rozália, a nagyváradi református nőszövetség tagja HÉTKÖZNAP Reggeli Újság / 3 Folyamatosan kapják a könyveket A Hozzon egy könyvet! akciót szeptember 29-én hirdették meg a nagyváradi Bunyitay Vince könyvtárban. Azóta is folyamatosan hozzák a könyveket - tudtuk meg Schönberg Éva könyvtárostól. Ottjártunkkor épp egy idősebb hölgy adta át adományát. Az akció sikerét az is bizonyítja, hogy a beérkezett könyvekből vidéki tékáknak és iskoláknak is küldenek. A kötetek nagy részét külföldre települőktől kapják, de hagyatékok felszámolásából is érkeznek adományok. A magyar és világirodalom remekei, ismeretterjesztő művek egyaránt megtalálhatók a polcokon. Mivel az olvasók nagy részét diákok alkotják, szívesen fogadják nemcsak a magyar, hanem a román nyelvű kötelező olvasmányokat vagy azok magyar fordításait is, sőt a Románia történelmével vagy földrajzával foglalkozó munkákat - ezeket főként a nyolcadik osztályos diákok keresik. Pénzadományokat is kaptak, amiket a könyvek beköttetésére fordítanak. Terveik között szerepel a belső felújítási munkák folytatása mellett a kölcsönzések számítógépes nyilvántartásba vétele, ebben a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár lesz segítségükre. A téka jövő tavasszal ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. F. N. L. Háború dúl... (folytatás az 1. oldalról) A SMO jogi képviselője, Silvia Bochi§ elmondta: az ügyészség és a rendfenntartók törvénysértést követtek el, amikor bementek a SMO tulajdonában lévő területre, amely magántulajdon. Nem állt volna jogukban bírósági végzés nélkül betörni a cég székhelyére. A főügyész, Herban Blaj által aláírt engedéllyel rendelkeznek ugyan, de ez Bochi§ szerint nem elegendő. Az újságírók két órán át figyelték, mi is történik a csendőrkordon mögött, ahová a két cég képviselőjén kívül senkit nem engedtek be. Csendben, minden rendbontás nélkül zajlott a számbavétel. Meg szerettük volna kérdezni §erban Blaj főügyészt is, hogy mi az ő véleménye, de déli 12 óra után pár perccel már nem volt a munkahelyén. A kapus csak annyit tudott mondani, elment, és nem is tér vissza. A szóvivő a törvényszéken volt, és senki más nem adott semmilyen információt. Pedig csak azt szerettük volna megtudni, miért írta alá az engedélyt, és volt-e hozzá joga. Ki tudja, meddig maradnak? A bent rekedt munkásoknak kenyeret nyújtottak át a kordonon kollégáik. Hegedűszonáták szűk közönségnek A Nagyváradi Magyar Művelődési Céh az idei évadban ismét aktívan szervezi a zenés esteket fiatal művészeknek és érett előadóknak egyaránt, de mindenekelőtt a váradi zenekedvelő közönségnek. Hétfőn ismét a Református Egyházkerületi Székház dísztermében került sor a Partiumi Zenei Esték egy újabb koncertjére. A két meghívott előadó, Béres Melinda (hegedű) és Horváth Zoltán (zongora) Kolozsvárról érkezett, műsorukban hegedű-zongora szonáták szerepeltek. Jó arányérzékkel és körültekintően válogatták a zenét. Egyértelmű, hogy egy szélesebb közönséghez kívántak szólni mind zenei érettség és érthetőség, mind pedig nemzeti sokszínűség tekintetében, hiszen klasszikus és modern, román és magyar szerzők darabjait hozták magukkal. A műsorban elhangzott Ludwig van Beethoven (D-dúr, op. 12, no. 1), Dohnányi Ernő (op. 21), valamint Sigismund Todujä egyegy hegedű-zongora szonátája. Ami tehát a zenészeket illeti, ők készültek. Sajnos ami a váradiakat illeti, már megint beigazolódni látszik az a fajta sznobizmus, hogy olyan koncertre vagy olyan helyszínre, amit nem ismernek az emberek, ahová úgymond nem divat elmenni, oda nem is járnak. Ezt igazolta a mintegy nyolcfős közönség, ami a Toduja-darab előtti szünetben hétre csökkent. Pedig úgy hiszem, hogy ezen a fajta hozzáálláson próbál koncertről koncertre változtatni a Nagyváradi Magyar Művelődési Céh zenés estjeivel. A kolozsvári vendégművészek előadásmódja magasan megfelelt minden szakmai igénynek, az már egyedül a mi szégyenünk, hogy szinte senkit sem érdekelt például egy Dohnányi-mű, amiből, valljuk be, nem sokat játszanak mifelénk. Dohnányit sajnos a maga idejében sem becsülték nagyra, hiszen a későromantikus német hagyományokon nevelkedett túl európai zenéje, amiben kicsit impresszionista szelek fújdogáltak, nem felelt meg a szocialista ideológia sablonjainak. Sajnos nem ő az egyetlen példája annak, hogy miképpen lehet valakinek a nevét gondosan kiradírozni a zenetörténeti tankönyvekből. Szerencsére muzsikája a ’90-es évek eleji változások óta Magyarországon reneszánszát éli. Némileg elgondolkodtató az a tény, hogy egy olyan városban, ahol három egyetemen is működik felsőoktatási szinten zeneszak, csak nyolc árva lélek kíváncsi egy kamarakoncertre. Hogy ezek után milyen kedvvel fogadnak még el váradi meghívásokat ezek a kolozsvári zenészek, azt mindenki maga latolgathatja. Tóth Gábor