Reggeli Újság, 2006. június (3. évfolyam, 683-706. szám)

2006-06-01 / 683. szám

2006. június 1. HÉTKÖZNAP A sérült gyermekek fejlesztéséről MAGYAR TANNYELVŰ OSZTÁLY ELSŐSÖKNEK A KISEGÍTŐBEN A speciális igényű gyermekek problémáiról és fejlesztéséről ta­nácskoztak a minap a nagyváradi Posticum kulturális és ifjúsági központban. A Bihar Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Főigazgatóság, a Caritas Catoli­­ca keretében működő, fogyaté­kos embereket segítő BACH-iro­­da és a Kis Szent Teréz Ház szer­vezte találkozóra a sérült gyer­mekek fejlesztésével foglalkozó intézeteket és szülőket hívták meg. A szakemberek és a szerve­zők sajnálatára kevés szülő jelent meg, de remélik, legközelebb többen eljönnek majd. Jakó Enikő pszichológus, gyógypedagógus elmondta: az 1- es számú kisegítőiskolában mű­ködik egy modern, speciális cent­rum, ahol alternatív nevelési programot alkalmaznak. Újdon­ság, hogy nyolc év kihagyás után a következő tanévben ismét indí­tanak a kisegítőiskolában magyar tannyelvű osztályt elsősöknek. Koncsek Vadnai Zita, a szo­ciális igazgatóság vezetője szólt arról, hogy az ilyen jellegű talál­kozók folytonossá tétele azért is fontos lenne, hogy a szülők érte­süljenek a gyermekek beiskolá­zási lehetőségeiről, hogy megvi­tassák a közös problémákat, s hogy zökkenőmentesebb legyen a beilleszkedés. Hamarosan újabb találkozóra várják a hozzátartozókat T. H. KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK Kinevezték a régi-új igazgatókat Május hónap folyamán zajlot­tak le a versenyvizsgák a megyei önkormányzat hatáskörébe tarto­zó művelődési intézmények igazgatói székeiért. A helyi köz­­igazgatási törvény értelmében a tanácsnak kell kineveznie ezek­nek a tisztségeknek a betöltőit a tanácselnök javaslata alapján. Nem volt nagy tülekedés a posz­tokért, a már amúgy is hivatalban lévők versenyeztek... önmaguk­kal. Egyedül a Megyei Könyvtár élére pályáztak többen. A vizsga­­bizottságokban zömmel hivatal­nokok ültek, szakemberek csak elvétve. Kiss Sándor a tegnapi rendkí­vüli tanácsülésre terjesztette elő a „házon belüli”­ versenyvizsgák győzteseinek névsorát, amit a testület jóvá is hagyott. Ellenve­tés nem volt, csak a megyei könyvtár élére a Família folyó­irattól átkerült Traian­­tef eseté­ben tartózkodtak a Szociálde­mokrata Párt tanácsosai. Párttár­suk volt ugyanis az előző könyv­tárigazgató, Constantin Malina§, aki a versenyvizsgán alulmaradt, és kérte nyugdíjaztatását. Az ő munkaszerződésének felbontását is jóváhagyta az önkormányzati testület. A nagyváradi színházat to­vábbra is Lucian Silaghi igaz­gathatja, az Arcadia bábszínhá­zát Marius Aron, a Körösvidéki Múzeumot pedig Aurel Chiriac. Az Állami Filharmónia élén is maradt Sarkady Zsolt, a Várad és Família folyóiratok főszer­kesztője pedig továbbra is Szűcs László, illetve Ioan Moldovan. A Francisc Hubic Művészeti Is­kola igazgatója Marian Boboia lett, a Hagyományos Kultúra Megőrzésének és Terjesztésének Megyei Központját pedig Ghe­­orghe David vezeti. A mene­dzseri szerződéseket a verseny­­vizsga végeredményének kihir­detését követő harminc napon belül kötik meg. A szocdem Malina§ már nem kapott bizalmat Hangsúlyosabb tanügyi tájékoztatás A Bihar Megyei Tanfelügyelő­ség múlt hónapi és jövőbeli tevé­kenységeiről tartottak sajtótájé­koztatót szerdán, melyen többek között a különböző tájékoztató jel­legű projektjeikről és az első osz­tályba való beiratkozásról is beszá­moltak. Dorel Luca főtanfelü­­gyelő-helyettes a tanügyi alkalma­zottak versenyvizsgái kapcsán el­mondta: Bihar megyében 442 vég­leges tanügyi állás van, s ebből 79 Nagyváradon. Mint kiderült, a me­gyében 56 üres óvónői állás van, ebből 15 a megyeközpontban, s négy esetben magyar tannyelvű helyről van szó. Luca azt is el­mondta: az üres posztokra május 18. és 29-e között lehetett beirat­kozni, mindmáig 2092 jelentkező dossziéját dolgozták fel. Legtöb­ben, 424-en tanítói állások betölté­sére jelentkeztek. Az adatokat má­jus 30. és június 5-e között ellenőr­zik. A jelentkezési lapokat június 7. és 9-e között kell érvényesíteni a Mihai Viteazul­ Középiskolában. Külön kitért arra, hogy a jelentke­zőknek az érvényesítés során fo­kozott figyelmet kell szentelniük arra, hogy az adatlapokon minden helyesen legyen kitöltve, ugyanis ezt követően már nem módosíthat­ják a tartalmukat. Az idén diplo­mázók a beiratkozási lapjukat jú­lius 11-én kell érvényesítsék ugyanott, s ehhez szükségük lesz a tanintézettől kapott, jegyeiket tar­talmazó igazolásra. Liliana Antonescu főtanfel­ügyelő elmondta: önkormányzati támogatással május 26. és 27-én börzét szerveztek, amelyen a diá­kok és a szülők arról kaphattak bő­vebb tájékoztatást, hogy milyen szakok és iskolák közül válogat­hatnak a 2006-2007-es tanévben. Ezt megelőzően egy adatbázist hoztak létre, amely az iskolák és a különböző szakok adatait is ma­gába foglalja, s erre alapozva elké­szítettek egy tájékoztató jellegű ki­adványt is. Az érettségi előtt állók számára tájékoztató kampányt is szerveztek, hogy informálva le­gyenek a továbbtanulási vagy munkavállalási lehetőségekről. Május 12-én lejárt az első osztá­lyokba való beiratkozás határideje. Antonescu elmondta: mivel nincs törvénybe foglalva, hogy meddig írathatják be a szülők a gyerekei­ket, a továbbiakban is elfogadják a beiratkozásokat, s majd csak ezt követően fogják összesíteni, hogy hány iskolaképes gyerek van és közülük hányan iratkoztak be az első osztályba. Mint kiderült, Nagyváradon több olyan taninté­zet is van, ahol előre jelezték, hány osztályt indítanának, azonban ed­dig nem tudták megvalósítani el­képzeléseiket. A magyar osztályok esetében a szőllősi Onisifor Ghibu Gimnáziumban egy magyar osz­tályt indítottak volna, azonban eddig a pillanatig csak öt gyereket írattak be, s az osztályindításhoz minimálisan tizenötös létszámra van szükség. Ezzel szemben a Co§buc-iskola három magyar osz­tályt jelzett előre 75 diákkal, s ed­dig a pillanatig 70 gyereket írattak be a szülők. Abban az esetben, ha nem telik be egy osztály, a beirat­kozott gyerekeket más tanintézmé­nyekbe irányítják át - mondta a fő­tanfelügyelő. Gálovits Zoltán Reggeli Újság / 3 Elítélhető-e az abortusz? Az élethez való jogért tartanak abortuszellenes tüntetést szom­baton 13.30 órakor a Emanuel Reménység Alapítvány szerve­zésében Nagyváradon. A felvonulás a Szent László téri Mihai Viteazul szobortól indul a Fő utcán át egészen a Körös Áruházig és vissza. Több olyan szervezet is részt vesz a tüntetésen, mely tenni szeretne a magzatvédelemért. Árvaházi gyermekek is jelen lesznek, akik az élet szeretetéről beszélnek majd. Aurora Horj, az Emanuel Reménység Alapítvány vezetője el­mondta, hogy ingyenes tanácsadást biztosítanak mindazoknak a fia­taloknak, akik azt igénylik mind a nem kívánt várandósság, mind an­nak megelőzése terén. „Sok kiskorú nincs kellően felvilágosítva a szexuális problémákról. Emiatt elsősorban a szülők tehetők felelőssé, akik amikor megtörténik a baj, sokszor kitagadják gyermeküket. Ezért a kiskorú édesanya az ebből fakadó szégyenérzete miatt csak a művi megszakításban látja a kiutat” - mondta Aurora Hoit. Elárulta, hogy jelenleg két 16 éves várandós lánnyal és egy 25 esztendős, már 15 abortuszon átesett fiatallal tartják a kapcsolatot. Patrícia Pop doktornő,­­a nagyváradi szülészet keretében működő családtervezési tanácsadó iroda vezetője elmondta, hogy céljuk a fia­talok időben történő szexuális életre való felkészítése. „Tartjuk a kapcsolatot a tanfelügyelőséggel, a tanintézetek orvosi rendelőivel,­­ az egészségügyi igazgatósággal, és szórólapokkal, CD-ken rögzített dokumentumfilmekkel igyekszünk lehetőleg még időben felvilágosí­tani a fiatalokat a fogamzásgátló módszerek helyes alkalmazásáról és a gyermekvállalás felelősségéről” - fejtette ki. A két jelen lévő lelkipásztor, Florin Iosif és Dan Botica vallási szempontból világított rá az abortusz kérdésére. Elhangzott, hogy az élethez való jog isteni jellege abból fakad, hogy az emberi élet forrá­sa maga isten. Az ő szemében az abortusz elfogadhatatlan, mivel az ember nem tulajdonosa saját életének. Az orvosi és társadalmi bea­vatkozásoknak is az életért kell történniük, még olyan nehéz esetek­ben is, mint amikor az anya és a magzat élete egyszerre forog koc­kán, és akkor is, ha például csak az anya élete menthető meg. Arra is rámutatott, hogy hivatalos adatok szerint évente ezer születésre mint­egy 1200 abortusz esik, s ez még nem tartalmazza a magánrendelők­ben történt művi megszakítások számát. Sükösd T. Krisztina Sharout-ünnep lesz hétvégén Az egyiptomi kivonulás után a zsidók a sivatagon átkelve halad­tak Izrael földje felé, ahol saját államukat akarták megalapítani. De még odaértük előtt szükségük volt törvényekre, melyek vezéreljék őket és melyek alapján életüket éljék. Hét héttel a kivonulás után a Sinai-hegy köré gyűltek, és ott kapták meg a Tórát, a törvényköny­vet. Ennek az eseménynek emlékére tartott ünnep a Shavuot. Június 2-án és 3-án lesz a Shavuot-ünnep, melyre a Nagyváradi Zsidó Hitközség meghívja összes hívét. Ünnepi szertartás lesz a Zárda (Mihai Viteazul) utca 4. szám alatti kis zsinagógában, a kö­vetkező rend szerint: csütörtökön és pénteken 19.30 órától, pénteken és szombat délelőtt 10.30-tól (ugyanekkor kerül sor az Izkor-imád­­ságra a család halottainak emlékére). Megnyílt az Automobil Expo Felállították a sátrakat, felsorakoztatták az autókat, s tegnap délben megnyitották a 2006-os Automobil Expót. A Nagyváradi Selgros bevásárló­­központ parkolójában rendezett vásárral egybekötött autókiállításon mintegy százötven gépjárművet mu­tatnak be a márkakereskedők, s a hagyományokhoz hűen egyéb érdekes programok is várják a látogató­kat. Mint arról tegnapi lapszámunkban már be­számoltunk, a Varadinum Expo által szervezett kiállítást ma és holnap 11 óra és 20 óra között, míg a szombati zárónapon 18 óráig lehet megtekinteni. Ma gyermeknapi vetélkedőkre hívják a kicsiket, míg holnap légibemutatóra, szépség- és tuningversenyre várják az érdeklődőket. Szombaton gokart- és versenyautó-bemutatót tartanak, majd záráskor kisorsolják a Látogató díját, a robogót, amelyet a Lada importőre, a Gazex Tirade ajánlott fel.

Next