Rendszerváltó archívum, 2017. június (2. évfolyam, 2. szám)
Szerkesztői előszó
Előszó Szerkesztői előszó Iván és Jack „Iván: – Hogy nálunk nincs szólásszabadság? Rágalom! Jack: – Oké, de nálunk szólás utáni szabadság is van�” A szamizdatban is megjelenő vicc beazonosítható szereplői érzékletesen mutatják be a ’80-as évek gondolkodását a világpolitika szereplőiről, a két világrend különbségéről� A bezúzott Tiszatáj, Nagy Gáspár letiltása, Csoóri Sándor és Csurka István szilenciumai, szétvert tüntetések, az időről-időre zaklatott szamizdatosok esetei fáklyaként világították meg az „Iván modelljéről” festett kép igazságát� Huszonhét évvel a változások után, egy másik világba tagozódva azt is jobban láthatjuk, hogy „Jack világa” sem fenékig tejfel – elég, ha csak a nemrég elhunyt Udo Ulfkotte könyvét olvassuk el a sajtó és a politika egymáshoz való viszonyáról� Az e kérdésről való gondolkodás már a rendszerváltás időszakában megosztotta a politika szereplőit� A kommunisták nagy része még a ’80-as években is természetesen a régi, „jól bevált” modellben gondolkodott: az újságírók és a sajtó önmaga alá gyűrésében, a póráz szorosra fogásában, a nem kívánt hangok elhallgattatásában – és persze egyesek titkosszolgálati felhasználásában� Ahogy egy, a Beszélő egyik 1984-es számában idézett kerekasztal-beszélgetésből kitűnik, sokaknak ez ellen nem is volt kifogása� Soltész István, a legpolgáribb napilap, a Magyar Nemzet akkori főszerkesztője így határolta be a tartományt, amelyek között az újságírók mozoghatnak: „az »elkötelezettség«-ről beszéltünk, én az »azonosulás«-t szívesebben használom� Ugyanis ez utóbbi arra utal, hogy »közöm van hozzá«�” A sajtó felhasználásáról a polgári radikális és a nemzeti ellenzék is másképpen gondolkodott� Előbbi, a demokratikus ellenzék szamizdatban, titkos konspirációkban, akciókban és happeningekben – a sajtó és annak megteremtése itt inkább maga a cél (önmagunk megmutatása), mint az eszköz� A népi-nemzeti oldal nem volt hajlandó a szamizdatok „rejtőzködő világába” vonulni – „ez a mi hazánk” –, ráadásul úgy vélték: a társadalmi problémákat orvosolni, a nemzeti sorskérdéseket tudatosítani csak nyilvános fórumokkal lehet� „Minden generációnak újra kell értelmeznie a saját helyzetét, definiálnia kell az akaratát – így volt ez akkor is és így van ma is” – emlékszik vissza a rendszerváltás ifjúságára e számunkban Tirts Tamás� Felidézzük a ’80-as évekből az ELTE Jogi Kar egyetemistái által szerkesztett lap néhány írását, amelyek bizonyítják, hogy a nemzeti értelmiséghez kötődő fiatalok hogyan keresték a nemzedékük összekötő kapcsaként a nemzettudathoz való viszonyulás közös pontjait� Ez talán az új generációk feltűnésével – melyek már a rendszerváltás utáni korszakban szocializálódtak – és Lakitelek harmincadik évfordulójához közeledve ma is aktuális és követendő iránymutatás� Budapest, 2017� június 2�