Révai Nagy Lexikona, 4. kötet: Brutus-Csát (1912)
C, Cs - Chaszidizmus - Chaszina - Chatam-fény - Chatanga - Château - Chateaubriand
Chaszidizmus — 419 — híveit «bestiánok»-nak nevezik a szektaalapító nevének kezdőbetűi (B. S. T.) után. Chaszidizmus. A chaszideusok (1. o.) elveinek foglalatja. A Ch. annyiféle, ahány a caddik (1. o.), vagyis a chászid szekta feje. Minthogy a Ch. a vallás gyakorlásában egyéni szabadságot biztosít Baal-Sem óta, a cadikkok felfogása szerint különbözőképen módosult. Chaszina (arab), kincstár, 1. haszna. Chatam-fény (ejtsd: esettem), éjjeli jelzések előidézésére szolgáló optikai készülék. Áll egy lógszeszlámpából, melynek lángjára fúvóval levegőt hajtanak, mely mielőtt a lánghoz órne, finom porrá zúzott tűzelesztő anyagokkal telt tartályon halad át. Ez a légáram az égő testecskékből bizonyos mennyiséget magával sodor s erős fényre szítja a lángot. A távolságok szerint, ameddig a jelnek látszania kell, különböző égő anyagokat használnak. A C.-t először az angolok használták az 1868-iki abesszíniai hadjáratban. Chatanga, 1. Hatang a. Chateau (franc., ejtsd: sátó) a. m. kastély, vár. C.-x en Espagne (várak Spanyolországban) légvárak, kártyavárak. C.-nak, magyarosan kastélyosnak nevezik még a szint játszó (siller) bort is. Chateaubriand (ejtsd: satobrian), Frangois René, vicomte de, híres francia író és államférfiú, szül. St.Malóban (Bretagne) 1768 szept. 4., megh. Párisban 1848 júl. 4. Mint ősrégi nemesi család ifjabbik fiát előbb papi, majd katonai pályára szánták. Egy ideig a Cambraieben állomásozó navarrai ezredben hadnagyoskodott, de megfordult Párisban is, ahol az írói körökkel sűrű érintkezésbe lépett. A forradalom szellemével eleinte rokonszenvezett, de túlzásai csakhamar elkedvetlenítették s minthogy ezredét is föloszlatták, 1791 tavaszán Amerikába vitorlázott, azzal az ürüggyel, hogy megkeresi az ÉNy-i átjárót. Észak-Amerikában mintegy öt hónapot töltött, de úti élményeire vonatkozó följegyzései nem mindig hitelesek. Amerikára vonatkozó ismereteit nem annyira közvetlen tapasztalásból, mint mások, főleg Charlevoix könyveiből merítette. XVI. Lajos elfogatása hírére visszatért hazájába, ahol 1792. anyagilag is elég előnyös házasságot kötött. Az esküvő után azonnal belépett az emigránsok hadseregébe s Thionvillenél megsebesülvén, 1793. Londonba menekült, ahol nagy szegénységben élt. Itt adta ki első művét: Essai sur les révolutions (1797) c. a., melyben a királypárti és a forradalmi nézeteket iparkodott összeegyeztetni. C.-ban, aki e művében vallási dolgokban az ún. szabadgondolkodók álláspontjára helyezkedett, édes anyjának halála, melyet az ő viselkedése is siettetett, mély változást okozott. Lelkének egész hevével fordult ismét ősei hitéhez b buzgó katolikussá lőn. Ezen lelkiállapot terméke Le génie du Christianisme c. műve, mely 1800., amikor visszatért hazájába, már nagyrészt készen állott, de csak 1802. jelent meg, szinte egyidőben a konkordátum megkötését ünneplő hálaadó istentisztelettel. E ragyogó, színes nyelven megírt munka a kereszténység apológiája, mégpedig nem annyira történeti és dogmatikai, mint inkább esztétikai és irodalomtörténeti alapon. A korszellemmel bámulatosan egybevágó sép azért nagyhatású munka egyik epizódját, Atalát már megelőzőleg (1801) kiadta, míg egy másik epizódot, Renét, csak 1807. szakította ki a munka törzséből. Ez utóbbinak Goethe (Werther és Faust) és Byron (Child Harold) hatása alatt álló, világfájdalommal telített hősében önmagát ábrázolta. A novella folytatása Les Natchez, mely csak 1825. jelent meg. C. írói sikereivel magára vonta Napoleon figyelmét, aki őt a diplomáciában alkalmazta s 1803. római követségi titkárnak, majd wallisi követnek nevezte ki. Enghien herceg kivégeztetése után azonban C. 1804. megvált állásától. 1806-ban Görögországba és Palesztinába utazott. Ez új terméke prózában írt vallásos hőskölteménye: Les martyrs (1809, 2 köt.), mellyel a Génie-ben kifejtett elméletét akarta igazolni és színpompás útirajza: L'itinéraire de Paris à Jérusalem (1811, 3 köt.). 1811-ben az akadémia tagjává választották egykori irodalmi ellenfele J. M. Chénier utódjául. Székfoglalóját azonban Napoleon betiltotta, mire C. nyíltan az ellentáborhoz szegődött. Féktelen gyűlöletét De Buonaparte, des Bourbons etc. c. 1814. a császár bukása után megjelent röpiratában juttatta kifejezésre. E művével megszerezte XVIII. Lajos bizalmát, aki a száz napi uralom alatt miniszterré, majd (1815) Franciaország pairjává nevezte ki. Ezentúl kizárólag a politikának élt. A szélső jobb irányt követte s királypártibb volt a királynál. Túlzásait a kormány is megsokalta s 1816. megjelent La monarchie selon la charte c. iratát el is koboztatta. 1818-ban megalapította a Le conservateur c. lapot. 1821-ben ismét feléje fordult az uralkodó kegye s előbbBerlinbe, majd Londonba küldték mint követet. 1822. a veronai kongresszuson Franciaországot képviselte s oly megelégedésre, hogy még ez év végén a külügyminiszteri tárcát is reábízták. Ebben a minőségben döntő része volt a spanyol örökösödési háború előidézésében. Villele-lel meghasonolván, 1824. fölmentették állásától. C. sértett hiúságában az ellenzékhez csatlakozott s úgy a kamarában fényes beszédeivel, mint a Journal des Débatsban nem kevésbbé ragyogó cikkeivel sikerrel ostromolta a Villele-kormányt. A liberális Martignac-kormány alatt 1828. követnek Rómába ment, de már a következő évben, amikor Polignac herceg lett a miniszter, ismét visszaadta megbízólevelét. A júliusi forradalomban nem vett részt, de a polgár királyt nem ismerte el, lemondott pairségéről s továbbra is a Bourbonok híve maradt, akiknek érdekében kétszer (1831 és 1843) külföldre is utazott. Többi idejét Mme de Récamier közelében, a svájci Abbaye-aux-Boisban töltötte, ahol kizárólag az irodalomnak élt s főként emlékiratain dolgozott. Tetemét St. Malo mellett a tengerparton, egy sziklatömb alá temették, ércszobrát szülővárosában 1875. avatták fel. Művei közül a már említetteken kívül a következők emelhetők még ki: Le dernier des Abencérages (1826), talán legtökéletesebb elbeszélő műve; Études ou discours historiques (1831, 4 köt.); Voyages en Amérique, en France et en Italie (1827, 2 köt.); Essai sur la littérature anglaise (1836) ; Les mémoires d'outre tembe, amelyeken 1811—33-ig dolgozott s amelyeket csakha- Amely szóm alatt nincs meg, K alatt keresendő! 25* Chateaubriard