Wanted, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám
Szóló» BERNARD BUTLER GITÁROS ÉS ZENESZERZŐ 1994 NYARÁN LÉPETT KI A SUEDE-BÓL. Azóta tucatnyi énekessel dolgozott együtt. A NAPOKBAN JELENIK MEG PEOPLE MOVE ON CÍMŰ ELSŐ SZÓLÓALBUMA: ezúttal nemcsak az összes pengetés és billentyűs hangszert szólaltaja meg, de ő énekli a dalokat és még a szövegeket is ő jegyzi! Az impozáns teljesítmény hátteréről Butler telefonon mesélt a Wantednek, miközben háromhetes kisbabáját ringatta londoni otthonában. - Az első maxid, a Stay mindhárom dalában más tónusban énekelsz. Mintha még kerested volna a saját hangod... - Azért is tettem őket egy maxira, mert mások, mint az album dalai. Az albumnak folyamatosnak kell lennie, mint egy utazás, a maxi single-nek nem jár ilyen kitüntetett lehetőség. Tényleg beletelt egy időbe, mire megtaláltam a hangom. Sőt azóta is sokat fejlődött, mióta befejeztem az albumot. - Mikor jöttél rá, hogy nem kell énekest keresned, hanem te fogsz énekelni? - Eleinte eszembe sem jutott. Csak járkáltam a dallamokkal fejemben, aztán ráébredtem, hogy a saját hangomon éneklem őket odabenn. Hónapokon át tartott a folyamat. Nem volt olyan, hogy fölkeltem reggel és elhatároztam, hogy énekelni fogok. - A dalszövegeid önéletrajzi ihletésűek? - Inkább érzelmileg önéletrajziak, nem tényszerűen. Azok a hangulatok köszönnek vissza bennük, amelyeken 1990-91-től mostanáig keresztülmentem. - Milyen érzés, hogy a gitár után énekkel és szöveggel is ki tudod fejezni magad? - Csodálatos eredménynek tartom. Sokan meg sem merték volna próbálni, túl nagy a kockázat. Sokan elbuktak volna. Én azért csináltam, mert tetszett, jó érzés volt. Az, hogy kiénekelhette a^ggij^rzg^ seimet, kibékített magammal. Szinte fizikailag esett jól, mintha hosszú idő után újra úszni mennél, és azt éreznéd, hogy megtisztulsz. Vagy mint egy masszázs, amibe minden porcikád beleborzong. - A gitárjátékkal mikor volt először ilyen tapasztalatod? ... - 1984-ben, 14 évesen nyúltam először gitárhoz, és két héttel később már tudtam, hogy erre születtem. Egy új világ nyílt meg számomra. Ahogy egy kamasz felfedezi a lányokat, én úgy fedeztem fel a gitárt. - Voltak példaképeid? - Johnny Marr a Smithsből, ő volt rám a legnagyobb hatással. Meg olyan zenekarok, mint a New Order, vagy az Orange Juice, Edwyn Collins együttese. - Ma kik a példaképeid? - Ó, huszonévesen már nem ugyanaz a dolog. Neil Young fontos példa, abban, ahogy irányította az életét, nemcsak a zenéjét. Jimmy Webb, mint dalszerző, Johnny Cash. - Manapság nagyon kevés a gitárhős: Noel Gallagher, John Squire, Andy Bell a Hurricane #-ból... - Hogy őszinte legyek, én egyiküket sem tartom nagy gitárosnak. Jonny Greenwood a Radioheadből, Adrian Utley a Portisheadből és Nick McCabe a Verve-ből - szerintem ők a legfontosabb gitárosok ebben az évtizedben. A lényeg abban áll, hogy modernül fejezd ki magad egy tulajdonképpen antik hangszeren. Úgy, hogy a dolgaid tíz év múlva is arra ösztönözzék a srácokat, hogy használják a képzelőerejüket. Ez mozgat engem, és az általam említett gitárosokat is. A régi iskola, a nagy gitárszólók a maguk idejében nagyon szépek voltak, de a retró ma már nem inspirál senkit semmire. - A Suede-et a második album, a Dog Man Star felvételei közben hagytad ott. Min vesztetek össze pontosan? - Másképp képzeltem el a fejemben a hangzást. A producerrel állandó harcban álltunk, aztán a végén hagytam, hadd legyen, ahogy akarja, mivel a zenekar is az ő pártján állt. A végső hangzás a két elképzelés keveréke lett. Nem tetszett nekem az előadásmód és annak energiája irányában tanúsított produceri attitűd. - A következő albumuk, a már nélküled felvett ,Coming Up hangzásához mit szólsz? - Nem vettem meg, csak néhány számot hallottam róla a rádióban. Nem tetszett. Ez az, amerre ők akartak menni, én meg nem. Ez a fajta popzene nem az én a világom, ezért is léptem ki. Örülök, hogy megcsinálták nélkülem, amit akartak. Jól csinálták meg, és nagyon bejött nekik, sok lemezt adtak el. Örülök a sikerüknek. - És az utódod, Richard Oakes gitárjátéka hogy tetszik? - Nem ismerem eléggé, hogy kommentáljam. Amithallottam, ott olyanra van megcsinálva, hogy úgy hangozzon, mintha én lennék. Mintha az első album hangzását akarták volna újrateremteni. - Beszéltél azóta bárkivel is a zenekarból. - Nem, nem tartom velük a kapcsolatot. - Az első produceri munkád, a Yes című, David McAimonddal közös dal monumnetális hangzásval okozott meglepetést, még Phil Spector is büszke lehetett volna rá. Ez az epikus felfogás a szólóalbumodon is visszaköszön. Az intenzitás, a színek, az érzelmek mélysége - ez lebeg előttem, amikor komponálok. A spectori „wall of sound” koncepció nem erőszakosságot vagy rockos hangzást jelent, nem azért hatalmas csupán, hogy hatalmasnak érezd magad tőle. Az érzelmi mélység, a játék energiája a lényeg. A Suede-ból való kilépésed után rengeteg előadóval készítettél felvételeket: McAlmont, Bryan Ferry, Edwyn Collins, Aimee Mann, Sparks, Eddi Reader, Neneh Cherry, Tim Booth és Angelo Badalamenti... Nem érezted a veszélyét, hogy úgy jársz, mint Johnny Marr, aki a Smithsből való kiválása után rengeteg emberrel dolgozott, de sohasem találta meg a saját hangját? a 22