Wanted, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám
Blabla-album A tavalyi Szigeten megtartott Generation Next tehetségkutató versenyt győztese, a komlói származású, ám egy ideje már a fővárosba telepedett Blabla befejezte első albumának utó- munkálatait. A trió első maxija, a videóklippel is megtámogatott Biztonsági őr március 26-án jelenik meg. A Kétségbeejtően átlagos című album április első hetében kerül piacra, 13 dallal. A britpoppal az Blur album óta szimpatizáló, leginkább a Supergrass együttesre emlékeztető Blabla tagjai nem szeretik, ha „alternatív” kategóriába sorolják őket, inkább a „pop-rock” címkét prefeierálják. „Nem fogjuk szégyelni, ha slágereket írunk, sőt inkább büszkék leszünk rá” - nyilatkozta a Wantednek a basszista-dalszerző-énekes Bérczési Róbert, aki 21 évével a trió legidősebb tagja. Akik koncerten kapják el őket, még egy laza Spice Girls-átiratot is hallhatnak tőlük. Szi g?t-filmek A februári 29. Magyar Filmszemlén teltházak és harsány derültség közepette mutatták be a Sziget és az azt betiltani kívánó, „dob és basszus” témakörben villámgyorsan kimívelődő Tarlós polgármester tavaly nyári összecsapását megörökítő Hangszigetelés című háromnegyedórás dokumentumfilmet, melyet Wisinger János rendezett. Áprilisban egy újabb Sziget-film kerül a magyar mozikba Kell egy hét együttlét címmel: „hangulatfilm” az 1997-es fesztiválról, nyolcvan percben. Race Againt The machine Agaoista-trockista-zapatista-guevaraista mozgalom rockfrontján aktív Rage Against The Machine, nevű,inaeát felszabadítási mozgalomnak nevező amerikai csoportosulás egy újabb gerillaakcióval hallatott ismét magáról. Az elsősorban az amerikai középosztály tinédzserei körében nép- Verít (vö. Marilyn Manson, az amerikai középosztály élő lelkiismerete)(RATM új nagylemezzel még nem keletkezvén a lemezboltok hálózatába injektált sokezer pakkot, mely egy maxi CD-t és egy videókazettát tartalmaz. A The Ghost of Tom Joad című maxi egybrutálisan megcsonkított Bruce Springsteen-feldolgozást tartalmaz egy stúdió- és egy koncertváltozatban (lásd a lemez címét), valamint a Vietnow élő verzióját. A videókazettán a RATM cenzúrázásán klipjei láthatók, Zack de la Rocha mosolytalan előadásában. A pakk Magyarországon még kapható, annak ellenére, hogy a borítón önkényuralmi jelkép, azaz egy baromi nagy vörös csillag virít. Információnk szerint a Sziget szervezői ismét kértek árajánlatot az őslakos indiánokért, a feketék jogaiért stb. harcoló hiphop-metál zenekar menedzsmentjétől. Broun G. James Brownt letartóztatták alig egy héttel azután, hogy elhagyta a kórházat, ahol súlyos fájdalomcsillapító addikciójából gyógyították ki. A 64 éves énekes, minden hiphopgengszterek öregapja marihuánabirtoklásért és engedély nélküli lőfegyvertartásért került néhány órára rács mögé. A bírósági tárgyalásra még várni, de Brown ügynöksége szerint semmi sem állhat az újabb világkörüli turné útjába. A funk és a soul zene nagy forradalmára az ötvenes évek vége óta gyöírkőzik a showbizniszben, és nem csak a színpadon hilgeraktív, több alkalommal került összeütközésbe, a törvénnyel. 1988-ban kábítószer hatása alatt elkövetett közlekedési bűncselekményért tartóztatták le; 1989-től ’91-ig két évet ült súlyos testi sértés miatt (pedig akkor sem volt már fiatal ember); 1988-ban negyedik felesége, Adrienne jelentette föl, gyilkossági kísérlettel és súlyos testi sértéssel vádolták az énekest, de a vádakat később ejtették. Broun G. U A közismert bűnöző Bobby Brown, a rettegett bandavezér, Whitney Houston férje akár öt napra is börtönbe kerülhet, miután bűnösnek találták mindenféle közlekedési vétségekben egy 1996-os karambol kapcsán. A durva gengszter a megengedettnél nagyobb véralkoholszinttel vezette Porsche Carreráját és ebből kifolyólag eltévesztette az utat. Brown vizeletében pedig marihuana és kokainnyomokat is találtak. Drive-by shooting lesz ebből, akárki meglássa. Turné Nagyszabású, soha eddig nem látott, szenzációs, bravúros, megarulez koncertkörútra indul az országszerte nagy népszerűségnek örvendő Korog zenekar a Cadaveres de Tortugas és (részben) a Fresh Fabrik társaságában. Február 27-én Sopronban, 28-án Komáromban, március 6-án Fehérvárott, 7-én pedig Budapestett (Népstadion) lesz koncert. Bemutatkozik a közönségnek a Korog új gitárosa, Szőke Viktor. Állni fog a hiphopzene temploma KRS-One, jeles New York-i rapper és hiphoptörténész - aki szerint a hiphop nem a hetvenes években kezdődött, hanem egyidős az emberiséggel - május 19-én nyitja meg internetes hiphoptemplomát és rövidesen egy iskolát is alapít ugyanebben a témában, ugyanezzel a névvel. Az iskola élő megnyitóján lesznek mindenféle oldsehoolos fellépők és előadók meg szemináriumok is. Vizsgáztatni egyelőre nem vizsgáztatnak. (http://www.templeofhiphop.com/) második klipcsirkék *Az MCM francia zenetelevízió nagy nemzetközi klipversenyén második helyet nyert a Pablo Hunny Chicken Farm című klipjével. A komputeranimáció Hosszú Gábor gitáros (civilben számítógépes animátor) és Hammer Zsolt basszusgitáros ötletéből készült és fiatal számítógépes csapat hozta ősze. A klip sikere nyomán heves tárgyalások kezdődtek a hazai Warner és francia kiadók között a Pablo Hunny-album ottani kiadásáról. (Szó van más nyugateurópai országokról is.) Dráma Újabb Wu-Tang klántag próbál saját cellát birtokba venni a New Yorkba költöztetett Shaolin kolostorban. Killah Priest március 10-én jelenteti meg lemezét, Heavy Mental címmel. Súlyos, komplex, drámai dumák, bibliai történetek, miegymás. A producer persze RZA. ‹» A trash metál mohikánja, a Slayer a Columbia lemezcégez szerződött. Új lemezük május elején várható. ^»‚ Az Oasis kiadott egy maxit All Around The World címmel, melyen négy szám hallható, a negyedik, a örökbecsű a Rolling Stones szerzeménye.» A Marilyn Manson legújabb önboncoló albuma májusban várható. Ezúttal nem Trent Reznor irányításával készülnek a felvételek, Manson nem szeretne egyrészt az önismétlés csapdájába esni, másrészt Trent Reznor zenei világa nagyon rányomta bélyegét előző, Antichrist Superstar című lemezükre. » A Firewater második albuma március 31-én esedékes. A klezmer-bossanovablues-zenekar énekese Todd A. (egykor Cop Shot Cop), gitárosa pedig Duane Denison (Jesus Lizard) és benne a Soul Coughingból Yuval Gabay is.