Romániai Magyar Szó, 1951. augusztus (5. évfolyam, 1188-1213. szám)

1951-08-02 / 1189. szám

ROMÁNIAI A Magyar Népi Szövetség Központi Bizottságának napilapja Iv. ÉVFOLYAM, 1189. szám, 4. OLDAL ARA 4 LEJ BUKAREST 1951., augusztus 2., csütörtök. A néptanácsi képviselők a dolgozók jólétéért „A képviselők tízezreinek... szorgalmas, becsületes és odaadó munkájukkal érté­kes hozzájárulást kell nyújtaniok az öt­­éves terv és az ország villamosítási ter­­vének megvalósításához; azon kell dol­­gozniok, hogy a legszélesebb tömegeket mozgósítsák a szocializmus építésének művében. Hazafiságukat szorgalmukkal, odaadásukkal, kezdeményezéseikkel és jó gazdálkodási szellemükkel juttatják majd kifejezésre. Munkájukban a nép legszéle­sebb rétegeire kell majd támaszkodnak és figyelmet kell fordítaniok a nép soraik­ból jövő jogos bírálatokra, elszántan kell harcolniok a munkában levő hiányossá­gok kiküszöböléséért, erőteljesen síkra kell szállniok a bürokratizmus ellen, va­lamint a dolgozók érdekeivel és szükség­leteivel szembeni közönbösség ellen, szün­­telen erőfeszítéssel kell küzdeniük a népi demokratikus rendszer által, a nép szol­­gálatába állított állami szervek munkájá­nak megjavításáért“.­­— így­­határozta meg Pártunk a néptanácsi képviselők fel­adatait megválasztásuk alkalmával, a vá­lasztókhoz intézett felhívásában. Az azóta eltelt hónapok tapasztalatai és eredményei nemcsak a néptanácsok felsőbbrendűségét bizonyították be a régi tőkés államgépezet egykori helyi szerve­­zeteivel szemben, hanem azt is, hogy a néptanácsi képviselők döntő többsége, munkájával és magatartásával méltónak bizonyult Pártunk és dolgozó népünk elő­legezett bizalmára. Országunk — a békeharc jegyében fo­lyó szocialista építés hatalmas munkatele­pe. Néptanácsi képviselőink egyik legfon­­­tosabb feladata, hogy egyre újabb erő­forrásokat bocsássanak ennek a nagyszerű építőmunkának és békeharcos dolgozó tö­megeinek rendelkezésére. A helyi erőfor­rások feltárásával a dolgozók jóléte érde­­kében hasznosítjuk azokat a természeti kincseinket, amelyeket a tőkés rendszer parlagon hagyott, mert más természeti kincseinket jövedelmezőbben tudta rab­lógazdálkodása alá vonni. A helyi erőforrások feltárása terén nép­tanácsi képviselőink már eddig is szinte felbecsülhetetlen eredményeket értek el,­­ pedig még csak a kezdet kezdetén va­gyunk. A városi és falusi dolgozók lel­­kes részvétele a helyi erőforrások feltá­rásában és gyakorlati felhasználásában annak a tanú jele, hogy dolgozó népünk a magáénak érzi ezeket az értékeket és tud­ja, hogy a helyi erőforrások minden ered­ménye, gyümölcse a dolgozók jólétének növelését szolgálja. Ez a tudat lelkesítet­te Maros tartománynak azokat a dolgo­zóit, akik a helyi néptanácsi képviselők tevékeny közreműködésével több tucatnyi községből küldték be értékes, eddig fel nem tárt altalajkincsek kőzetmintáit: Vas­láb községből kaolint, Ditró és Parajd határából lignitet, Borszékről fehérhomo­kot stb. Ez a lelkesítő tudat hatotta át a kiskalotai (Bánffihunyad rajon) néptanácsi képviselőket, amikor mozgalmat indítot­­tak a községük környékén talált barna­­szén-előfordulás feltárása érdekében. Ha­­sonlókép a dolgozók jólétét akarják elő­mozdítani a mócvidéki Rekecel község néptanácsi képviselői, amikor igen élet­­revaló tervet dolgoztak ki a község mel­lett levő erdőség kitermelésére, é­s a munkálatok valóban ennek a tervnek az alapján fognak megindulni. A néptanácsi képviselők másik fontos feladata: minden eszközzel javítani a dol­gozók életkörülményeit. Erről a munká­jukról számoltak be a napokban Kolozs­vár legnépesebb munkásnegyedének, az úgynevezett írisz-telepnek lakói előtt Bá­­nyai György és Marinceanu Gheorghe nép­tanácsi képviselők. Beszámolóikban rámu­­tattak arra, hogy a városi néptanács — mint Népköztársaságunk többi ipari köz­­pontjaiban is — kiemeli a munkások­ lakta „külvárosokat“ az­­egykori tőkés rend­szerre jellemző elhanyagoltságukból: ki­­kövezi, csatornázással és vízvezetékkel látja el utcáikat, iskolákat, fürdőket épít, köztereket létesít bennük. Az írisz-tele­­pen teljesen befejezték a tervezett tíz emeletes munkásház építését. A dolgozók jólétét szolgálja Kolozsvár néptanácsának Csehi Gyula néptanácsi képviselő által előterjesztett tervezete is, mely szerint az évtizedek óta elhanyagolt Fellegváron könyvtárral, szabadtéri mozgóval és ját­szóterekkel felszerelt kultúrparkot létesít a dolgozók és gyermekeik testi és szelle­­mi felüdülésére A dolgozó tömegek életkörülményeinek megjavítására irányuló kezdeményezések egyaránt jellemzik a városi és községi néptanácsi képviselők munkáját. Példa­­ként említhetjük meg Anka István bánffi­­hunyadi képviselő kezdeményezését, aki­nek javaslatára további két kenyérelosztó központot létesítettek a községben. Gergely István nagykapusi szegénypa­­raszt, néptanácsi képviselő azzal szolgál­­ta a dolgozók jólétét, hogy szívós felvilá­gosító munkát végzett a községi egészség­ház fokozottabb igénybevétele érdekében. A néptanácsi képviselők azonban nem elégedhetnek meg azzal az eredménnyel, amit saját személyes munkájuk révén ér­­hetnek el a dolgozók jólétének szolgála­­tában, hanem magukat a dolgozókat is mozgásí­taniuk kell az egy ember lehető­ségeit meghaladó feladatok elvégzésére, így járt el például Novák Gyula mihály­­falvi (Torda rajon) néptanácsi képviselő, aki úgy mozgósította a községi dolgozó­kat a villanybevezetés önkéntes munkála­­taira, hogy sajátkezűleg vett részt 48 vil­lanypózna elhelyezésénél. Popescu Vasile Fejérd községbeli (Kolozsvár rajon) taní­tó, néptanácsi képviselő, szervező és moz­gósító munkájának jelentős része van ab­ban az eredményben, hogy a község lako­sai önkéntes munkával és hozzájárulással berendezték a szülőotthont, kitatarozták az iskolát és kikövezték a főutca egyik szakaszát. Ugyanebben a rajonban, Mata Ád­ám györgyfalvi tanító, néptanácsi kép­viselő, mozgósító munkájának eredménye­ként 2 kilométernyi út rendbehozásával javították meg igen jelentősen saját élet­­körülményeiket a györgyfalvi dolgozó földművesek. A legidőszerűbb feladat, amelynek ré­vén néptanácsi képviselőink dolgozó né­pünk jólétét szolgálhatják — a betakarí­tási csata győzelmének előmozdítása. Szá­­mos útja-módja van, ahogyan néptanácsi képviselőink ebből a munkából dereka­san kivehetik részüket, így például Já­nosi Pál, mócsi néptanácsi képviselő, az aratási munka gyors elvégzése terén járt elől jó példával. ■— Kozma Kis István ma­­gyarbikali képviselő (Bánffihunyad rajon) a szérák megszervezésénél végzett példás munkát, Cuprák János nagymajtényi kép­viselő olyan sikeresen mozgósította a be­takarítási csata támogatására a község kultúrotthonát, hogy ez az otthon érte el a legjobb eredményt ezen a téren az egész Nagykároly rajonban. Voltak községek, ahol a néptanácsi kép­­viselőket előre elkészített terv szerint kap­csolta be a gazdag termés minél jobb be­takarításáért folyó harcba az illető község néptanácsának végrehajtó bizottsága, Így például az enyedrajoni Décse községben a néptanácsi képviselők pontosan felosztot­­ták egymás között a munkát és a felelős­séget: Tordai János és Luciu Vasile a szé­­rük őrzéséről, Ciungar Virginia „A szérű tükré“-ről, Bondosi b­an a mozgókönyv,­tárról. Szántó Dénes néptanácsi elnök a cséplések rendszeres menetéről gondosko­­dott. Az igazán öntudatos néptanácsi kép­viselőket azonban az sem akadályozza a munkában való részvételben, ha a népta­nács végrehajtó bizottsága történetesen nem szervezte meg a képviselők bevoná­sát, így például Bánffihunyad községben Berki Anna és Olaf Márta nép­tanácsi kép­viselők maguk jelentkeztek munkára és amikor a szérák megszervezéséhez osztot­ták be őket, lelkesen vettek részt min­den teendőben, az egészségügyi cárok­ fel­­állításától kezdve a szérv tükrének meg­szervezéséig. A néptanácsi képviselők számos eset­ben nyújtottak jó példát a forradalmi éberség terén is, így nemrégiben a lippai rajonban több kulákot lepleztek le, akik éveken át kivonták a munkából cséplő­gépeiket. A forradalmi éberségnek ezek a példái serkentsék fokozottabb munkára és hiányosságaik bátor felszámo­lására azokat a néptanácsi képviselőket, akik eddig nem tudtak hivatásuk magas­­latára emelkedni. A helyi erőforrások fel­tárása iránt sok képviselő még mindig nem tanúsít kellő érdeklődést. A népta­­nácsi képviselők ezirányú feladatával és felfogásával szöges ellentétben álló eset­­ként kell megemlítenünk Mosonyi Ferenc szucsági néptanácsi képviselő esetét, aki a maga számára állított fel mészégetőt, ahelyett, hogy ezzel a község helyi erő­forrásait gazdagította volna. Ha gyéren is, de akadnak még olyan néptanácsi képviselők, akik aligha tudná­nak eredményes munkáról számot adni választóiknak, így például Vincze János és Trutea Anna nagykapusi képviselők még a néptanácsi munkaülésen sem vesznek részt rendesen. A zsibófaloni Almásba,­lázsháza községben a néptanács végre­­hajtó bizottsága a 25 községi képviselő közül egyet sem vont be szervesen a be­takarítás előkészítő munkálataiba, — ami­nek természetesen hátrányos következmé­nyei voltak. Hida­más községben — ugyancsak Zsibó rajon — Albu Ioan nép­­tanácsi elnök arról sem gondoskodott, hogy a cséplőgépeket és a­ tarlóhántáshoz szükséges szerszámokat idejében kijavít­sák. A Halmi községbeli néptanács olyan érdektelenséget tanúsít a „Vasile Roaita“ kollektív gazdaság ügyei iránt, amit ak­kor sem volna szabad tanúsítania, ha ez a kollektív gazdaság a tizedik községben volna és nem Halmiban. A dolgozók jólétének szolgálata­­ a legmegtisztelőbb feladat. Ennek tudata serkentse még fokozottabb munkára azo­kat a néptanácsi képviselőket, akik eddig is becsülettel teljesítették kötelességüket, s ösztönözze az elmulasztottak pótlására azokat, akik eddig nem szolgáltak rá méltóképpen Pártunk és dolgozó népünk bizalmára. A néptanácsi képviselőknek időnként be kell számolniuk választóik előtt vég­­zett munkájukról. Az a néptanácsi képvi­selő, aki megérdemelten viseli ezt a ne­vet, büszke öntudattal lép bármikor vá­lasztói elé, hogy számot adjon a dolgozók jóléte, a szocializmus építése és a béke megvédése érdekében végzett eredményes munkájáról. EMIL BODNARAS ELVTARS TÁVIRATA CSU DE ELVTARSHOZ CSU DE ELVTÁRSNAK,­­ a kínai felszabadító néphadsereg főparancsnokának A hős kínai felszabadító néphadsereg megalakításának 24. évfordulója alkalmá­ból, legforróbb üdvözletünket küldjük a Román Népköztársaság fegyveres erőinek katonái és a magam nevében. EMIL BODNARAS vezérezredes,­­ a RNK Fegyveres Erőinek minisztere. DOLGOZÓ PARASZTOK! Ötéves tervünk sikeréért, népünk békéjéért­ idejében szolgáltassátok be az államnak járó gabonakvótát! AUGUSZTUS 23 TISZTELETÉRE 7.533.000 LEJ ÉRTÉKŰ ANYAG­­MEGTAKARITÁS A sztálinvárosi Vörös Zászló gyár IMSZ takarékossági brigádjai 6.500.000 lej értékű nyersanyag megtakarítást vál­laltak. Előirányzatukat túlteljesítették és július­ 23-ig 7.533.000 lej értékű nyers­­anyag-megtakarítást értek el. Craciun Marin IMSZ brigádja az ifjúsági olvasz­tókemencénél 1.548.355 lejt takarított meg és ezzel az öntöttacél árát 18 lejről 15 lejre csökkentette. A brigádban szép eredményt ért el Ciocala Nicolae IMSZ tag. A Sopromtraktor gyár ifjúmunkásai is bekapcsolódtak a berlini Világifjúsági és Diák Béketalálkozó és augusztus 23. tisz­teletére indított szocialista munkaverseny­­be. 194 ifjúmunkás vállalta, hogy július 20-ra befejezi a III. év negyedi előirány­zatát és a IV-re kezd dolgozni. Két bri­­gád pedig arra kötelezte magát, hogy a berlini Világifjúsági és Diák Béketalálko­zó tiszteletére egész évi tervüket befeje­zik. A gyár IMSZ takarékossági brigád­jai összesen 1.200.000 lej értékű anyag­­megtakarítását vállalták és július 19-ig 814.000 lej értékű nyersanyagot takarí­tottak meg. Sztálin tartomány gyárüzemeinek ifjúmunkásai közül eddig 2480 ifjú al­kalmazta a szovjet sztahanovisták munka­módszereit. A berlini Világifjúsági és Diák Béketalálkozó tiszteletére az üze­mek ifjúmunkásai közül 4.112 ifjúmun­kás elsajátítja Bikov-Bortkevics gyors­­fémvágási módszerét, 918 ifjúmunkás Ni­na Nazarova módszerrel szocialista gondo­zásba veszi gépét, 815 ifjúmunkás An­tonia Zsandarova módszere szerint menet­közben adja át gépét munkatársának. Kotleár módszere alapján 1301 ifjúroun­­kást a munkahelyen szakképesítenek, 488 ifjúmunkás pedig a Kuznecov szerszám­úso­nfeldolgozó módszerét alkalmazza. Vé­gül a legszebb munkahely megszervezé­sére 215 ifjúmunkás kötelezte magát Vo­­rosin módszere alapján. A működő 332 ifjúsági brigád mellé még 30 újabb termelési brigádot szer­veznek. 32 ifjúmunkás vállalta, hogy au­gusztus 23-ig befejezi ezévi előirányza­tát Ezenkívül még 800 ifjúmunkás au­gusztus 23-tól 1952-re termel. Az üzemekben eddig 690 ifjúmunkás nyitott egyéni takarékossági számlát. Az IMSZ keretében most újabb 300 mun­­kásifjú csatlakozott hozzájuk. Az ifjúmun­kások körében 18 takarékossági brigád alakult. Az üzemek ifjúmunkásai összesen 26.500.000 lej értékű anyagmegtakarí­­tásra kötelezték magukat. Ebből július 15-ig 9.625.400 lej megtakarítást értek el. 160 DOLGOZÓ ALKALMAZZA NINA­­ NAZAROVA MÓDSZERÉT A medgyesi „Drum Nou“ csavargyár dolgozói széles körben alkalmazzák a szovjet sztahanovista munkamódszereket. Ezideig 160 dolgozó vezette be Nina Nazarova szovjet sztahanovista gépgondozási mód­szerét. Az üzem technikusai és mesterei új és jó káderek kiképzésére Kotleár mun­kamódszerét alkalmazzák­ A szovjet munkamódszerek állandó a­lkal­mazásával és a kiszélesített szocialista verseny során több munkás­ dicséretes ered­ményeket ér el a termelés frontján. Palkó Mihály 111, Brantsch Martin 106 és Radu Paraschiva 86 százalékkal haladták túl első félévi tervelőirányzatukat. Szép ered­ményeket ért még el Schuster Regina, Ra­­duly Erzsébet és Danciu Nicolae, 62 74 és 85 százalékos normatúlteljesítéssel. Az üzem dolgozói különös figyelmet for­dítottak Lidia Korabelnyikova takarékossá­gi mozgalmának kiszélesítésére­ is, amely szép eredményekre vezetett. Az első fél­évben­ ezzel a módszerrel 1.311.839 lej anyagmegtakarítást értek el. A medgyesi „Drum Nou“ dolgozói lelke­­sen vesznek részt a gabonabetakarítási csa­tában is. Munkaidő után és vasárnaponként csoportosan látogatják meg a közeli kollek­tív gazdaságokat. A dolgozó parasztokkal vállvetve dolgoznak a gabona szemveszteség nélküli betakarításáért. A RNK ifjúsági küldöttsége elutazott a berlini Fesztiválra Nagygyűlés a Baneasa­ pályaudvaron Szerdán reggel indult el a bukaresti Baneasa pályaudvarról az a küldött­ség, amely a Román Népköztársaság ifjú­ságát a berlini III. Világifjúsági és Diák­­Béketalálkozón képviseli. A küldöttség bú­csúztatásán ezer és ezer ifjúmunkás, diák, tanuló, sportoló, és pionír vett részt. A RNK ifjúsági küldöttség vezetősége, Gh. Florescu elvtárs, az IMSZ KV első titkárai, — a küldöttség vezetője — Paul Cornea elvtárs, az IMSZ KV titkára, Gh. Vidrascu elvtárs, a testnevelési és sportbizottság el­nöke, Vasile Musat, Aurora Rosca és Pascu Stefanescu elvtársak, az IMSZ KV büró­­jának tagjai. A Baneasa­ pályaudvar terén a küldöttség elindulása előtt nagygyűlés volt, amelynek keretében az egybegyűlt többezer főnyi ifjú azt a megbízást adta küldöttségünknek, hogy tolmácsolja a világ demokratikus if­­júsága képviselőinek a hazánkban élő bol­dog és szabad ifjúság forró békeharcos üdvözletét. A sokezer ifjú és leány szűnni nem akaró felkiáltásokkal üdvözölte a dolgozó emberi­­ség nagy géniuszát, a béke zászlóvivőjét, és az egész világ ifjúságának legjobban sze­retett barátját, Sztálin elvtársat. Az ifjak kifejezték szeretetüket a Román Munkáspárt és népünk szeretett vezetője, Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs iránt, aki drága hazánk ifjúságát a szocialista haza­­fiság és a proletár internacionalizmus szel­lemében, a béke ügye megvédésének szel­lemében neveli. Az állomás per­ronja előtt felállított tri. bünön Gh. Apostol, L. Rautu, Gh. Florescu, M. Rosianu, Ana Tom­a, Gh. Vidrascu, Vanda Nicolschi, Paul Cornea, Fazekas Já­nos, Victor Orsa elvtársak és mások fog­laltak helyet. A nagygyűlést Anton Tatu Jianu elvtárs, a BMP Bukarest városi bizottságának tit­kára nyitotta meg. Gheorghe Apostol elvtárs, az Országos Szakszervezeti Tanács elnöke emelkedett szólásra. Rámutatott, hogy a III. Világ­ifjú­sági és Diák Béketalálkozón, amelyet Ber­linben augusztus 5—19 között tartanak meg, a kétmillió német ifjún kívül 90 országból 26.000 ifjú vesz részt. A világ Ifjúságának és diákságának erre a nagyszabású Fesztiváljára mindenütt a munkásosztály és a békehívek jelentős gondoskodásával történtek az előkészületek. Annak ellenére hogy az amerikai és an­gol imperialisták ocsmány propagandát foly­tattak a Fesztivál ellen és a kapitalista országok kormányai a legféktelenebb rend­őri erőszakot alkalmaztak a Fesztiválra ké­szülő ifjak ellen, nem akadályozhatták meg, hogy a Fesztivál elkészítésének a jelszava: „Ifjak egyesüljetek a békéért és az új há­ború veszélye ellen folytatott harcban“ — a világ minden­ részébe eljusson. — A kapitalista és a tőkés országok if­júsági kollektívái — folytatta Gh. Apostol elvtárs — találkozni fognak Berlinben Le­nin és Sztálin dicsőséges Komszomoljával, Mao Ce-dun hős kínai ifjúságával, a népi demokratikus országok ifjúságával. A német ifjúsággal együtt meg fogják erősíteni a világ ifjúságának és diákságának nemzet­közi egységét abban a nemes harcban, a­­melyet a békehívek mozgalma a béke meg­védéséért és az életnek a halál feletti győ­zelméért folytat. — Népköztársaságunk ifjúságai, népünk értékes kincse, amelyet a munkásosztály Pártja és annak Központi Vezetősége, sze­retett Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársunk­kal az élen atyai gonddal nevelt, lelkesen készült a Fesztiválon való részvételre. — Pártunk és kormányunk gondoskodá­sa folytán hazánk ifjúságának képviselői a legjobb feltételek között vesznek részt a berlini Fesztiválon. — Ifjak és leányok, kik ma Berlinbe in­dultak, abban a megtiszteltetésben része­sültek, hogy részt vehettek a Fesztivál nagy­szerű műsorán, amelyen énekkarok és nem­zeti tánccsoportok nemzetközi versenye fo­lyik a „Fesztivál kitüntetettje címért“, vala­mint a XI. nyári főiskolai világbajnokság sportversenyein. Vessétek latba minden if­júi erőtöket, hogy minél jobb eredményt ér­jetek el. — Tolmácsoljátok a világ ifjúságát és diákságát képviselő küldötteknek köszönté­sünket és azt, hogy népünk a munkásosz­tállyal az élen és a Román Munkáspárt vezetésével győzelmesen halad a szocializ­mus napfényes csúcsai felé. Hogy leírha­tatlan örömmel készül megünnepelni an­nak a napnak a hetedik évfordulóját, ame­lyen a legyőzhetetlen Szovjet Hadsereg fel­szabadította hazánkat s amelyen a Kom­munista Párt vezette hazafias népi erők megdöntötték a fasiszta rendszert. — A RNK dolgozó ifjúságának a III. vi­­lágifjúsági Fesztiválon és a Diák Béketa­lálkozón való részvételét támogató bizott­ság nevében kívánok Nektek kellemes uta­zást Berlinbe és kívánom, hogy a legjobb eredményeket érjétek el a nemzetközi ver­senyeken. Azután Gh. Florescu elvtárs, az IMSZ KV első titkára, a küldöttség vezetője be­szélt. — Ma indulnak el a fővárosból Berlin felé azok a hírnökök. — mondotta a szó­nok —, akik ifjúságunkat képviselik a vi­lág ifjúságának a békéért, kultúráért és boldog jövőért tartandó nagyszerű tünteté­sén. — A harmadik Világifjúsági és Diák Béketalálkozón olyan nagyszámú C3 , reprezentatív küldöttség vesz részt, amilyen eddig még sohasem­ képviselte ifjúságunkat határainkon túl. Ez újabb bizonyítéka an­nak, hogy a népi demokratikus rendszerben nevelt ifjú nemzedékünk tudatában van a nagy­ feladatnak, amely a világ minden ifjú békehíve mellett hárul reá a háborúra uszító amerikai és angol imperialisták bűnös mes­­terkedéseiinek megfékezéséért folytatott harcban. — Berlinben még szorosabbra fűzzük ba­rátságunkat és szolidaritásunkat a világ összes becsületes ifjaival, akiknek élén a szocializmus országának dicsőséges fiai állanak. — Mi Berlinben beszélni fogunk a sok tízezer ifjúval drága hazánkról, a Román Népköztársaságról, népünk csodálatos meg­valósításairól, amelyeket a Szovjetunió test­évért , segítsége tett lehetővé. Beszélni fo­gunk a szovjet hadsereg által felszabadí­tott országunk ifjúsága előtt megnyílt új kilátásokról. Hazánk ifjúmunkásai élükön az UTM­l­istákkal, megbíztak bennünket, hogy adjuk át forró harci üzenetünket, amelyet a Fesz­tivál tiszteletére elért ragyogó sikerekkel bizonyítottak be. Gondoskodni fogunk róla, hogy átadjuk Berlinben ezt az üzenetet. Büszkék vagyunk arra, hogy beszámolhatunk külföldi bará­tainknak a 70 UTM-ista brigádról és arról a 820 ifjúról, aki 1952-re termel, vagy ar­ról az 1065 brigádról és 16.728 ifjúról, a­­kik a jövő hónapra dolgoznak, vagy a ber­lini Fesztivál és augusztus 23 tiszteletére ifjúságunk által elért 200 millió lejes meg­takarításról. — Mi felemelt fővel biztosíthatjuk az egész világ demokratikus ifjúságát, hogy a Román Munkáspárt által vezetett és ne­velt román ifjúság elszántan fog harcolni az élet és a béke szent ügyének szeréért. Országunk ifjúsága és a Fesztiválra utazó küldöttség nevében tiszta szívből köszön­jük szeretett Pártunknak és népünk szere­tett vezetőjének, Gh. Gheorghiu-Dej elv­társnak az atyai gondoskodást és a határ­talan szeretetet, amellyel az ifjú generáció fejlődése és növekedése felett őrködnek. — Elvtársak, ünnepélyesen kötelezzük magunkat előttetek, a Párt és a nép előtt, hogy elvisszük a berlini Fesztiválra a Párt által internacionalista szellemben nevelt ifjúságunk üdvözletét és elszánt akaratát, hogy fiatalságának egész hevével harcolni fog a béke, az öröm s a bőség világáért. A beszédeket a jelenlévők lelkesen meg­tapsolták s hatalmas tüntetést rendeztek a béke mellett. A gyűlést Anton Tatu Jianu elvtárs be­széde zárta be, majd a küldöttséget szál­lító vonatok elindultak Berlin felé A berlini Fesztiválra készülő román ifjúsági küldöttség elindulása előtt nagygyűlést tart a Baneasa-pályaudvar terén Népi demokratikus rendszerünk vívmányai ÚJ TÍPUSÚ IDEIGLENES MUNKÁS­­LAKÁSOK A GYULAKUTAI HŐERŐMŰ ÉPÍTKEZÉSÉNÉL Rövidesen megkezdik népi demokratikus rendszerünk egyik nagy alkotásának, a 110 ezer kilowatt teljesítményű gyulakutai hőerőműnek építését, amely befejezése után villamosenergiával látja el Erdély gyárai­nak és üzemeinek százait. Száz és száz falu villamosítása is lehe­tővé válik. Jelenleg a lakótelepet építik, raktárakat és munkáslakásokat, hogy megfelelő élet- és munkafeltételt biztosítsanak a hőerőmű­­telep felépítésén dolgozó többezer mun­kásnak. Minden egyes dolgozónak kényelmes, be­rendezett lakása lesz, folyóvízzel, villanyá­nyal és fűtéssel, minden lakásszakaszon fürdőszobákkal, ahol a nap bármely sza­kában melegfürdő áll rendelkezésére. Az élmunkások külön otthonhoz jutnak, amelyeket már be is rendeztek ízlésesen. Orvosi rendelőket és egészségügyi pihenő­­otthonokat is állítanak fel. Tizesével sorakoznak a csillék, érkeznek a hatalmas teljesítményű szovjet gépek, a­­melyekkel meggyorsítják és megkönnyítik a munkát. Áramfejlesztő-telepet állítanak fel az egész munkatelep világítására. A mun­katelephez vezető országutat kiaszfaltozzák, a hőerőműtelep és környékének portalanítá­sára. Ennek az 1700 méteres aszfaltozott útszakasznak két oldalán épülnek fel azok a hatalmas házak, ahol a hőerőműközpont munkásai laknak majd s itt lesznek elhe­­lyezve az irodák is. KULTURPARK ÉPÜL A KOLOZSVÁRI FELLEGVÁRON . Hatalmas méretű kulturpark építéséhez készítik a tervet Kolozsváron. Könyvtárral, szabadtéri színházzal, mozival ellátott kul­­turparkot tervez a kolozsvári néptanács végrehajtóbizottsága, ahol a dolgozók hasz­nosan és kellemesen tölthetik el szabad ide­jüket. A tömegszervezetek, üzemek és intézmé­nyek dolgozói máris magukévá tették a néptanács kezdeményezését s vállalták, hogy támogatni fogják a kulturpark munká­latait. A Nemzeti Színház és a Magyar Színház dolgozói vállalták a szabadtéri szín­pad megépítését s a szükséges felszerelés­sel való ellátását. Ezenkívül hét előadás tiszta jövedelmét fordítják a kulturpark építkezési munkálataira. A tartományi film­­bizottság intézményeinek dolgozói vállalták a parkban létesítendő mozi technikai fel­szerelésének elkészítését és megépítik a ve­­títőkamrát. A CFR tartományi vezetősége ígéretet tett ,hogy a legmesszebbmenő tá­mogatást adja a parkhoz szükséges anya­­gok szállításához és jelentős összeget fog­nak a parképítésre juttatni az­ igazgatói alapból. A tartományi villamos­üzemek dél-,­gazói és az összes tömegszervezetek hat­hatós segítsége mellett fog megindulni a kolozsvári kulturpark építése. Ezzel is iga­zolják, hogy saját ügyüknek tekintik váro­suk szépítésének tervét. , BOLDOG ÉLET A CSANÁDI GYERMEK­­OTTHONBAN A Csanádi Stefan Plavät kollektív gazda­­ság szerűjén vígan folyik a cséplés. Semmi sem zavarja. A gyermekekre sincs gond, hiszen jó helyen vannak, a gyermekotthon­ban. Az otthon udvarán 20—30 gyermek kér­­getőzik vidáman. A kisebbekre felügyelők vigyáznak. Beteg egy sincs közöttük, mert állandó orvosi ellenőrzés alatt állnak. A néptanács nagy gondot fordít a gyer­mekotthonra. Tavasszal 800 négyszögöl ve­teményeskertet bocsátott rendelkezésére. A kertet a községi KDNSZ tagjai művelték meg s most bőségesen van zöldség, főze­lékféle és gyümölcs. Román, magyar, szerb és német gyermekek örülnek az életnek, míg szüleik odakint a földeken harcolnak azért, hogy a termés betakarításával még szebbé tegyék egyre boldogabb életüket. Magyar és bolgár pionírok érkeztek a fővárosba Szerdán reggel magyar és bolgár pioní­rok érkeztek a fővárosba, akik a csehszlo­vák és román pionírokkal együtt az IMSZ KV és az OSZT által szervezett mamaiai Nemzetközi P­ionírt­áb­or­ban töltik el nyári szünidejüket. A vendégeket az IMSZ KV és az IMSZ bukaresti szervezetének képviselői, vala­mint egy pionírszakasz fogadta az északi pályaudvaron. A bukaresti pionírok hosszasan elbeszél­­gettek a szomszédos baráti országok pio­nírjaival és virágcsokrokkal fejezték ki irántuk érzett szerettüket. Megkezdték a szabadforgalmú barna kenyér árusítását Ma reggel kezdték meg a szabad for­galomba került barnakenyér és a leszál­­lított áru fehérkenyér árusítását. A fővárosban ünnepélyesen feldíszítet­ték erre az alkalomra az összes kenyérel­osztó központokat és bőségesen ellátták azokat úgy barna, mint fehér kenyérrel. A vásárlók nagy örömmel keresték fel az elosztóközpontokat, ahol kilónként 40 lejért bárki annyi kenyeret vásárolhat, amennyit akar. Mindenki nagy elégté­tellel és hálával fogadta a Párt és a kor­mány intézkedését, amely a dolgozók jobb életét szolgálja. — Mindenkinek jut elég kenyér — je­­lenti ki örömmel Jordache Tudora házi­asszony, a Militari negyed 777 számú el­osztóközpontjánál. A dolgozók tudják, hogy ezt a terme­lésben elért eredményeiknek köszönhetik, valamint annak, hogy a dolgozó parasz­tok mindent megtettek a jó termésért. Éppen ezért megsokszorozott erővel foly­­tatják mtr­scáink a Hob­­odó népünk élet­­színvonalának további megjavításáért.

Next