Romániai Magyar Szó, 1953. január (7. évfolyam, 1628-1652. szám)
1953-01-03 / 1628. szám
ivoo. január 6., szumuai Az új és a régi harcának ábrázolása az 1952-es irodalmi termésben A nemrég kiosztott Állami Díjak fényes bizonyítékai annak, hogy irodalmunk egyre hűségesebben, egyre elevenebben tükrözi a szocializmus építésének nagyszerű útján járó életünket. Nem véletlen, hogy irodalmunk az elmúlt két évben ilyen nagyot fejlődött. Hogyne lelkesítené az írókat és költőket a hősi munka és a munka hőse, új világunk építése és az építés lázában alakuló, növekvő ember! Nemcsak a szocializmus építésében irányít a párt, hanem az épülő szocializmust megéneklő irodalomban is ő irányítja az író tollát, neveli az író lelkiismeretét. Nem érhettünk volna el ilyen sikereket pártunk támogatása nélkül. Irodalmunk együtt fejlődött, együtt nőtt a testvéri román irodalommal. Első állami díjas regényünk, Asztalos István „Szél furatlan nem indul’‘-ja után, irodalmunk sikerét újabb állami díjak jelzik. Dan Desliu, Eugen Jebeleanu és Eugen Frunza mellett Horváth Imre kapta meg ezt a magas kitüntetést, — Davidoglu és Lucia Demetrius mellett Sütő András és Hajdú Zoltán neve olvasható. Román írótestvéreink legjobb művei mellett, Kovács György „Foggal és körömmel“ és Horváth István „Törik a parlagot“ című műve részesült ebben a nagy kitüntetésben. A szocialista építés ütemében nincs egy ercnyi megállás. Irodalmunknak együtt kell aludnia valóságunk alakulásával. Irodalmunknak egyre mélyebben, egyre tágabb összefüggésekben kell tükröznie hazánk dolgozó népének szépülő életét. Mit hozott az 1952-es év, az egyre éleződő osztályharc feltételei között a dolgozók életében? És várjon hogyan tükrözte irodalmunk ebben az évben az osztályharcot? Regény hazánk magyar irodalmában csak egy jelent meg ebben az évben, Nagy István a „Legmagasabb hőfokon" című műve s a könyvhétre jelent meg Asztalos István: „Fiatal szívvel“ című írása. A megjelent egy regény azonban kikristályosítja mindazt, ami irodalmi életünk eddigi fejlődésében tartalmas és előremutató. Számos novella és elbeszélés született 1952-ben, amelyek mind azt hirdetik, hogy irodalmunk jó úton jár, híven tükrözi valóságunkat. Az éleződő osztályharc feltételei között irodalmunk alapvető problémája a régi és az új harcának ábrázolása, a győzedelmes ujjal szemben elbukó régi leleplezése. A harc valóságunk minden területén folyik, a termelésben és az emberek tudatában egyaránt. Irodalmunknak meg kell mutatnia azt, hogy a szocializmus építőinek győzelmes előretörése hogyan semmisíti meg az ellenséget. Irodalmunk annyira erőteljes, annyira hűséges tükre a valóságnak,amennyire éles konfliktusokban, mély ellentétek harcában képes bemutatni életünket, amennyire ki tudja domborítani az utat és az új győzelmét. A konfliktus mélysége és ereje adja tehát az osztályharcot tükröző és az osztályharc tüzében edződő irodalmunk hevét és hitét. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk meg hazánk magyar irodalmának 1952-es prózai termését, megállapíthatjuk, hogy irodalmunk fejlődött a valóság ábrázolásának hitelességét illetően. Nagy István regénye, a „Legmagasabb hőfokon" sok szempontból jelent lényeges fejlődést irodalmunkban. Ilyen széles, átfogó koncepciójú művet hazánk magyar irodalmában még nem írtak. Ugyanakkor ez az első regényünk, amely a munkásosztály harcát helyezi cselekménye középpontjába és az államosítás forradalmi tettének ábrázolásával hősi példát állít hazánk dolgozói elé. De Nagy István regénye, nemcsak abban jelent fejlődést, hogy a munkásosztály küzdelme tükröződik benne, hanem elsősorban abban, hogy az ábrázolt küzdelem a dolgozók és az ellenség között, valóban viharos összecsapás. Nagy István regényében az erős ellenséggel folytatott harcban nőnek ki a kommunista hősök és éppen ezért tudnak hősi magaslatokra kerülni. Úgy jelentkezik a régi ebben a regényben, hogy érezzük: veszedelmes és erős ellenséggel van dolgunk. S ennek az ellenségnek a legyőzése valóban élet-halálharcban történik. De nem hallgatja el Nagy István a réginek azokat a formáit sem, amelyek az emberek tudatában még hatnak. És merészen tárja fel azt, hogy az osztályellenség nemcsak személyében, hanem ezer más szálon keresztül érezteti hatását, rombol és aláaknázza munkánkat. Bemutatja a középrétegekhez tartozó gerinctelen hivatalnokok típusait, a munkásosztályon belül az áruló jobboldali szociáldemokratát, sőt a munkásosztályon belüli volt nyilast, aki a burzsoázia eszközévé válik. Ilyen ellenségekkel szemben valóban nagyszerű hősöket kell bemutatni, hogy a munkásosztály győzelmét híven tükrözze a regény. És Nagy Istvánnak éppen ez sikerült. Ez a legnagyobb értéke írásának. Nem szegényíti el a valóságot, nem egyszerűsíti le az osztályviszonyokat, nem ábrázol egyforma, uniformizált embereket, hanem az osztályok közötti kapcsolatok és a munkásosztályon belüli emberek közötti kapcsolatok bonyolult összefüggésében tárja elénk a valóságot Éppen azért tudja az ellentmondásokat olyan mélyről felhozni, mert ismert az élet bonyolultságának számtalan összefüggését és mert eszmei mondanivalója irányítja ezeknek az összefüggéseknek a felderítésében. Nagy István regényének legnagyobb értéke, hogy ebben jelentkezik irodalmunkban először az a pozitív hős, amelyik végre nemcsak az író szándéka szerint, hanem a művészi megformálás szerint is képviseli az elbukó régivel szemben győzedelmeskedő újat, valóban képviseli az uj erejét, szilárdságát, eszmei magasrendűségét. Az 1952-es évi irodalmi termés a régi és az új harcának tükrözésében éppen az erőteljes pozitív hős megteremtése által jelent fejlődést. Malenkov elvtárs a Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX. Kongresszusán tartott beszámolójában az irodalom kérdéseivel foglalkozva mondta: „Íróinknak és művészeinknek ostorozniok kell műveikben a hibákat, a hiányosságokat, a társadalomban elterjedt egészségtelen jelenségeket, pozitív művészi alakokban kell ábrázolniuk az új típusú embereket emberi méltóságuk egész nagyszerűségében. Elő kell segíteniök ezzel az olyan jellemek, erkölcsök és szokások kinevelését, a mi társadalmunk embereinél, amelyek mentesek a kapitalizmus szülte fekélyektől és hibáktól.“ Nem véletlen, hogy Malenkov elvtárs az irodalmi típus ábrázolásától éppen ezt a két dolgot várja, a jellemábrázolás elé éppen ezt a kettős feladatot tűzi: bemutatni mindazt, ami korhadt s ami régi és vele szembeállítani mindazt, ami a legmagasabbrendűen képviseli az újat, a hősiest. Az Írás eszmei mondanivalóját elsősorban az irodalmi hősök fejezik ki. A korhadó, a régi elleni küzdelemben annak tipikus bemutatása harcra hív bennünket, a győzedelmes új követésére pedig a teljes méltóságábart megjelenő új ember tipikus ábrázolása lelkesít. Éppen azért, mert az uj csak a régivel való harcában nyilvánulhat meg, ezért mondotta Malenkov elvtárs, a szocialista realizmus útján járó írókra kötelező szavakat: „A tipikus a pártosság alapvető megnyilatkozási szférája a realista művészetben. A tipikusság problémája mindig politikai probléma.“ Ha ezt a nagyszerű tanítást szem előtt tartva vizsgáljuk meg az ez évi irodalmi termésünket, úgy más írásokban is kifejezést nyer, hogy éppen a győzedelmes útnak tipikus ábrázolása jelenti a haladást a megelőző évek alkotásaival szemben. Régi fogyatékossága irodalmunknak, hogy a munkásosztály és a vele szövetséges dolgozó parasztság összecsapását az osztályellenséggel nem tudja olyan erővel kidomborítani, mint amilyen erővel az osztályellenség akcióit ábrázolni tudta. Sőt, ebből a szempontból még az a fogyatékosság is előállott, hogy irodalmi műveinkben olykor nem úgy tükröződött az osztályharc, mint amelynek menetében a munkásosztály a támadó, a harcot irányító és a harc feltételeit megteremtő fél, hanem elég sűrűn úgy tükröződött, mintha ebben a küzdelemben a munkásosztály a védekező, a visszaverő szerepet vinné az aktív, erőteljes és támadó reakcióval szemben. A séma elleni küzdelmünk legfőbb célja irodalmunk fejlődésének utolsó évében elsősorban arra irányult, hogy harcoljunk a pozitív hősök vázlatossága, elnagyoltsága ellen, lelki életük elszegényítése ellen, gazdag lelki, világuk ellaposítása ellen. Ez a célkitűzés legjobb írásainkban eredményt hozott. Nagy István regénye az 1952-es irodalmi termés legkiemelkedőbb alkotásai, éppen azért tudta olyan mély összefüggésekben elénk tárni, mert a típusalkotás kérdését valóban mint politikai kérdést fogta fel, mert igyekezett az előremutató hősök által valóban a szocializmust építő új ember típusait megragadni, így követésreméltó munkáshősöket állított elénk. Az olvasó megismeri ezeknek a gazdag lelkiéletű, sokszínű, a valóságból merített hősöknek a lelkivilágát, éppen azért lesi izgatottan sorsukat, életük alakulását. Éppen azért ragadja meg az olvasót az a konfliktus, amelyben ezek az új emberek a régivel összecsapnak s éppen ezért kívánja az olvasó teljes szívéből ezeknek a hősöknek a győzelmét. A régi az ujjal azonban az emberek tudatában is megütközik. A kapitalizmus feltételei között nevelkedett emberek tudatában számos nyoma van a burzsoá ideológiának, erkölcsnek, szokásoknak, íróinknak sikerült ábrázolniuk nem egy esetben azt a harcot, amelyet az új létfeltételekből származó új tudattartalmak vívnak az emberek tudatában még meglévő polgári, kispolgári csökevényekkel. Egyik legvonzóbb írói feladat ebben a vonatkozásban annak a folyamatnak a megragadása, amint a közösségi élet új formáiba bekapcsolódó dolgozó parasztok tudatából lassan-lassan kivesznek a magángazdálkodás okozta tartalmak, amint gondolkodásmódjuk, erkölcsi felfogásuk, a munkához való viszonyuk, a közösségi tulajdonhoz való viszonyuk, az államhoz való viszonyuk lassan-lassan átalakul a kollektivista ember lelki vonásait, tulajdonságait példázó magasrendű szocialista öntudattá. Kemény és szívós harcban történik meg ez az átalakulás. Az élet hatásai nyomán fejlődő embert azonban csak úgy lehet hitelesen bemutatni, ha az élet valódi ellentéteinek a középpontjába helyezzük. Ha bátran és teljes mélységében feltárjuk azokat az ellentéteket, amelyeknek összecsapásában érlelődik ki. Horváth István „Porkoláb Jóska” című elbeszélésében ilyen, a valóság mélyéről merített konfliktusban állítja elénk hősét. Porkoláb Jóska, a magángazdálkodó paraszt, individualizmusában vonakodik az állami beszolgáltatástól. Gyapjút kell beszolgáltatnia az államnak, ő azonban úgy véli, hogy amit az államnak ad, az tiszta veszteség, az őt szegényíti. A valóságban a helyzet azonban az, hogy Porkoláb Jóskát, mint annyi más dolgozó parasztot a beszolgáltatás nem szegényíti, hanem gazdagítja. Hiszen amit beszolgáltat, őhozzá kerül vissza az állami tartalékok növekedése, az iparcikkek olcsóbbodása, a szocialista felhalmozás ütemének gyorsulása folytán. Ezt azonban Porkoláb Jóska nem látja, ő csak annyit tud, hogy az az övé, amit a kezében tart. Mi az író feladata Porkoláb Jóska meggyőzésében ? Az, hogy irodalmi hősét olyan konfliktusba állítsa, amely felfedi a valóság mély összefüggéseit, amelyik bebizonyítja előtte azt, hogy individualizmusa elsősorban saját maga számára káros Az írónak olyan összeütközést kell teremtenie, amelyben a valóság felszínre hozza azokat a mély összefüggéseket, amelyeknek ismerete és belátása hiányzik irodalmi hősének tudatából. S az író meg is teremti ezt a helyzetet. Miközben Porkoláb Jóska a gyapjút válogatja és az államnak beszolgáltatandó csomóba a gubancos, tüskés részt teszi, megérkezik a fia, aki a városban tanul s csak pár hete ment el otthonról. A fiú új ruhában van: az államtól kapott új, sötétkék egyenruhában. Porkoláb Jóska megörül a fiának és csodálkozva szemléli új ruháját. Azután csak közel hajol hozzá s miközben a gyapjúszövetet vizsgálja, abban durva bojtorjántüskét fedez fel. S ekkor Porkoláb Jóska belátja, hogy a tüskés, gubancos gyapjú, amit be akart szolgáltatni, már vissza is érkezett hozzá a fia ruhájában. Az államot akarta volna becsapni, saját magát csapta be. Ekkor kiméri a szép szálas gyapjúból az állam részét. Ez a kis novella kitűnő példa arra, hogy az író mélyet és általános érvényűt tud mondani a régi és az új harcában, ha az élet mélyéről meríti konfliktusát, ha össze tudja sűríteni és fel tudja mutatni azokat az összefüggéseket, amelyek az összeütközést teremtik a valóságban és az emberek tudatában. Sütő Andrásnak a nagy nemzetgyűlési képviselőválasztásra írt karcolata szintén az emberek közötti mély kapcsolatok egy oldalát villantja fel és ezáltal tud hiteles képet adni a nép küldöttjeinek életéből, azoknak az embereknek az életéből, akikbe a dolgozók bizalmukat vetették. Egy Magyar Autonóm Tartománybeli falu kollektív gazdasága jelöltet küld a nagy nemzetgyűlési választásokra. „Szavad legyen a mi szavunk“, ez a novella címe és az Írás eszmei tartalma. Olyan embert kell küldeni, akinek szava az egész dolgozó nép vágyait, akaratát fejezi ki. Benkő Sándor, a néptanács alelnnöke várja, hogy őt jelöljék. Nem önhittségből várja ezt, hiszen az egész falu arról beszél, hogy ő a legérdemesebb. S tudja ő maga is, hogy megérdemli, mert hiszen jóldolgozott. Felesége, a csendes és szerény Eszti boldogan várja, hogy férjét ez a nagy kitüntetés érje. A jelölőgyűlésen azonban más történik. A falu dolgozói nem őt, hanem a feleségét jelölik. Benkő Sándorban minden indulat és érzelem felkavarodik. Hogyan? Hát ő rosszabb mint a felesége? Ő, aki annyit dolgozott és minden energiáját a kollektív gazdaság felvirágzására fordította? S ekkor felötlik benne az az eddig ki nem mondott gondolat, hogy ő a nők egyenjogúságát elvben tudta ugyan, de az életében ennek nemigen volt nyoma. A sok munkában megfeledkezett a feleségéről, de megfeledkezett az emberekről is. Ő túl fontosnak érezte feladatait, elhanyagolta az embereket és elszakadt a falu dolgozóitól, felesége pedig éppen a kollektivisták nevelésében szerezte meg azokat az érdemeket, amelyek méltóvá tették a képviselői tisztségre. S amikor a jelölés után az egyik asszony reákiált: „na te híres, kiáltsad, hogy éljen a nők egyenjogúsága”, akkor ötlik eszébe, hogy is áll ez a dolog a nők egyenjogúságával. Hogyan is lesz majd, ha a felesége nagyobb tisztségben lesz, mint ő, ha majd nem Benkő Sándort fogják keresni a tartománytól jövő elvtársak, hanem a feleségét, ha majd az asszony a háztartásból a közéletbe kerül? őszinte és hiteles, mély emberi vonásokkal ábrázolt küzdelemben győződik meg arról, hogy a felesége éppen az emberek iránti szeretetében több, mint ő. Ezért érdemli meg, hogy képviselje a falu dolgozóit a Nagy Nemzetgyűlésben. Mélyen tárja elénk ez az írás az uj és a régi harcát s éppen ezért emelkedik ki belőle a tanulság, hogy az uj győzedelmeskedik a régi fölött a szocializmust építő emberek erkölcseiben is. S hozzunk fel végül még egy példát arra, hogy az uj és a régi harca hogyan jelentkezik hiteles konfliktusban életünknek azon a területén, amelyet irodalmunk eddig meglehetősen elhanyagolt. Hogyan jelentkezik az értelmiségiért életében? Kormos Gyula „Építők“ című novellája azt hozza elénk, hogy milyen küzdelmet kell folytatnia annak a becsületes értelmiséginek, akit a kispolgári humanizmus és az apolitizmus maradványai visszatartanak attól, hogy fenntartás nélküli szövetségesévé váljék a munkásosztálynak és a dolgozó parasztságnak. Ebben az írásban is mély konfliktuson keresztül tárul elénk az eszmei mondanivaló. A konfliktus magyaaz, hogy egy szabotázsakció keretében az elbeszélés hősének hamis, kispolgári „becsületességét" kell legyőznie azért, hogy leleplezhesse a szabótőrt. Rá kell jönnie arra, hogy a kispolgári becsületesség érzelme hamis, ártalmas és objektíve becstelenség egy sokkal magasabbrendű erkölcs által megkövetelt becsületességgel szemben, a néphez való hűség követelményét eléjeállító becsületességgel szemben. Kormos Gyulának ebben az írásában sikerült hitelesen elénk állítania azt a vívódást, ami a polgári neveltségű értelmiségi tudatában az újat győzelemre viszi a régivel szemben. Irodalmi termésünk múltévi prózai alkotásai még számos más példában bizonyítják, hogy a fejlődő és a pusztuló küzdelmét híven és az előző évi művekhez képest magasabb eszmei színvonalon állítják elénk. S ez azért lehetséges, mert íróink egyre világosabban látják az éleződő osztályharc által teremtett helyzetek és az ebben formálódó emberi sorsok egybefonódását, az élet új és régi erőinek kérlelhetetlen harcában. S ami hiba és fogyatékosság mutatkozik irodalmi műveikben, az nagyobbrészt onnan ered, hogy egyes írásokban az író nem láttatja meg, ellenkezőleg elhallgatja, elfedi az élet ellentéteit, a harcot, vagy a munkánkban jelentkező hibákat, burzsoá maradványokból eredő fogyatékosságokat. A valóság, a reális ellentéteinek elhallgatása, az élet nehézségeinek elkenése, az élet megédesítése a legveszedelmesebb ellensége a hiteles és művészi ábrázolásnak. Az idillizmus hamis, ártalmas és lefegyverző szemlélete ez évben is hatott és számos írást fosztott meg erejétől és hitelességétől. Az idill elleni küzdelmünkben felmérhetetlen segítséget kaptunk a szovjet irodalomelmélettől. A PRAVDA 1952. április 7-i számában cikket közölt a „konfliktusmentesség“ hamis elmélete ellen. A PRAVDA cikke („Számoljuk fel a drámairodalom lemaradását") többek között a következőket mondja: „A drámairodalom szegénységének, sok szinmű gyengeségének fő oka az, hogy a drámaírók műveiket nem az életben mélyen gyökerező konfliktusokra építik fel, hanem megkerülik azokat. Ha az ilyen színdarabok szerint ítélkeznénk, akkor nálunk mindent rendbenlevőnek, ideálisnak találnánk, ahol szó sincs semmiféle konfliktusról. Némelyik drámaíró azt tartja, hogy csaknem tilos életünk rossz, negatív vonásait bírálni. Egyik-másik kritikus azt követeli, hogy a műalkotások csak eszményi típusokat mutassanak be, ha pedig az író, a drámaíró megmutatja az életben meglévő negatívumokat, igyekeznek őt agyonbírálni. Az ügy ilyen kezelése helytelen. Így eljárni annyit jelent, mint gyávának lenni, vétkezni az igazság ellen.“ Máshelyt a következőket mondja a PRAVDA cikke: „Művész számára nincs nagyobb bűn, mint félni az élet igazságától, kitérni az életben rejlő ellentmondások ábrázolása elől. Híven tükrözni az életet a maga forradalmi fejlődésében — ez a szocialista realizmus művészetének első parancsolata, írjátok az igazat — erre tanítja Sztálin elvtárs íróinkat. Csak az igazsághoz hű művészet lehet igazán eszmei, csak az hathat milliók lelkű idére." A PRAVDA elvi jelentőségű cikkéből származó tanulságok számunkra a legerősebb fegyvert biztosítják az idillizmus elleni küzdelmünkben.. Természetesen, nálunk az osztályharc éleződésének feltételei között a „konfliktusmentesség” elmélete nem születhetett meg. Azonban annál inkább jelentkezett egyes íróink gyakorlatában az idillikus ábrázolás formájában, a harc nehézségei elhallgatásának formájában. Az idill akkor jön létre, ha az író képtelen az új és a régi harcát a valóságnak megfelelően, erőteljesen ábrázolni. Az idill az életben zajló heves és kíméletlen, életre-halálra menő küzdelmet igénytelen, lapos, szürke és vérszegény összeütközéssé teszi. A kiagyalt műkonfliktusok és a konfliktusokat elhallgató idillizmus ellen minden elért siker ellenére tovább kell harcolnunk, mert ezek lefegyverezik a dolgozókat, nem ébresztenek gyűlöletet az ellenséggel szemben és nem keltenek szeretetet a pozitív hősök iránt. Prózairodalmunk ez év folyamán számos sikerült műben tudta elénk állítani az új világot építők harcát és győzelmét a régi világ vámszedői felett. Ezeknek a sikereknek a tudatával és a sikerekből származó tanulságok felhasználásával minden biztosítékunk megvan arra, hogy a következő év irodalmi termése újabb lépést fog jelenteni a szocialista realizmus felé haladó irodalmunk útján. Asztalos István könyvhétre megjelent regénye, Horváth István új harcos novellái, Kovács György készülő regénye mindmegannyi biztatás, a további fejlődés reményére jogosító példamutatás. FÖLDES LÁSZLÓ XIV 1110.111 V 4 JL Építőipari vállalataink nagy feladatai November 15-én és a rákövetkező napokban az építészmérnökeik, tervezők, technikusok, kőművesek és ácsok különleges érdeklődéssel hatoltak a kiterített Újság fölé, amely az RMP Központi Vezetőségének és az RNK Minisztertanácsának határozatát közölte a városok építéséről és újjáépítéséről. Úgy hatott ránk a határozat, mintha egy széles ablak tárult volna ki előttünk, egy ablak, amelyen keresztül csodálatos szépségű új városokra, harmonikus és művészi vonalú középületekre, korszerű munkáslakásokra, iskoláikra és új ipartelepek százaira tekinthetünk. Pártunk elérkezettnek látta az időt arra, hogy szocializmust építő népünk külső képében is megváltoztassa, újjáformálja városainkat. Olyanná, amely a dolgozó népet derűvel, boldogsággal tölti el. Áttanulmányozva a határozatot, sokunkban felmerült a kérdés, hogy építőiparunk meg tud-e felelni a párt által kitűzött óriási feladatnak? A kérdés érthető. Pártunk megtanított bennünket arra, hogy mielőtt egy új célért harcba indulnánk, mérjük fel erőinket. Mi, a sztálinvárosi 5. számú Építkezési Tröszt dolgozói már megkezdtük erőnk felmérését, hogy kifejlesszük azt, ami jó és felszámoljuk azokat a hibákat és hiányosságokat, amelyek akadályoznának bennünket nagy építkezési tervünk keresztülvitelében. Amiről alább beszámolok, az elsősorban a mi vállalatunkra vonatkozik, de tapasztalatcsere-látogatásaink alkalmával a többi építkezési vállalat munkatelepén is számos esetben hasonló helyzetet találtunk. TIZENEGY HÓNAP ALATT ÚJ ÜZEMEK ES MUNKÁSHÁZAK * EGÉSZ SORÁT ÉPÍTETTÜK A múltban az építtető az uralkodó osztály volt, a földbirtokosok, gyárosok, bankárok építtettek, palotákat, luxusvillákat a maguk kényelmére és sivár bérházakat a saját hasznukra. Ma viszont az építtető maga a dolgozó nép. Meg kellett tehát változnia annak a viszonynak is, amely a múltban volt az építtetők és az építők között. Ma az építőipari dolgozó, aki az új társadalomnak épít , saját magának alkot. Gyökeres változás történt az építőipari dolgozók helyzetében is. A rendszeresen visszatérő téli munkanélküliséget, a hihetetlenül alacsony napszámbéreket az állandó foglalkoztatás, a biztos megélhetés, a szociális helyzet folytonos javulása és a munka megbecsülése váltotta fel. A sztálinvárosi 5. Építkezési Tröszt dolgozói mélységesen átérzik ezeket a változásokat. Ez indította őket arra, hogy versenybe induljanak az 1952. évi tervfeladatok 11 hónnap alatti teljesítéséért. Szinte lehetetlen volna felsorolni, mi mindent építettünk az eltelt 11 hónap alatt, így csak a főbbeket említem . A terv szerint újabb háztömbökkel bővítjük a sztálinvárosi „Vörös zászló” munkásvárost. Az építkezés előrehaladását meggyorsítják a Szovjetuniótól kapott gépek és felszerelések, különösen a gigantikus méretű toronydaruk. Egy toronydaru 50 ember munkáját végzi. Aki a múlt héten látta az építkezést, a jövő héten már nem hinné, hogy ugyanazon a helyen jár, valósággal márólholnapra nőnek egymás fölé a házak emeletei. Rövidesen 216 munkáscsalád talál otthonra a két-háromszobás, parkettás, fürdőszobás lakásokban. A fogarasrajoni Kére községben felépítettük hazánk legkorszerűbb lenfeldolgozó üzemét, amelynek lengybefejtő osztálya már üzembe is lépett. Már szerelik az áramfejlesztő Diesel-motorokat s az ország különböző vidékeiről egyre nagyobb tömegekben érkezik a feldolgozásra váró len. Befejezéshez közeledik a sztálinvárosi új kenyérgyár építése. A gyár kitűnő gépekkel, szárítókamrákkal van ellátva és biztosítja a fejlődő iparváros dolgozóinak kenyérellátását. Ez az üzem újabb büszkesége lesz városunknak. Semmiben sem hasonlít a kizsákmányolók által építtetett üzemekhez. Műhelyei tágasak, levegősek. Kényelmes klub és fürdő áll a munkások rendelkezésére. Egész sor üzemet megnagyobbítottunk a város és tartomány területén. Prázsmáron a „Constantin David“ posztógyár kapott új műhelyeket, Sztálinvárosban a „Vörös Zászló“ üzemek új öntödét Most folyik a Gumigyár bővítése és egészségtelen műhelyeinek újjáalakítása is. öröm és büszkeség tölt el bennünket építőmunkánk eredményei láttán. Ám nem hunyhatunk szemet a fölött, hogy az eredmények mellett hibák és hiányosságok is vannak az 5. Építkezési Tröszt vállalatainál és munkatelepein. S hozzá kell tennünk azt is, hogy nemcsak apró-cseprő hibák, hanem komoly hiányosságok is. A SZOCIALISTA VERSENYEK JOBB MEGSZERVEZÉSÉÉRT! A szocialista építőmultika minden vonalán tapasztalhattuk, hogy valóban nagy és kiváló eredmények ott születnek, ahol jól megszervezik a szocialista munkaversenyt, a munka hajtóerejét és motorját. Különösen fontos a szocialista verseny az építőiparban, amelynek munkásait az ország különböző részeiből toborozzák s csak most kezd kialakulni az egységes, kollektív munkaszellem. Az építőiparban áll a leggyengébben a munkafegyelem is. Mindemellett őszintén meg kell mondanunk, hogy vállalatunk vezetősége és szakszervezeti bizottsága csak másodrendű feladatnak tekinti a munkaversenyek megszervezését. Kampányszerűen beindítja ugyan a versenyeket, de nem törődik azzal, hogy a verseny gyökeret verjen a munkatelepeken és vérévé váljék a dolgozóknak. Egyes vezetők látszateredmények hajhászásával veszélyeztetik a verseny komolyságát. Mi történt például a november 7-e megünneplésére indított versenyek alkalmával ? Az ünnepi műszakon a földmunkásokat — annak ellenére, hogy a legégetőbb munka az árkok és alapok ásása lett volna — földegyengetési munkára osztották be, hogy így, a könnyebb munka révén több négyzetméter eredményt mutathassanak ki. Egy másik eset a tröszt anyagbeszerzési vállalatának vezetője vállalta, hogy november 7-e tiszteletére bizonyos mennyiségű téglát fog leszállítani. Vállalásának eleget tett ugyan, de milyen áron ? Az összes szállítási eszközöket elvonta téglaszállításra, amit a munkatelepek súlyosan megsínylettek. Nem kielégítő vállalatunknál a szocialista versenyeik eredményeinek nyilvántartása sem, holott ez nagyon fontos volna, mert ha az egymástól távol eső munkatelepek dolgozói nem tudnak egymás eredményeiről, nincs amihez hozzámérjék saját teljesítményüket. Elhanyagolták a takarékossági mozgalom fejlesztését. Egyes telepeken valósággal felháborító pazarlás folyik az anyaggal. A téglát nemegyszer úgy dobálják ki a vagonokból hogy nagyon sok összetörik. Előfordul az is, hogy a raktárakban nem ellenőrzik az anyagkészletet és kétszer is megrendelnek valamit. Az anyag visszaszállítása természetesen rengeteg pénz és időveszteséget okoz, azonkívül a felesleges anyag zárolása zárolja a forgóalapot. Ezeket az egyéni felelőtlenségből eredő hibákat sürgősen fel kell számolni. A takarékossági mozgalom fejlesztésének van egy kiváló módszere, amit a minisztérium rendelete ír elő: a dolgozókat anyagilag érdekeltté kell tenni, jutalmazni kell takarékos, jó munkájukért. Százával is vannak nálunk olyan építőmunkások, akiik minden centiméternyi anyagot felhasználnak és ezzel milliókat takarítanak meg a vállalatnak. Ezeket kell megjutalmazni és népszerűsíteni, példaképül állítani valamenyi építkezés dolgozói elé. AZ ANYAGHIÁNY KIKÜSZÖBÖLÉSE Talán egyetlen iparágban sem hangzik el annyi panasz az anyaghiány miatt, mint az építőiparban.. Pedig elegendő téglával, cementtel, deszkával, faszénnel vagy más építőanyaggal rendelkezünk. Bőven van anyagunk az országban, de anyagbeszerzőink nem elég körültekintőek és mozgékonyak. Azt hiszik, azzal is eleget tesznek feladatuknak, ha az Íróasztal mellől telefonálgatnak a szállító vállalatoknak. Az 5. Építkezési Tröszt anyaga beszerzési vállalatának vezetője és munkakollektívája csak a legritkább esetben megy terepre, pedig rendelet írja elő, hogy személyesen is kapcsolatot kell felvenniük azokkal a vállalatokkal, amelyeknek a rendeléseket leadták. Anyagbeszerzőink kényelmességénél a rovására kell írnunk, hogy nemrégiben napokat késtek szerelőink a víz- és gázcsapok beszerelésével, mert nem kapták meg idejében a szereléshez szükséges legegyszerűbb anyagot, a csepet, és ugyanakkor állandóan hiányt szenvedünk egy másik egyszerű anyagban, az oxigénben, amely a hegesztéshez szükséges. Az építkezések télen sem szünetelnek. A fejlett szovjet építőipari technika nyomán mi is alkalmazzuk a téli építkezési módszereket. Már be kellett volna szerelnünk a beton meleg öntéséhez szükséges gőzt, de még nem kaptuk meg a hozzávaló felszerelést. KÉSZÜLJÜNK FEL A NAGY FELADATOKRA Előttünk áll pártunk és kormányunk határozata, amely nagyszerű távlatokat nyit még hazánk fejlődése felé. Szépek ezek a tervei Amiről egyiket még álmodni sem mertünk, most elindul a megvalósulás útján. Olyan városaink lesznek, mint a Szovjetunió csodálatos szépségű szocialista városai. Sztálinvárosban hatalmas gépipari és fizikai főiskola épül, a „Vörös Zászló“ munkásváros egészen Derestyéig kinyúlik. Nagy és szép feladatok ezek, azt jelentik, hogy pártunk bízik az építőipari dolgozók erejében. Legyünk méltók erre a bizalomra ! Gyűrjük le a nehézségeket, szüntessük meg az akadályt jelentő hiányosságokat! A szocialista munkaversenyek széles körben való terjesztésével készüljünk fel a terv teljesítésére ! KNILL JÁNOS, a sztálinvárosi 5. Építkezési Tröszt 506-os szerelési vállalatának igazgatója A sztálintartományi néptanács ülésszaka Vasárnap délelőtt kezdődött meg Sztálin tartomány néptanácsának 6. ülésszaka. Lixandru Vasile elvtárs, a tartományi néptanács elnöke beszámolójában megemlítette, hogy a sztálintartományi néptanács és szervei az év folyamán tervüket teljesítették. A néptanácsokhoz tartozó ipari vállalatokkal foglalkozva, megállapította, hogy a helyi erőforrások kihasználásával számos helyi iparvállalat és üzem tervét határidő előtt teljesítette. A tartományi néptanács mezőgazdasági osztálya is eredményes munkát végzett. A mezőgazdaság szocialista átalakítása terén kiváló eredményeket értek el a tartományban. 1951-ben csak 69 kollektív gazdaság volt a tartományban, 1952 végéig számuk 119-re emelkedett. A kollektív gazdaságokban jelenleg 12.664 tag, több mint 70.000 hektár földön folytat szocialista gazdálkodást. A mezőgazdasági társulások szervezésével kapcsolatban is jelentős eredményekről számolt be az előadó. A tartományi néptanács tevékenységében egyik fő feladatnak tekintette a városi dolgozók ellátásának megszervezését. Nagy súlyt helyezett a város és falu közötti árucsereforgalom fejlesztésére. A városi dolgozók jobb ellátását jelentősen elősegítette a beszolgáltatási kötelezettségek teljesítése és a dolgozó parasztság terményfeleslegeinek értékesítése a szövetkezetek útján. A dolgozóknak friss zöldség- és főzelékfélékkel való jobb ellátása érdekében az elmúlt év folyamán újabb területekkel bővítették a néptanács mezőgazdasági osztályához tartozó konyhakertészetet. Ezután az előadó a falvak fejlesztésével foglalkozott. Megemlítette, hogy a tartomány számos községében az önmegadóztatásból befolyt összegekből iskolákat, kultúrházakat, utakat, kórházakat, sporttereket építettek, illetve javítottak meg. Több községben, faluban bevezették a villanyvilágítást, vagy kibővítették a hálózatot. Nagy gondot fordítottak a közegészségügy fejlesztésére. Kulturális vonalon számos könyvtár állományát gyarapították újabb művekkel, fejlesztették a falvak sportját. Ennek eredményeként Sztálin tartományban 1952 végéig közel 19 ezer sportoló szerezte meg az MVK jelvényt. Falvainkban harcot folytattak az írástudatlanság felszámolásáért. A néptanácsok támogatást nyújtottak az állami szerveknek a mezőgazdasági termékek begyűjtésénél, ugyanakkor keményen jártak el azosztályellenséggel szemben, akik szabotálni akarták a tavaszi, őszi vetési csatát, az aratást és cséplést, vagy a beszolgáltatást. A néptanácsok következetesen és határozott harcot folytatnak minden vonalon és minden szektorban a jobboldali elhajlás következményeinek megszüntetéséért. Az eredmények felsorolása mellett az előadó rámutatott, hogy egyes néptanácsok nem tartanak rendszeresen gyűléseket, elhanyagolják a megvitatott kérdések elintézését, mint például a medgyesi, ágotai és más városok néptanácsai. A hanyagságok, a bürokratikus eljárások sok esetben a városi dolgozók jobb ellátását akadályozták. A tartományi néptanács munkájában jelentkező hibák elemzésénél az előadó megemlítette, hogy a végrehajtó bizottság tagjai keveset jártak a terepre. Késéssel intézik el a beadványokat. Hasonló hiányosságok észlelhetők a néptanács többi tagjainál is. Ezzel szemben vannak többen, akik lelkes munkájukkal tűntek ki különösen a terménybegyűjtésnél és a választási kampány idején. A beszámoló után, Basch Ferenc elvtárs előterjesztette Sztálin tartomány 1953. évi tervelőirányzatát. A tervet a néptanácsi képviselők helyesléssel fogadták el és a hozzászólások során több javaslattal egészítették ki. A felszólalások során a képviselők örömüket fejezték ki azelért eredmények felett és fogadalmat tettek, hogy a jövőben még odaadóbban teljesítik hivatásukat Az állandó bizottságok újraszervezésével kapcsolatos javaslatot Cardan Alexandru elvtárs terjesztette elő. A sztálin tartományi néptanács 6. ülésszaka lelkes hangulatban ért véget. 104 sportolót tüntettek ki sportmesteri címmel A fővárosi Dinamo sportcsarnokban kiosztották a sportmesteri címeket hazánk legjobb sportolóinak, akik teljesítményeikkel bebizonyították, hogy méltók a megtisztelő kitüntetésre. Az ünnepi gyűlést Manólé Bodnáros elvtárs, a minisztertanács mellett működő Testnevelési és Sportbizottság elnöke nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy a sportmesteri cím adományozása mutatja a pártés a kormány gondoskodását és megbecsülését a sportolók iránt. Ezután került sor a sportmester jelvények kiosztására. 104 sportoló kapta meg a sportmesteri címet. A kitüntetettek között van Bakucz György, Ion Paraschiva, Serfőző Gábor és Váczi György labdarúgó, Perin Stela tornász, Dumitru Vasile és Aurel Raica atléta, Venera Vasilescu kerékpáros, Mircea Dobvrescu ökölvívó, V. Marchitiu és Orosz Kató úszó, Kása I. és I. Coliban síző, valamint több más élsportoló. A kitüntetettek nevében Stela Perin, Benedek Zoltán, Ilie Gheorghe és V. Dumitrescu válaszoltak. Megköszönték a kitüntetést és megfogadták, hogy továbbra is kimagasló eredményekkel hálálják meg pártunk és kormányunk gondoskodását. Az összes városi és falusi postahivataloknál FOLYTATÓDIK az 1953. évi előfizetések, felvétele az újságokra és folyóiratokra. Ha 3, 6, vagy 12 hónapra előfizet, biztosítja az újságok zavartalan szétküldését . Előfizetéseket felvesznek az intézmények, vállalatok, üzemek és gyárak önkéntes sajtóterjesztői, valamint a falusi önkéntes terjesztők is._________________ A kollektív gazdaságokban osztják az évi jövedelmet Nagyvárad tartományban a Nagyszántó községi kollektív gazdaság élen járt az idei mezőgazdasági kampányban. A biharpüspöki GTA traktoristáinak segítségével az agrotechnikai minimumok előírásának megfelelően végezték munkájukat. A gabonát és a kukoricát a szovjet módszer szerint, keresztbevetették. E módszer alkalmazása, a növényápolási és betakarítási munkálatok idejében való elvégzése és a kollektivisták munkalendülete tették lehetővé, hogy az aszály ellenére nagy terméshozamot érjenek el. A kollektivisták hektáronként átlag 1.881 kg. búzát, 4.979 kg. kukoricát, 2.242 kg. árpát, 1.207 kg. napraforgót, 18.196 kg. burgonyát és 17.413 kg. cukorrépát termesztettek. Szép eredményt hozott a zöldségtermesztés is, amelyből a gazdaság több mint 131.000 lejt vett be. A kollektivisták, lelkes munkájuk jutalmául ezidén is bőséges részesedést kaptak a gazdaság terméséből. Minden munkanapért 3 kg búzát, 8 kg kukoricát és 4,16 kg burgonyát osztottak ki. Tóth István kollektivista, a gazdaság élenjáró dolgozója, aki családtagjaival együtt 736 munkanapot teljesített, 2.208 kg. búzát, 5.892 kg. kukoricát, 2.697 kg. burgonyát, 1.17 mázsa napraforgómagot ,továbbá nagymennyiségű zöldséget és más terméket, valamint 2.208 lej készpénzt kapott. Tolvaj Imre kollektivista, aki 661 munkanapot teljesített, 5.202 kg. kukoricát, 1.984 kg. búzát, 2.496 kg. burgonyát és jelentős mennyiségű más mezőgazdasági terméket, valamint 1.983 lejt kapott. A többi kollektivistának is, akik szorgos munkájukkal hozzájárultak a gazdaság szép terméseredményéhez, nagymennyiségű termék jutott, ami biztosítja gondtalan, bőséges életüket. ★ A bálványosváraljai kollektív gazdaságban ünnepélyes keretek között ment végbe a végleges terményelosztás, amelyen a községbeli dolgozó parasztokon kívül Nyires, Kisbáton, Szentmargita és más szomszédos községek képviselői is résztvettek. Az ünnepség alkalmával ismertetett terméseredmények újból bebizonyították a közös gazdálkodás kimagasló fölényét az egyéni gazdálkodással szemben. A kollektív gazdaságban hektáronként termett burgonya kereken 400 százalékkal, a búza 70 százalékkal, a kukorica 85 százalékkal, a napraforgó pedig 800 százalékkal volt magasabb az egyénileg gazdálkodó földművesek termésénél. Érthető, hogy ilyen terméseredmények alapján a szorgalmasan dolgozó kollektivisták annyi gabonát és egyéb terményt vittek haza, amennyit azelőtt a legjobb években megközelíteni sem tudtak, így például Enyedi Imre, aki egymagában 350 munkanapot számolt el, 12 mázsa 77 kg. búzát, 897 kg. burgonyát, 526 kg. kukoricát, ezenkívül rozsot, zabot, hagymát, markot, napraforgót, valamint 41 mázsa különböző takarmányfélét kapott. Részesedése összesen 71 mázsa 48 kg-ra rúgott. Tóth Márton kollektivista családtagjaival együtt 131 mázsa, Törpe Gábor 93 mázsa 59 kg., Szöllődy Sándor 91 mázsa, Szabó Sándor Kati 63 mázsa terményrészesedést ért el. A bálványosváraljai kollektív gazdaság munkájának sikere jelentékenyen gyarapította a környékbeli egyénileg dolgozó parasztok körében azok számát, akik elhatározták, hogy maguk is rálépnek a boldogulás és jólét felé vezető útra, a kollektív gazdaság útjára.