Előre, 1965. augusztus (19. évfolyam, 5521-5545. szám)
1965-08-01 / 5521. szám
2 A LÁTÓKÖR TÁGULÁSA örvendetes és következetesnek ígérkező szerkesztői gyakorlatra figyelhettünk fel a folyóiratok utóbbi számaiban: rendszeressé és igényessé vált a világirodalom közlése. Ezúttal csupán két folyóiratra utalok, melyeknél talán a legpregnánsabban jelentkezik ez a törekvés. A Korunk immár három számban közli folytatásokban John Updike, fiatal amerikai író nagysikerű regényét a Kentaurt, az Igaz Szó pedig Hja Ehrenburg naplórészlete után Georges Simenon igen színvonalas bűnügyi történetét és Alan Sillitoe, ismert angol író munkástárgyú elbeszélését tette hozzáférhetővé. Új nevekkel és új művekkel (legalább is az olvasó számára újakkal) ismerkedünk így meg, gazdagítva eddigi képünket a mai külföldi irodalomról. Ez a törekvés igen hasznos kiegészítője tehát az eddigi forrásoknak, melyekből világirodalom-szomjunkat oltjuk, a szakosított folyóiratoknak és a nemrég indult, de már negyedik kötetig jutott Horizont sorozatnak. Immár tehát nem a folyóiratok űrpótló szerepéről szólhatunk, hanem a választék gazdagításáról, a válogatás igényes és célszerű szempontjairól. És még valamiről: örömmel tapasztaljuk, hogy a folyóiratoknak ez a komoly „betársulása“ a horizont tágításba együtt járt a hazai fordítógárda aktivizálásával és bővítésével. Vincze Ferenc nevén kívül (aki egyébként rendszeresen fordított eddig is az Igaz Szóban), az Updike regény esetében Szilágyi Domokossal ismerkedtünk meg mint műfordítóval, Sillitoe elbeszélésének átültetője pedig a gazdag fordítói múlttal rendelkező Szemlér Ferenc. (Vajon kiadóink is felfigyelnek a hazai prózafordítás kínálkozó lehetőségeire ?) Nem hagyhatom szó nélkül azt a korántsem mellékes körülményt, hogy az irodalmi látókör kiszélesítése ezekben a folyóiratokban nem a hazai művek kárára történik. Elég csupán arra utalnom, hogy az Igaz Szó utóbbi két számában olvashattuk Marin Préda Pazarlók című regényének eddig nem ismert részletét és Nagy István önéletrajzi regényként induló pompás írását. K. J. Az RKP IX. kongresszusát megelőző s a kongresszusi napok lelkes légkörében az emberek megnövekedett érdeklődést tanúsítottak minden iránt, ami eredmény, alkotás, ami valamilyen módon a nagy számvetés meszszemenően pozitív mérlegéhez tartozik. Ez az érdeklődés nyilvánult meg a Brassó tartományi képzőművészeknek a kongreszszus tiszteletére rendezett kiállításán is. Heteken át a nap minden órájában nagyszámú érdeklődő töltötte meg a kiállítási termet. Nyilvánvaló, hogy a közönség érzékenyen reagált arra az erőteljesen jelentkező optimizmusra, lendületre, a művészi elkötelezettség meggyőző erejére, amely ezt a kiállítást egészében jellemezte, s amely pártunk politikájába vetett bizalom hű kifejezéseként jelentkezett a kiállító művészek új vásznain. A kiállítást egészében az új kifejező és ábrázoló eszközök keresésére, a változatosságra és az egyéni eszközök gazdagítására való törekvés jellemezte. Ennek következményeként azonban helyenként zavaró egyenetlenségek is mutatkoztak a mindenáron modernkedés bosszantó példáinak képében, bár nem olyan mértékben, hogy változtattak volna az általános benyomáson : a Brassó tartományi képzőművészek fejlődésében új, egészséges áramlás indult, amely az erő, életöröm és alkotó kedv ugyanazon forrásából ered, mint az egész országot felvillanyozó hatalmas építő lendület. A tartalmas újat keresés jellemezte több fiatal és idősebb festőművész és grafikus munkáit: egyaránt vonatkozik ez a hagyományos eszközökkel dolgozó Hans Hermann érdemes művész derűs tájaira, vagy Bömches Friedrich mélyvörösben megoldott Kőolaj-szondák című képére, és az elvontabb formákban gondolkozó Boros Lajos Fém vagy Bánya című művére. Elmélyült, folyamatos érdeklődést, jóirányú útkeresést jelez Alexandria Hilohi-Ghetie Hangversenyen és Hegyi táj című festménye, Eftimie Modikca Dombok és kőolajfinomító című munkái, Emilia Apostolescu Melegház című műve. Zina Blánutá Az első ábécéskönyv című munkája, Ana Hadiac tájai, Meschendorfey Harald hangulatos Brassói alkonyata. Leiter Arthúr tájképei ugyancsak komoly művészi munkáról, elmélyülésről tanúskodnak. Velük némiképpen szembeállva, merészen felfrissítve a kiállítás levegőjét, érdekes, bár művészileg nem mindig meggyőző munkáikban Joan és Rodica Chicu, a modern képzőművészet szín és formavilágát alkalmazzák, sajnos, inkább külsőségekben, semmint valamely gondolati tartalom befejezése érdekében. Meggyőzőbb viszont Bodor Mária dekoratív hatásokra épülő kompozíciója, és az ugyancsak szebeni Nicolae Iorga Tavasz a városban című olajfestménye, amely, a fiatal festő más munkáival együtt a kiállítás egyik figyelemreméltó darabja. A grafikát Weiss Helfried, Eftimie Modilca, Constantin Cazacu, Mattis János, Stefan Mironescu, Plugor Sándor és mások képviselik, sajnos elég kevés munkával. Ugyancsak szegényes a szobrászati anyag, bár az egyetlen kiállító, Ioan Caramidaru fa- és márványszobrai emelik a kiállítás színvonalát. A kiállításon Kollár Gusztáv az idős brassói művész két jellemző akvarellel szerepelt. Szándékosan nem említettük, mert az ugyanebben az időben megnyílt gyűjteményes kiállításáról bővebben szeretnénk szólni. A brassói tartományi múzeumban rendezett kiállítás a művész közel hat évtizedes munkásságának legjelentősebb alkotásait mutatja be. Amikor a festmények szemléletében elmerülve a régi Brassó sajátos hangulatának titkán, s ugyanakkor a mai városra áradó fények és színek változásán tűnődünk, eszünkbe jut az idős művésznél egy nemrégen tett látogatásunk. Műterméből, Kollár Gusztáv ma is kedvelt városánál, színeit, hangulatát ízélgeti, azzal a művészi elkötelezettséggel és szeretettel, amely őt e város életének, múltjának egyik legilletékesebb szemtanújává avatta. A nemzedékek felnövekedését tanári szemmel, a Város változásait a művész érzékenységével nézte végig és ma, 86 évesen is végigsétál olykor a jól ismert erdei ösvényeken, amelyeknek hangulatát akvarelljein oly szívhez szóló művészettel érzékeltette. Kollár Gusztáv művészete félreismerhetetlen ; ideges ecsetvonásaival mozgalmasságot, távlatot, hangulatot teremt, színei levegősek, szelídek, víz-, erdő és földszaprúak Brassói tárgyú akvarelljei közül a szemlélő többször is visszatér az Erdő szélén, Ősz, Régi brassói kanu, Télvége, A takácsok bástyája, Erdei út, Tavaszi fények című képeihez. A régi Brassó levegőjét árasztják A brassói tanácsház, Brassó piaca stb. című festményei. Ugyanakkor izgalmasan ritmizált színezés teszi érdekessé, megragadóvá Fekete templom című akvarelljét, Alkonyat és Bárkák című pasztelljeit, vagy a Fekete tenger partját és Konstantinápolyt ábrázoló munkáit. A kiállított művekben gyönyörködők megindultan és hálával gondolnak a városukban élő művészre, akiről tudják, hogy még ma is dolgozik, s hogy szelíd pillantása elégedetten és büszkén pihen meg szeretett városának megújuló arculatán. LENDVAY ÉVA A nagyváradi Állami Színház sikerrel mutatta be— és játszotta turnéján is — Jakobi Viktor operettjét, a Leányvásárt. A mű bemutatása nehéz feladat elé álította Gábor József rendezőt, mivel egy megkopott szövegkönyv figuráit kellett a mas néző elé állítania. Igaz, hogy egyes énekszámok, il helyetélt szereplők zenei jellemzését még jobban kidomborították volna, kimaradtak, a rendezőnek mégis sikerült elérnie, hogy az 1890-es évek korhű társadalmi rajzát kaptuk — mai „hangszerelésben“. Az ilyen irányú törekvések — új stílusban bemutatni a régi operettet s okkal méltányolandók, még akkor is ha nem a legtökéletesebb megoldáshoz vezetnek. Nagy Sándor atmoszférateremtő díszletei ilyen vonatkozásban is támogatták a rendezői elképzelést. Nem így Marianca Ticoan- Jancsó jelmezei. A kosztüm az operettben is — hozzátartozik a színpadi jellemzéshez, éppen ezért érthetetlen, miért visel a gyilkos Harrison fehér — a maga módján az igazságért harcoló Tom Miggles viszont fekete színpadi jelmezt. (Tudjuk, hogy nehéz megfelelő cowboy-ruhaszínt találni, de a szürke jobb lett volna a feketénél.) Hasonló-képpen Lucy jelmeze sem egy milliomos lány ruhatárából való. Dombi Imre koreográfiája ízléses, szép produkció, Rissy és Fritz kettőséből azonban a twistmozdulatok nyugodtan elmaradhattak volna — ennyire mégse modernizáljunk. A szereplők közül Papp Magda (Lucy) jó stílusérzéke az előadás erőssége volt. Belényi Ferenc (Tom Miggles) egyszerű eszközökkel formálja meg hősét, a hangmagasságok tisztaságával sajnos adósunk maradt. A Cs. Tóth-Kovács Ilona (Bessy) és Cseke Sándor (Fritz) a tőlük megszokott fölénnyel — anélkül, hogy a szerepet túljátszanák — jó karakter alakokat állítanak színre. Solti Miklós (gróf Rottenberg), Tanai Emil (Harrison), Bárdi Teréz (Harrisonné), Földes László (Jefferson) és Bottyán Kálmán (kocsmáros) szintén figyelemre méltó alakítást nyújtottak. Matolcsy Zoltán karmester tempóvételei jók, azonban a kórus egységesebb és tömörebb hangzására több gondot fordíthatna. KÖRÖDY ELEK A habkönnyű szórakoztatás jogával szépen, méltóképpen is lehet élni. Sőt, szabad szórakozni szórakoztatás közben a játékosan könnyű mesésen üdítő műfajon. Ha azt csinálja valaki, mint ezúttal Jean Paul le Chanois és Jean Gabin. No meg a társaik. Mert „Az úr“ — „Egyszer egy királyfi“ modern, polgárosodott változata tökéletes, hibátlanul felépített és kidolgozott kis munka —a kis játék ” a maga nemében. Munka és játék nem ellentétes dolog, az egyikben szerzett készség jól fog a másikhoz. Ennek a könnyű s valószínűleg tudatosan naiv vígjátéknak a virtuóz kidolgozása valahogy azt a fajta műélvezetet nyújtja, mint a marokkó-játék, amelyben egyenként könnyedén kell felpöccinteni az egymásra dobált pálcikákat, anélkül, hogy az ingatag rakás megrezzenne. Itt a bonyodalom alkatrészei nincsenek túl komplikáltan összedobálva, de annál szebben szedegeti fel az összeforrott művészgárda, amelyben még kevésbé jelentős szerepeket is Gaby Morlay, vagy Liselotte Pulver alakítja. A lényeg azonban mégis Jean Gabin, az ő kifürkészhetetlen mozdulatlan arca, az ő eszköztelen természetessége, amellyel minden szituációt elhitet és minden csattanót hatványozottan csattant. S amennyire meg tud rendíteni egy-egy nagy drámai szerepben, úgy von be ezúttal bennünket is a saját élvezetébe, hogy egyéniségének közismert súlyával és tekintélyével „nyári műsort“ játsz- SZ011. Alig pár éve láttuk legutóbb bankárnak, a Finom famíliákban. Klasszikus bankár volt, impozáns és ridegen félelmetes. Most is bankár, de nem klasszikus, nem a Nucingen bárók fajtájából. Hanem olyan bankár, aki megszegi a játékszabályokat. Romantikus. Érzelmes. Utánahalna ifjit hitvesének. S itt kezdődik a játék. Az utcára züllött kis szobalány, aki megérezte gazdájában a szabálytalan vonást, a lelket, megmenti a romantikus haláltól egy kevéssé romantikus felvilágosítással: akit egyszer, illetve többször felszarvaztak, az ne haljon bele a szerelembe. S az annyi romantikus dráma magjául szolgáló szituáció : a halálnak álcázott elbujdosás és váratlan önkéntes feltámadás ezúttal súlytalan, de roppant szórakoztató kamaszos játék ürügye lesz. A nagy úr, aki megirigyelte alárendeltjeit, mert többet tudnak nála, beáll „prolinak“, (ha ugyanannak nevezhetjük az újgazdag munkaadóinál előkelőbb és műveltebb urasági inast), hogy végre „lentről“ kinevethesse a maga fajtáját, úgy, ahogy őt is kinevették gyakorló bankár korában. Sok finom iróniával jár ez, ha nagyerejű szatíra nem is támad belőle, s ha a népmeséből elengedhetetlen igazságtevés kissé idillien mossa is el — legalább is a szép szőke szobalány számára— az áthághatatlan osztálykorlátokat, így, illik játszani. Senki sem akarja komolyabban vétetni a nézővel a játékot, mint amenynyire kell. A maga könnyed kis igazságát könnyedén mondja el a film, nem követel neki hazugan nagyobb súlyt a valódinál s őszinte akkor is, amikor vállalja, hogy lényegében szórakoztatni akar. A naiv történetet a moziból kijövet már elfelejtjük, de nem felejtjük el — ahogy már szoktuk — Jean Gabink és nem felejtjük el azt a kellemes felüdülést, amit ez a komoly szakértelemmel és műgonddal végigjátszott játék a nézőnek ad. HALÁSZ ANNA ELŐRE 1960-ban, amikor a Dobrogea ín mars című riportkönyvemhez dokumentálódtam, kétszer vagy háromszor is megfordultam Pecineagán, ebben a Negru Vodă rajoni községben Itt megismerkedtem és elbeszélgettem egy fiatal állattenyésztő mérnökkel, aki frissen került a helybeli termelőszövetkezetbe. Cornel Danila a neve. Akkoriban csak anynnyit jegyeztem meg róla, hogy nem tartotta túlságosan szerencsés embernek magát, amiért éppen ide, a szerény, távoli és meglehetősen ismeretlen faluba küldték dolgozni egyetemi tanulmányainak befejezése után. Ő maga mondotta, hogy „nem sokáig rontja itt a levegőt", ami nyilvánvalóan azt jelentette : elpályázott onnan valami jobb gazdaságba. Pecineaga termelőszövetkezetének közös vagyona akkoriban meglehetősen szerény volt :400 szarvasmarha, 1700 juh, 400 sertés és 700 szárnyas. Azt hiszem, hogy ebben keresendő a fiatal mérnök akkori álláspontja : úgy vélte, hogy a termelőszövetkezet szerény anyagi lehetőségei nem engedik meg neki, hogy teljes mértékben érvényesíthesse energiáját és a fakultáson szerzett tudását. Persze, elvágyakozása mégis elfogadhatatlan előítélet volt, hiszen az eredmények sosem születnek meg maguktól, lelkes és szorgalmas munka kell mindegyikhez De ne marasztaljuk el túlságosan ezt a fiatal állattenyésztő mérnököt. Frissiben végezte el az agronómiai főiskolát, tapasztalatlan volt és még csak azután mérhette össze tudományos és szakmai felkészültségét a gyakorlati élettel és a valósággal. Úgy emlékszem, hogy akkor, 1960 nyarán kereken megmondta nekem : „Jövőre már ne keressen itt Elmegyek valami jobb helyre." A múlt hetekben a véletlen újra összehozott. Bevallom, hogy időközben bizony meg is feledkeztem róla. Csak napbarnított arca derengett előttem, de a nevére sem emlékeztem már, s az is kiment a fejemből, hogy mennyire el akart menni abból a dobrudzsai faluból Cornel Dánilát láthatóan meglepte feledékenységem „Csakugyan nem emlékszik már reám - firtatott - 1960-ban én mutattam meg magának a gazdaság állattenyésztését, és mind azt hajtogattam, hogy elmegyek innen, elmegyek bárhová, csak Pecineagát ne lássam többé". Nyilván, eszembe jutott a régi emlék,és ? Látom, hogy itt van. Mégsem ment el Pecineagáról. - Nem is akarok elmenni innen. - De hát mi történt közben magával ? - Mi történhetett volna? A kezdeti nehézségek elmúltak, most már lélekben is hozzájuk kötődtem, ezekhez az emberekhez, összekapcsolnak a közös munka és a közös álmok, az eredményeink fölött érzett öröm és büszkeség. Nincs olyan szegelete ennek a gazdaságnak, amelyhez ne fűzne valamilyen személyes emlék is. Minden épület, amelyet azóta itt emeltünk, az én gondjaimból és törődéseimből is épült. Igen, a legtöbb közülük meg se volt 1960- ban Most gyakran végignézem őket, s lehet, hogy megengedhetetlen szerénytelenség, de mindig az jut először eszembe, hogy mekkora részem volt nekem is bennük és számokat sorolt fel, a termelőszövetkezet mai közös vagyonáról : 1500 szarvasmarhájuk van, ezek közül 600 tehén, 4200 juh, 2000 sertés és 35 000 szárnyas. Amióta nem jártam a falujukban, 14 istálló épült fel, 6 juhszarván, 10 sertésós, felállítottak 12 kicsi és egy nagy, villamos kelteződéset, bevezették az önműködő itatást, villamosították az egész állattenyésztési részleget. Hallgattam a számokat, hallgattam lelkes beszámolóját, és még inkább mind az járt a fejemben, hogy lámcsak, ez az ember mégsem ment el ebből a faluból, ahogyan szándékában állott, nem szaladt meg a kezdeti nehézségek elől. - Most már jól emlékszem - mondtam. - Legfennebb egy esztendeig akart itt maradni - Igen, sokszor és sok embernek mondtam ezt, mostanában gyakran felemlegetik. Dehát egyszerű a válasz: egy esztendő alatt mit csinálhatna az ember ebben a szakmában ? Ilyen rövid idő alatt nem látszik meg igazán a munkája eredménye. Ne haragudjék meg, de kíváncsi volnék, még most is elkívánkozik innen ? El akar menni másfelé ? Nevetett ? Ne vegye dicsekvésnek, de őszintén így érzem , van-e még egy ilyen rendes hely, mint ez ? A fiatal állattenyésztő mérnök ezekkel a szavakkal a faluját dicsérte, azt az emberi közösséget, amelyhez lélekben úgy odatartozik már. Sem Cornel Denila mérnök, sem riporter nem érzett ezekben a szavakban semmilyen rendkívülit, vagy nagyzolást Hiszen olyan egyszerű és természetes az egész, ami történt Egy fiatalember megszeretett egy számára eddig ismeretlen falut. Ez a szeretet a munkában és a szenvedélyben nyilatkozott meg Napról napra, hónapról hónapra mélyült el ez az érzés. És a végén úgy érezte, hogy most már a világ semmi kincséért sem menne el innen Otthonossá vált számára a legelőről hazatérő csorda kolompja, szeme előtt emelkedtek a magasba az új gazdasági épületek, munkatársaival együtt álmodta meg a holnap terveit, kezdte megismerni az embereket, lélekben is közelebb kerülni hozzájuk. Az álmok teljesedni kezdtek, csakhogy ezek már észrevétlenül megváltoztak, más álmok voltak. A közösség változtatta meg őket. Az eredményekből fakadtak, s ezek az eredmények közösek voltak a falu népével. A jól végzett munka öröme élt bennük, és hogyan is kívánkozott volna most már el, másfelé ? Természetesen, egy ilyen érzés meghonosodása nem megy végbe egyszerűen, s fejlődése sem egyenes vonalú. De a lélek mélyében lezajló folyamat ez, s gyakran csak az eredményét látjuk, és különben is könnyebb az embernek felidézni a boldog pillanatokat, mint a vívódás perceit. Ez alól Cornel Denila sem kivétel, mert lám, egyszerre azt mondja : - Az igazat megvallva, én sose akartam komoly szándékkal elmenni innen. Azt hiszem, hogy én még akkor, 1960-ban sem gondoltam komolyan az elmenést. Nem cáfolom még. Végtére is, lehet, hogy így volt. Lehet, hogy az én elmosódott emlékeim csaltak meg. A tény az, hogy Cornel Denila állattenyésztő mérnök itt maradt Peceneagán, és együtt a falu termelőszövetkezeti tagjaival, szép és maradandó művet hozott létre. Olyan művet, amelyért méltán irigyelheti bármelyik pályatársa. Mig erre gondoltam, Cornel Danila azt mondta : — Tavaly állattenyésztő részlegünk több mint 4 millió lejes hasznot hajtott a termelőszövetkezetnek Az idén még nagyobb jövedelemre számítunk. Az esztendő végéig 110 vagon tejet, 1900 sertést és 800 szarvasmarhát adunk el, s ezzel több mint 5 és fél millió lej jövedelmet hajtunk ... Büszkén és örömmel hallgattam, s boldog voltam, hogy öt esztendő múlva így láttam viszont az én pecineaga! ismerősömet. Csak egyetlen dolog bosszantott és kicsit szégyenkeztem is miatta : hogy is nem ismertem fel már kezdetkezdetén ezt az embert ? PETRE VINTILA AMI AZ EMBERT KÖTI Kirándulók a Fogarasi hegyekben a Fodragul tónál (Nic. Nicolaescu felvétele) ZÖLDSÉGELLÁTÁS BUKTATÓKKAL (Folytatás az 1. oldalról) beszerezni a szükséges árut. Azaz: végigtelefonálja az állami gazdaságokat. Agevacoop-ot, mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, beszerzőket küld ki és szállítóeszközöket biztosít, hogy minél gyorsabban megkapja „a hiánycikkeket“. Ez pedig többletkiadást jelent. Csupán szállítóeszközökre a II. negyedévben több mint 50 000 lejt költött a petrozsényi OLF és mégsem tudta a rendszeres zöldség- és gyümölcsellátást biztosítani. A szükségleten belüli mennyiségek esetében pedig az történik, hogy az áru sokáig áll: raktárban, üzletben, elfonnyad, tönkremegy. Ez ismét kárt jelent vállalatnak és vásárlónak. Az ellátásban keletkező űrök, az egyhangúság egyik oka, tehát az igénylés és a kiutalás közötti lényeges eltérés. Van azonban másik oka is. A megkapott kiutalások alapján az OLF szerződést köt a szállítókkal (Agevacoop, MTSZ-ek stb), amelyekben nemcsak a mennyiségeket, hanem a terminusokat is megállapítás Nagyon fontos az, hogy a szálító egységek tiszteletben tartsák szerződésbeli kötelezettségeiket. És ez nem mindig történik meg. Néhány adattal támasztjuk alá a fenti állítást. A többi közt például az Olténia tartományi Agevacoop 85 tonna zöldbab helyett 22 tonnát, 40 tonna uborka helyett 3,5 tonnát, 100 tonna zöldsaláta helyett 33 tonnát szállított a Zsilvölgyének. A bánátiak adósok maradtak 20 tonna karalábéval, több mint két tonna hónapos retekkel, s a 25 tonna paradicsomból csupán 500 kilót (!) szállítottak a második negyedévben. Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogy a zöldség és gyümölcsellátás ilyen ingadozó és esetleges , hogy a szállítási költségek — a szerződés nélküli beszerzések esetében — sokszor a termékek értékének 10—15 százalékát is kiteszik. Mert amint a nyilvántartásokból kitűnik, szerződés nélkül főleg Krisána és Bukarest tartományokból vásároltak, ahonnan tehergépkocsival szállították az éppen beszerezhető zöldségféléket, gyümölcsöt. Egyes esetekben a szerződéses egységek objektív okok miatt — időjárási stb. viszonyok — nem tudják teljesíteni kötelezettségeiket. De előfordul az is, hogy a kiutalások nem alapszanak a reális helyzet és lehetőségek ismeretén. Hogy csak egyetlen példát említsünk : a petrozsényi OLF 435 tonna káposztára kapott kiutalást Gyulafehérvár rajonból. A szerződéskötés alkalmából azonban kiderült, hogy még a legjobb termés esetén is mindössze 30 tonnát képesek szállítani ! Hasonló, s talán még kirívóbb példa a dési alma esete. Az elmúlt év II. és IV. negyedévére többszáz tonna almára kapott kiutalást a petrozsényi OLF. Dés azonban nem tudott szállítani almát, mert nem érte el az előirányzott terméseredményeket. Jelentések készültek, amelyeket a fogyasztási szövetkezetek tartományi szövetségének és a Centrocoopnak egyaránt elküldték. Ennek ellenére a petrozsényi OLF az év első negyedévére újból kapott kiutalást kb. 60 tonna déi almára ! Amit, természetesen, szintén nem kapott meg ... Mindez aztán oda vezet, hogy a petrozsényi OLF képtelen a vásárlók igényeinek megfelelően, bőségesen ellátni a zsilvölgyi egységeket friss és jó minőségű főzelékfélével és gyümölccsel. A Fogyasztási Szövetkezetek Központi Szövetsége illetékes igazgatóságánál Niculescu Paul aligazgató tájékoztatott arról, hogy a ZsilVölgye zöldségellátását — bár a Hunyad tartományi Szövetséghez tartozik, — megkülönböztetett figyelemmel kísérik. Az ellátási zavarok fő okát nem az igénylések és kiutalások közötti eltérésekben látják, hanem abban, hogy a szállítók (Agevacoop, MTSZ-ek) nem tartják minden esetben tiszteletben a szerződéses kötelezettségeiket, főleg a határidő és minőség kérdésében. A fennálló helyzet javítása érdekében már a III. negyedévi szerződéskötések alkalmából bevezették azt a módszert, hogy a megrendelő és a szállító együttesen tárgyalja meg a lehetőségeket s a szerződéshez csatolt szállítási ütemtervben rövid terminusokat — szinte napokra beosztva — állapít meg. Ennek a tervnek a tiszteletben tartása lehetővé teszi, hogy kiküszöböljék az ellátásban keletkező űröket. Ezt a módszert azonban nem sikerült még teljes mértékben alkalmazni, s nem érthetünk teljesen egyet azzal a felfogással sem, hogy a kiutalásoknál nem veszik tekintetbe az igényléseket, hogy elfogadhatónak és természetesnek tartják, hogy a hiányzó mennyiséget úgy pótolják, hogy tehergépkocsikat küldözgetnek az ország minden részébe s ezzel számottevően növelik a szállítási költségeket. Ennek a kérdésnek megoldása, amint a Centrocoopnál folytatott beszélgetésünkből kitűnt, nem foglalkoztatta eléggé az illetékeseket. Az igényléseken felüli mennyiségek kiutalását pedig azzal okolják meg, hogy: „A szóban forgó OLF nem tanulmányozza kellőképpen a szükségleteket, nem veszi figyelembe az igénylések öszszeállításánál az összes összetevőket, csupán a múlt évi tapasztalatokat veszik alapul, amihez hozzáadják az évi növekedési arányszámot, de egyéb tényezőket nem vesznek figyelembe... „Ha ez a megállapítás részben meg is állná a helyét — bár mi győz meg róla, hogy a helyi szervek kevésbé ismerik a helyi szükségleteket, mint a központiak ? — még mindig fennáll a kiutalások esetlegessége, véletlenszerű volta. Állításunkat, a dési alma-kiutalás példája épp eléggé alátámasztja. Az illetékeseket foglalkoztatja Zsilvölgye zöldség-ellátása, ebben azonban nagyobb körültekintéssel kell intézkedniük. A szükségletek kielégítése érdekében feltétlenül nagyobb összhang megteremtésére van szükség az igénylések és kiutalások között. Még mindig van lehetőség arra, hogy a szállítókat a szerződésesfeladataik és a szállítási ütemterv tiszteletben tartására késztessék és a még fennálló hiányosságokat kiküszöböljék, a vásárlónak pedig bőséges és jó minőségű zöldségfélét és gyümölcsöt biztosítsanak az egész év folyamán. 1965. augusztus 1., vasárnap Akiket hidegen hagy a kánikula és a lakosság igénye Aranyosgyéresi levelezőnk értesítette a szerkesztőséget, hogy a városban nem működik egyetlen hűsítőital-kiárusító egység sem, noha erre igen nagy szükség lenne. Önkéntes tudósítónk közérdekű panaszát eljuttattuk a tordai Közétkeztetési Vállalathoz. (I.A.P.L.), amely június 1-i keltezésű, 4497 sz. válaszában a többi között a következőket írja: Vállalatunk többször kérte — írásban és szóban — az aranyosgyéresi néptanácsot, hogy bocsásson rendelkezésünkre hűsítőital árusításra megfelelő helyiséget (bódét), de minden szorgalmazásunk ellenére kérésünket nem teljesítették... Mégis úgy gondoljuk, hogy július 15-ig rendelkezésünkre tudnak bocsátani egy bódét; erre vonatkozóan bizonyos ígéreteket is tettek. Ezek után az aranyosgyéresi néptanácstól kértünk véleményt az üggyel kapcsolatban, amely már válasza elején leszögezi, hogy nincs lehetősége teljesíteni az I.A.P.L. kérését. (Akkor miért ígérték meg ? Vagy az I.A.P.L. nem jól értette ?) A továbbiakban viszont arról értesítenek, hogy az I.A.P.L-nek van lehetősége hűsítőital-kioszk megnyitására Arannyosgyéresen, hiszen az elmúlt évben is volt egy ilyen kioszkjuk, amelyet viszont nem használtak (!?). A néptanács azt javasolja, hogy az I.A.P.L. nyisson egy ilyen egységet a Munkásklub teraszán, ahol erre megfelelő helyiség van; itt az elmúlt év nyarán is működött hűsítőital-bolt. A javaslatot az I.A.P.L vezetősége is ismeri, de nem tett semmi konkrét intézkedést. Hogy miért azt a néptanács nem tudja* Ezek után nehéz megállapítani kinek van igaza. A disputa (illetve huzavona) még folyik* de azt nem tudni meddig. Valószínű a nyár végét várják mindkét részről, ami fejtörés nélkül megoldaná a kérdést, B. B. Készen az új iskolai évre Már pártunk IX. kongresszusa küszöbén megállapíthattuk, hogy teljes egészében felkészültünk az új iskolai évre. Hogyan sikerült elérnünk ezt ? A válasz egyszerű: körültekintő munkaszervezéssel. A széplaki néptanács elnökének támogatásával idejében megkötöttük a szerződést a mesterekkel a körzet iskoláinak javítására és meszelésére. Jelenleg mind a négy iskola kitakarítva, kimeszelve várja az őszi tanítás megkezdését. Héderfáján a boltkezelővel kiszámítottuk a szükséges tanfelszerelést és a rendelést annak megfelelően adtuk le. S a megrendelt áru már meg is érkezett hiánytalanul. A tanulókat értesítettük erről, s azoknak több mint fele már meg is vásárolta a füzetet, a tintát, körzőt, vonalzót, festéket, borítópapírt és más szükséges kellékot Bálint Miklós igazg. tanító