Előre, 1971. június (25. évfolyam, 7328-7353. szám)
1971-06-10 / 7336. szám
ELŐRE 2. oldal S A PROVINCIALIZMUS (NEHÉZ)VIZEIN okszor nevetünk egy-egy jó viccen, adomást. Aki nem álszent, teheti. Nevetésünk tisztít, szétzilálja előttünk az élet indákkal átszőtt bozótját. Egy-egy vicc sokszor azért jó, mert magába sűríti azt, ami részletesen, hosszú lére eresztve — lanyha, közérdektelen, unalmas. Egy viccből épp ezért sosem írnék regényt. Még kisregényt sem. S lám csak, mintha Fodor Sándor nézőpontomat osztaná : egy jó, utazásunalmát űző anekdotából sem regényt, sem kisregényt nem írt, csak egy fantasztikusan tudományos történetet. * Ami külön vicc (akar lenni)... Érezte-e a műfajjal járó veszélyeket vagy sem, erről meg lehetne kérdezni a szerzőt. Hogy mégsem teszem, annak oka van, mégpedig nyomós : az, hogy a könyv megjelent, vásárolni, sőt olvasni lehet, majd feltenni a könyvespolcra, az utánunk következőknek. déli vidék az, amit Fodor elénk tár. A város : ismerős. Déja vu, déja . lu... Franciául mondom, mert Clodirherle kísérlete jár a könyv fölött. , Chevalier mester vérbő, szélesen áradó mesélőkedve, humora és szatirikus hajlandósága kicsit régecskén megteremtette már azt az alapot, amelyről nézve az effajta próbálkozások ugyancsak „megmérettetnek“ s ha valahol laza, nyikorgó az ereszték, bizony könnyűnek találtatnak. Nem kívánok egyebet az olvasótól, csak hasonlítsa össze a Nehézvizet a Clochmerle-sorozattal, miheztartás végett. Ugyanaz a fogantatás, ugyanaz a derűs, csipkelődő mosolygás mindkét oldalon, csakhogy Chevalier inkább a szórakoztatás mestere, míg Fodort súlyos problémákkal jelentkező írónak tartjuk. Ez nem jelenti azt, hogy komoly társadalmi mondanivalóval eljegyzett író nem lazíthat, nem cserélheti fel alkalomadtán fegyvereit, s a szórakoztatás álcájában ugyanolyan súllyal és közérdekkel verje el a port (ha mosolyog, akkor is) az emberi ferdeségeken, a tudatlanságon, a fedezet nélküli kivagyiságon... Fodor Sándor most lazított , jól tette. De nem tartotta be a játékszabályokat. Hosszú lére eresztve részletezett el egy anekdotát és lám, az irodalmi élet udvariasan fogadta a szatírát ! Érdekes : nem nehéz a kritikákban fellelni (azokban sem, amelyek előző könyvéről, a Büdösgödörről íródtak) a kelletlenséget, az őszintétlenség feszélyezettségét, a kendőzés szándékát — nehogy az istenért megsértsünk egy irodalmi díjas írót ! Talán csak én érzem így s enyém az egész felelősség terhe, amiért kimondtam. Ám vállalom, mert az írónak s önmagunknak ártunk azzal, ha félszavakkal dicsérjük, bosszúságunkat szakállunkba dörmögve, angol udvariassággal recenzáljuk egy-két sikerületlen munkáját. Miért ne nézzünk (nézzen) szembe a kudarcokkal ? Még ha a kelleténél súlyosabban hangzik is az igazság ? Úgy érzem, a provincializmus elleni harcot hazai magyar irodalmunkban itt kell kezdenünk, s nem holmi fantasztikusan tudományos történetek haloványan szatirikus bemondásaival és szójátékaival. Valljuk be : a clochmerle-i vizelde, majd a fürdő körüli felhajtás és kirajzolódó kórkép élvezetesebb, hitelesebb, leleplezőbb, mint a Nehézvíz sietősen fölkent, kölcsönvett, fakó színfoltjai. Úgy illene hát : ha a Forrás sorozat valamely szerzőjére oly könnyen rámondjuk, hogy hazai Apollinaire, Kafka vagy mifene, akkor vegyünk mély lélegzetet s jelentsük ki férfiasan azt is : hazai Chevalier-ünk még nincs. Provincializmusa még van. A Nehézvíz ellenére is. Cseke Gábor művelődés A MUZSIKA NAPJAI TEMESVÁRON Május végén zajlottak le a kétévenként megrendezésre kerülő TEMESVÁRI ZENEI NAPOK. A város művészeti életében oly jelentős rendezvénysorozat, akárcsak két évvel ezelőtti első kiadása, bővelkedett igazi''zenei cse- megékben, visszhangot'' kedő be-mutatókban és jó hangversenyekben. A nyolc nap műsora gazdag, változatos és sokoldal volt. Szimfonikus hangversenyek, kamara- és kórusestek, balett- és operaelőadások tették a II. TEMESVÁRI ZENEI NAPOKat vonzóvá és érdekessé. Talán túl tarkára sikeredett ez alkalommal is a műsor, az egyes interpretálások között nagyok voltak a színvonalbeli eltérések, időnként pedig túlzsúfolt volt a program. Ennek ellenére, ha még halványan is, de kezdett körvonalazódni egy sajátos arcél. Az elkövetkező rendezvénysorozatoktól e folyamat kiteljesítését, várjuk. Elvárásainkat így foglalnánk össze : a Zenei Napokon biztosítsanak következetesen dobogót a hazai és főleg a bánáti szerzők műveinek avatott, magasszintű bemutatására ; teremtsenek lehetőséget a helyi erők és tehetségek erőteljes felvonulására, a fiatal előadók és együttesek szereplésére , legyen ez a fesztivál frissen végzett hazai előadóművész-jelöltek indulásának fóruma. A három hazai konzervatórium képviselőinek hangversenye — Ágoston András hegedűművész Kolozsvárról, Mihaela Constantin zongoraművész lakiból és Valentin Hirsu csellista Bukarestből érkezett , amelyet Nicolae Boboc érdemes művész vezényelt, arról győzött meg, hogy az effajta vetélkedő szélesebb alapokra való helyezése feltétlenül üdvös lenne. Neves hazai művészek és együttesek léptek fel a muzsika nyolc napja alatt a Bega-parti városban. Két koncertet adott a világhírű Madrigál-kórus, Marin Constantin vezetésével. A fővárosi Román Opera A sevillai borbély című Rossini-operával vendégszerepelt. Az opera színpadán, illetve a hangversenypódiumon Dan Iordachescu és Martha Kessler magánénekesek léptek fel. Rudolf Kerer szovjet és Hans Graf osztrák zongoraművész, Marion Davies amerikai gordonkaművész, továbbá Arduino Zamarának, a milánói Scala magánénekesének a jelenléte a temesvári fesztiválnak súlyt és rangot kölcsönzött. Természetesen több hazai és külföldi előadóművész, együttes meghívása és szerepeltetése, s a szélesebbkorű hírverés, a TEMESVÁRI ZENEI NAPOKnak csak használt volna. Jelentős eseménynek számított Mircea Hoiric I. szimfóniájának, valamint Ovidiu Manole Maiastra című operájának eredeti bemutatója. A két temesvári zeneszerzőt valósággal ünnepelték. A Bega-parti város művészi életének gazdagodását, fejlődési perspektíváját mutatta az Opera kísérleti színpadának, a Chorestúdiónak a modern balett-előadása. Különösen nagy sikert aratott Alexander Schneider Frank Martin zenéjére írt koreográfiája Valkay Ferenc, Doina Fleseriu és Claudiu Lupu tökéletes előadásában, Molnár Zoltán varázslatos körfüggönye előtt. A Remus Georgescu vezetésével működő kamarazenekarnak és szólistájának, Alexandru Gufunak a hangversenye a kétkedőket arról is meggyőzte, hogy a város nem szűkölködik tehetséges alkotó és előadói egyéniségekben. Nem értjük viszont, miért kellett a helybeli Opera tíz éven át repertoáron tartott előadásait — a leghétköznapibb szereposztásban — a fesztivál műsorába iktatni ? Azt sem, miért jelentkezett régi, ismert műsorával a Bánátus Filharmónia kórusa ? Emellett néhány előadást alkalmatlan időpontban tartottak — példa erre a végzős előadók bemutatkozása —, ami jórészt oka annak, hogy néhány koncerten, előadáson ugyancsak gyérszámú volt a közönség. Ezzel olyan visszatérő problémákhoz érkeztünk el, amin pedig már az ügyesebb, körültekintőbb szervezés, is segített volna. És főleg az, hogy csupán eseményszámba menő előadásoknak adtak volna helyet a nagy célkitűzésekkel beindított fesztivál műsorán. Ferencz Piroska Aurora Paraschiv és Valkay Ferenc KÖNYVEK Fodor Sándor új könyvét többen provincializmus-ellenes írásnak tartják. Ám megdöbbentem, hogy egyetlen olyan kritikát sem olvastam, amely kimutatta volna, a könyvből kiindulva bizonyította volna a vidékiesség Nehézvíz-beli rajzának hitelességét, hatékonyságát és időszerűségét. Olvastam viszont olyan bírálatot, melynek szerzője oldalakon át bizonygatta általában a provincializmus rákfenéjének , áldatlanságait, a kicsinység, a törpeség ágálásának nevetséges korszerűtlenségét. Hogy mindebből mi az, ami megvan a Nehézvízben, azt nehezen, tudnám elmondani! Másolj sem, tudták. Talán — meséljem a tartalmát ? De hiszen nemcsak az olvasók, a kritikusok is megköveznének ezért !... A Korobal-nemzetség talmi dicsősége és mondvacsinált, ambicionált „zsenialitása“, a megnevezetlen kisváros egész addigi életét fölfokozni látszó, állítólagos nehézvíz-forrás, a körülötte bonyolódó mulatságos történetek és életképek füzére kevés oly lehetőséget nyújt a bírálónak, hogy a szatírának vélt írás éleit, szúróeszközeit, savát és borsát, filozofikus mélységeit, általánosító erejét stb. kitapinthassa. A képzeletbeli város, sajnos, valahol az anekdoták klisé-világában létezik. Gondjaiban nehezen ismerhetünk nemcsak valamely létező kisvárosunk problémáira, de egyetlen olyan kisvároséra is, amely ha másként nem, legalább a provincializmus ürügyén ad valamit magára. Ám mégsem látatlan, hold•) FODOR SÁNDOR: Nehézvíz. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971. VENDÉGJÁTÉK Szombaton, június 12.-én kezdi meg fővárosi turnéját a nevezetes Theatre de la Cité de Villeurbane (Lyon), egyszerűbben : Roger Planchon színháza. Néhány évvel ezelőtt a társulat Moliére Dandin Györgyével és egy szellemes Három testőr paródiával vendégszerepelt országunkban. Mostani vendégjátékuk műsorán Moliére- től a Tartuffe szerepel, s egy dokumentum-montázs az 1879-es nagy francia forradalomról, Piros-fehérkék címmel, melynek szerzője és rendezője Roger Planchon. A Tartuffe-öt is ő rendezte, s a címszerepet alakítja. A sikeres temesvári bemutatkozás, illetve bukaresti vendégszereplésük után turnéjukat Iași-ban fejezik be. Mi mindent kell tennünk!? A nyelvben éppen úgy kialakultak ún. „mindenes" szavak, mint az élet más területén a „mindenes"-ek, akik nélkül az élet nem folynék (talán) a rendes mederben. S noha számos ilyen párhuzamot figyelhetünk meg, mégsem kezelhetjük azonos módon őket. Egy gazdaságban például — úgy gondolom — csaknem elképzelhetetlen az élet akadálymentes menetele egy ún. „mindenes“ nélkül, aki valóban mindenben segíthet. Más a „mindenes“ helye és „értéke“ — mondjuk — egy szakmai munkaközösségben, ahol bizony ma már nehéz mindenesnek, mindenhez értőnek lenni. Más területeken szintén beszélhetnénk „mindenes"-ekről, de mindezek különböznének a nyelvbeli „mindenes“-ektől, az ún. mindenes szavaktól. Mindenes szónak azt nevezem, amely átveszi vagy átvette — nagyrészt kényelemszeretetből — számos más, hasonló jelentésű társának ANYANYELVÜNK a szerepét, de ez a szerepvállalás nem kívánatos, fölösleges. Különösen az igék között gyakori ez a jelenség, de névszókban is megfigyelhető. Ez utóbbira egyetlen példát idéznék. Nem írott, hanem beszélt nyelvi elem : az izé. Amikor valakinek nem jut hirtelen eszébe valamely név, ezt veszi elő „raktárából". Az igék között a csinál említhető elsőként mint „mindenes". Magam azonban a tesz-nek a hasonló „elterebélyesedéséről" mondanék ezúttal néhány szót. A két ige, a csinál meg a tesz egyébként nem állítható e tekintetben fenntartás nélkül párhuzamba. Nem pedig amiatt, mert a tesz fölösleges körülírások létrehozásában „mindenes“, a csinál ebben a szerepben ritka. Mutatóban a következő két példát idézem. Mindkettő tipikusan mai jelenség :. „A Kínai NK Külügyminisztériumának egyik szóvivőjét felhatalmazták, hogy tegyen figyelmeztetést e katonai provokációval kapcsolatban“ és Ammanban „A hatóságok sürgős intézkedéseket tettek a lakosság megsegítésére". A körülírásos formát az első esetben — talán — annak köszönhetjük, hogy a szöveg kapjon némiképpen személytelen színezetet. Ha ugyanis helyette a figyelmeztesse fölszólító módú igealakot iktatták volna a szövegbe, meg kellett volna mondani pontosan, hogy kit figyelmeztessen. Ez pedig „kissé" támadó színezetű lett volna. De megoldhatta volna a hír szerkesztője másként is ezt a kérdést, ha a figyelmeztessen, ugyancsak általánosságra utaló, ugyancsak személytelen jellegű szóalakot használja. Ugyanazt mondta volna — és nem fölös körülírással — mint az eredeti. Az intézkedéseket tettek helyett pedig a sürgősen intézkedtek többet mondott volna, éppen mert határozottabb. Ezúttal mégsem gondolhatunk arra, hogy a hír megszerkesztője személytelenné akarta volna tenni a hatóságokat. Ez a forma tehát még kevésbé „védhető". Mindezt nem tennünk kell, hanem figyelmeztetnünk, illetőleg intézkednünk kell. Ebben már benne van a megtétel tartalom a tesz ige nélkül is. Gálffy Mózes SPÖRT m SPORT # SPORT # SPORT # SPORT # SPORT » SPORT # SPOR1 Befejeződött az izgalmasnak egyáltalán nem mondható vízilabda bajnokság tavaszi fordulója, a Dinamo kényelmesen megszerezte az első helyet. A vasutasok elleni találkozója valamelyes harcot hozott, de a Rapid új tagjai még nem szoktak eléggé össze a régiekkel, s így a fiúk nem szoríthatták meg komolyabban a bajnokjelöltet. Az utolsó forduló sem hozott meglepetést, s az eredmények mellett a színvonal is olyan volt, mint a Dinamo sportcsarnok úszómedencéjének vize: „langyos“. Ezeken a találkozókon is bebizonyosodott, hogy a klubcsapatok legjobbjai a bajnokságban távolról sem nyújtanak olyan teljesítményt, mint a válogatottban — jegyezte meg beszélgetésünk során Anatol Grinjescu edző. A magyarázat végtelen egyszerű: a bajnokság, a Steaua vízilabda szakosztályának feloszlatása óta, lényegében két csapat (Dinamo és Rapid) között zajlik le. Köztük és a többiek között jelentős színvonalkülönbség van, még a megerősített Progresul sem tudott felzárkózni az élvonalba, a vidéki együttesek pedig főként statiszta szerepet töltenek be a bajnokságban. Nagyon meglepett a Kolozsvári Vointa gyenge szereplése, időnkénti lagymatag játéka — hangsúlyozta a válogatott VÍZILABDA edzője. Az az érzésem, kissé beképzelt lett a csapat, pedig a tavalyi negyedik hely ösztönzést kellett volna hogy jelentsen számára. Teljesen érthetetlen, hogy a több vízilabda csapattal, megfelelő úszómedencével rendelkező Kolozsvár miért nem tud egy reprezentatív együttest kiállítani? Tegyük hozzá: a nagy hagyományokkal rendelkező Temesvárnak miért nincs egy jó ütőképes, rangos csapata? De idesorolhatnánk Marosvásárhelyt is. A Circulnak ugyancsak méltóbban kellene képviselnie Nagyvárad vízilabda sportját. A bajnokság tavaszi fordulója nem hozta meg a vízilabda számára nagyon óhajtott és szükséges megújulást. De a jövőre nézve, melyek a kilátások? kérdeztem Aurel Zahanytól, a Dinamo játékosától, aki vasárnap mondott búcsút együttesének és a bajnokságnak. „Biztatóak, jók —válaszolta habozás nélkül a neves játékos. — A csapatok zöme bátran fiatalított az utóbbi időben. Bartolomeu, Slaver, Fülöp, Mirea Radu, Cocora, Rus Viorel és még nagyon sokan jó alkatú játékosok, gyors úszók, szeretnek vízilabdázni, csak sokat kell őket játszatni, hogy rutint szerezzenek." Az új nemzedék felsorakoztatásával és a vidéki csapatok megerősítésével bizonyára megélénkül a bajnokság. Ez pedig mindenképpen vízilabdánk ügyét szolgálja. Szekeres Lajos KÉT CSAPAT ÉS A TÖBBI TELEX - TELEX • Sorsoltak a labdarúgó Románia Kupa torna elődöntőjére. A párosítások: Bukaresti Metolul — Bukaresti Dinamó és Kolozsvári Universitatea — Steaua. A kettős mérkőzések időpontja: június 16, illetve június 23. Az elől szereplő csapatok első mérkőzésüket otthonukban játszszák. Ugyanazon az ülésen a Román Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága Dan Coet, a Bukaresti Rapid hátvédjét két fordulóra felfüggesztette, míg Dumitrut megrovásban részesítette • Gyengén szerepeltek céllövőink Románia nemzetközi bajnokságának harmadik napján. Valamennyien várakozáson aluli eredményeket értek el. A szovjet versenyzők ezúttal is jó formában voltak, újabb két bajnoki címet nyertek. Különösen Kira Bojko eredménye figyelemre méltó: a szovjet céllövő a 3x20 tüzeléses sportpuskában 581 pontot szerzett, ami hat ponttal jobb a világcsúcsnál. MEGJELENT A FALVAK DOLGOZÓ NÉPE június 9.-i száma A TARTALOMBÓL : • Fordulat Kövenden — König Miklós cikke • Erdővidék, Vargyas — Dr. Nagy Miklós riportja • Kétarcú falu — Zágoni Attila írása • Éltető szülőföld — Kiss Károly ny. tanító cikke • A kopjafáktól — a gázkötőkig; Ifj. Sütő Béla — a népművészet oktatója ; Id. Sütő Béla — az utolsó házi festékkészítő — Cseke Péter riportjai • Ahol szívügy a falumúzeum — Gazda Klára írása • Társasbál — Máthé Ferenc (Ilonka) írása • Belterjes tyúktenyésztés a háztájon — Lőrinczi László szakcikke • Miért kutatjuk a világűrt ? — Nemes Zoltán tudománynépszerűsítő cikke • Egy gyászvitéz rövid története Hajas István jegyzete • Az elmúlt hét — Gáli András külpolitikai összefoglalója ÁLLANDÓ ROVATOK , • Tévéműsor • Időjárás • Kronosport • Baromfiudvar SZEMBESZEGÜLÉS A DÍEIBÁBKERGEEISSEE A formai keresés igénye, amely már fárasztóvá teszi a nyugat-európai avantgard-filmeket, hiányzik az amerikai alkotókból. Ők még teljesen otthon érzik magukat a feszes dramaturgiájú, éles konfliktusú, „hagyományos“ struktúrában, amely azonban egy korszakon át a semmitmondás, vagy a langyos féligazságok formai köntöse volt, s most telítődik újra egyre töményebb tartalommal. Ez a „most“, mondjuk a Majompertől számítható. Az 1929—34-es nagy gazdasági válság sokrétű témaköréből olyasmit ragad ki Sidney Pollack furcsa, körülményes című filmje — tartalmilag leghívebben talán így fordíthatnánk: Ugye, még a lovaknak is kijár a kegyelemdöfés ? —, ami az amerikai társadalom általános válságát, az életforma, a gondolkodásmód, a közszellem nagy belső konfliktusát jelképezi. A szerencse, a manipulált szenzáció, a sportszerű hajsza, a rekordmánia, a sikeres kiugrás álmát leplezi le. Izgalmasabb ez a film, mint az azonos korszakról szóló Megvesztegethetetlenek a tévében, és lázítóbb hatású, mintha közvetlenül társadalmi akciót, mondjuk sztrájkot, tüntetést ábrázolna. Pollack filmje elgondolkoztat, cselekvésre, állásfoglalásra késztet. S bár szerkezete alapjában klasszikusan zárt és feszes, természetesen talál bele az időfelbontás, a gondolat - és látomástársítás, az olykor lassított felvétellel is operáló tudatos ritmusváltás is. Egy maratoni táncverseny az, amelyen az amerikai lét és tudat rákdiagnózisát mutatja ki a film. Óránként tízperces szünetekkel, éjjel-nappal megszakítás nélkül kell táncolni addig, míg egy híján minden pár kidől. A díj ezerötszáz dollár. Verseny közben napi hétszeri étkezés. Van, aki ezért vállalja (például a földönfutóvá lett két fiatal paraszt, bár az asszony gyereket vár). Van, aki... Ne részletezzük. Félelmetes és lenyűgöző arcképcsarnok tűnik elénk. A táncmaratont időnként tízperces futóverseny szakítja félbe. A három utolsó párt mindig kiselejtezik. A szörnyű küszködést közelképben filmezik, hogy az arcokról lássuk, mint vadul el az emberi természet, s csap fel a gyűlölködés azok között, akik öt perccel előbb, még összetartoztak. Minden művészi kifejezőeszköz a kihívást szolgálja ebben a filmben. Az elcsépelt hollywoodi revü-bárgyúságok teljes kelléktára, a csillogás, a zene, a „keep-smiling“, mind FILMEK a saját ellentétébe vált át. Semmi egyébbel nem lehet így elborzasztani a nézőt. A szurkolás izgalma, amely alól nem tudjuk kivonni magunkat, nyomasztó és ijesztő lesz, a néző megutálja önmagát, mert önkéntelenül szurkolnia kell a főszereplő párnak, holott egyformán kiszolgáltatott áldozat mindenik versenyző. Az érdekes az, hogy a sok egyénien megrajzolt figura között éppen a férfi főszereplő, az érzékeny, de mafla, akaratgyenge Bob (Michael Sarazzine), a tipikus amerikai átlagfiú — szenved leginkább egyéniséghiányban. A kemény realizmussal megrajzolt gazdag arcképcsarnokból viszont kiugrik, szinte kiáltva, egy arc :a Jane Fondáé. Aki a Hajszában látta tavaly, korrektnek, hibátlannak, de épp olyannak, mint a többi, azt gondolhatta : ez sem több, mint egy világsztár lánya, s ezért nyílt meg előtte az út a nagy szerepek felé, amelyeket más tán inkább megérdemelne. A mostani Jane Fonda egészen más. Megdöbbentően érett, eredeti színésznő. Végletekig feszült, keményvonású arcával, túltágult szemével, mindvégig szordinósan, halk hangon beszélve, maga a tiltakozás. A bele nem nyugvás. A lázadás. A kivételesség. Aminek szükségképp le kell itt törnie. Már előre magában hordja a tragédiát, épp azért, mert nem akar alkalmazkodni, engedelmeskedni. Ő az, aki átlagon felül szívós és erős akaratú, tehát nyerhetne, de a finis előtt visszalép, mert belelátott a kártyákba. Sajnos, tisztaságában és józanságában is éppoly kegyetlen, mint a körülmények, amelyek ellen lázad. Sidney Pollack filmjében gyógyító szándékkal utasítja el a szépítést, az idealizálást. Jane Fonda egyénisége, jelenléte ebben a filmben pedig maga a szembeszegülés a délibábkergetéssel. Halász Anna Maratoni táncverseny. A díj ezerötszáz dollár 1971. JÚNIUS 10., csütörtök: RÖVIDESEN MEGINDUL NÉPSZERŰNEK REMÉLT SOROZATUNK az ELŐRE Kiskönyvtár, AMELY • SZÍNVONALAS • HASZNOS • ÍZLÉSES KIÁLLÍTÁSÚ • OLCSÓ szépirodalmi és közhasznú munkákat kínál az olvasók legszélesebb rétegeinek AZ 5-ös VILLA (Folytatás az 1. oldalról) nem minden évben megfordult itt, amióta beíratták az általánosba. Szünet van. Kisétálnak a gyermekek az épület elé, az új munkák miatt kissé összezsugorodott udvarra. Ragyog a nap, nyáriasan meleg a levegő, de az erdő is felkínálja árnyékát. Csoportokba szakadoznak a gyermekek. Itt, az új környezetben, a közös szülőfalu vagy szülőváros barátkoztató tényező. Mert ha egy-egy helységből többen is vannak a csoportban, azok hamarabb összemelegednek, még ha különböző iskolákba, vagy osztályokba is járnak otthon, így a három somosdi is. Vagy a konstancaiak. Aki pedig egyedül jött valahonnan, lassan csatlakozik valamelyik baráti körhöz. Beltecki Irina román és történelem szakos tanárnővel beszélgetünk a másik szünetben. — Hány éve tanít itt ? — Már tizenegy éve. — Azelőtt ? — Nagybáródon dolgoztam. — Akkor van összehasonlítási alapja... — A kívülállók, tanárkollégáim, mondjuk, akik bent tanítanak a városban, úgy vélik, hogy könnyű a mi dolgunk. Mi tudjuk, hogy nehezebb. Kezdjem mindjárt a betegségekkel. Ezek a gyermekek fáradékonyak. Többen közülük, éppen egészségi állapotuk miatt, már otthon sokat mulasztottak. Ez az egyik dolog. A másik: mivel különböző helységekből jöttek, különböző fejezetekig jutottak a tananyagokban, más-más módszerekkel dolgozó tanerők kezéből kerültek ki. Emiatt, habár a tanmenetet, mint minden iskolában, mi is kidolgozzuk már évkezdés előtt, mindig változtatni kell rajta, csoportonként módosítani. Úgy kell tanítanunk, hogy megtaláljuk azt a bizonyos „közös nevezőt" — más szóval itt is nyernie kell minden tanulónak. Tantárgyanként néhány óra arra megy rá, hogy az anyag elsajátításában egyazon pontról indulhasson tovább minden gyermek. Nehézség aztán, hogy a tanórák csak negyven percesek, s az is, hogy nem ismerjük a tanulókat, s mire közelebb kerülünk hozzájuk, már lejár a kezelési idő, s a munkánk velük. Volt az elmúlt években Govorán egy tanácskozása a szanatoriális iskolákban oktató tanerőknek. Ott az a vélemény, sőt elhatározásféle született, hogy a gyermekeknek mi ne adjunk érdemjegyeket. Nem tudom, miért követelik ezt mégis meg tőlünk? A gyermek az új környezetben másként viselkedik, s nekünk igazi; képességeiket lényegében nincs időnk megismerni. . Melléfoghatunk megítélésükben. Sok tanuló még az ellenőrzőjét sem hozza el, ami támpont lehetne számunkra. — Milyen általában a felkérszültségük? — Azt nem állíthatom, hogy általában gyengébbek, mint az egészségesek. Azt viszont tapasztaltam tizenegy év alatt, hogy helységenként — elsősorban városainkra gondolok — nagyon eltérő a gyermekek felkészültsége. Ismerkedem a 100 gyermek átmeneti iskolájával, otthonával, a tantermekkel, az ebédlővel, a klubhelyiséggel, a három ágyas kis szobákkal, a négyszögletű nagy emeleti terasszal, amelyet fák koronáinak zöldje övez, s ahol a gépi berendezést mellőzve, természetes forrásból lehet nyerni a csodálatos ibolyántúli sugarakat, ha felhőtlen az ég. Ismerkedem a hellyel, amely háromhetenként fogadja a csoportokat, az ötös villával, amely a beteg gyermekekről való gondoskodásunk sok-sok példája közül az egyik. De nem hagyhatok szó nélkül dolgokat, amelyek bántóan kirívóak: a falakról itt-ott málladozik a vakolat, a földszinti folyosón rongyos a polivinilszőnyeg, a bútorzat általában ósdi és rozoga. Láttam törött székeket, hallottam,, hogy az ágyak is össze-összerogynak. És nem értem, miért kell szakadozott vásznú giccses mázolmányokat a falon tartani? Mert leltári tárgyak? Ha már azok, akkor valami raktárban jobban meg lehet őket őrizni, s ott legalább nem rontanák a gyermekek ízlését. Mert iskola is az ötös villa — tehát esztétikai nevelés is folyik itt... Ezeket az utolsó sorokat a „gazda" (jelenleg a turisztikai kirendeltség) figyelmébe ajánlom — a gyermekek érdekében... APRÓHIRDETÉSEK A NAGYVÁRADI TRICOTEXTIL szövetkezet megrendelésre készít különböző méretű, különböző mintájú paplant a szövetkezet vagy a megrendelő anyagából. Forduljon bizalommal szövetkezetünk alábbi, nagyváradi egységeihez: Republicii körút 21 szám, Avram láncú utca 3 szám. (1991) VASKERÍTÉS és vaskapu (betonlappal) készítését vállalja magánosok részére a marosvásárhelyi CONSTRUCTORUL kisipari szövetkezet. Kedvező árak előnyös fizetési feltételek (részletfizetés). Az érdeklődők rendeléseikkel forduljanak a szövetkezet központjához: Marosvásárhely, Lapulna utca 6 szám, telefon 30 046 vagy 14 542, ahol részletes felvilágosítást is nyújtanak. (1989) A SEPSISZENTGYÖRGYI építőszerelő vállalat alkalmaz : ácsokat, fűtő- és vízvezeték szerelőket, szakképzetlen munkásokat földmunkára. Ingyenes szállást, 40 kilométer körzeten belül vasúti, illetve autóbusz-bérletet, étkezést pedig fizetés ellenében a vállalat biztosít. Bővebb felvilágosítást a vállalat munkaszervezési osztálya nyújt . Sepsiszentgyörgy, Strand utca 5 szám, telefon: 1246. (1987) ÁLLAMI ÉS KERESKEDELMI vállalatok figyelmébe! A szatmár Május 1 Helyiipari Kombinát megrendelésre, kiutalás nélkül, szállít, különböző szállító kis kocsikat, fémtargoncákat, szállító szalagokat, anyagtárolásra használt konténereket, fémállványokat, fémágyakat és különböző fémszekrényeket. Bővebb felvilágosítással kereskedelmi osztályunk szolgál: Satu-Mare, str. Digului nr. 4, telefon 13754. (1980)