Előre, 1973. március (27. évfolyam, 7872-7898. szám)
1973-03-01 / 7872. szám
ELŐRE 2. oldal MŰVELŐDÉS AZ EGYÉNI ARCÉL KERESÉSE 1972 tavaszán alakult meg Temesváron a Facla Könyvkiadó. A múlt esztendő végén, ez év elején láttak napvilágot az újdonsült kiadó első kiadványai. Gheorghe Lipovan Traian Vuiaról szóló tanulmánya mellé, amely a Facla-könyvek sorát megnyitotta, már egy polcnyi szépirodalmi és tudományos mű társult. Köztük ott találjuk a Nikolaus Barwanger, Hans Kehrer és Ludwig Schwartz sváb nyelvjárásban írt elbeszéléseit tartalmazó Pipaschbuch-ot és Endre Károly Őszutam versei című kötetét, s Eminescu Luceafárul című költeményének bibliofil-kiadását, amely az eredeti szöveggel párhuzamosan Franyó Zoltán fordításában magyar és német nyelven közli a csodálatos elbeszélő költeményt. Átfogó s könnyűnek egyáltalán nem nevezhető feladatok hárulnak a temesvári kiadóra ; a versek, regények, elbeszéléskötetek mellett tudományos és műszaki értekezéseket, szakdolgozatokat kell megjelentetnie román, magyar, német és szerb nyelven. A sokrétűség teszi sajátossá, egyedivé a Facla Könyvkiadó alakuló profilját. A Facla Könyvkiadó célkitűzéseiről, közeli és távlati terveiről, megjelenés előtt álló magyar nyelvű kiadványairól beszélgettünk MANDICS GYÖRGGYEL, a kiadó magyar részlegének szerkesztőjével. — Milyen könyvek jelennek meg 1973-ban a Facla Könyvkiadónál ? — A kiadói tervben közel nyolcvan cím szerepel, köztük három magyar nyelvű kiadványé is. A kötet azért annyira szűkre méretezett, mert októberig nem volt biztos, hogy lesz-e a kiadónak magyar szerkesztője vagy nem. A nemrég megjelent Endre Károly kötetet külső munkatársként kezdtem szerkeszteni, s belsőként fejeztem be. A kiadó vezetősége csak annyi munka megjelentetésére vállalkozott, amelynek megszerkesztése állandó szerkesztő nélkül is elképzelhető volt. „Normális menetben“ átlagban nyolc-tíz magyar nyelvű könyvet fog kiadni évente intézményünk. Saját célkitűzéseim, elképzeléseim ténylegesen az 1974-es tervben fognak majd körvonalazódni. A távlati tervek összeállításán munkálkodom jelenleg, s az átvett örökség fölött bábáskodom. Már nyomdában van Gherasiin Emil Emelt fővel című vers- és műfordítás kötete, amely körülbelül fele-fele arányban tartalmaz eredeti költeményeket s átültetéseket a jelenkori román költők alkotásaiból. A könyv hamarosan piacra kerül. Mikszáth Kálmán hosszabb novelláiból válogatott öszsze egy kötetre valót Pongrácz P. Mária. A szelistyei asszonyok cím alá sorolt novellafüzérhez írt előszavának külön érdekessége, hogy összefüggéseket keres a régi legenda és a mai Szelistye valósága között. Méliusz József Irodalom a végeken című esszékötetében bánsági írók életével és munkásságával foglalkozik. Többek között Endre Károly, Franyó Zoltán és Markovits Rodion pályaképét rajzolja meg. — Miként említette, most kísérli meg kicövekelni az elkövetkező esztendők céljait, feladatait. .. — Legfontosabb célunk az egyéni arcél kialakítása. Azt akarjuk, hogy a jövőben ne csak szépirodalmi művek jelenjenek meg magyar nyelven a Facla gondozásában, hanem tudományos kiadványok is. Sőt ez utóbbiakat szeretnénk előnyben részesíteni. Kettős célt szándékozunk követni a szépirodalom terjesztése, propagálása terén ; egyrészt fiatal tehetségeket szeretnénk elindítani a pályán, másrészt megkíséreljük kivenni részünket az idősebb generáció újrafelfedezésének felelősségteljes munkájából. Gondolunk itt a Temesvári Hírlap, a 6 órai Újság, valamint a Bánsági Írás, a Bánáti Üzenet méltatlanul elfeledett íróira, költőire. Abból a tényből kiindulva, hogy Temesvár az ország egyik legjelentősebb tudományos központja — főleg ami a reál- és műszaki tudományokat illeti —, ahol számos elismert magyar szakember dolgozik, úgy határoztunk, hogy a tudományos kiadványoknak központi helyet biztosítunk a kiadó munkájában. Kizárólagos szakközlemények megjelentetésére természetesen nem vállalkozhatunk, az a szakosított kiadók feladata. Általánosabb érdeklődésre számottartó, információs, népszerűsítő közlemények sorozatos kiadását tervezzük. Az elkövetkező években fel szeretnénk mérni a modern tudományos élet szinte valamennyi területét. Valószínűleg könyvet fogunk megjelentetni a szervátültetésekről, az anesztéziáról, a modern matematikáról, az infrabiológiáról, a kibernetikáról, az elméleti fizikáról, a környezetvédelem időszerű kérdéseiről stb. A mai ember széleskörű érdeklődésére felelő, a modern világban való tájékozódását szolgáó hiánypótló kiadványokkal egyfajta „családi hasznos könyvtár“ alapjait szeretnénk megvetni. Magasszíntű népszerűsítő, gazdag információs anyagot tartalmazó szakkönyvekre, amolyan „kisenciklopédiákra“ gondolunk. Szekernyés János Victor Ion Popa A súgó bosszúja című komédiájának közeli előadására készülnek a fővárosi Giuletti színház művészei. Képünkön: próbajelenet a darabból A hazai néző már-már összefüggő sorozatként kezdi nézni az egyre rövidebb időközökben egymás után következő olasz filmeket, amelyek egy nép, egy ország legfájdalmasabb problémáit vizsgálják s igyekeznek becsületesen felelni — pontosabban, oly becsületes kérdést tenni fel csattanóul a nézőnek, hogy az maga keresse nyugtalanul a választ. Kriminél izgalmasabb filmek ezek, de valamennyinek bűnügy is rejlik a mélyén. Azaz: a politikai probléma külső, megdöbbentő jele a bűnügy, ám a nyomozás a gyilkosságnál nagyobb, átfogóbb társadalmi vétkekre talál. A RENDŐRSÉG KÖSZÖNI Bertoni felügyelő (Enrico Maria Salerno rendező játssza a szerepet) hiába fogja el a bűnözőket, a bíróság állítólag bizonyítékok híján többnyire felmentő ítéleteket hoz. Hogy mi ennek a gyökere: korrupció, szűklátókörűség, vagy elgépiesedett közöny? Nehéz volna megmondani, a film nem is próbál felelni erre. Inkább azt sejteti meg velünk, hogy a fasizmus idején hozott és a felszabaduláskor hatálytalanított drákói intézkedéseket: a halálbüntetést, a rendőrség korlátlan hatalmát, durva vallatási módszereit nem pótolták civilizált, ám hatásos módszerekkel a bűnözés megfékezésére, hogy a „gazdasági SZALONTAI KOSÁR EURÓPÁBAN * * őst, hogy rágondolok, egy/1/7 szerre nagyon távolinak tűnik, a kosaras bevásárlások kora. — Mióta járunk városon (és falun talán nem is) nylon szálakból csomózott, font, szőtt, műanyag fóliából hegesztett szatyrokkal, hálókkal a piacra, az üzletekbe? Mindenesetre elég régóta ahhoz, hogy megfeledkezhettünk közben a hajdani vesztedből font kosarakról. De mi történt e közben a kosárfonókkal, a valamikor oly népes céh képviselőivel? Nyilván foglalkozást változtattak, illetve a fiatalok már nem követték apáik nemzedékről nemzedékre örökölt foglalkozását. Így eshetett az esetek kilencvenkilenc százalékában. Ami egyben azt jelenti, hogy fennmarad egy százalék a kivételnek. Ilyen kivételt képező mesterekkel találkoztam Szalontán, Csősz Béla és felesége, Csősz Irén személyében. Ők a legnehezebb időszakban sem voltak képesek szakítani a családi hagyományként őrzött kosárfonó mesterséggel. Amikor már nem fogyott elég a kosárból, bútorokat fontak, kísérleteztek ezzel-azzal, amivel lehetett. Tizenegy évvel ezelőtt aztán, vagyis 1962-ben, beléptek a szalontai Deservire a kisipari szövetkezetbe, melynek kosárfonó műhelyét szívós munkával, sok ötlettel, jó üzleti érzékkel azóta valóságos kisüzemmé fejlesztették, így mentették át a mába az ősi mesterséget. Az idén már százan, jobbára asszonyok, lányok, dolgoznak a kezük alatt, jövőre a tervek szerint valóságos gyárrá fejlesztik az üzemegységet, s a jelenlegi létszám többszörösével fognak dolgozni, mert megrendelése többnyire valutát hozó külföldi megrendelés, annyi volna, hogy a jelenlegi körülmények mellett azoknak eleget tenni már nem lehet. Holland, angol, olasz cégek fedezték fel maguknak a szalontai kosarasokat. Még mindig készítenek fedeles piaci kosarakat, bár egyre kevesebbet (van ennél kifizetődőbb munka), ezek rendeltetése azonban már nem a régi. Ajándék kosárnak kéri a nyugati megrendelő, melyben ünnepi alkalomból (no lám!) válogatott finomságokat küldenek az ünnepelteknek, s a „különleges“ csomagolás kedveskedésnek számító ráadás. Nagy a keletjük a válogatott italok speciális palackjaira alkalmazott vesszőfonatoknak és a két-három palackot befogadó, fonatos kosaraknak. Készítenek továbbá padlóvázákat, felfüggesztett is álló virágtartókat is még sok más árucikket. Csősz Bélának soha sem pihen a fantáziája, örökké kéznél a vázlatfüzete, melybe új és új formaötleteket jegyez fel magának és a jelentkező megrendelőknek. Jogos büszkeséggel említi föl, hogy nem egy olyan megrendelést vállalt már el, melynek nem akadt gazdája az országban, olyan nehéznek tartották kivitelezését. Meggyőződhettem róla — lakásán is jártam, ahol — lehetne ez másként? — jónéhány mestermunkája szolgál bútordarabként és dísztárgyként —, hogy párját ritkítja, annyi fonástípust ismer, s formatervező fantáziája is igencsak eleven. Ugyan mit változhatott a veszszőfonás „technológiája“ ? — gondolhatnánk. Pedig hát változott időközben az is. Jóideje már, hogy nem fáról metszik a veszszőket, s nem is a nálunk őshonos fűzfajtát veszik igénybe. Egyféle kanadai fűzből dolgoznak, melynek vesszejét a föld szintjéről metszik le, de amelynek más előnyei is vannak, rugalmasabb az anyaga, s ráadásul az elkészített tárgy a napon „érlelve“ szép, természetes rézszint vesz fel. Magam sem tudom, hogy nem hangzik-e ostobán a kérdésem, amikor fölteszem: — mennyi idő alatt tanulható meg ez a szakma? — A válaszból kiderül, hogy nem is fogtam mellé. — Ahogy vesszük — mondja Csősz Béla —, két-három hét múltán a betanított munkás már hasznos munkát végezhet, de ahhoz, hogy valaki mestere lehessen a kosár-, illetve most már a vesszőfonásnak, bizony négy-öt év gyakorlat kell. Hogy milyennek kell lennie a vesszőfonásos mestermunkának, azt mellékelt fényképünkkel illusztráljuk. Mezei József Csősz Béla vesszőfonátos munkái FILMEK KÖZÉLETI ÖNVIZSGÁLAT csodaéveiben sem történt semmi lényeges dolog, ami a bűnözés indítékait a társadalom, a gazdaság s a nevelés struktúrájából kiiktatta volna. A drákói intézkedések annak idején az antidemokratikus politikai megtorlás eszközei voltak, s mint ilyent hatálytalanította őket a felszabadulással egybeeső baloldali hullám. Akkor, nyilván, a rendőrség személyi összetételében is történtek változások: a Bertoni felügyelőhöz hasonló becsületes emberek akkor kerültek oda (és még a neorealizmus filmjeiből emlékezhetünk a néppel nem egyszer fraternizáló, határozott parancs ellenére is lelkiismeretük szerint cselekvő rendőrökre) — tehát nem véletlenről, hanem társadalmi jelenségről van szó. A Bertoni-fajta nyomozók azonban két malomkő közt őrlődnek: a bírósági ítéletek kompromittálják őket, s a baloldali sajtó támogatására sem számíthatnak, hiszen az a polgári állam erőszakszervének tekinti a rendőrséget és minden esetleges szigorításban a politikai szabadságjogok elleni csapdára gyanakodik. Az ügy egyedüli nyertese az anyagilag és közéletileg is hatalommá növő alvilág. A helyzet felvázolása látszólag a demokrácia válságára világít rá : a humánus, méltányos törvénykezés akadályozza, úgymond, a bűnözés megfékezését. Ekkor jelenik meg Róma életében a titkos társaság, amely a maga számlájára, önbíráskodással kezdi megtorolni a büntetlenül maradt gyilkosságokat. Kik ezek ? Az igazság lovagjai, vagy... ? Ennek a kérdésnek a tisztázásával nő politikai figyelmeztetéssé a film : a jelenlegi államrend rendőrségét és igazságszolgáltatását kipellengérező titkos társaság számára a bűnözők megfékezése ürügy csupán, mert tulajdonképp egy új „Marcia su Roma“ készülődne velük rohamra. A demokratikus kormányzás tehetetlensége szolgált már ugródeszkául a húszas-harmincas évek különféle fasiszta államcsínyjeihez, hatalomátvételeihez ! Bertoni végre megtalálja az utat a baloldalhoz, mivel figyelmezteti őket: a demonstratív megtorlásoknak egy szakszervezeti harcos is áldozatul esett, mivel a titkos társaság nem a bűn, hanem a „társadalmi rend megzavarása“ ellen hadakozik. De végül Bertoni is áldozattá válik, a baloldali újságírónő által szerzett bizonyítékok eltűnnek. Marad a vészkiáltás. Mint a Mattei-ügy végén, mint az Egy rendőrfelügyelő jelentése az államügyésznek végén, mint a Kezek a város felett végén .. AZ ERŐSZAK ÁRNYÉKÁBAN A film eredeti címe már tulajdonképp „ötödik hadoszlopnak“ nevezi az elburjánzó erőszakot, tehát egy lépéssel még tovább megy a demokratikus jogokat fenyegető veszély leleplezésében. A történet kerete egy szicíliai maffiaper, amelyben Enrico Maria Salerno ezúttal ügyészként képviseli az emberséget, a közéleti felelősség szellemét — hiába. Tizenhat gyilkosság és körülbelül ötven nyomtalan eltűnés ügyében kell az esküdtbíróságnak döntenie. Az ügy sötét. Szemmel láthatólag két rivális maffia-csoport kölcsönös leszámolásának végösszege a megszámlálhatatlan hulla. Akik pedig tétovázás nélkül gyilkolgatják egymást, a bíróság előtt nem vádolják az ellenfelet, sőt , a sebesüléskor, első kétségbeesésben kimondott vallomásokat is visszavonják. Mintha a személyes biztonságuknál is fontosabb volna számukra a további gyilkolás lehetősége. A tét, mint majdnem mindig, megint telekspekuláció, építkezési bombaüzletek. S bár a két rivális csoport egymást támadja, az áldozatok többsége kívülálló kisember, vagy baloldali politikus. Az ügyvédek, a törvénykijátszás dörzsölt mesterei, nem annyira védenceiket védik, mint inkább a baloldali tanúkat támadják. A vesztes az ügyben a nép, hiszen a gyilkossági hullám megfékezését is valójában csak a baloldal akarja. Vesztesek az alsó néprétegek még akkor is, ha beállanak a maffiába Az egyetlen, akit elítélnek, egy nyomorult szegény idegbeteg sakkfigura, egy ötödrangú kivitelező, az értelmi szerzők, a titokban, ügyesebben gyilkosok, akiknek pénzük, befolyásuk, jó ügyvédjük van, „bizonyítékok híján“ felmentetnek. A júdáspénz, amit ezek a szerencsétlen kis bérencek kapnak, ugyanolyan éhbér, mint amit munkával szerezhetnének. A „nagy pénznek“ csak a káprázata viszi őket a romlásba. A késhegyre menően vetélkedő bandafőnökök, az újgazdag felkapaszkodott paraszt és az öreg arisztokrata, módszerekben és törekvésekben, önzésben és népellenességben olyanok, mint a zsák, meg a foltja. A halálstaféta a felmentő ítélet után megy tovább. De egyre inkább arra kell gondolnunk, hogy a nyomozás felgöngyölödő szálai most már a törvényszékhez vezetnek. Vajon csak a törvény erőtlen betűje, vagy a bírói függetlenség és hozzáférhetetlenség megszegése, a maffiától való félelem, vagy a megvesztegetés, a „pénz beszél, kutya ugat“ mindenhatósága teszi tehetetlenné az igazságszolgáltatást ? A filmben rengeteg vér folyik, de az igazi konfliktus az ügyész és az ügyvédek között feszül. A demagógia félelmetes demonstrációinak vagyunk tanúi : az egyik védő egy bíboros pásztorlevelére hivatkozik, amely szerint a parlament maffia-ellenes vizsgálóbizottsága sérti és rágalmazza Szicíliát; a tények elemzését gőzös lokálpatrióta és vallásos blöffel helyettesítik. Az esküdtbíróság pedig személytelenül, érdektelenül, bábként üli végig a huszonnégy órás vitát, hogy aztán mossa kezeit. Várjuk a következő filmet, amely már a bírói hivatás tartalomvesztésének a véletlenszerű és törvényszerű okait kutatja. Halász Anna Jólesett olvasni Kovács Zoltán „Epizód“-ját Az olvasó fórumában. Valamivel jobb véleményem van ugyanis a mai fiatalokról, mint az ötvenéveseknek általában. Eszembe jutott egy (első) világháborús kis történet. A villamoson egy százados ráförmedt egy ülő katonára: „Miért nem adja át a helyét? — Hadirokkant vagyok, százados úr. Térden felül le van vágva a bal lábam“. A százados leforrázva kullogott le a következő megállónál. Valahogy így érezte volna magát a, valljuk be, kissé hirtelen természetű és agresszív néni is, ha nyugodtan és határozottan megmondjátok neki, miről van szó. Eszembe jut egy szatmári epizód is. A zsúfolt autóbuszban egy fiatal lány átadja helyét egy idős nőnek. Példáját követi egy fiú, majd egymás után két lány. Jelentéktelen eset? Nem hiszem. A mai fiatalok között több a jóérzésű és jólnevelt ember, mint a pesszimisták gondolják, és am fontosabb, követik is a jó példa (ha van). Hát, csak így tovább, fiatalok. Az agresszív néniket pedig ... felejtsétek el. BENEDEK GYULA Szatmár — m—ga—aa^——n——— • AZ OLVASÓ FÓRUMA • AZ OLVASÓ FÓRUMA • MILYENEK IS EZEK A MAI FIATALOK? Bajbajutott embertársainkon segíteni mindnyájunk elemi kötelessége. Az élet szinte naponta megannyi szép példát szolgáltat arra, hogy humánus társadalmunkban nem marad magára az ember, ha valamilyen megpróbáltatás éri, akár önhibájából akár más okok következtében. Közúti forgalomról, illetve az országúton előforduló balesetekről lévén szó, elég ha arra utalok, hogy hány meg hány alkalommal segítik ki egymást a gépkocsivezetők rendkívüli esetekben, milyen sokan vannak azok, akik halaszthatatlanul sürgős útjuk alkalmával is megállnak és elsősegélyt nyújtanak a balesetet szenvedőknek. Sajnos azonban, ez a magasabbrendű felelősség még nem mindenkire jellemző. Közismert, hogy balesetek előidézőinek törvényben előírt kötelességük azonnal segíteni azokon, akiket megsebesítettek, vagy elgázoltak. Ennek ellenére nem megy ritkaságszámba az olyan országúti szerencsétlenség, amikor a tettes felelőtlenül eltávozik a baleset színhelyéről, embertelenül cserbenhagyja áldozatát. Az utóbbi időben Máramarosban is több hasonló gázolást fedett fel a milícia. Dunca Nuu, a szigeti Autóháza gépkocsivezetője Mara faluban halálra gázolta S. N. helybeli lakost. Elsősegély-nyújtás helyett hamarjában úgy-ahogy eltűntette a nyomokat és gyorsan tovább hajtott. Mondanom sem kell, hogy a felelősségrevonás elől nem tudott elmenekülni, rövid idő alatt sikerült azonosítanunk személyét, s a tett súlyosságához mérten kell viselnie a következményeket. Nem különben Tárnai Vasnénak, a nagybányai 1-es gépkocsitelep sofőrjének, aki nemrég súlyosan megsebesítette P. I. fogatost, ezt követően pedig, mintha mi sem történt volna, tovább hajtott. Vagy említhetném Dézsi Ferencet is, aki IMM-1243-as rendszámú személygépkocsijával az egyik este nekiment S. F. személyi tulajdonban lévő járművének s a kötelező segítségnyújtás helyett gyorsan kereket oldott, bár látta, hogy komoly balesetet okozott. Mint megállapítottuk, Dézsi Ferenc nem rendelkezett megfelelő gépkocsivezetői jogosítvánnyal sem. Ez csak fokozza tettének súlyosságát. Mindössze néhány szót szeretnék még a fentiekhez hozzáfűzni. A forgalom ellenőrei igyekeznek minél előbb elfogni és a megfelelő büntetés kiszabása végett a bíróság elé küldeni a gázotokat. Az ügyek felderítésében és tisztázásában igen értékes segítséget kapunk a lakosságtól, a szemtanúktól. De ugyanakkor akadnak emberek, akik a helyszínen látottak ellenére nem jelentkeznek tanúnak, vagy éppenséggel el is hallgatják, hogy a közelben voltak, nem jelentik mindjárt a látottakat. Az elmondott eseteknek is voltak ilyen szereplőik. A közvélemény nemcsak a gázotokat s az áldozatok cserbenhagyóit, de az embertársaink iránt ilyen közömbösen viselkedő egyéneket is elítéli. CHIFOR IONEL százados, a Máramaros megyei Milícia Felügyelőség forgalmi osztályának helyettes vezetője |_ _ CSERBENHAGYTAK ÁLDOZATUKAT TÍZ PERC SEM TELT BELE Február 15-én a 341-es gyorsvonattal utaztam Vatra Dömöből Szattmárra. Kisitván a forgalmista már megadta az engedélyt a vonat kiindulására, s a Diesel hosszú füttyével az Indulást jelezte, amikor a kocsivizsgáló lakatos felemelt kalapácsával megálljt intett az 1-es vagon fékberendezésének hibája miatt. Kisvártatva a jegykezelő közölte a kocsi utasaival, hogy át kell szállniuk egy másikba, mert a vagont kiiktatják a szerelvényből. A kocsi mellett tanácskozó lakatosok azonban másképp döntöttek : annyi idő alatt, amíg a vagont félretolnák, kijavítják a hibát. Nyomban munkához láttak és tíz perc sem telt bele, a 341-es gyors folytathatta útját... BÍRÓ SÁNDOR Szatmár Pirithamu feldolgozó kombinát épül Giurgiuban, amely ultramodern berendezéseivel jelentős menynyiségű vasat, rezet, ólmot, ezüstöt, sőt aranyat is von majd ki a kénsavat gyártó vegyipari üzemek hulladékanyagából. Felvételünkön az épülő kombinát 286-os számú tartóoszlopát ékelik a földbe az építők 1973. MÁRCIUS 1. CSÜTÖRTÖK Zöld utat... (Folytatdáz 1. oldalról) Hannat lehet érni, a 45 ezer kiló, és a cél megvalósítása érdekében versenyfelhívással is fordult a résztvevőkhöz... Répahozam: 1975-ös szinten A tavalyi sikerek, de az idei előirányzatok is az ország sok szövetkezetében az 1975-re előirányzott termelési színvonal megvalósítását is jelentik. Maros megyében például már az elmúlt évben 31 500 kg-os hozamot értek el és ezt 15 300 hektáron (!!). Nem véletlen tehát, hogy éppen itt tartották meg a cukorrépatermesztők egyik tanácskozását, hiszen az országban itt termesztenek hektárban és százalékarányban is a legtöbb répát (a terv arányban van a feldolgozó ipar jelenlétével, a megyében két cukorgyár működik) és a tavaly a megye 41 termelőszövetkezetében (!) termeltek többet hektáronként 35 ezer kg-nál, ebből 15 gazdaságban 45 ezer kiló fölött volt az átlag. Mindez azt is jelenti, hogy e gazdaságok cukorrépából megvalósították a 75-re kitűzött termelési szintet, sőt túl is szárnyalták. Az idei országos feladatok a területnövekedést és a hozamfokozást egybevéve hétmillió tonna répa megtermelését tartalmazzák, ami lényegesen nagyobb az ötéves terv eredeti előirányzatánál. Hogy melyek azok a kérdések, amelyek az idei célkitűzések gyakorlatba ültetésekor külön hangsúllyal, nyomatékkal vetődnek föl? Az országos értekezleten sok szó esett egy fogalomról, amelyet röviden ma úgy jellemzőnk, akkordjavadalmazás. Kevesen tudják például, hogy már évekkelezelőtt éppen a cukorrépa megművelésénél alakult ki egy olyan javadalmazási forma, amelyet a globális akkord „elődjének“ lehet tekinteni. Sokan láthatták viszont azt, ami legsűrítettebben tükrözi a javadalmazás mozgatóerejét, az ősz folyamán esőben, hóban is szedték a tagok a répát és nincs példa arra, hogy e fontos ipari növény akkordjavadalmazás mellett a földben maradt volna. Kovászna megyében például arra törekednek, azt tűzték ki célul, hogy a burgonyánál alkalmazott javadalmazási forma is annyira ösztönző, mozgósító legyen, mint amennyire mozgósító már most a répánál. Ha tehát az írás első részében azt emeltük ki, hogy a répatermesztés nagy eredménye a területkoncentrálás, a legmegfelelőbb övezetben való összpontosítás, nos, akkor a másik ösztönző pólus a globális akkord. A sok példa közül helyszűke következtében lehetetlen is szelektálnunk, említsünk meg csupán egy sáromberki megvalósítást. Szálteleki István 25, úr területen 17 ezer kg-os hozamot ért el, ami egyenlő azzal az átlaggal, amit a gazdaság öt-hat évvel ezelőtt egy hektáron valósított meg. (S az igazsághoz tartozik, hogy a sikerek közepette sem feledkezhetünk meg arról, hogy a tavaly is bizony még sok gazdaságban hektáronként csak 12—13 ezer kg-os termést takarítottak be). Természetesen fölvetődik a kérdés, miben is tükröződik a répa megmunkálásánál a globális akkord fölénye? Az érdekeltségen — így a válasz, ám a gyakorlatban ez bonyolultabb probléma. Addig is ugyanis, amíg normára művelték meg a cukorrépát a kapások, jórésze tisztességesen dolgozott. Kivágták a gyomokat, megporhanyították a talajt, stb. stb. A lényegbevágó különbség viszont a növénysűrűségben van. Régi terv volt például a hektáronkénti 80 ezer tőszámig eljutni. Ritkán sikerült viszont, mert.. sietésben a répát kivágta a kapa. Nos, a tavaly már nyolcvanezer körül alakult a sűrűség ! Az idei igény: kilencvenezer fölé jutni... (A globális akkord előnye kimutatható a kapálások számában is. 1970- ben például a vetésterület alig 11 százalékán végeztek öt kapálást, a tavaly már az arány ötven százalék fölé emelkedett, a négyszeri kapálást pedig a vetésterület 90 százalékán valósították meg.) Tanulságok, tapasztalatok, amire érdemes odafigyelni ! Akárcsak arra, azokra a problémákra, amelyek megoldásra várnak. Még mindig sok a panasz a cukorrépamagvak minőségére és ez is kihat bizony a sűrűségre. A régenvárt egycsírájú cukorrépamag előállítása is lassan halad. A gépesítésben is túl kellene lépni már a próbálkozásokon. A vetésterület növelése és a mezőgazdasági munkaerő apadása ugyanis ösztönző javadalmazás mellett is nehézséget jelent. Ezért fogadták, fogadják nehezen sok szövetkezetben a répaterület további növelésének tényét. Amit viszont most késedelem nélkül e napokban meg kell oldani, az a répaterületek vetésre való előkészítése. A marosvásárhelyi tanácskozáson sok szó esett például a trágyázásról. A műtrágyák jól adagolva és időben adagolva sokat segítettek abban, hogy emelkedett a hektárátlag (segítséget jelentett az időjárás is, ezt értelmetlen lenne elhallgatni). Tekintve viszont, hogy a műtrágyatermelés növekedése ellenére sem jut annyi hatóanyag a szövetkezeteknek, mint amennyit szeretnénk, a tanácskozáson kiemelték annak szükségességét, hogy fokozni kell az istállótrágyázás ütemét. És még egy fontos szempont: az idén a szokottnál néhány nappal korábban kell megkezdődjön a vetés, szem előtt tartva azt az igényt, hogy április közepéig országosan végezni kell a vetéssel. A termelési tervekben foglalt célkitűzések valóraváltása tehát cselekvést sürget a szövetkezetek mindenikében. (A termesztés fontos „tartaléka“ az öntözés is, különösen az ország azon részein, ahol kevés a csapadék, ám e kérdésre most nem térünk ki). Ami értékben talán felbecsülhetetlen Befejezésként arról szeretnénk néhány szót írni, amit már az írás kezdetén is említettünk. Konkréten a cukorrépahozam emelkedése nem csupán sajátos rekordokat, magas pénzbevételt jelent, hanem valamit, ami értékben talán felbecsülhetetlen. Azt, hogy e sikerek eredményeként örvendetesen emelkedik az egy lakosra eső cukorfogyasztás. Az 1959. évi lakosonkénti 10 kg-os fogyasztástól 1975-ig eljutunk a személyenkénti 50 kg-os szintig. E célkitűzés megvalósítása természetesen túlnő a szövetkezeti erőfeszítéseken, a magas répatermés mellett növelni kell az egy hektár répatermésből nyert cukormennyiséget. Nagy feladat hárul tehát a feldolgozóiparra is, hiszen a cukorveszteségek egyszázalékos csökkentése, tehát csupán egy százalékos csökkentés révén ötszázezer tonnával több cukrot termelhetünk. íme, amikor zöld utat igénylünk a cukorrépának, a termelők, a felvásárlók és a feldolgozóipar fokozott együttműködését, integrálódását is sürgetjük. A tavalyi sikerek továbbfejlesztése, általánosítása lerövidítheti, meggyorsíthatja az utat az ötven kg-os cukorfogyasztási szint elérése felé.