Előre, 1989. június (43. évfolyam, 12906-12931. szám)

1989-06-01 / 12906. szám

ELŐRE - 1989. június 1. A JÁTSZÓK FÖLÉ HAJOLVA Nemzedékek sorjáznak egy­más után, az élet szép, íratlan és mégis szigorú rendje sze­rint. Nincs szünet, nincs soha megtorpanás e sorjázásban, így volt ez időtlen idők óta, mióta emberré nemesedett az ember, s így lesz most már időtlen időkig, míg legnagyobb érdemnek a gyermeket tudjuk. Ami változó, ami változik, az a temperamentum javára, vagy kárára írandó. De soha­sem haraggal, sohasem a meg­­szólás, az elmarasztalás zord szándékától fűtve: „Bezzeg, a mi nemzedékünk, a mi egykor volt gyermekkorunk, amikor még úgy láttuk, hogy az ege­kig nő minden fa, s hajba le­het fonni a szivárványt.. .“ Pedig hányszor fogalmazódik meg bennünk kimondva, vagy akár kimondatlanul az ítélet visszavonhatatlanul komolyan: „Rosszabbak ezek, haszontala­nabbak ezek, mint hinnénk!" Aztán megszégyenülten nyom­ban sietünk és korrigáljuk íté­letünket­ ,fiehogy rosszabbak, dehogy hasznavehetetleneb­bek, bennünk van a hiba, tü­relmünk fogyatkozott meg, tü­relmünk van naponta fogyat­­kozóban." Mert valóban, sok­szor érezzük úgy, hogy megfo­gyatkozott ilyen-olyan gond­jaink miatt, s napi zsörtölődé­­seinket, vélt vagy valós sérel­meinket belefogalmazzuk íté­letünkbe. Ezért aztán hango­san kiáltunk közéjük — de­monstrálva ezzel is, hogy mi vagyunk a felnőttek­ —, több emeletnyi magasból, nemegy­szer a fenyegetés ostorát su­hogtatva feléjük: „Lemegyek, de én, ha még sokáig kínozzá­tok azt a hintát, ha a vetemé­nyesbe rúgjátok a labdát, ak­kor aztán lesz mulatság..." De csattan az ostor máskép­pen is: „Szállsz le arról a dió­fáról, most azonnal!" Hiába azonban a több eme­let magasságából alászórt fe­nyegetés, lendül a hinta to­vább, fáradhatatlanul, előre­­hátra, repül a labda, be a ve­teményesbe, s hajlik, szinte reszkstegen a fa ága, a kapasz­kodók, a magasságba vágyók súlya alatt. A remény azonban tartós: felnőnek előbb-utóbb ezek a nebulók, munka mellé oko­sodnak, elcsitul a tömbház kö­rüli zaj, hordani kezdi lassan fészkét a csend, a tartós, kia­dós nyugalom. Ebben a re­ményben azonban nyomban felsejlik valamiféle érzése a hiánynak: mi lesz velünk, ho­vá, meddig jutunk, ha nem lesz, akikre haragudni, ha nem lesz akikre súlyosabb szavakat szórni az emeletek magasságá­ból? Ha a tavaszi napra, a nyári derűre, az ősz és a tél örömeire nem sereglenek, nem jönnek újabb felvágott nyelvű nebulók? Nem keletkezik-e bennünk olyan űr, olyan hiány, amitől szavunk, lelkünk, han­gulatunk, kenyerünk, italunk is megkeseredik? De időnk sincs kivárni a választ, már jönnek, sereglenek egyre az újabb és újabb nemzedékek, a hinta mellől, a fák árnyékából felnövekedettek helyébe, egy­re gyarapodó, egyre biztatóbb remények: lesz aki helyünkbe álljon, ha szétszed, lebont min­ket az idő. És már nyitjuk is az ablakot, megbékülten, cin­kosan olykor, a játszók fölé hajolva, hogy nőne bennünk is valamicske öröm az ők ked­vükből. Gúls Imre A Miercurea Ciuc-i új városközpont leginkább megbolydult hangyabolyra hasonlít, a szélrózsa minden irányából parányi emberkék érkeznek végenincs sorokban, kezükben, hátukon is­­foolcstásíkújukkal. Izgatottam, kipirulva jönnek, talán nem i­s annyira a nap hevétől, mint a soron következő élmény hatására. Hiszen nem mindennapos esemény, hogy elmaradjon egy-két tanóra, s helyette a vendégszereplő bábszínház műsorát tekintsék meg. Szó nélkül, tü­relmesen várják a bebocsátás boldog pillanatát és inkább ösztönö­sen, mint tudatosan fogják fel, hogy most kár lenne csintalankodni, ezzel csak késleltetnék a függöny fel­gördülését. A hata­lmas tér las-­­ san elnéptelenedik, a 700 férőhelyes terem minden parányi lelket­­ magába fogad, s a néhány perces „szélcsend" után kitörő lelkese-­­­dés, tapsvihar adja tudtunkra: megkezdődött az előadás. A színés­­­szek és nézők számára, ha csak pár órára is, megszűnt a külvilág.­­ ÉLETKÉPEK Kép és szöveg: Imreh S. István EMBERKÉK ÉRKEZNEK E­mlékszünk még a népme­sékre? Illetőleg a nép­mesékben oly gyakran előforduló motívumra, hogy e­­gyik vagy másik házaspárnak mindene meglett volna, de mégis állandóan búsultak, mert nem volt gyermekük. Vagy arra, hogy leggyakrabban az a gyermek boldogul, s nyeri el a legszebb királylány kezét, aki olyan családból származik, a­­hol annyi volt a gyerek, mint a „rostalika". A népmese, a nép kollektív bölcsességéből fakadó közösségi alkotás, amely szájról szájra hagyományozódva ma­radt fenn, azt tartja természe­tesnek, mi több: a siker kulcsá­nak, ha a családban több, sok gyermek van. S ez így is van rendjén, hiszen gyermekek nél­kül nem csak a népmese, hanem maga a nép sem maradhatott volna fenn, és így van ez ma is: jövőnk letéteményesei a gyere­kek. Mégpedig korántsem csu­pán a család vonatkozásában,'' hanem az egész­ nemzetet te­kintve is. Hazánkban pártunk és álla­munk emberközpontú politikájá­nak, gazdasági, nevelési és tör­vényes intézkedéseinek kö­szönhetően egészséges a demog­ráfiai helyzet, jó az ifjú és idősebb nemzedékek számszerű viszonya. Nem fenyeget tehát a nemzet elöregedésének veszé­lye, a népességcsökkenés, amit elég sok európai országban ta­pasztalhatunk. Azzal a biztos tudattal építhetjük tehát a sok­oldalúan fejlett szocialista és a kommunista társadalmat, hogy lesz majd, aki haszonélvezője és méltó folytatója legyen e nagy műnek. Optimizmust és erőt ad ez a tudat a ma nemzedéké­nek, s ugyanakkor növeli fele­lősségét is minden cselekedeté­ben, ami a jövőre irányul. Azt mondhatjuk, hogy pártunk egész politikája — különösen a IX. pártkongresszus óta — egy­értelműen a fejlődést, a jövőt, az egész nép anyagi és szelle­mi felemelkedését szolgálta és szolgálja. Mindaz, ami a IX. kongresszus idején még csak jövőként körvonalazódott, mára már megvalósult, s mindaz, amit ma tervezünk, szintén valóság lesz a jövőben. E nagyszabású átalakulások szerves részeként a gyermek- és ifjúságvédelem korszerű hálózatát hoztuk létre, a teljesen megújult egészség­ügy keretében külön hangsúlyt kapott és kap az anya- és cse­csemőgondozás. Pártunk főtitká­ra, Nicolae Ceaușescu elvtárs gondolkodásában állandóan je­len van az ifjúság, a gyerekek ügye, az RKP KB Politikai Vég­rehajtó Bizottságában rendsze­resen napirendre tűzik a neve­lésügy valamilyen vetületét, s minden­­alkalommal a tovább­fejlődés irányait határozzák meg. Különleges fontosságánál fogva tehát a gyermekek, az ifjúság ügye össznemzeti fon­tosságú kérdés, de sajátosan e­­gyéni is. Ugyanis hiába az ál­lam, a párt minden erőfeszítése, ha nem születik elég gyerek a családokban. Ami szerencsére általában nem így van. De azt sem mondhatjuk, hogy minden családban legalább a kívánatos számú nevelkednék. Sajátos módon az értelmiségi családok­ban gyakoribb az egyke vagy kettőcske. Ezért külön öröm, ha értelmiségi családban lát több gyermeket a krónikás. Bondics Miklós botizi (Satu Mare megye) tanító nem lát ebben semmi különöset, ellen­kezőleg: így tartja természetes­nek. Felesége, Bondics Mária is hivatásos nevelő, a helybeli óvodában dolgozik. Fiatalok még, annyira, hogy el se hinné az ember: negyedéves egyete­mista fiuk, Marius, éppen egy hete kötött házasságot, immár a Bondics családnevet viselő Marianával, aki szintén a Bega­­parti városban jár egyetemre. S milyen öröm a szülőknek, hogy a fiatalok ragaszkodtak hozzá: az esküvőt is odahaza tartják, abban a néptanácsi székházban, amely a Bondics Miklós polgár­­mestersége idején épült. Igen, tizenöt éven át különböző fele­lős tisztségeket töltött be a csa­ládfő a község vezetésében, de most sem tétlenkedik egyik szü­lő sem. Az apa az iskola párt­­alapszervezetének titkára, ő a község könyvtárosa, néptanácsi képviselő és propagandista. Ma­ria asszony is a pedagóguskö­­zösség aktív tagja, módszertani megbeszélések tevékeny résztve­vője, s így a kollektív önképzés egyik mozgatója a községben. Marius tehát már kirepült, vegyészeti géptant tanul. De saját családja van a második gyereknek, Ana-Carmennek is, aki a megyeszékhelyen kereske­dő, s férje után immár Palioca a neve. Úgyhogy odahaza már csak a megyeszékhely egyik lí­ceumába bejáró X. osztályos Nicoleta és a hetedikes Augus­ta van, és hogyan zajlik a család éle­te ma? Ahogyan eddig, csak immár valamivel könnyebben. Nem a gyerekek miatt, akik na­gyok már, hanem főleg két ok­ból: az apának könnyebb lett a munkája, és teljesen elkészült, régen be is van rendezve a csa­­­ládi ház. Könnyebb a munka, mondottuk, de nem kevesebb. Ilyen tevékeny emberek ugyanis nem tudnak tétlenkedni, még akkor sem, ha hivatalos megbí­zatásuk immár kevesebb. A mindennapi nevelőmunka mel­lett ugyanis — mint jó falusi ér­telmiségihez illik — gazdálkod­nak. Az istállóban két tehén és egy borjú. Fajtehenek, mintasze­rűen gondozzák őket, s így pél­daképül szolgálhatnak a falube­lieknek, hogy miként lehet minél eredményesebben gazdálkodni, s az államnak is átadni a le­szerződött tejmennyiséget. Az ól­bán sertések, az udvaron ba­romfisereg, köztük szép szám­ban liba, hiszen ahol három lány nevelkedik, ott kell a toll a pihepárnához. De az ifjú meny is természetesen ugyanannyi vánkost kap majd, ha meglesz az otthonuk, mint a lányok — teszik hozzá. Aztán ott a tágas udvar meg a kert. Telis-tele vi­rággal meg az önellátást bizto­sító zöldséggel-gyümölccsel. De a faluközösség életét élő Bondi­­csék a helyi mtsz-ben is dolgoz­nak, részt vállaltak a globális akkord keretében, az mtsz-ta­gok­hoz hasonlóan. S milyen a családi munka­­megosztás? A munka az élet szerves tartozéka, aki pedig él, annak dolgozni is kell. Ez így a természetes mind a családban, mind pedig a közösségben. Az istálló és az mtsz-beli kaparni­­való a családfő dolga. Akkor vonul ki minden családtag a me­zőre, ha egyedül nem győzné. A baromfiakról a ház asszonya gondoskodik, a kert és az ud­var közös kezelésben van. A munkát ésszerűen kell megszer­vezni odahaza, mert tulajdon­képpen minden családtagnak megvannak a maga munkahelyi vagy iskolai kötelezettségei, a­­zoknak pedig legelsősorban kell eleget tenni. A társadalmi feladatokat sem lehet elhanya­golni, viszont az otthoni munkát is el kell végezni. Ezt sem egyik, sem másik családtag egyedül nem tudja vállalni, túlságosan megterhelő lenne. Közösen vi­szont öröm. Nézegetjük a házat, a család hajlékát. Minden családtagnak külön szobája van — még az el­távozottaknak is —, minden te­kintetben korszerű lakás. S an­nál értékesebb, mivel maguk é­­pítették, mégpedig­­úgy, hogy amin­t'‘jöttek sorban a gyerekek, egy-egy helyiséget toldottak hozzá. Annyit beszéltünk a családról, a gyerekekről, hogy a hivatásról szinte meg is feledkeztünk. Pe­dig mind a ketten tudatosan vá­lasztották a nevelői pályát. Mindkettőjük családjában nem­zedékekre visszamenőleg sok volt a gyerek. Pedagógusként pedig immár tapasztalatból is tudták, hogy a közösségben sok­kal jobban megállja helyét az a gyerek, akinek sok testvére van. Az egyke — állítják mind a ket­ten — nem csak lelkileg, hanem a testi egészség tekintetében is sebezhetőbb, érzékenyebb, gyak­rabban betegszik meg, holott sokkal jobban óvják még a szel­lőtől is a családban. Vagy talán éppen ezért. Elégedett emberek vagyunk — mondja végül a családfő a ház asszonyával egyetértésben. A földet meg kell művelni, a gye­rekeket fel kell nevelni. Mind­kettő az élet parancsa. Olyan kötelesség mind a kettő, amely egyúttal a boldogság forrása is. Magunk azzal az érzéssel kö­szöntünk el a családtól, hogy íme egy emberpár, akik napi teendőjük, szakmájuk mellett az átlagnál jóval többet vállalnak a közösségi feladatokból, élik a falusi emberek életét, s végzik az ezzel járó nem kis mennyisé­gű munkát odahaza, s felnevel­tek, illetve nevelnek négy gyere­ket. Elégedett, boldog emberek. Úgy véljük, a felsoroltak után nem is lehet más a végered­mény, mint a megelégedettség, és boldogság. Bár csak minél többen követnék példájukat községükben is, másutt is. Veres István KÖTELESSÉG, MELY BOLDOGSÁG FORRÁSA IS OKTATÁS ÉS EGÉSZSÉGVÉDELEM - SZÁMADATOK TÜKRÉBEN OKTATÁS • Tanintézeteink több mint 70 százaléka a IX. párt­­kongresszus óta épült; • Az 1945-től létesült iskolák ma 14, egyenként száz­ezer lakosú várost tesznek ki; • Az iskolásnépség az ország összlakosságának egy­negyedét teszi ki; • Csaknem 1 millió személy tanul oktatási rendszerünk­ben; • Hazánkban 29 ezer iskola működik; • A pedagógusok száma meghaladja a 239 ezret; • A bölcsődékben 84 ezer gyermeket gondoznak; • Az óvodák száma 12 548; • Az óvodai oktatásban részesülők száma meghaladja a 830 ezret. EGÉSZSÉGVÉDELEM • Városon és falun 3889 beteggondozóban fogadják a gyermekeket; • 7000 szakorvos és általános orvos látja el kicsinyeink egészségvédelmét; • 21 ezer gyermekgyógyászati nővér; • 3600 védőnő biztosítja az avatott és mindennapos gyermekgondozást. JÖVŐNK JEGYÉBEN (Folytatás az 1. oldalról) pártunk főtitkára nevéhez fű­ződő korszakban milliószámra é­­pülő kényelmes és napfényes lakásoktól egészen az ingyenes egészségvédelemig és a magas szinten, munkáját áldozattelje­sen végző medikusgárdáig, a szociális ellátmány gyermeki sajátosságokra differenciálódó vetületeiig, a sport- és művelő­dési létesítmények szintén be­láthatatlan, hálózatáig mind­­mind azt a célt szolgálják, hogy egészséges, boldog gyermekara­cokra tűzzön hazánkban a nap­sugár. Pártunk és államunk teljes meggyőződéssel és a gondosko­dó intézkedések egész rendsze­rével támogatja politikája egyik alapvető jelentőségű vonulata, a demográfiai egyensúly meg­valósítását. Nemzetünk élete­rős, fiatal és egészséges. Arra törekszünk, hogy ez a jövőben is így legyen. A legmagasabb fórumokon rendszeresen foglalkoznak a kérdéskörrel, emelik napirendi pontjaik közé a demográfiai helyzet elemzését és meg­felelő intézkedéseket javasol­nak a további teendőket il­letően. E gondolatkörbe vonha­tó pártunk és államunk javadal­mazásemelési intézkedéssoro­zata, amely a tavaly augusztus­ban kezdődött és nemsokára lezárul. Alkalmazásának különös értéke az, hogy először a fiata­lok, a fiatal családok kerültek sorra, ami minden bizonnyal mindenütt nagy örömet szerzett és sok terv megvalósulását siet­tette, könnyebbé tette anyagi vonatkozásaiban a gyermekne­velést is. Való igaz, gyermekeink mind­ezekre a juttatásokra kedves magatartással, jó tanulással, munkával válaszolnak. Igyeke­zetük abban is megnyilatkozik, hogy bekapcsolódnak társadal­mi akciókba, részt vesznek a városszépítésben, karbantartá­si akciókban — például szinte országszerte ők gondozzák a parkokat meg a zöldövezeteket —, jeleskednek az újrafelhasz­nálható anyagok, a gyógynövé­nyek gyűjtésében, szívesen segédkeznek a mezőgazdasági munkálatokban, odaadással, lendülettel viszik sikerre a haza­fias táborok hasznos célkitűzé­seit. Néhány hét múlva zárul az iskolai év. És akkor birtokukba veszik a legszebb tájakat a hegytetőktől a tengerig, mert mindenütt pompás körülmé­nyeket lelnek pihenésre, felüdü­lésre, játékra. A táborok fel­frissítve, kicsinosítva, minden széppel-jóval felszerelve vár­ják ifjú állampolgárainkat — a legkisebbektől a lassan fel­nőttekké válókig. Felhőtlen, boldog vakációju­kat immár tágabb értelemben, a világ felé való kitekintésben is óvón­őrzi pártpolitikánk, a­­mely az együttműködés, a ba­rátság és a segítségnyújtás kapcsolatait ápolja, ennek ér­tékét hirdeti mindenütt, vala­mennyi nemzetközi fórumon. Pártunk főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs békekezde­ményezései, béke- és barátsági látogatásai mind-mind azt a célt szolgálják, hogy egészség­ben, boldogságban, nyuga­lomban élhessünk mi és gyer­mekeink, a földteke minden gyermeke. Szívós küzdelme, hogy érdemben sor kerülhessen a leszerelésre, s a háborúnak még a gondolata sem árnyékol­ja a gyönyörű gyermekszemek ragyogását — mindannyiunk tiszteletét és háláját kivívta. A Nemzetközi Gyermeknapon a béke szimbolikus kék színé­ből és a gyermekszemek ra­gyogásából ötvözött gyönyörű képzeletbeli virággal köszönt­jük a gyermekeket és mindenkit, aki érettük fáradozik. Barabás Béres Katalin 3 JÚNIUS 1 -NEMZETKÖZI GYERMEKNAP Miklós László Csupa öröm a gyermekarcokon fiaink lányaink arcán ahogy benépesítik a szabadság napfényes játéktereit. Csupa öröm. Mint iskoláink délre nyíló ablakain megcsillanó s könyvekre vetődő fény olyan ez az öröm. Az első sikeres laboratóriumi kísérlet fölött érzett öröm. A megszeretett és jól végzett munka az örök­ békés alkotás öröme. Itt a kék egy hazában ahol ők gyermekeink a kommunizmust építő jövőnk. SZOCIALISTA ORSZÁGÉPÍTÉSÜNK BIZONYOSSÁGA: GYERMEKEINK BOLDOGSÁGÁÉRT MUNKÁLKODUNK

Next