Romániai Magyar Szó, 1993. április (5. évfolyam, 993-1016. szám)
1993-04-01 / 993. szám
ROMÁNIAI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP — BUKAREST NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL Ag rá rproEetá ru n k is van már! Szokatlan hirdetést olvastam a minap több szatmárnémeti , telefonoszlopra tűzve:■ „Napi öt-hatszáz lejért és kosztért ásást vállalok!“. Az elég kezdetleges kézírással a címet is megadták. Érdekelt, ki az, aki ilyen olcsón kínálja magát, hisz a kemény fizikai munkáért ma már 1500—2000 lej, plusz koszt jár naponta, de például az olyan igényes melóért, mint a gyümölcsfametszés, még a háromezret is megkérik. Emberemre a Szigetlankán találtam rá egy udvar mélyén valami nyárikonyha-szerűségben, ötvenévesnek mondta magát, de legalább hatvannak látszott. Egyedül él, felesége másfél éve vált el tőle, pár héttel azután, hogy munkanéküli lett, és az utolsó kis tartalékot is felélték. Az asszony vette a kiscókmókot, az ötödik osztályos kislányt, és visszaköltözött falura öreg szüleihez. Férje itt maradt a szegényes bútorral, egy régi Luceafárul televízióval és a legalább negyedszázados Select rádióval. Ez utóbbiakat csak azért nem tette pénzzé, mert a kutyának se kell. ■ F. Béla falusi származású, egyik szilágysági településről jött Szatmárra a nagy városra vándorlás idején. Tanulni nem szeretett, így csak betanított munkás lett, a bádoglakatos szakmában, ahogy ő nevezte. Az Unió gépgyárban dolgozott vagy húsz évet, és mindjárt az első leépítésnél az utcára került. Lakatost nem keresnek ma, pláne olyat, aki gyorstalpaló tanfolyamon lett azzá, s éveken át ugyanazt a lemezméretet szabta. A munkanélküli segély lejárt, alkalmi munkával próbálja eltartani magát. Elsősorban ásással, kapálással, kubikolással, szóval földmunkával. A tavaly ment is elég jól, több helyre hívták, mint ahová elmehetett, s tűrhetően megfizették, pláne az újgazdagok. Ám mostanában megjelent a konkurencia, főleg a hozzá hasonló munkanélküliek, faluról beköltözött és alacsonyabb szakmai képesítéssel rendelkező személyek. Az igazi döbbenet csak most következett számomra: kérdem Bélától, nem volna ennél jobb, ha ő is hazaköltözne idős anyjához és művelné ,a visszakapott földet? Majdnem elsírja magát, mikor elmondja, hogy számára immár visszafelé sincs út, mert azt a másfél hektár földet, amit még ’91 tavaszán neki ítéltek a családi örökségből, egy tizernyi kert kivételével mindjárt fel is adta! Méghozzá bagóért, az egészet alig kétszázezerért (1500 lejért árját!), s a pénzből zenegépet és használt ,színes tévét vett a gyermeknek és az asszonynak. Volt föld, nincs föld! Akkor még nem gondolta, hogy elveszti munkahelyét és kenyér nélkül marad. Úgy tűnt, a szakszervezet mindenkit megvéd. Nem védte meg. Szomorúan hagytam ott F. Bélát, lesújtott, hogy mennyire bamba volt, milyen felelőtlenül dobta oda holmi élvezeti cikkért — ami pár év múlva a szemétbe kerül — azt a másfél hektár földet, ami jólétet ugyan nem biztosított volna neki, de az évi burgonyát, zöldséget, kukoricát, búzát megtermi! Egy malacot, pár darab szárnyast tarthatott volna, s nem kéne házalnia a napi betevőért. Most már más kiút aligha van számára, mint a napszámoskodás, a szolgaság! Eheti a lebbencslevest, a paprikás krumplit, a zsíros kenyeret, s néha ihat hozzá egy hoszszúlépést, jobbik esetben egy fél deci barackpálinkát, egy üveg hazai nagyüzemi sört. Kérges kezével fényesíti az ásó- és kapanyeleket. Immár enynyi az élet számára, nem több. Így rágódom, mikor eszembe jut, hogy alkalmasint az első vagy egyik , első új keletű agrárproletárt ismertem meg személyében. Igen, nem vitás, egy mai agrárproletárnál jártam, aki csak annyiban különbözik század eleji társától, hogy villanyégő világít szobájában, és esténként tévét nézhet. Legalábbis, amíg tudja fizetni a villanyt, s a rozoga tévé végleg fel nem mondja a szolgálatot. Már látom Béla sok száz, sok ezer, sok százezer sorstársát, az agrárproletárok tömegét. Egyrészt azok közül kerülnek ki, akik se a múltban nem tudtak, se ma nem tudnak kapaszkodni, s a szocializmus adta „kötelező“ munkahely elvesztése után a semmivel rrtaradnak, nem volt földjük, nem kapnak földet. Másrészt azok közül, akik olyan naivan elkótyavetyélik a visszakapott földet, mint Béla. Akik a cuccok bűvöletében élve azt hiszik, egy bömbölő magnó ér annyit, mint fél hektár föld. Kegyetlen vagyok: az ilyenek megérdemlik sorsukat! SIKE LAJOS © Kilátásban a NATO-tagságunk? • Pécsi diákok kolozsvári trófeái © Két halálos ítélet • Egy traktor hány pár ló? • Ha botrány, akkor Olaszország • Aki süteményből tornyot rakhat © A Har-Kov prefektusügyben A kormány nem visszakozik Úgy hiszem, senkinek sem kell ismételni a kormány érveit, hogy miért s milyen megfontolásból nevezett ki román nemzetiségű prefektusokat a két székely megye élére. Ezeket sorjázta különben keddi sajtóértekezletén V. Hrebenciuc főtitkár és O. Cosmanca, a kormány helyi adminisztrációért felelős vezetője. Az értekezlet központi témája a Kisebbségi Tanács volt, ám mielőtt az annak kapcsán elhangzottakat ismertetnénk (s mert a kérdések is főleg ez utóbbit vették célba), hadd szóljunk előbb a prefektus-kinevezés „kulisszatitkairól“, pontosabban arról, miként is vélekednek a fejleményekről, az állásfoglalásokról a kormány képviselői. A kormány főtitkára többször is tanácskozott az RMDSZ parlamenti csoportjának vezetőivel. Így tett múlt kedden is, amikor megkérte a frakcióvezetőket, konzultáljanak a FDSZ-vel. Ehelyett — így a főtitkár — Verestóy úr (Attila, akit barátjának nevezett) elutazott Budapestre, s ott volt két napig, nem tudni, miért. Emiatt a szerdai kormányülésen megszületett a döntés.(Újságírói kérdésre, hogy mégis, miért nem magyar nemzetiségűt neveztek ki, az alábbi válasz is elhangzott: mert a FDSN-ben nincs magyar, s ha lenne, akkor sem őt nevezték volna ki. Fodor Ferenc személyével pedig — Kovásznában — az üdémonsták nem értettek egyet. Sőt. Királyi Károly, akiről nem tudja a főtitkár, a magyar Szélsőségesek melyik csoportjához sorolja — ragaszkodott hozzá, hogy a megyefőnök ne egyszerűen magyar,, hanem RMDSZ-tag is legyen!) A szerdai döntést viszont azért tették közzé két nap késéssel, hogy elejét vegyék a váratlan eseményeknek, a meglepetéseknek. (Más megyében, korábban esett meg, hogy a kinevezett prefektusról a beiktatáskor sült ki, hogy testi fogyatékos, s képzeljük el ,hogyan vonult volna végig például a díszszázad előtt!). A Har-Kov-i beiktatáson résztvevők — 50—60 személy mindkét megyében, zömükben a magyar nemzetiséghez tartozók megelégedéssel fogadták a döntést,gratuláltak a kinevezetteknek, minden normálisan zajlott. Hogy a sepsiszentgyörgyi beiktatáson jelen volt a PRM szóvivője, az merő véletlen, ő a főtitkárság alkalmazottja egy személyben, aki akkor pár perces filmforgatás végett tartózkodott a megyeszékhelyen. Különben ő március 15-e (!) óta a főtitkárságon létesített — a törvények, kormányhatározatok alkalmazását nyomon követő — új osztály munkatársa. (!) Az ATV hétfőn délutáni magyar nyelvű adásában elhangzott érvek, miszerint a kinevezést nem írta alá a kormányfő, gyerekesek. Az aláírt okmányt senkinek sem adják át, csak annak másolatát juttatják el a megyékbe, de ezt a Hargita megyei tanács elnöke (!) nem tudta. Ami pedig a kinevezéssel kapcsolatos tiltakozásokat illeti, azoknak vajmi köze a magyar népesség álláspontjához. A helyi tanácsok pedig aligha bojkottálhatják a „minikormányokat“, mert vajon melyik tanács merné megtenni, hogy ne alkalmazza példának okáért a földtörvényt. És különben is, mind a két megyefőnök tud magyarul, helybeliek, tehát ismerik a kisebbségiek sajátos gondjait, problémáit. Az értekezleten részt vevő két kormányképviselő tudja, lesznek tiltakozások, Király Károlyék például április 2-ára terveznek nagyobb akciót, ám a kormánynak nincs szándékában visszakozni: a prefektusok kinevezése nem nemzetiségi ügy, hanem politikai, s a Vacaroiu-csapatnak eltökélt szándéka, hogy az alkotmány előírásait betartsa... . Mint a főtitkár elmondotta, jövő héten megalakul a múlt héten beharangozott Kisebbségi Tanács, hogy a kormánynak legyen kivel megtanácskoznia azokat a problémákat, melyek a kisebbségieket foglalkoztatják. (Avagy állítják — miként az RMDSZ tartja —, hogy szembesülnek velük.) Hrebenciuc úr egyben pontosított is: a kisebbségekhez tartozó személyekről van szó, az európai okmányokban is ez a szintagma szerepel. Hivatkozott továbbá az alkotmányban biztosított jogokra, a kormánynak a beiktatásakor tett ígéretére. Tehát nem konjunktúra szülte ezt a tanácsot, melynek tagjai, a különféle minisztériumok, főosztályok államtitkárai, vezérigazgatói s a parlamentben jelen levő nemzetiségek reprezentánsai. A Kisebbségi Tanács állandó kapcsolatot tart a kisebbségiek törvényesen létrehozott szervezeteivel, javaslatokat terjeszt elő a törvényhozásnak és a kormánynak, adminisztratív jellegű intézkedéseket javasolhat, negyedévenként tájékoztatja a kormányt a sajátos kérdések megoldásáról stb. De együttműködik a helyi adminisztrációval, külföldi szervezetekkel, kéréseket, felterjesztéseket fogad el, s láttamozza mindazokat a minisztériumi rendeleteket, amelyek valamilyen formában érintik a kisebbségekhez tartozó személyek jogait. A Tanács létrehozásában az RMDSZ a legérdekeltebb, lévén a legtevékenyebb ez irányban. Erről a főtitkár már a múlt hónapi svájci kerekasztal alkalmával is pozitív dialógust folytatott. Ám az RMDSZ-ben a főtitkár több „zónát“ határolna el, s azoknak egyike mintha nem nagyon lenne érdekelt az ország stabilitásában, mindegyre bolygatja az ország társadalmi-gazdasági életét. De a pillanat megérett, s a jövő héten létrejön a Kisebbségi Tanács ... A fentebb leírtak a két kormánytag szavai, alulírott csak annyit tett, hogy lefordította azokat és kissé tömörítve mondatokba öntötte, remélve, mások számára is tanulságosan. FERENCZ L. IMRE PARLAMENTI RAPSZÓDIA Rajtunk pattan a költségvetés (pettyes) Rengeteg üres székkel kezdődött az állami költségvetéstervezet megvitatása: úgy látszik, honatyáink tetemes része ért egyet kormányfőnkkel abban, hogy aki nem szakember, ne szóljon a pénzügyekbe — dísznek pedig nem érdemes ott ülni, pláne, hogy a tévé sem közvetít. És még a kormány is úgy tett, mintha az állami költségvetés puszta stílusgyakorlat, nem a „stratégia“ konkrét leképződése lenne: az általános vitára csak a pénzügyminiszter jött el (két államtitkár kíséretében), ő is óvakodott valamit mondani. Kezdetnek a stratégia kijelentéseit ismételgette, az ország helyzetét, a megoldásra váró gondokat és saját erőfeszítéseiket, irányelveiket stb. fejtegette, de alig talált megértésre — még saját pártjából (NMDF) is támadták: maga az egyesült pénzügyi szakbizottságok elnöke, Marin Stelian. Az általa felolvasott jelentés szerint már a tavalyi költségvetés-deficit betapasztására alkalmazott „belső kölcsön“ is törvénytelen volt, és felháborító, hogy az idén is ezt akarják alkalmazni, mert az ártatlan lakosság terheit fogja növelni. Rávilágított arra is, amit utána szinte minden felszólaló elmondott: a tervezet irreális alapokra épül (nem számol a termelékenység további csökkenésével, az inflációval, és 500 lejben váltja a dollárt), és eleve negyedévenkénti módosítást ígér, ami az egyensúlyhelyzet fenntartása szempontjából elfogadhatatlan. A különböző pártok hozzászólását ezúttal nem szorították időhatárok közé, és a véleményeket sem siették el: a költségvetés már úgyis elkésett, pénz kevés van, ráérünk. Vacaroiu kormányfő bányászoknak tett kijelentéseit —, hogy a törvényt sürgősen el kell fogadni, különben nem lesz fizetés — többen célzatosnak és veszélyesnek ítélték, főleg egy ilyen szegényen is derűlátó költségvetés mellett. A legtöbb felszólaló szerint az idei deficit megduplázódik, „hiperinfláció“ lesz, a jövedelmek fiktívek, és — beruházások helyett — azokat is a veszteséges iparágak támogatására fordítjuk. A kormány szociális politikája csak mese, a helyi adminisztráció iránt pedig olyan nyilvánvaló megvetést mutat,hogy úgy látszik, esze ágában sincs decentralizálni. Hiányzik a kis- és középvállalkozások, a mezőgazdaság fellendítésére irányzott pénzalap és negyedik éve, hogy egyetlen vasat sem szántak a nemzetiségek támogatására, az asszimiláció megfékezésére és az önazonosság felélesztésére. Az sincs megokolva, hogy bizonyos ágazatok miért kapnak aránytalanul több pénzt... Két alapos elemzéssel az RMDSZ is szolgált: dr. Csapó József szenátor és Vida Gyula képviselő, akitől — a képviselőházban már kialakult Vida-komplexus hatásárakezdik lekő labdája törhetetlen szaktekintélynek tartani) — mi is idézünk: „A kormánynak nincs az infláció megfékezésére vonatkozó gazdaságpolitikai elképzelése, ezért nem sikerült közép és hosszú távú stratégiát összeállítania. Az 1993-as állami költségvetés-tervezet sem tartalmaz gazdasági stabilizációs lépéseket, az idei közgazdálkodás ennek az ellenőrizetlen inflációnak a játéklabdája lesz... (Ebben a pillanatban az elektronikus szavazatszámláló számítógépkezelője is abbahagyta a várkastélyos játékot és valami mérkőzéshez fogott...) Voltak másféle következtetések is: a nagyromániás, munkapárti és egységpárti hazafiak (némi különbséggel) megegyeztek abban, hogy a Román-kormány reformja a hibás, amely tönkretette a meglevő struktúrákat, és azon siránkoztak, hogy a továbbra is túlnyomóan állami ágazatok igen kevés támogatást kapnak. Az egységpártiak valamivel bátrabban kifogásolták, de a demokrata front egyetlen valódi védekezési kísérletet tett, ez is roppant vérszegényre sikerült, és az utolsó szó jogán felszólaló Florin Georgescu pénzügyminiszter csak erre duplázott rá. Az igazi vita azonban szerdán kezdődött: tételesen kellett megverekedni az egyes ágazatok számára előirányzott összegekért. DEMETER J. ILDIKÓ Műszakilag kiemelkedőt alkottak a Csíkszeredai Hart Traktorgyár szakemberei, amikor kihozták a gumikerekes kistraktor több változatát az idei tavaszra. Nem lehet vitás, hogy az egy pár ló mai árát nem sokkal meghaladó értékű, húsz lóerős kis erőgép iránt máris lenne fizetőképes kereslet, s a gyár, igazgatóstul, munkástul joggal remélte, hogy megtalálták a pangásból és létveszélyből kivezető utat. Az ipari fátum útjai azonban kiismerhetetlenek a mai válság zűrzavarában, s ahol nem elég nagy a baj, ott a rendteremtésre hivatottak be nem tartott ígéretei súlyosbítják a helyzetet. Csíkszeredában elkészült a kistraktor nullszériája, a sorozatgyártáshoz azonban legkevesebb ötszázmillió lejre lenne szükség, amit a kintlevőségeit behajtani képtelen, eladósodott és zárolt folyószámlája üzem előteremteni önerőből képtelen, hiszen villanyszámlájára is alig futja, hogy egyebet ne említsünk. DEÁKY TIBOR vezérigazgató mondja: — Kistraktoraink két- és négykerékmeghajtásúak, van brassói és van Hondamotoros változatuk is. Készen állanánk a sorozatgyártásra, a bel- és külföldi igények kielégítésére. Ennek pénzügyi előfeltétele hiányzik. Üzemünkben az elmúlt hálekedjenek helyettünk. Most azonban az országos gazdasági csőd miatt képtelenek vagyunk előteremteni a gyártáshoz a tőkét. A mai kamatok mellett újabb kölcsönt nem vehetünk fel, mert — amit ott „fenn“ nem akarnak megérteni — a viszszatérülési ciklus hosszabb, amíg az árakat három-négy hónap alatt behajtom, megengedhetetlenül nagy kamatterhet rónak ki rám. — Mai árfolyamon egy félmilliárd lej mindössze egymillió dollárnak felelne meg. Annyira nehéz lenne ezt Önöknek külföldről ide vonzani? — Minden relatív! Rengeteg külfölditől már idegenkednek, s itt nem csupán a mi technikai felkészültségünkről van szó, hanem egyebekről, amit Önök nagyon jól tudnak. — Volt szó arról, hogy 15 százalékos vásárlási kölcsönt nyújt a kormány a földműveseknek, ebből Önök is részesülhetnének. — Igen, január 12-i találkozásunkon a miniszterelnökkel, az iparügyi miniszterrel nyilvánosság előtt elhangzott, hogy kormánymegrendelést kapnak a traktorgyárak, mivel létfontosságú szükséglete mezőgazdaságunknak főleg a gumikerekű traktor. A mezőgazdasági miniszterrel készített tévéadásban, kétszer is rákérdezett a műsorvezető, hogy mi lesz e megrendelés sorsa — és kitérő választ kapott, mindkétszer. Minket ez már meg sem lep! Valamivel később azonban kijelentette — megvan a szalagom, meg lehet hallgatni —, a traktorgyártás támogatására a kormány március 15-e és 20-a közti héten jóváhagyott ötvenmillió dollárt a külföldi kölcsönből. Én azóta is érdeklődöm — három traktorgyár van az országban, Craiova, Brassó és mi —, és egyik igazgatóság sem tud semmit e pénzről. A Mezőgazdasági Bankot sem értesítették. Felelőtlen kijelentés volt tehát. Bár igaz lenne, és vonjanak engem felelősségre a gyanúért, de nem mondhatok mást ma sem! Bevallom, kollégáimmal együtt már-már depressziós állapotba kerültünk, mert míg bizonyos jelek arra utalnak, hogy a brassóiak nagyobb figyelmet kapnak, miránk és a craiovaiakra semmi jó nem vár, s nem adhatunk senkinek a szavára. A kérdés valóban izgalmas és megéri a nyomozást: hova lettek tehát a traktorgyáraknak juttatandó dollármilliók, végül ki részesül a hitelből és ki mennyit kap, ami szintén nem mellékes? B. KOVÁCS ANDRÁSI rom évben megalkottuk a 45, és 53 lóerős gumikerekű traktort is, melyekre talán még nagyobb a kereslet, és májustól kezdve szintén tudnánk szériában gyártani. E három év alatt nem ültünk karba tett kézzel, és nem vártuk, hogy feletteseink őse HOL AZ ÖTVENMILLIÓ DOLLÁR? AZ ALÁÍRÓK NÉVSORA (Telefaxon) — Az RMDSZ-elnökségtől érkezett a Képviselők Tanácsának azon tagjainak névsora, akik aláírták a Tőkés Lászlóval kapcsolatos nyilatkozatot. Ezek: Albert Álmos, András Imre, Bakk Miklós, Balázs János, Bakó Botond, Bartha András, Bárányi Ferenc, Béres András, Béres Sándor, Birtalan Ákos, Bodó Barna, Bogáti Zoltán, Borbély Imre, Borbély Zsolt, Borsos Géza, Brendus Gyula, Buchwald Péter, Csapó József, Csiha Tamás, Csutak István, Demeter János, Dénes László, Dukász Péter, Eigel Ernő, Eöry László, Erős Péter, Füri Palkó Ilona, Fekete Zolt, Fischer Fülöp Ildikó, Füstös Makár István, Gazda István, Gábos Dezső, Gyöngyössy János, Hajdú Gábor, Kántor Lajos, Kissjancsi József, Kolumbán Gábor, Kónya Hamar Sándor, Kopacz Géza, Kozma Sándor, Kötő József, Magyari Nándor László, Mátis Jenő, Méder Zsolt, Mina László, Molnos Lajos, Muzsnay Árpád, Nagy Iván, Nagy Pál, Németh János, Papp Előd, Papp Kincses Emese, Pataki Gábor Zsolt, Pécsi Ferenc, Pillich László, Sinkó István, Sófalvi László, Szabó Endre, Szabó István, Szabó M. Attila, Szász Jenő, Székedi Ferenc, Szilágyi N. Sándor, Szilágyi Zsolt, Szombatfalvi Török Ferenc, Szőts Csaba Ubul, Takács Béla, Takács János, Toró T. Tibor, Tőkés András, Török Ernő, Ungvári Imre, Varga Attila, Varga Gábor, Váncsa Árpád, Veres Albert, Veres Valér, Villand Ernő, Zakariás Zoltán, Zeng László. (1993. március 31.) 0 Postacím: Redactia IV . ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ U sorozat 79776 Bucuresti 33, 993., szám pi°t° Presei Libere sector 1. "1993. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége április 1., 79776 Bukarest 33, Csütörtök Szabad Sajtó téri., 1 kerület 4 oldal Üzenetrögzítő szolgálatunk , telefonszáma: 618 03 02 ara 30 lei Telefax: 61815 62 B * Telex: 10315-TRANS-R_____________________________________ _________________ Áprilisi áhítat , Zsolt: 121:1 Messze az otthontól, hegyek között írom áprilisi áhítatomat. Még hóval fedettek a csúcsok, de már mind melegebb a napsugár, és reményteljesebb a holnap. Haza gondolok. A hegyekre, a napsugárra s arra, hogy reményteljesebb-e a holnap? A hegyek nem egyformák. Egyik félelmetesen nagy és sziklarengeteg. A másikat fenyőerdő borítja. Nem félelmetesen, csak nagyon árván áll a tetőn. Mint az életünk. Egyikünké félelmetesen tragikus. A másikban a szeretetlenség, az önzés, a durvaság sziklává keményedett. Van, akiből, az árvaság csendje árad s ad tisztább, messzebb látást. Mindenképpen felfelé nézést parancsolnak a helyek. De lehet-e még felemelni lehajtott fejünket? Ebből a görcsös megalkuvásból fénybe nézni, vagy fényben élni? Lehet-e még? A Zsoltár-ige felkiáltójeles pontossággal mondja: lehet! „Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem, az én segítségem az Úrtól van". Ezekben a napokban egy hegy felé zarándokoljunk, imádságos szívvel, a Golgota hegyére, felfelé nézve. Ezen a hegyen kereszt áll, az érettünk arculköpdösött, megcsúfolt, töviskoronás Jézus Krisztus. Várja, hogy felemeld szemedet a bűn mélységéből, a téged ért megcsúfoltatásból, s halljad boldogan: „t érek, ti is élni fogtok". Húsvét reggelén anagy sziklaomlás útján megszólít, mint Máriát, a feltámadott Jézus: „Asszony mit sírsz?" Hát miért is sírunk? Miért is csüggedünk? Az ideig-óráig tartó földi élet eltelésében segítségünk az Úrtól van. Uram, segíts felemelni fejünket, Rád figyelni s az élet értelmét melletted megtalálni, Ámen. * CSIHA EMESE A magyar nemzet a legszétdaraboltabb Antall József találkozója a felvidéki magyarok képviselőivel Antall József miniszterelnök hétfőn fogadta a felvidéki magyar parlamenti pártok közös küldöttségét. Az Együttélés Mozgalom elnöke, Duray Miklós és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, Bugár Béla parlamenti képviselő által vezetett küldöttség tagjai tájékoztatták a miniszterelnököt a felvidéki magyarság helyzetéről. A magyar kormány múlt év augusztus 19-i nyilatkozatában leszögezte, hogy a határon túl élő magyarok ügyében azokat az elképzeléseket fogja támogatni, amelyeket azok legitim képviselői fogalmaztak meg, és amelyek összhangban álltak az ENSZ Alapokmányával, a Párizsi Chartával és a nemzetközi kapcsolatok rendszerét meghatározó egyéb dokumentumokkal. A középeurópai nemzetek között a magyar nemzet a legszétdaraboltabb. Noha kulturálisan egységes, politikailag annyifelé szálkad, ahány ország területén él. A határon túli magyarság — a magyar nemzethez való tartozása és állampolgári kötelezettségei folytán — kettős kötődésben él. A Szlovákiában élő magyarság saját társadalmi és politikai struktúrával rendelkezik, megőrizte több évszázada kialakult (Folytatása a 2. oldalon) Niculae Spiroiu: «»■nr VI——CT I I ——BK. Hl 1 Hl ...........I III —i■ HÁROM ÉVEN BELÜL A NATOBAN LESZÜNK Az Észak-atlanti Együttműködési Tanács védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozásáról való hazatérte után Niculae Spiroiu altábornagy, honvédelmi miniszter a repülőtéren kijelentette a sajtónak, hogy az összejövetelen tájékoztatták, miszerint katonaialakulataival Románia 1994-től részt vehet az európai békefenntartó műveletekben. A védelmi miniszter leszögezte: még nem javasolta NATO-támaszpontok romániai létesítését. Viszont hangoztatta: ..Remélem, hogy legfeljebb három év leforgása alatt teljes jogú NATO-tagállam leszünk.“ Niculae Spiroiu altábornagy elmondotta továbbá, a Manfred Warner NATO-főtitkárral folytatott megbeszélése során felvetette a 14. orosz hadsereg moldovai állomásoztatásának kérdését is, de minthogy Pavel Creanga hadosztálytábornok, moldovai honvédelmi miniszter nem nyilatkozott a problémáról, nem volt támpontja. Az Adevarul munkatársa megkérdezte a honvédelmi minisztert,, tapasztalta-e annak a lobbyzásnak a hatását, amelyet Magyarország évek óta folytat, hogy befogadják a NATO-ba. A válasz a következő volt: „Nem tapasztaltam ezt. A múltban volt ugyanegy olyan tendencia, hogy Magyarországot és általában a visegrádi járt nálunk, amerikaiak Ohio és Luisiana államból, aztán olaszok, rémetek, de mindig oda lyukadtak ki, hogy a mai politikai helyzetben nincs bizalmuk az itteni befektetéshez. Bonbon, kávé, blue jeanszezt hoznak, de komolyabb befektetéscsoport tagjait jobb helyezésűnek tekintsék a NATO-tagfelvétel szempontjából, ez azonban gyengült Wörner úr ’91 júniusi bukaresti látogatása nyomán, amikor is megértette, hogy a térségben a bizonytalansági források egyike a megkülönböztető bánásmód a keleti országokkal szemben.“ Napról lapra könyv nélkül A Dallas 217 eleddig nálunk lepergett folytatásában nem akadt egyetlenegy szem szereplő, fő- vagy mellék-, háttérben elhaladó járókelő, parki padon ülő polgár, gyermek, szűz, többgyermekes anya, fiú vagy meglett férfi, akinek könyv lett volna a kezében, nemhogy véletlenül egy könyvet olvasott volna. Boldog emberek, kik nem rontják szemüket azokkal a semmirevaló bolha betűkkel... SZÁSZ JÁNOS