Romániai Magyar Szó, 1996. május (8. évfolyam, 1995-2024. szám)

1996-05-21 / 2014. szám

1996. május 21. RIPORTOK• URAKm KÖZUMWTEK Romániai Magyar Szó Erdélyben a magyar nagykövet (Déva­ deák) • Az elmúlt hét végén Szőcs Ferenc, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, az RMDSZ megyei és helyi szervezeteinek régebbi meghí­vására válaszolva, háromnapos látogatá­son tartózkodott Hunyad megyében. A Zsil-völgyében, Lupényban, Vulkánban és Petrozsényban helyi RMDSZ-tisztségvi­­selőkkel, lakosokkal, az egyházak képvi­selőivel, a bánya egyedáruság vezetőivel találkozott, meglátogatta a vajdahunyadi várat, a szintén műemlék őraljaboldogfalvi református templomot. Déván Mátyás József műtermében megtekintette a­­festő és grafikus ott kiállított munkáit, a Costel Alic prefektussal való találkozás után pedig sajtóértekezleten válaszolt a köz­ponti és helyi sajtó munkatársainak. Délu­tán a dévai református parókián Lovász János lelkipásztor vendége volt. Este a dévai ferences kolostorban a reneszánsz­­kori táncokat, zenedarabokat bemutató előadás megtekintése után dévai RMDSZ, illetve EMKE-vezetőkkel, értelmiségiekkel találkozott. Sok minden szóba került: az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának megoldatlan ügyétől kezdve, az anya­nyelvi oktatás rendkívüli fontosságának hangsúlyozása mellett olyan kérdések is, mint az egzisztenciateremtés szüksé­gessége a szülőföldön a külföldi munka­­vállalás ellenében, a közös vállalatok szerepe a piacgazdaságban és a közele­désben, a kolozsvári főkonzulátus problé­mája és egyebek. Történt mindez abban az évszázados kolostorban, amelyet az atyák az utóbbi időben felújítottak, amely­ben 105 gyermeknek biztosítanak teljes ellátást, hogy az ódon falak közé új élet költözzék. Egy merénylet háttérrajzához (Folytatás az 1. oldalról) Nem dolgom ítélkezni vagy mentő körülmé­nyeket fölhozni, mindez a bíróságra tartozik. De a merénylet hátteréhez - és mindez jogilag is mérlegelendő - hozzátartoznak a hadsereg­ben uralkodó, kiváltképp az újoncokat megvi­selő állapotok. Nem először jut a nyilvánosság tudomására, miféle nyers, kegyetlen szolda­­teszka szellemnek, kétes erkölcsiségnek és civilizációs romlás következményeinek van­nak kitéve azok az ifjak, akik nem szolgálnak elit csapatoknál vagy kiemelt fegyvernemek­nél, az egyszerű sorkatonák. Ők nem a dísz­szemléken feszítenek, amikor a zászlókat szentelik és térdre borulva csókolják, hanem mosdatlanul, alvatlanul állnak büntetésből soron kívüli őrséget, télen nyári egyenruhában dideregnek, rothadt krumplit hámoznak a konyhán, és kimustrált fegyvereket tisztogat­nak vakulásig. Valami nincs rendben­ az állítólag hőn szeretett hadsereg körül, ha a sorkatonákat bamba őrmesterek gyötrik és (hadd ugorjunk egy nagyot) a harci gépek próbarepülései minduntalan halálos zuhanásba ájulnak, és valamelyik katonai röppályán öt helikopter kigyullad és porig ég. A Boszniába küldött utászok toronydaruja már az első héten kinyiffant, máig sincs hír arról, újat szállí­­tottak-e nekik, vagy kijavították a régit...? legfrissebb hír: az árkosi katonai alakulat egy szakaszvezetője, a titkos irattár főnökhelyet­tese, késsel és piszkavassal támadt felettesére, akit súlyosan megsebesített, miközben torka szakadtából azt ordította: „Mindenki hálás lesz nekem, hogy megszabadítottam őket egy hajcsártól”. Katalin cárnő minisztere, Patyomkin, pom­pázó díszletből eszkábált falvakat teremtett a cárnő számára, amerre­­ egyébként szeretője­­hintója elhajtott. A „Kárpátok sólyma” ugyan­csak értett, a patyomkinizmushoz. Sokan tanultak tőle, s a leckét nem felejtették el. Ma­gyarul ezt így mondanák: Fenn az ernyő, nin­csen kas. Régi dolog, hogy a tessék-lássék hamisság, a kisubickolt látszatok végül meg­bosszulják mestereiket. Sajnálatos viszont, hogy ennek ártatlanok esnek áldozatul. SZÁSZ JÁNOS U.1. Láttam a merénylő szülői házának fény­képét. Alighanem Focsani város peremén található a valamikor tehetősebb emberek lakta, földszintes, de egyfajta palléroromzattal ékített elhanyagolt, ütött-kopott, hámló falú, az utcai frontra két szűk ablakával vaksin tekintő épület, az erősen foghíjas, csorba kerítésig és süppedő kiskapuig a valamikor kertes udvart benőtte a gizgaz. Könnyen elképzelhető, hogy bent az ápolatlanságnak, elesettségnek, félsze­génységnek ugyanaz a kintihez hasonló rendje honol. A 19-20 éves merénylő nyilvánvalóan kényszergyerek, akit a népszaporító zsarnok drákói parancsolatára szült édesanyja. Bio­pszichés eleresztettsége tehát "óhatatlanul egyensúlyzavaros, a környezetéből ítélve civilizációs-kulturális igényszintje alacsony a közepes felé. És a megtűrt kaszárnyas állapo­tokból kiindulva, vajon milyen lehet a felettesek civilizációs-kulturális igényszintje? Módszeres szociológiai vizsgálat sok mindent kiderítene és elvezetne a jelenkori társadalmi bajok mélyrétegeibe. „Hűségnyilatkozatok” az Erdélyi Naplónál (Nagyvárad/Bukarest • MTI) • A Nagyváradon megjelenő Erdélyi Napló kilenc mun­katársa vasárnap nyilatkozatban tiltakozott az Erdélyi Híradó kiadóvállalat tulajdonosa, az Erdélyi Napló felelős kiadói és főszerkesztői tisztét betöltő Szőcs Géza eljárása ellen, amellyel - véleményük szerint - politikai kicsengésű „hűségnyilatkozat“ aláírásától tette függővé további közreműködésüket a hetilapnál. A tiltakozást Ferencz Zsuzsanna riporter, Matekovics János gazdasági rovatvezető, Kinde Annamária riporter, Papp Sándor Zsigmond rovatvezető, Simon Judit speciális riporter, Szőke Mária riporter, T. Szabó Edit rovatvezető, Varga Eleonóra riporter és Telegdi Gyula rendszergazda írta alá. Szőcs Géza kiadóvállalata két éve vásárolta meg az Erdélyi Naplót. Tavaly novem­berben, több konfliktus után távozott a laptól Stanik István alapító főszerkesztő és a főszerkesztői tisztet maga Szőcs Géza vette át. Május 15-én a hetilap munkaközössége 22 aláírással arra szólította fel Szőcsot, hogy a továbbiakban ne szerepeljen főszerkesztői státusban a lapnál, mivel ezzel kapcsolatos feladatainak nem tett eleget. Követelték továbbá, hogy mivel a hetilap fenntartását kia­dója nem tudja biztosítani, mondjon le a lap feletti tulajdonjogról, s azt olyan személynek vagy csoportnak adja át, amely a lap előállításához, folyamatos megjelenéséhez szük­séges anyagi és morális feltételeket egyaránt biztosítani képes, és erre május 17-ig kértek választ. A főszerkesztő, közölte a vasárnapi újabb nyilatkozatot aláíró kilenc munkatárs, azzal felelt, hogy véleménye szerint a kiadóvállalatot „ellenséges politikai erők meg szeretnék semmisíteni”. „Tudomásul véve”, hogy „nem mindenki látja biztosítottnak szakmai, politikai és anyagi érvényesülését” a lapnál, Szőcs felszólította az EN minden „eddigi" munkatársát, nyilatkozzon, kíván-e továbbra is egy általa kiadott és főszerkesztőként általa jegyzett lap munkatársa lenni? A kilenc munkatársat, aki nem írt alá ilyen nyilatkozatot, mint közölték, a hétvégén már nem akarták beengedni a szerkesztőségbe. Véleményük szerint „a kiéleződött konflik­tushelyzet nem személyes ellentéteken alapul, hanem az Erdélyi Naplónál uralkodó tarthatatlan szakmai, morális és anyagi állapotok következménye". REPLIKA Szőcs Géza cáfol A Kossuth Rádió május 15-i késő esti hírműsorában ismertették a Kelet-Nyu­gat megszűnéséről szóló hírt, majd az alábbi szöveget olvasták be: „A Kelet-Nyugat című folyóirat kiadója cá­folja, hogy megszűnt volna ez az ismert nagyváradi művészeti, közéleti lap. Szőcs Géza a Kossuth Rádiónak el­mondta, hogy csak a felelős szerkesztőt,­ Indig Ottót váltották le, mert elége­detlenek voltak munkájával. Az azonban igaz, hogy az Erdélyi Híradó minden kiadványát fenyegeti a megszűnés veszélye, mert a kiadót nehéz helyzetbe hozta az a kampány, amit magyaror­szági és romániai politikai erők folytat­nak ellene - fogalmazott Szőcs Géza. Búcsúzó vezércikkében Indig Ottó azt írta, hogy a Kelet-Nyugatot akkor szorították háttérbe, amikor a Szőcs Géza tulajdonában lévő Erdélyi Híradó vette át a kiadását.” A Kelet-Nyugat egykori szerkesztőinek nyilatkozata Nagy megdöbbenéssel értesültünk Szőcs Gézának a Kossuth Rádióban tegnap, 1996. május 15-én éjjel elhang­zott, a Kelet-Nyugat című irodalmi-mű­­vészeti-közéleti folyóirattal kapcsolatos nyilatkozatáról. A kiadótulajdonos Szőcs szerint nem szűnt meg a lap, csupán In­dig Ottó felelős szerkesztőt váltották le,­­ „mert elégedetlenek voltak munkájával." A Kelet-Nyugat szerkesztői ez év­­ márciusában egyhangúlag döntöttek­­ arról, hogy az Erdélyi Híradó Lap- és­­ Könyvkiadó Kft. áttekinthetetlen, zava-­­­ros kiadópolitikája, a huzamosabb ideje­­ tapasztalt nemtörődöm lapgazdai maga­tartás, a megfelelő anyagi háttér hiánya miatt nem szerkesztik a továbbiakban a folyóiratot. Döntésükről a felelős szer­kesztő közölt tájékoztatót az általuk utolsónak szánt márciusi lapszámban, vagyis a csak május elején napvilágot látott 1996. évi másodikban, bejelentve a lapszerkesztés szünetelését mind­addig, amíg a Kelet-Nyugatnak alkal­masabb kiadót nem találnak. Mind ez idáig sem a szerkesztőség egészével szemben, sem Indig Ottó felelős szer­kesztővel szemben a kiadó nem emelt kifogásokat, elégedetlenségét nem fejezte ki, sőt még csak nem is jelezte - sem szóban, sem írásban -, hogy" az elvégzett munka nem felel meg az elvárásoknak. Indig Ottót sem váltotta le senki, a szerkesztőség együtt mondott le, mert nem látott sem Szőcs Géza személyében, sem az általa vezetett kiadóban biztosítékot arra, hogy a folyóirat a közeljövőben végre rendsze­resen megjelenhet.A lap egy éve tartó agóniáját a Szőcs ellen két hónapja folyó állítólagos politikai kampánnyal indokolni - a közvélemény merő félrevezetése. Kérjük önöket, szíveskedjenek vá­laszunkat közzétenni, mert Szőcs valótlan állításai rossz fényt vetnek mind alulírottakra, mind a Kelet-Nyugat egykori munkatársaira. A Kelet-Nyugat szerkesztősége: Dénes László, Fábián Imre, Fábián Sándor, Indig Ottó (felelős szer­kesztő), Szűcs László Nagyvárad, 1996. május 16. • REPLIKA A FUEV­ fioagressivis hozzászólásaiból Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt küldöttek! A romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében szeretettel üdvöz­löm az Európai Népcsortok Föderatív Uniójának Kongresszusát. Számunkra külön elégtétel az, hogy­­ annak idején szervezetünk javasolta e jelentős tanácskozás helyszínéül Romániát, azt az országot, ahol két­milliós magyar közösségünk él. Ne­künk, magyaroknak, és természe­tesen más romániai kisebbségeknek is, rendkívül fontos az, hogy az Eu­rópa számos népcsoportját tömörítő, a kisebbségi, etnikai, nemzeti kérdés szakmai és politikai vonatkozásait jól ismerő FUEV jelen van itt közöttünk, tapasztalatainkról és a jövőre vonat­kozó elképzeléseinkről véleményt cserélhetünk. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, amely Európa egyik legna­gyobb - vagy talán a legnagyobb - kisebbségben élő nemzeti közösségét képviseli, nagyra értékeli a FUEV eddigi tevékenységét, és meggyőző­désünk, hogy e szervezetnek egyre nagyobb szerepet kell kapnia a nem­zetközi közvélemény alakításában, egy megfelelő közös normarendszer és erős ellenőrzési mechanizmus létre­hozásában, az egyes népcsoportok helyzetét figyelembe vevő sajátos megoldások kidolgozásában. Közösen is érvényesítenünk kell azt az alapelvet, amelyet külön-külön is vallunk mindannyian, hogy akkor, amikor a mi sorsunkról van szó, a mi véleményünk legyen a mérvadó. Mi azt gondoljuk, hogy ezt az alapelvet az európai intézményekben is­­ érvényesíteni kell, és abban látjuk a FUEV egyik fontos feladatát, hogy­­ akár az Európa Tanácsban, akár más fórumokon a kisebbségek helyzetét szabályozó egyezmények, ajánlások vagy más dokumentumok kidol­gozásakor megszólalhasson azok nevében, akikre e dokumentumok vonatkoznak. Tudatában vagyunk annak, hogy kisebbségben élni, a nyelv­, a kultúra, a hagyományok megőrzését és szabad kinyilvánítását biztosítani sehol sem könnyű, de egyáltalán nem mindegy,, hogy ehhez megvannak-e a megfelelő­­ jogi keretek avagy nincsenek. Ezért­­ utaltam az imént arra, hogy szám s­munkra kiemelten fontos egy európai­­ normarendszer kialakítása és az önökkel való együttműködés e kér­­­­dések megoldásában. Hiszen míg a földrészünk nyugati felében számos helyen működnek olyan modellek,­­ amelyek szavatolják a népcsoportok | tartós fennmaradását, addig e | régióban sok helyütt a kommunista | rendszerek bukása után sem kezdő­dött el a kisebbségi helyzetben levő | nemzeti közösségek sorsának rende­l­­zése, a jogfosztottság felszámolása,­­ hanem­ éppen ellenkezőleg, foly­­a­si tódtak, sőt, felerősödtek az asszimilá­­­­ciós törekvések, nyílttá vált a szélső- s­­éges nacionalizmus, a stabilitást és­­a biztonságot is veszélyeztetve.­­ Mindez nem lehet egyik vagy másik­­ ország belügye, ez a probléma átnyú­­j­lik az országhatárokon, akárcsak -­ engedjék meg nekem ezt a bizarr hasonlatot - a környezetszennyezés,­­ hiszen a beszennyezett folyók is­­ átfolynak egyik országból a másikba.. Nem akarok ünneprontó lenni, de el kell mondanom Önöknek,­hogy országunkban, Romániában a Romá­niai Magyar Demokrata Szövetség következetes politikai küzdelme ellenére továbbra is tiltó rendelke­zések korlátozzák az anyanyelvű oktatást, sőt e tiltó rendelkezések még súlyosbodtak is az utóbbi idő­ben. Közösségünknek nem sikerült visszaszereznie elvett jogait, elkobzott javait, nem sikerült újra megnyit­nunk a kommunizmus idején bezárt magyar egyetemünket sem. Anya­nyelvünket nem használhatjuk sza­badon sem a közigazgatásban, sem az igazságszolgáltatásban, legfennebb tolmács útján, azt is csak bizonyos esetekben. Ennek ellenére bízunk abban, hogy az európai integrációs folyamat pozitív hatással lesz helyzetünkre, hiszen a közös Európát mi a multi­­kulturalitásnak, a nyelvi és nemzeti szabadságnak, a különböző autonó­miáknak helyet adó közös otthonként képzeljük el. De ahhoz, hogy ez valóban így legyen, kezdeményez­nünk kell e problémák minél sür­gősebb szabályozását a nemzetközi fórumokon is. Az etnikai konflik­tusokból, a világ különböző részein kialakult feszültséggócokból le kell vonni a tanulságokat. A megoldás halogatása újabb feszültségekhez vezet, és ezért nem azok a kisebbsé­gek a hibásak, amelyek a problémá­kat felvetik, hanem azok a kormá­nyok, amelyek nem akarják megol­dani őket. Európa még mindig nem ismerte föl e súlyos igazságot. Mi azt gondoljuk, hogy a másság megbecsülése, a tolerancia olyan eu­rópai érték, amely nemcsak az egyé­nekre, hanem a különböző közössé­gekre is vonatkozik. Nem látunk ellentmondást az egyéni jogok és a kollektív jogok között, hanem úgy véljük, hogy ezek kiegészítik egymást. Ilyen értelemben mérvadónak tekintjük a FUEV szakértői által kidolgozott dokumentumokat, és őszintén reméljük, hogy az ezekben szereplő elveket minél előbb sikerül érvényesíteni ott is, ahol ma még jelentős közösségeknek kell nap mint nap szembenézniük az intoleran­ciával, a szélsőséges nacionalizmus­sal. Kérem, nézzék el nekem, hogy ilyen hosszasan beszéltem a kisebbségi kérdés jogi szabályozásának szüksé­gességéről, de egy olyan nemzeti közösség nevében van alkalmam szólni Önökhöz, amely itt, ebben az országban, Romániában, Erdélyben évezredes kultúrát teremtett, épített, alkotott, jelentős személyiségeket adott a világnak, és amióta kisebb­ségi helyzetbe került, szívósan küzd azért, hogy kultúráját megtarthassa és gyarapíthassa. Meggyőződésünk, hogy küzdelmünk tapasztalatai mások számára sem érdektelenek, és ugyanakkor nagy szükségünk van az Önök­­ figyelmére és együttmű­ködésére, hogy mostani helyzetünkön gyökeresen változtatni tudjunk, hogy a nemzetállami eszmét nálunk is a multikulturalitás eszméje váltsa föl. Kérem, engedjék, meg, hogy befeje­zésül még egyszer szeretettel köszönt­sem Önöket, jó és eredményes tanácskozást kívánok Kongresszu­sunknak, mindannyiunk hasznára. MARKÓ BÉLA, az RMDSZ elnöke Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! A mai nap nagy örömet és elégtételt je­lent a romániai magyar nemzeti közösség számára. Alig három év telt el azóta, hogy az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának (FUEV) flensburgi kongresszu­sán a szervezet rendes tagjai sorába fogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) - és íme, máris bennünket ér az a kivételes megtisztel­tetés, hogy országunkban, a nagy múltú Temesváron fogadjuk az európai kisebb­ségi népcsoportok jeles képviselőit, és lehetünk, házigazdái a FUEV 41. kong­resszusának. Mindenekelőtt illesse köszönet Cristoph Pann elnök urat és a FUEV határozathozóit eme megtiszteltetésért, és azért a gyakorlati segítségért, melyet a helyszín puszta kiválasztása által is a romániai ó­agyarságnak és a többi romá­niai nemzeti kisebbségnek nyújtanak. A kongresszus jelenléte komoly támogatást jelent kisebbségi küzdelmeinkben. Erről a helyről kívánok köszönetet mondani azoknak a munkatársainknak és elvbarátainknak is - köztük Szőcs Géza volt RMDSZ-főtitkárnak, Pillich László volt FUEV-küldöttünknek és Éva Maria Bárki bécsi ügyvédnőnek -, akik kiemelkedő szerepet játszottak abban, hogy a FUEV rendes tagjai közé felvett, és végül is elfogadta kongresszus tartására szóló meghívásunkat. Sajnálatosnak érzem, hogy Pillich László néhány nappal ez­előtt végérvényesen lemondott több éven át viselt FUEV-referensi megbízatásáról, másfelől pedig Bárki asszonyt belépési és tartózkodási tilalom sújtja Romániában. Harmadsorban azért mondok köszö­netet, hogy előre nem látott bonyodalmak és hosszas huzavona után magam is üdvözölhetem a tisztelt Kongresszust. Nem az RMDSZ tiszteletbeli elnökének minőségében, hanem sokkal inkább a temesvári református egyházközség volt lelkipásztoraként kívánok önökhöz szólni. Elsősorban 1989 „véres karácsonyá­nak” maradandó emlékét szeretném felidézni és példáját felmutatni. Itt, Te­mesváron, egyházam templomától, a magyar református hívek és a hozzájuk csatlakozó - többségükben román - polgárok elszánt ellenállásából indult el és bontakozott ki a romániai népfelkelés, mely a Ceaușescu-féle kommunista diktatúra megdöntéséhez vezetett. Azok­nak a decemberi napoknak meghatározó jellemvonása volt a román nemzet és a többi nemzeti közösség közötti szoros összefogás, együttes fellépésük a közös és a nemzetiségi elnyomás ellen. A több­­nemzetiségű és sokvallású Temesvár az egész országnak és világnak példát mutatott a nemzeti türelemből és a vallási ökuméniából. Jobb szeretnék ez alkalommal is kizá­­rólag a nemzeti és vallási megbéké­lésről, az etnikumok közötti jó viszonyról beszélni. Annál is inkább, mivel az 1989- es fordulat óta Egyházunk szervezésében minden esztendőben interetnikus és öku­menikus rendezvényekre és értekezle­tekre került sor - éppen Temesváron. Azonban nem tehetem. A kommunista visszarendeződés - más szomszédos országokhoz hasonlóan - Romániában is megakasztotta a demokratikus átalakulást. Kénytelen vagyok továbbra is kisebbségi jogfosz­tásról beszélni. Annak az - egészében véve - háromnegyed évszázad óta tartó nacionalista elnyomó és asszimilációs politikának a változott témában történő folytatódásáról, mely az „egységes román nemzetállam” alkotmányos elve alapján az ország lakosságának „homo­­genizációját” tűzte ki célul. Tovább tart az a nagynemzeti pánromán politikai kurzus, melynek eredményeképpen az utóbbi 75 év alatt a magyar nemzeti közösség lélekszáma Erdély területén 1 663 000 főről 1 603 000 főre, száma­ránya pedig 32 %-ról 21 %-ra csökkent, és a közel 800 000-es német népcsoport is alig 100 000-re olvadt - miközben a ro­mán nemzetiségű lakoság lélekszáma, a mesterséges asszimiliáció és a bete­lepítési politika folytán 2 829 000 főről 5 671 000 főre, arányuk pedig 54 %-ról 74 %-ra ugrott. Míg 1920-ban az ország összlakosságának több mint 30 %-a tartozott a nemzeti kisebbségekhez - ez az arány mára már 10 %­alá esett. Ro­mánia kisebbségi népességének sorva­dása a nacionalista elnemzetietlenítő politika következtében jelenleg is tovább folytatódik. Tisztelt Kongresszus! Összegyüleke­­zésünk ünnepélyes hangulatát semmi­képpen nem kívánom megrontani. Másfe­lől azonban kisebbségi viszonyaink lehangoló tényeit sem akarom elhallgatni vagy meghamisítani. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy kongresszusunkat személyesen köszön­tötte Teodor Melescanu külügyminiszter úr. Azonban az ő jelenléte sem feledtet­heti azt a sajnálatos körülményt, hogy a hatalom jelen rendezvényünket, a Kisebbségi Tanács, valamint a Művelő­dési Minisztérium „masszív részvétele" révén, kezdettől fogva igyekezett kisajátí­tani. A román kormányzat a külföld előtt ez alkalommal is azt akarja elhitetni, hogy milyen „demokratikusan" és „mél­tányosan” igyekszik megoldani a nemze­tiségi kérdést, s legfeljebb az ún. „szélső­séges” nacionalista erők akadályozzák ennek megvalósulását, következéskép­pen a kisebbségek elégedetlensége teljességgel alaptalan. Bízunk benne, hogy a FUEV Kong­resszusát és nagyra becsült képviselőit nem tévesztik meg a Temesváron, illetve Romániában tapasztalt különféle félreve­zető manipulációk. Igen reméljük, hogy nem esnek azon nyugati körök tévedésé­be, akik jelenleg is ugyanazokat a hibákat hajlamosak elkövetni velünk kapcsolat­ban, mint Ceausescu idejében. A romániai magyar nemzeti közösség kisebbségi történelmének 75 éve alatt sohasem folyamodott erőszakhoz. Jogos és békés eszközökkel, a parlamenti de­mokrácia nyújtotta politikai keretek között, az európai normáknak és gyakorlatnak megfelelően kívánja tovább folytatni küzdelmét emberi és kollektív kisebbségi jogaiért, az Európában sok helyütt jól be­vált különféle autonómia­formák meg­honosítása érdekében. Christoph Pann professzor múlt év novemberében tartott washingtoni beszé­dében helyesen állapította meg, hogy: „Az autonómia az elszakadás legjobb ellenszere". Visszautasítva a román na­cionalisták szeparatizmusra vagy éppen­séggel szecesszióra vonatkozó megala­pozatlan vádjait, ezúton is kérjük a román demokratikus erőket, nem kevésbé a FUEV Kongresszusát, hogy hathatósan támogassák magyar nemzeti közössé­günk autonómia-törekvéseit. Meggyőző­désünk, hogy egyedül a kisebbségi auto­nómia szavatolhatja jogainkat és megma­radásunkat, másfelől pedig ugyanez jelentheti az egyik legfőbb garanciáját térségünk békéjének, biztonságának és stabilitásának. Isten áldása legyen a Kongresszus munkálatain. 1996. május,16. TŐKÉS LÁSZLÓ püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke . Egy óra a rácsokon túl... Több mint százéves a Csíkszereda köz­pontjában fekvő börtön. Az „aranykor” utolsó éveiben a hírhedt Roman­ Popa parancsnoki kettős nyugodtan szadistának nevezhető vezetése alatt ez az intézmény az ország legszigorúbb, legembertelenebb körülményeiről híres fegyházává vált. Demokráciánk mindmegannyi reményt eloszlató intézkedése mellett furcsa módon a börtön lett az az intézmény, ahol pozitív változás tapasztalható. Szöllősi Géza ezredes, a fegyház pa­rancsnoka engedélye révén lehetőségem nyílt betekinteni a börtön falain bel­üli életben. A jelenlegi viszonyokról MIKLÓS ZOLTÁN hadnaggyal, a nevelő-koordináló részleg munkatársával beszélgettem. — Megkérem, ismertesse a belső élet­ben történt legjelentősebb változásokat. — Kezdeném azzal, hogy bár a börtön túlterhelt, hisz 365 férőhelyen több mint hatszázan tartózkodnak, sikerült biztosíta­nunk a legszükségesebb létfeltételeket. Az elítéltek naponta háromszor étkeznek, reggel és délben meleg étel, este forró tea a menü, emellett joguk van otthonról csomagot kapni, ha csak a hozzátartozók nem hanyagolják el. Havonta egyszer vá­sárlást is rendezünk, amikor anyagiak arányában az elítéltek élelmiszert vásárolhatnak a maguk számára. — Kötelező-e a munka? — Az európai normák is előírják a munka fontosságát a rabok életében. Ez az újranevelés egyik legjelentősebb formája. De nem kötelező. Nálunk e téren komoly nehézségek adódnak. A zóna természeti adottságai következtében nagyon hosszú ideig tart a hideg, más­részt pedig nincsenek olyan nagy válla­latok, amely­ek biztosítanák az egész évi munkalehetőséget. Tavasztól őszig a mezőgazdasági munkában vesznek részt a rabok, a téli időszakban azonban leg­nagyobb részük szobán van. Hosszabb ideje a börtön biztosítja a város tisztasá­gát­­ közmegelégedésre. Jelentős részt vállaltunk a város úthálózatának a megjavításában. Az elítéltek egy része belső munkára van alkalmazva. Visszatérve a létfeltételekre, az intézet kitűnő orvosi gárdával rendelkezik. Három , szakorvos és három szakképzett asszisz­tens a nap 24 órájában biztosítja az orvosi ellátást. Olyan fogászati rendelővel rendelkezünk - svájci adomány -, mely­nek nincs párja a városban. A gyógyszer­­készletünk is megfelelő. A rabok hetente fürödnek, ha pedig a munkahely megkö­veteli, akár napi rendszerességgel biztosí­tott a meleg víz. Az ágyneműket rendsze­resen cseréljük, aki pedig akar, hazulról is hozhat magának ágyneműt. A cellákban a vécéket teljesen elkülönítettük, hogy ne rontsa a szoba levegőjét. — Kérem beszéljen részletesebben a börtönben folyó nevelési formákról. — Legfőbb feladatunk az újranevelés, ez a börtön lételeme. A cellákban biztosí­tott a rádióhallgatás, a televízió-nézés. A rabok otthonról is hozhatnak be televíziót, rádiót, kazettás magnót, így, amint lát­hatta, nem egy szobában két-három ké­szülék is található. Évnegyedenként egy­millió lejt költünk sajtótermékekre, román és magyar nyelvű központi és helyi saj­tótermékek kerülnek napi rendszeresség­gel a cellákba. Orvosok, tanárok, ügyé­szek tartanak havi rendszerességgel előa­dásokat. Nagy súlyt fektetünk a tanulásra. Az intézményben rendszeres tanítás folyik, szakképzett tanár irányításával, nyolchónapos tanfolyamokon sajátítják el az analfabéták az írást-olvasást, I-IV. osztály elvégzéséről kapnak iskolai igazolványt. Sajnos, ezt magyar nyelven még nem sikerült bevezetnünk. Könyv­tárunkban több mint 5000 magyar és román nyelvű könyv található. Legna­gyobb részük új. Fontos helyet kapott a testedzés is, a börtön udvarán leaszfal­tozott pálya készült, mely minifocir röplab­da, és teniszpályának is használható. A börtönön belül teljes a vallássza­badság. Heti rendszerességgel járnak be az ortodox, katolikus és református papok. Rendkívüli alkalmakkor, mint karácsony, húsvét, engedélyezett a családtagok jelenléte is, pár órára meghitt családi környezetben érezhetik magukat a rabok. A legjobb magaviseletű rabokat 3-5 napos időtartamra hazaengedjük e napokon. Egy pillanatra sem feledjük el, hogy a börtön rácsai mögött emberek tartózkod­nak, akiknek biztosítani kell szabadulásuk után a társadalomba való visszatérés lehetőségét. Úgy érzem, a lehetőségek arányában, eleget teszünk a ránk bízott feladatnak... Lejegyezte: KOVÁCS LÁSZLÓ Lesz-e az idén Anna-bál? A fenti kérdéssel fordultam Varga Melindához, a gyer­­gyószentmiklósi Lórántffy Zsuzsanna Nőegylet szer­vezőjéhez. - Sajnos, az idén Anna-bálról csak nagyon feltételes módban merek beszélni, mert előre nem látott akadályok merültek fel. A jótékonysági céllal szervezett Anna-bálok­­kal a régi bálok hagyományait felújítva, egy színvonalas táncmulatság­­hagyományát kívántuk megteremteni Gyer­­gyóban, és ez sikerült is: öt sikeres Anna-bál megszer­vezéséről számolhatunk be, amely évről évre színvonala­sabbá vált. A tavaly az ötödik jubileumi Anna-bált ünne­peltük, öt szál gyertyás óriástortával. Akkor még nem tudtuk, hogy nemcsak ünnepelünk, búcsúzunk is. A gyer­­gyószárhegyi Lázár-kastély lovagtermétől mindenképpen, amely otthont adott bálunknak, az idén ugyanis a Megyei Művelődésügyi Felügyelőség elutasította ez irányú kérelmünket. Egyelőre szóban, az elutasítás írásban még nem érkezett meg. Döntését azzal indokolja, hogy a bállal óhatatlanul keletkező pára és cigarettafüst nem használ a festményeknek. Ez vitathatatlan, ezzel mi is egyetértünk, de talán lenne megoldás, amellyel minimálisra csökkent­­hetnénk, vagy teljesen kiküszöbölhetnénk az ártalmakat. Vállalnánk ventillációs rendszer felszerelését arra az egyetlen éjszakára, de azt is vállalnánk, hogy a képeket gondosan leszedjük, s a bál után gondosan visszarakjuk, vigyázva, hogy ne érje őket semmilyen károsodás. De fóliával is be lehetne vonni őket arra az éjszakára. Sajnos, minden megoldási lehetőségtől elzárkózott a Művelődésügyi Felügyelőség, s ezzel, úgy érezzük, a ló túlsó oldalára estek a hivatalosságok, amióta jó tizen­­valahány éve újraépült a lovagterem, részben Gyergyó népének önzetlen hozzáállásával és önkéntes munkájá­val is, rendszeresen teret nyújtott találkozóknak, lakodal­maknak. Most évi egyetlen Anna-bál megrendezése sem lehetséges, amikor mindent megtennénk, hogy ne ron­gáljunk. Eddig se rongáltunk, minden évben javítottunk, amit csak lehetett, villanyszerelésben és egyebekben. - Nem lenne lehetőség máshol megrendezni a bált? -Olyan adottságú terem, mint a lovagterem, Gyergyó­­szentmiklóson nincs, a vendéglők kisebb befogadóké­pességűek, és nem alkalmasak előadások megtartására úgy, hogy valamennyi vendég élvezni tudja a műsort. De a vendéglők bérbevételéről már le is késtünk. A római katolikus egyháztól ígéretet kaptunk a Korona termére, amennyiben az Anna-bál júliusi dátumáig elkészül. Ez némileg vigasztal, reménykedünk. De a terem felújítás alatt áll, és nagyon félünk, nem lesz kész időre. De jö­vőtől mindenképpen tarthatjuk ott az Anna-bált. Ezért kér­nénk, ismételten kérnénk a Művelődésügyi Felügyelősé­get, utoljára, egyetlen éjszakára mégis bocsássa rendel­kezésünkre a lovagtermet, s mi lelkiismeretesen meg­teszünk minden óvintézkedést a festmények érdekében. - Ha mégis lesz Anna-bál, milyen újdonsággal készül rá a nőegylet? - Minden évben igyekeztünk új ötleteket bevinni bálunkba, a tavaly a palotást, idén a ceppert újítjuk fel, amely a század elején még ismeretes tánc volt vidékün­kön, minden táncmulatság hagyományos záróakkord­jaként. Sajnos, mára már feledésbe merült. Tánccsopor­tunk tanulja a ceppert, azzal zárnánk az idei bál műsorát. Bár kilátásaink kérdőjelesek, mi folyamatosan készülünk az Anna-bálra. Lejegyezte: GÁL ÉVA EMESE

Next