Magyar Sakkélet, 1970 (20. évfolyam 1-12. szám)
1970. január / 1. szám
MAGYAR SAKKERET • A XXV. magyar bajnokság döntője Negyedszázados évfordulóhoz érkezett bajnoksági rendszerünk. Ünnepi versenye november 26. és december 16. között néhány, a már megszokott gyakorlattól eltérő változással került megrendezésre. Mindenekelőtt: a színhely ezúttal a Központi Városháza I. emeleti díszterme volt. Nagy versenyeink hagyományos „sakk-stadionja”, a Műszaki Egyetem Kinizsi utcai színházterme átépítésre került, többé nem fogadhatja falai közé bajnoki döntőinket. Az új hely ideálisan jó versenyterem, hatalmas színpadján kényelmesen elhelyezhető a mostaninál több versenyasztal is. Centrális fekvésű, közlekedési eszközzel könnyebben megközelíthető, mint bármelyik a korábbiak közül. Egyetlen hibája, hogy a sűrű igény, bevétel miatt nem állhatott bármely nap rendelkezésre. Így nemcsak olyan furcsaság állott elő, hogy már az I. és a II. forduló közé szabadnapot kellett beiktatni, hanem még verseny közben is, nem is egyszer változtatni kellett a versenykiírás fordulóbeosztását. A beosztásnak egyébként is — kényszer szabta — egyenetlen volta szükségessé tette, hogy bár normális körülmények közt az 5 szabad napra kényelmesen be lehetett volna iktatni valamennyi függő játszma befejezését, a három ízben is torlódott játéknapok függő játszmáit a következő forduló délelőttjén kellett 9-től 1-ig folytatni. A délelőtti függőzés persze nem nóvum, nemzetközi versenyeken gyakran fordul elő. Ám azokon a versenyzők többnyire egy szállóban laknak, s nem terheli őket olyan egyenlőtlenség, hogy az egyik függőzőnek négyszer egy óránál is többet rabol el napi idejéből az oda-vissza utazás, a másiktól viszont csak néhány percet. Mindennek természetes következménye, hogy a még oly küzdő szellemű, de távol lakó versenyzőknek is meg kellett alkudniuk aránytalan terhük egy-két könnyű döntetlennel való könnyítésével. Az persze már más kérdés, hogy az ilyen lehetőséggel nemcsak élni, hanem visszaélni is lehet. De erről még lesz szó. A másik jelentős változás a mezőny létszámának csökkenése, s a verseny tartamának ezzel kapcsolatos megrövidülése. Amikor szövetségünk elnöksége 1969 tavaszán a létszám 16 főre való leszállítását határozta el, egyrészt a középdöntők harci szellemét kívánta emelni, másrészt lehetőséget akart nyújtani rá, hogy valamennyi nemzetközi nagymester részt vehessen, nemzetközi kötelezettségeinek érintetlen hagyásával. Az első feltétel maradéktalanul érvényesült, az utóbbi tekintetében azonban nem bizonyult végig gondoltnak, nem vált be, sőt nem is válhatott be az újítás. Portisch nagymester a tavalyi lemondás után nem mondhatta le ismételten a hastingsi nk. versenyre történt — korábban már elfogadott — meghívását anélkül, hogy ez ne tűnjön fel legkevesebb udvariatlanságnak. Azt, hogy a zónaközi versenyre való bejutásért még négyes körmérkőzést kell vívnia 1970 tavaszán, nem lehetett előre látni, viszont szükségessé teszi számára a versenyzői felfogásához illő lelkiismeretes felkészülést, megnyitáselméleti „feltöltést”. A bajnoki döntőben így is el akart indulni, s felkészülését a Hastings utáni időre tervezte, szövetségünk vezetőinek kívánságára azonban megfordította a sorrendet, s a bajnokság helyett a februári felszabadulási emlékversenyen való részvételt vette be programjába. Magától értetődő az is, hogy elnökségünk nem hagyhatta képviselet nélkül színeinket a Belgrádban november végén kezdődött jubileumi felszabadulási emlékversenyen, s arra Lengyel nagymestert delegálta. Szabó nagymester mallorcai vendégszereplésének engedélyezését pedig nemcsak az a három éve kelt határozat indokolta, amely szerint „az 50. életévüket betöltött nagymesterek számára a bajnoki döntőkön csak a kétévenkénti részvétel kötelező”. A spanyol meghívás ugyanis még jóval a két másik döntés előtt érkezett, s akkor az elfogadás mellett szólt az az ésszerű meggondolás is, hogy így bajnokságunk döntőjében hely jut a 36 évesek egyik sokra hivatott képviselőjének, Csőm Istvánnak, aki a középdöntőtől az athéni zónaversenyre való beugrás miatt maradt távol. A felszabadult három helyre tehát Csőm Istvánt, valamint a középdöntők eredménye alapján soron következők közül Polgár Istvánt és Faragó Ivánt osztotta be a rendező bizottság. E változások okait azért részleteztük ennyire, mert máris elterjedt az a célzatos beállítás, hogy egyeseknek „derogált” a bajnoki döntőben való részvétel, illetve előnyben részesítették a külföldi szereplés egyéni hozamát. Végül harmadik jelentős változásként új versenybíró-kettőst láthattunk a bajnokság vezetésében már több jubileumot is megélt nemzetközi bíróink, Balogh László és Elek Ferenc helyén. A 75. évéhez közeledő Balogh László tudósítóként volt mindennapos vendégünk, Elek Ferenc hivatásbeli elfoglaltsága miatt maradt távol. Langer Gábor és Márton Géza országos versenybírók szemmel látható nagy ambícióval, XXV. MAGYAR SAKKBAJNOKSÁG, ülő sor: Langer Gábor versenybíró, hely, Gábor Zoltán, a Magyar Sakkszövetség alelnöke, Csem, Szerényi Sándor, a Magyar Sakkszövetség elnöke, Barcza Bárczay, Elek, Márton Géza versenybíró. — Álló sor: Flesch, M. Kovács, Filep, Adorján, Polgár, Faragó, Sápi, Vadász, Ribli, Székely. (Betegség miatt hiányzik: Forintos.)