Sakkélet, 1986 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1986-06-20 / 6. szám

166 * SAKKÉLET SAKKVILÁG vív SAKKVILÁG Brüsszel 86 Karpov ismét csúcsformában! Ostende hagyományai folytatódnak...? Bár a sakk Belgiumban régóta népszerű, nagy versenyek vagy erős játékosok nem tették az ország sakkéletét nevezetessé. A belga sak­kozás aranykora valószínűleg századunk elejére tehető, amikor Ostende vette át Monte Carlo szerepét a világ élmezőnyének nagy részét fel­vonultató versenyek terén. 1905-ben első, 1906-ban második volt e tornákon Maróczy Géza. A 20-as években tűnt fel Edgar Colle, a korabeli nemzetközi versenyek szinte állandó részvevője. Megnyitási rendszere ma is nevét viseli (1. d4 d5 2. Hf3 Hf6 3. e3). Nem oly ve­szélytelen, mint amilyennek első pillanatra látszik. Az utóbbi években Juszupov, Kovacsevics és mások is felújították. Már a második világ­háború után tűnt fel az ír származású Alberic O’Kelly de Galway, az első és eddig egyetlen belga nemzetközi nagymester. Volt levelezési világbajnok, önálló rendszert dolgozott ki a szicíliai védelemben (1. e4 c5 2. Hf3 a6), számos elméleti és egyéb könyv szerzője. Orosztól spanyolig számos idegen nyelven beszélt, egész életét a sakk­nak szentelte. Néhány éve halt meg. Az utóbbi években azonban mintha valami megindult volna Bel­giumban. Több versenyt rendeztek, mint a múltban, az utóbbi fél évben két erős nagymesterversenyre is sor került. Röviddel a hagyo­mányos amszterdami verseny után az OHRA biztosító társaság Brüsz­­szelben is nagy tornát rendezett, amelyet Korcsnoj nyert Szpasszkij előtt. Ez év márciusában pedig egy S.W.I.F.T. jelölésű hosszú nevű nem­zetközi pénzintézet rendezett még magasabb színvonalú versenyt. A Kar­pov exvilágbajnokkal fémjelzett me­zőny a FIDE 13-as kategóriájának, felelt meg, de ha a két 2350 értékszám körüli belga versenyzőt leszámítjuk, 15-ös kategóriát kapunk. A szerve­zésben holland „profi” szakértők is részt vettek, többek közt Van der Wiel nagymester is, akinek eredmé­nyén ez a többlet­terhelés meg is látszott. A versenyen a sokat vitatott, de a FIDE által javasolt hatórás játékot alkalmazták, ami függők jelentős csök­kenésére, de egyben a színvonal bizo­nyos mértékű süllyedésére vezetett. Sok volt a szellemesen, megnyitási újításokkal kezdett játszma, amely­ben az egyik fél előnybe került, de azután állását döntetlenre, sőt vesz­tésre rontotta. A verseny elején Korcsnoj haladt az élen, bár a helyzet nem volt telje­sen áttekinthető a 2. fordulóból ismé­telten függőben maradt Karpov — Tim­­man játszma miatt. Másrészt sok füg­gött a sorsolástól, aki a két belga játékossal szembekerült, rendszerint előrelépett a táblázaton. A nagy becsvággyal küzdő exvilág­­bajnok maratoni küzdelem és szokatlan fordulatok után győzte le Timmant, a hollandok legjobbját. Az ábrán feltüntetett állásban az örökös sakk elhárítására a gyakorlati játszmákban ritka minor-átalakulás következett: 87. d8af! *a7 Vagy 87.­­ *b8 88. £b­6f *c7 89. Vxe5f *d6 90. nd3! ^d1f 91. *a2!, majd 92. Üb2, mert nem megy 91. — ^xd3 92. Id4f miatt. 88. — *a8 vagy *b7 esetén 89. Vxa5 szün­teti meg az örökös sakkveszélyt. 88. Se74 *1­8 89. 15d7 &bb­ 90. *c4 éfif Jobbnak látszik 90. — 'e/e4f, de a fejlemények hasonlók a játszmához: 91. *c5 ce3f 92. *d5! éd2f 93. *e6! 91. *­15 éf3f 92. *­16! éf8f Nincs idő 92. — e4-re vagy exc3-ra, mert 93. *c6f után világos mattot ad. 93. *e6! ^h6f Sötét csak az örökös sakkra játszhat. Igaz, szinte minden lépésnél lehetne a megtörtént helyett más sakkokat javasolni, de egyik sem meggyőző. 94. *xe5 \­fe3f­ 95. *d6­­ff4f Vagy 95.­­ ^g3f 96. *c5 #xc3f 97. *b6 &e3f 98. *a6 éh6f 99. ac6f *c8 100. He7! &f6 101. *a7! éf2f 102. *a8 ^b6 (103. fa6f ellen.) Most nem jó 103. Hf7 várakozó lépés, mert Öb7f! partra vezet, viszont 103. Flatt *d8 104. Sd7f *e8 105. Sb7f le­nyeri a vezért. 96. *c5 é'eSf 97. *c4 *e8 98. Vf7! Fontos, hogy világos tisztjei köl­csönösen védik egymást, így a vezér mozgékonysága nem használható fel arra, hogy valamelyiket sokkal le­nyerje. 98.­­ ee4f 99. *c5 0re3f 100. *c6! 0fxcSf 101. *b6 ee3f 102. *a6 ee6f 103. *b8 104. Sd8f! A gyakorlatias megoldás! Mattra lehetett játszani 104. Sb7f *a8 105. ?c6-tal, de 105.­­ &c4f! 106. #b5 !^c6f! 107. m!16 '6c8!! ismét pattra vezet. 104.­­ *c7 105. 8c8f! Sötét feladta (1:0). Egyébként nem ez volt a verseny leghosszabb „nyúzása”: a Romanyi­­sin — Torre játszma 121 lépés után végződött döntetlennel. Bár Karpov a 7. fordulótól kezdve végig vezetett, és végül veretlenül, két pont előnnyel nyerte a versenyt, játéka olykor nélkülözte a régebben szokásos biztonságot. Ezt mutatja alábbi játszmája, amelyben újítást alkalmaz a második világbajnoki pá­rosmérkőzésen Kaszparov által be­mutatott híres gyalogáldozat ellen. Karpov — Timm­an SZICÍLIAI VÉDELEM E 66/c Karpov — Van der Wiel 1. e4 c5 2. 0f3 e6 3. d4 cxd4 4. Vxd4 Sc6 5. Sb5 d6 6. c4 Vf6 7. flb­3 a6 8. Va3 d5! ? 9. cxd5 exd5 10. exd5 2b4 11. fe2 £c5 12. fe3!? A 16. meccsjátszmában itt 12. 0—0 0—0 13. Sf3 történt. A különbség, hogy sötét még nem sáncolt, ez lehe­tővé tesz egy közbeiktatott sakkot, a „természetes” visszaütés helyett. 12.­­ £xe3 13. ea4f­xd7 14. exb4 £c5 15. ^e4f *18! ? Vállalja a sáncolás feladásét, mert 15. — £e7? 16. d6 azonnal veszít, 15. - úfe7 pedig a vezércsere után a játék ellaposodására vezet — gyalog­hátrány mellett.

Next