Sakkélet, 2002-2003 (52. évfolyam, 1-6. szám)
2003-08-17 / 1-6. szám
2002-2003 SIKEREK-MÉRLEGEK-TERVEK-ELISMERÉSEK 2002-2003 A Magyar Sakkozás tökéletesen kihasználta, hogy 2002- ben viszonylag szélcsend volt a nyári olimpia sportágaiban és több alkalommal is sakktörténeti csúcsokat döntő sikereivel magára irányította a figyelmet. A sikersorozatot Lékó Péter nyitotta. 2002 áprilisában megnyerte Dubaiban a FIDE Grand Prix állomását. Ezt követően Peter Essenben, nagy nemzetközi tornán veretlenül második, de az igazi csoda ezután következett! Az év legrangosabb viadalán, a múlt év júliusában Dortmundban megrendezett Klasszikus Sakk Világbajnokjelöltjeinek tornáján, a még csak 23 éves szegedi fiatalember diadalmaskodott! Ezzel kvalifikálta magát a Klasszikus Sakk Világbajnoki Döntőbe, ahol 2003- ban Kramnyikkal, a professzionista sakk világbajnokával fog találkozni, s győzelme esetén mérkőzhetne az abszolút sakkvilágbajnoki címért a Kaszparov-Ponomarjov meccs nyertesével. . A sakkozásban a „Magyar Év” azonban ezzel a korábban sosem látott sikerrel még csak elkezdődött! Október közepén első junior-világbajnokunk, Ács Péter remekelt Hoogeveenben. Négyes tornán maga mögé utasította Polgár Judit mellett az orosz exvilágbajnok Halifmant és a holland bajnok Van Welyt is Bledben a XXXV. Sakkolimpiára. A magyar férfi csapat 22 év után ismét ezüstérmes lett. A bajnok Oroszország válogatottját egyedüliként tudták legyőzni, a harmadik helyezett örményeket pedig 2,5 ponttal hagyták le a magyar fiúk. A szakembereket az eredmény mellett lenyűgözte a magyar játékosok szellemes, könnyed, de mindezek mellett biztos és kiegyensúlyozott teljesítménye. A Lékó, Polgár, Almási, Gyimesi, Ruck, Ács összeállítású csapat Kállai Gábor vezetése mellett a magyar sakkozásnak nem csak ígéretes jövőt nyitott, hanem felélesztette a legendás „magyar stílust" is! A sakkolimpián a hölgyek is remekeltek: 13. legerősebbként az utolsó fordulóban 100%-os győzelmüknek köszönhetően az 5. helyen végeztek! De ezzel még mindig nem volt vége a sikersorozatnak, az év zárásakor még két slusszpoén is becsúszott. Berkes Ferenc nemzetközi nagymester, paksi 17 éves fiatalember megnyerte a 18 év alattiak világbajnokságát Görögországban, majd Polgár Judit is hallatott magáról. A spanyol Benidormban a FIDE-világbajnok Ponomarjovot kétszer győzve le, és Karpov exvilágbajnokot is feladásra kényszerítve, megnyerte a „Csillagok Tornáját!” A sikerek nem csak a sakktáblán szegődtek sakkozóink mellé. Lékó Péter augusztus 20-án, dortmundi győzelme elismeréseképpen, magas állami kitüntetésben részesült. Az év végén pedig a sportújságírók szavazatai alapján a férfi olimpiai csapat harmadik lett, akárcsak kapitányuk Kállai Gábor, a „szövetségi kapitány” kategóriában. A sikerek jövőre is folytatódnak. Április második felére óriási nemzetközi versenyt szervezett a Magyar Sakkszövetség. Harminc éve nem volt Magyarországon hasonló rangos torna. Ennek a mostaninak kimondott célja, hogy Lékó Pétert világbajnoki döntőjére való felkészülésében segítse. Igen, a 2003. év sakk-csúcspontja kétségtelenül Lékó nagymester harca lesz a világbajnoki címért. A döntő helye még bizonytalan, de várhatóan július környékén (ebben az évben? - A szerk.) kerül majd sor Kramnyik világbajnokkal a nagy csatára. Az év nemzetközi válogatott rendezvénye az októberi Európa-bajnokság lesz Plovdivban. Itthon is rendezünk majd Európabajnokságot, rendhagyó módon már negyedszer láthatjuk vendégül Európa országainak 18 év alatti fiú és lány válogatottjait Balatonlellén, júliusban. Hogy a magyar sakkozásnak milyen éve lesz 2003? A szövetség vezetői kicsit sablonosan azt remélik, hogy „közepes”. Jobb, mint 2002, de rosszabb, mint 2004! 99 Kállai Gábor szakmai „Magyar Év volt a sakkvilágban 2002!