Sárospataki Lapok, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1885-12-28 / 52. szám

885 SÁROSPATAKI LAPOK. KÖNYVBIRÁLAT. Ünnepi és közönséges egyházi beszédek. De van még itt, ennél bámulatbaejtőbb dolog is! Az V. beszédben a többek között azt mondja , aka­rom mondani, így fordít: „Maga a törvény világosan kife­­jezi ama tartozó tiszteletet, melyet a gyermekek szüleik iránt tartoznak ama rendelete által, hogy az élet legfonto­sabb elhatározásában , a házassági szent szövetségben a szülők beleegyezése még a teljes körú s teljesen önálló­­ gyermekeknél is nélkülözhetetlen“ (55. 1.). Megjegyzem, hogy az eredeti szövegből e szavakat: „in vielen Län­dern, auch in dem unsern“ (i. m. 242. 1.), sok ország­ban és a mienkben is, t. i. a törvény a fentebbi módon­­ intézkedik — nem fordítja. A többit ugyan miért fordí­totta le­? ? . . . Nem merem elhinni, hogy szószékből is elmondattak ezek, mert az csak nem lehet, hogy egy esperes ne tudja­­ azt, hogy nálunk ilyen törvény nincsen. Hiszen ez a papi tudományok legelemibb része! . . . Valóban, már­­ még a gondolataimat is restellem kifejezni ez értelem nélkül való munka felett! De hadd beszéljen tovább önmaga ! Az V. beszédet így zárja be : „E kedves képvonásai (t. i. a szülőké), me­lyek szívetekben laknak, barátságosan fognak élni szí­vetekben s gyermekeitek egykor így vesznek búcsút tőlje­­tek“ (60. 1.). Schwarznál: „Dann bleiben freundlich die Züge ihres Bildes, die in eueren Herzen wohnen, dann werden euere Kinder auch einst also von euch Abschied nehmen!“ (i. m. 248. 1.). Vegyünk búcsút mi is az V. beszédtől s térjünk át isten segedelmével a VI-ikra! Ez is, mint előbbi, a 2. Móz. 2. 12. (vagyis, minden bizonynyal 20. 12.) felett van írva. Címe : „A gyermeknevelés kötelessége.“ Mindjárt a beszéd elején azzal gyarapítja növénytani ismeretünket, hogy a nád olyan növény , mely kertekben míveltetik s egyenességét a kertész gondozása folytán nyeri. Azt mondja, hogy : „Az öntudatlan alig derengő élet ezen éveiben ellenállhatatlanúl ragad meg a lélek mindent, mi kivülről reá hat, az akarat még gyenge és hajlékony, mint az ingó nád, melyet a kisebb szellő megingat, melyet a kertész keze tetszés szerint köt és hajlít“ (62. 1.). Gon­dolom, mondanom sem kell, hogy Schwarz efélét nem be­szél. Ő, amit N. L. „ingó nádnak"* fordít, így fejezi ki: „schwankes Reis,“ ami nem egyéb, mint: ingó vessző, amit már csakugyan szokott a kertész keze kötni s hajlí­tani, hogy abból tetszése szerinti fát neveljen. Nem tudom, látott-e valaha N. L. nádat, vagy csak annyit hallott róla, hogy az is „ingó,“ de mindenesetre azt kell hinnem, hogy nem látott, mert éppen olyan ez a hasonlat, mintha azt mondaná, mint az ingó búzakalász, melyet a kertész keze tetszés szerint köt és hajlít; sőt még ez sem közelíti meg kellőleg, mert a nád járhatatlan vizes rétekben terem, ahol bizony a kertésznek nem igen lehetne kötözgetni. Ez a kifejezés sem igen állhat meg szószéken : „galád ellenség“ (65. 1.) (Schwarznál: böse Feind); valamint ez­­ sem : „Nincs idom, hogy posztomon megállják“ (65. 1.), habár katona szájába adja is azt. Vagy talán a népiesség hajhászása ez? „Ilyenekre van szüksége a mi egyszerű falusi népünknek . Ezt hallgatja el jóízűen és tanul belőle P . . . “ Isten mentsen ! No de ezek csak kicsiségek ! Hanem itt van egy ter­jedelmesebb idézet, egy emelkedett helyről. Ez már való­ban művészi fordítás! Ezt hallgathatja el jóízűen , ebből tanulhat a mi egyszerű falusi népünk ! Lehetetlen , hogy meg ne ragadja figyelmét annak, aki egyszer elolvassa vagy hallani szerencsés lehet! „Oh, ha tudnátok szülők s mindenek felett anyák, mily ellenállhatatlan hatalmat gyakoroltok gyermekeitek szí­vére, mily dicső hivatást bízott rátok Isten az emberiség fejlési menetében, hogy a nagy s­zagok körül áldást árasztó emberek fejtésének csirája, egy nem­eskeblü anyának szerény melegágyára visszavihető! (Schwarz­nál: „und wie wir überall bei der Lebensgeschichte gros­ser und segensreich wirkender Männer auf die ersten, stillsten Einwirkungen einer edeln Mutter zurückgeführt werden“ (i. m. 257. 1.), és hogy mi mindenütt, a nagy és áldást árasztó emberek élettörténeténél, egy nemeskeblű anyá­nak első, csöndes befolyásához vezettetünk vissza.). „Hogy megszelídülnek a legdurvább s vadabb kedélyek is, ha e kebelekben levő szent képre emlékeznek! Ha ti ezt tud­nátok — az első perctől fogva, midőn Isten megáldott — hálát rebegne ajkatok, a nevelés kötelességét éltetek leg­főbb feladatának tekintenétek, gyermekeitek iránti szeretet­­ből lemondanátok minden hitvány külsőségről, hogy legye­tek példányképei a komoly, munkás kötelességteljesítésben, tiszta erkölcsben és az egész családot beölelő végtelen sze­retben“ (ez bizonyosan szeretet akar lenni) (68. 1.). Igazán nem tudja az ember, boszankodjék-e vagy ne­vessen! Mit keres itt a „nemes keblű anyának szerény melegágya ?­ Az eredeti szövegben, e minden jó érzést megbotránkoztató kifejezésnek semmi nyoma sincs, amint az az idézetből is látható. Épen azért elmondhatom, hogy ez a XV. L. szájaíze szerint való fűszerezése a beszédnek. Nem hiszek embert, bármilyen közönséges gondolkozásé legyen is az, aki az ilyen szószéki beszéden meg ne bot­­ránkozzék. Idézhetnék még e beszédből számtalan helyet, ame­lyek úgy a fordítás roszaságát, mint az értelem elferdíté­sét, a magyar nyelv és nyelvtan összekínzását tüntetnék fel. Ott van mindjárt a 69. lap ; egyetlen egészséges mon­datot sem lehet még nagyító üveggel sem rajta találni, s csaknem ilyen az egész 70-ik lap is. Azt hiszem azonban, hogy ezek is teljesen elégségesek arra, hogy e beszédeket megismerjük. Nagy Lászlónak ez az egész munkája úgy tűnik fel előttem, mintha egy ügyetlen, gyakorlottság és ízlés nélküli kőmíves egy kellemes kinézésű, csinos építményt lebontana, mivel nem tetszenék neki az a hely, ahova építve van, s egy másik helyen akarná azt ugyanazon anyagokból felépí­teni. De minden erőködése mellett sem tudván a köveket oly ügyesen összeilleszteni, mint volt, itt kidudorodás , ott hézag támadna ; a fal egyik helyen erre , másik helyen 886

Next