Sárospataki Református Lapok, 1923 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1923-01-07 / 1. szám
ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre . — ... — ... 500*— Kor. Félévre ... — ... 250*— „ 1. szám Sárospatak, 1923. január 7. -i ’ ’ XVIII. évfolyam. SimeSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK A TISZÁNINNENI REF. EGYHÁZKERÜLET ÉS A SÁROSPATAKI FŐISKOLA KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. TARTALOM, gr.: Újévi számadás. — Kiss József Mustármag. — Irodalom. — Vegyes közlemények. — Hivatalos rész. Felelős szerkesztő és kialló DR. RÁCZ LAJOS Főmunkatársak: MARTON JÁNOS, ENYEDY ANDOR, FARKAS ISTVÁN HIRDETÉSEK DÍJA: Egész oldal ..........................2000 - Kor. Fél . . .............. 1000-- , Negyed . ..............*.......... 500-— , Nyolcad . ___ ____ ... 250 — , Újévi számadás Mint minden vállalatnak, testületnek, sőt az egyes embernek is, nekünk egyháznak is számot kell egy újév táján vetni magunkkal. Mindenütt azt az értéket mérik fel ilyenkor, amivel sáfárkodnak, ami a fennmaradáshoz való alapot, az élethez való jogosultságot, reménységet, és a tevékenységhez szükséges eszközt adja. A mi egyházunknak alapvető, virágzásra segítő, munkára képesítő és sarkaló értéke a hitélet. A hitéletet kell tehát az újévi mérlegelés serpenyőjére vetnünk. A hitéletet bajos önmagában mérni, mint a péinzt, felbecsülni, mint egy épületet, ezt legjobban hatásaiban lehet vizsgálni, jobban mondva a jelenlétére és erejére, intenzitására következtetni. Két irányban hat az egészséges, erőteljes hitélet. Először befelé, mint a lelkek bűntől tisztító marólúgja, az élet megszentelje, minden fajta épülésnek és boldogulásnak serkentője. Másodszor kifelé, mint versenyző, vonzó és térítő erő. Vizsgáljuk e szempontok szerint egyházunk hitéletét. Népünket, úgy falusi, mint városi társadalmunkat temérdek bűn fertőzte meg. Érdemes volna külön tanulmányt szentelni az egyéni és közéleti bűnök feltárásának, összegyűjtésének, megvetni egy lelki diagnostika (kórisme) alapját. Én egy ilyen gyűjteményt adnék az életbe kilépő ifjú lelkipásztorok kezébe : íme itt vannak a ti ellenségeitek. Legjobban el van harapózva az önzés, míg mindent az én szempontjából itél; az érzékiség, amely mindent a test oltárára áldoz, a szellemet és a lelket mostoha gyermek módjára éhezteti és sorvasztja; a testi és lelki paráználkodás, finoman piszkos szavak és tréfák, megejtő léhaságok formájában a felsőbb köröknél; durvább mezijelenségben, felháborító, de a szokás által már csaknem elfogadtatott, esetekben a köznépnél; az egyéni, családi és közéletet egyaránt betöltő, megbénító és megmérgező rosszindulat, irigykedés, harag, lekicsinylés, bosszú. Kérdem, van a mi hitéletünknek a bűnök irtására, vagy legalább fékezésére valami képessége ? Valami mindenestre van, de nincs olyan, milyennek kellene lenni. Ezek a bűnök ma is terjedne és hatalmasodnak és valami veszedelmes kiegyezés van a templom és a korcsma, az Istenimádás és szennyes káromkodás, a Krisztus szájjal való tisztelete és szívvel, ésszel, élettel való megtagadása, mellverő kálvinistaság és belső hitetlenség, lángoló szavalás és tetthiány, áldozattól való visszariadás, egyháztagság és teljes világiasság, sokszor súlyos erkölcsi eltévelyedések között. Hát e szomorú és béna élet megszentelésére, ihletésére, milyen befolyással van a hitélet.?-A legtöbb élet bizonytalanul ingadozik a belső eszmény és a külső tapasztalat, a jó és a rossz között, a legtöbb élet valami szomorú kiábrándulást, lehajlást, elernyedést mutat; a szélütött ember tespedsége vehető észre közéletünkön, gond, fájdalom, kétség, aggodalom felhői ülnek a lelkeken. Ad hitéletünk ezekbe a lelkekbe, az egyének és a társadalom lelkébe valami irányt, valami tartalmat, biztonságot és megnyugvást, lendületet és nagy összefogást ? Valamit talán igen, de semmai esetre nem eleget. Vonz és térít-e a mi hitéletünk? Nem azt látjuk-e, hogy a saját híveinkben is valami belső meghasonlás, elidegenedés van vallásunkkal, egyházunkkal szemben ? Nem az e rólunk a mai felekezetbeliek véleménye, hogy nálunk minden szabad? El kell ijednünk a kárunkra kötött reverzálisok folyton növekvő tömegétől. Vájjon ezeknél is nem a legerősebb indítóok-e a katholikus egyház imponáló, visszarettentő fegyelme s a mi közmondásos lazaságunk, közönyünk s gyengeségünk? Tudjuk-e, hogy előkelő családjainkból mennyi leányt hódítanak el a magasabb nevelési igényeket kielégítő zárdák s hogy e zárdákba református szülők már azért is küldik leányaikat, hogy katholikusokká legyenek ? Bizony, ha szigorú és komoly számadást tartunk hitéletünk felett annak hatásai szempontjából, nem valami kedvező mérleget állíthatunk róla. Tehát gyarapítanunk, erősítenünk kell a hitéletet, hogy erre megvan a jó szándék , hogy egyházunk közvéleménye mindjobban ebben ismeri fel elsőrendű kötelezettségét, ez a biztatónk a jövendőre. Lelkészi karunkat valami csodálatos, nagy ébredés felülről jövő lelke, szelleme hatja át, a külföldi protestáns testvérek mindjobban éleszteni, segíteni látszanak ez áldott mozgalmat, a hívek nagy tömegeiben is mindjobban nő az érzék a tisztító, építő és hódító vallásosság iránt, nő a Krisztusban kijelentett Isten igazságok után éhezők és szomjúhozók boldog és reményteljes serege. De nő úgy a világban is a tiszta evangyéliumi