Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-05 / 262. szám

SOMOGYI NÉPLAP Faluról jöttek... Munkakönyv-razzia egy rendelet alapján Igazolták-e a faluról jött újonnan felvett dolgozók, hogy termelőszövetkezetüknek nincs szüksége munkájukra? — ezt kérdeztük, kutattak a megyei tanács munkaügyi előadójával három kaposvári üzemben. A 3089/1960-as rendelet szerint ugyanis az üzemek csak azo­kat a faluról jött dolgozókat vehetik fel, akiknek ilyen iga­zolásuk van. Egy írás­­ mutatóban Táncos Lajosnak­, a TRANSZ­­VILL dolgozójának nincs olyan igazolása a somogyvári ta­nácstól, amely azt bizonyíta­ná, hogy nincs rá szükség ott­hon a termelőszövetkezetben. De hiába kerestünk ilyen pa­pírt Henk János zselickislaki, Pete Sándor kaposszerdahelyi, Tóth Éva, Kozár János és Ko­­zár Géza megyei munkakönyvében is.dolgozók — A két Kozár már nincs itt — szól közbe a munka­­könyv-nyilvántartó. — Vissza­hívta őket a termelőszövetke­zet. Nos tehát, itt a péld­a. Még­sem fölösleges rossz valami a tanácsi igazolás, mint ahogy ezt — a jelekből­s ítélve — TRANSZVILL munkaügyi cso­­­portjánál tartják. A felvettek közül csupán faluról Hor­váth József lengyeltóti­­ lakos­ hozott magával igazolást. Hetes jelentkezik Miközben a Cukorgyárba tartunk, a megyei tanács mun­katársa rosszallóan csóválja a fejét. Nem tudja, miért nem értik meg az üzemben, hogy milyen fontos­ ennek a rende­letnek a megtartása. Nem egy szövetkezetben munkaerő­­hiánnyal küzdenek, ugyanak­­kor a városba jönnek onnan az emberek, főleg a fiatalok. Csodálkozik, hogy a TRANSZ­VILL személyzetise nem érez ezért felelősséget. A Cukorgyár igazgatója erről a felelősségről beszél, és mindjárt elmond egy történé­s­tet: Illés Lajos, a hetesi ter­melőszövetkezet tagja, mielőtt a gyárba kérte volna felvéte­lét, ideiglenesen Fonyódra köl­tözött. Egy idő múlva igazo­lást kért a fonyódi tanácstól, hogy nem tagja a fonyódi tsz­­nek. A Cukorgyárban fel is vették. Nemsokára jelentke­zett a hetesi termelőszövetke­zet azzal, hogy miért vették fel Illést a gyárba, amikor helyi termelőszövetkezet­­ tag­­­ja, és szükség volna rá. ülés persze e görbe út után haza­került Hetesre. Ez az eset is azt bizonyítja,­­ hogy nagy szükség van a fel­vételeknél a falu, a szövetke­zet véleményére. Akadnak, akik hajlamosak a megtévesz­tésre. Éppen ezért a Cukor­gyárban e téren rendkívül kö­rültekintően jártak el. Csak azokat vették fel, akiket a szö­vetkezet javasolt. Vajda Fe­renc, a munkaügyi osztály ve­zetője április óta többször is felkereste a termelőszövetke­zeteket, és kérte a felvételek­re vonatkozóan javaslatukat, véleményüket. Még az átvevő­helyeken sem alkalmaztak át­vevőket a szövetkezet bele­egyezése nélkül. A tsz-ek pe­dig elsősorban azokat javasol­ták gyári munkára, juttatták ehhez a külön keresethez, akik addig példamutatóan dol­­goztak a közös gazdaságban. Nincs kiforrott álláspont A Finommechanikai latnál különös egyveleget Válra­ta­láltunk a 3089/1960-as számú rendelet megtartása körül. A munkakönyvekben nincs ta­nácsi igazolás. Az üzem veze­tői azonban, úgy látszik, mégis éreztek némi felelősséget a fa­luról jöttek felvételekor, mert — mint mondják — általában kipuhatolták, hogy a jelentke­zők szövetkezeti tagok-e, s ha igen, szükség van-e rájuk ott. Ez persze gyakran inkább a jelentkezőknek szögezett kér­dés alapján történt. Hogy miért nincs tanácsi igazolás? Állítólag nem tudták, hogy ne­kik is kell ilyen, amikor a vá­rosi tanács közvetítő lapját úgyis megkapja a vállalat. Úgy tudják, hogy a tanács gyűjti a községi igazolásokat. Egy telefon után azonban ki­derül, hogy a tanácsi munka­­közvetítőnek esze ágában sincs igazolást gyűjteni, hiszen ez nem is feladata. Végeredmény­ben tehát marad a szabályta­lanság a felvételeknél s vala­miféle kompromisszum. Az üzem vezetői ugyanis azt tart­ják, hogy akkor sincs baj, ha esetleg tsz-tagot vesznek fel, akire otthon szükség van. Majd elmegy haza fizetetten szabad­ságra, ha a faluban sok a munka. Ám mi történik, ha az üzemben is éppen akkor volna szükség a több kézre? Hogyan teljesítik akkor a tervet? Sok­kal jobb tehát, ha a tanács és a szövetkezet véleménye nél­kül nem alkalmaznak egyetlen falusi embert sem. Ebben a kérdésben külön fe­jezetet érdemelne a tanácsok felelőssége. Igazolást csak igaz­ságosan, nagy körültekintés után szabad kiadni. Semmi szükség az olyan eset megis­métlődésére, mint a polányi volt. A községi tanács elenged­te Péter Istvánt a Finomme­chanikához dolgozni, de a ter­melőszövetkezet visszahívta — jogosan. A 3089-es rendelet csak ak­kor éri el célját, ha az üzemek és a tanácsok annak szellemé­­be­n járnak el. Szegedi Nándor FIGYELEM! A Somogy megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat műszaki és villamossági részlege 1961. január 1-től előreláthatólag február 15-ig átköltözés és leltározás miatt zárva tart. Kérjük kedves vevőinket, hogy áruikat ennek fi­gyelembevételével szerezzék be, mert lesznek olyan boltok, amelyek csak február végén vagy március elején kapnak először árut. A költözködés alatt még a leg­­kivételesebb esetben sem szolgálhatunk ki senkit! (24954) I 6 Giccs helyett népi hímzést Sok helyen lesz­­ kézimunka-szakkör a tabi járásban A közismert és karádi népi hímzést közkedvelt tanulják meg a télen a tabi járás több községében az asszonyok a nő­tanács szervezte kézimunka­szakkörökben. Igen életrevaló a járási nőtanácsnak ez a kezde­ményezése, mert így kívánnak küzdeni a ma még sok helyen látható giccses falvédők, asz­talterítők elterjedése ellen. Andocsan és Tabon november elején már meg is kezdődnek a szakköri foglalkozások. Nagyberényben ugyancsak ké­zimunka-szakkört szervez a nő­tanács, itt a buzsáki és a toroc­­kói hímzést sajátítják el az ér­deklődők. Haladó fokon indul meg Gamáson a szabó-varró szakkör. Tavaly még csak át­alakításokat végeztek a rész­vevők, az idén már önállóan is megpróbálkoznak a ruhák készítésével. Somogyacsán sü­­tő-főző szakkör lesz. Kilenc községben egy új oktatási for­mával, a vegyes tanfolyammal kísérleteznek. A járásban a télen több mint húsz helyen működik szakkör a nőtanács szervezésében. A MUTATVÁNYOS Ki tudná megmondani, hogy milyen ritmus ez? Kedves, bo­londos dalocskáknak olyan keveréke, amelyre valami el­indul a tükrökkel, cifraságok­kal mesevilággá varázsolt körhinta. Erre a ritmusra ru­gaszkodnak neki a karok fönt a körhinta fasugarának, és tolják körbe, körbe, hogy még a motor zaja se zavarja ezt a régiről itt maradt vásári szán­foltot, Valenta János mutatvá­nyos birodalmát. A hintahaj­tók­nak csak különös, nagy bocsko­­ruk villan ki a résen, amint az jár-jár körbe-körbe, mint az óriások lába az elvarázsolt ma­lomban. Az öreg Valenta ott ül a hinták gyűrűjében, ke­mény szivarral a szája szögle­tében és rángatja az elnyűtt harmonikát. Valanta bácsi karjai már ha­mar elfáradnak. Tulajdonkép­pen hivatásos dobosa sincs harmonika mellé. Aki most üti a rajt a ritmust, az a gyerek, az unoka, de csak kisegítőben. Az a sérelem esett a mesebiro­dalmon, hogy a mutatványos gyerekei közül senki sem akar­ta örökölni a szakmát. Az egyik tisztviselő, a másik mun­kás, a harmadik megint más, és még az unokának sincsenek a hintával komoly szándékai Csak hát az öreg Valenta az ő 78 évével most már nem vál­toztathat pályát. Annyi cipeke­­dés, annyi búcsú és vásár zsi­vaj­gása után addig­ nyaggat­ja az öreg harmonikát, míg ki nem esik a kezéből. Néz, néz egykedvűen a körülötte zajló világba, amely lám csak, mekkorát változott. A Vörös­hadsereg úti óvoda 37 gyerme­ke éppen most foglalta el he­lyét a hinta kis székeiben, pa­ripáin. Hortobágyi Ilona, boldog óvónő ott áll, és moso­­­lyogva nézi ezt az önfeledt jó­kedvet, és az óvoda nevében fizeti fel a gyerekeket a hintá­ra. No, ugye, Valenta bácsi, mennyivel más ez, mint régen volt, amikor a toprongyos kis városszéli gyerekek... no de hagyjuk. Hadd szóljon ez a kedves, bolondos muzsika, hadd örüljenek a gyerekek. Hogy hálátlan ez a mesterség? Dehogy, nem, nem, Valenta bácsi. Ha majd egyszer elhall­gat a harmonika, és végigég a szivar, és nem jelenik meg a tvásárokon többé a Valenta bá­csi, a gyerekek akkor sem lesz­nek hálátlanok, mert a mo­solyt és derűt fakasztó öreg mutatványos megmarad ál­maikban... Sz. N. \ KATSATKFgiZÍTŐK Somogyszentpáli az országút mellé van egy fákkal sz­­élyezett tisztás. I­­­élnek, dolgoznak falu egy érdekes hasznos foglalkozó űző lakosai: a te­­novájó és kanéik­­szítő cigányok. A 1900-as kezdtek ide évekbe sziv­­rogni Erdélyből, s a környező erdőkbe szerzett nyárfákba készítették a kelendőségnek nap ör­vendő kernyérda­gasztó és más kisér fateknőket. A fel nővájás tudomány családról családi apáról fiúra száll Ma már azonbe csak pár család fog­lalkozik vele, noha e teknők sohasem maradnak készítőik nyakán. Már nem tudnak azonban rendesen megélni belőle. Ezért a fiatalok nagy része az állami gazdaságban dolgozik. A legidősebb teknővájó a 78 éves Bogdán Gyuri bácsi. Magas, sudár ember, ha vol­na elegendő fája, még ma kifaragná a család megélheté­­s­­éhez szükséges mennyiségű teknőt. De mivel nincs, több­nyire kisebb-nagyobb fakana­lakat farag. Nézzük a kanálkészítők munkáját. Gyorsan, hozzáértő kézzel kezelik a borotvaéles simítókést. A legfiatalabb mesterek között Orsós György, a Most épít magának egy kis házat. Gyorsan készül, hiszen társadalmi munka segítségével megy a dolog. Nyolc-tíz társa segédkezik a vályog felrakásá­ban és a faanyag kifaragásá­ban. Bogdán Gyuri bácsi, a leg­öregebb mester. A legifjabb, aki még csak nézi a faragást. Az Állami Biztosító 1960-ban 72 tsz-nek 4 749 000 forint jégkártérítést fizetett ki A jégverés az idén is sok kárt okozott megyénk termelő­szövetkezeteiben. A legtöbb kár azonban biztosítás útján meg­térült. Ebben az esztendőben 72 termelőszövetkezetnek millió 749 ezer forintot fizetett­­ ki az Állami Biztosító jégkár­­térítés címén. A nagyatádi járásban főleg a kapásokban és a dohányban tett nagy kárt a jégverés. 16 tsz-nek 1 millió 144 ezer 855 forintot fizettek ki­ A csökölyi Hetedik Pártkongresszus Tsz 329170, a mikei Rákóczi Tsz pedig 484 ezer forint kártérítést kapott. A kaposvári járás 22 tsz-ének 1 millió 354 ezer 205 forint kár­térítést fizettek ki. A kadarkúti Béke Tsz-nek a kapás- és do­hányt­ermésben kel­etkezett­ jég­kárból 185 836 forintot, a ka­posvári Latinka Tsz-nek pe­dig a kertészetben keletkezett kárból 273 480 forintot térítet­tek meg. A barcsi járás 12 tsz-e millió 181 ezer forint kártérí­1­tést kapott. A bolhói Határőr Tsz kalászosában és kapásában keletkezett kárért 467 190 fo­rintot térített meg az Állami Biztosító. A szuloki Rákóczi Tsz-nek dohánytermését tette tönkre a­ jég, de a keletkezett kárból 205 669 forint megtérült. A csurgói járás három tsz­­ének 48 478, a fonyódi járás három tsz-ének 37 832, a mar­cali járás négy tsz-ének 23 417, a siófoki járás négy tsz-ének 141 331, a tabi járás hét terme­lőszövetkezetének pedig 517 101 forint jégkárt térített meg ál­lamunk. Alacsony, töpörö­dött nénike lépegetett óvatosan a siófoki községi tanácsház fe­lé. Sose járt még itt, s a maga nyolcvankét esztendejével most is olyan bátortalan-bi­zonytalanul nyitott be, mint valamikor régen a jegyzőség aj­taján. Valaki odairá­nyíthatta a titkár szobájába. Udvaria­san bekopogott, aztán megáll a szoba köze­pén. Nem szólt egy szót sem. A titkár kö­szöntötte őt, s most megint neki kellett megtörni a csendet: — Foglaljon helyet, nénikém... Az asszony csak állt tovább, már a hallása is. Rossz lá­n­bai remegtek, szemét padlóra szegezte. Akkor odament hoz­zá a titkár, átkarolta,­­ odasegítette a szék­hez: — Üljön le, néni­kém. .. Nagyon halkan és félénken beszélni kez­dett: — Édes fiam! Hát csak azért jöttem, mert volt nekem egy kis unokám, de elvit­ték katonának. Egye­din vagyok, az volt a kenyérkeresőm, az a szegény egyetlen kis unokám, akit elvittek katonának... Kapok ám utána nyolcvan forintot, de tudja, na­gyon kevés az, hát miből éljek? — nincs?Hozzátartozója — Nincs az nekem.~ — De hát nem old­hatunk szociális se­gélyt — töprengett a titkár —, év elején be kellett volna jelente­nie. .. — Nem is kell az nekem, édes fiam. Ideg különben is, van nekem keresőm, kisunokám, csak most a katona szegény... Ha­nem tudja, a halottak napja lesz, aztán... én tudnék kreppapír­­ból olyan kis virágo­kat csinálni... Sze­retném eladni a piar­con, ahhoz kellene valami engedélyféle... A titkár elmosolyo­dott magában, tet­szett neki az öreg­asszony lelkiismere­tessége. Pedig hát tu­lajdonképpen nem is kellene engedély, át­meneti árusításról van szó... Mondta a néninek is, de az csak ragaszkodott az enge­délyhez, merthogy azt akarja, nyugsága le­gyen. .. A titkár tárcsázott. A kereskedelmi cso­portot hívta a járási tanácsnál, s azt mondta a telefonba: — Odaküldöm özv. Dingó Ferencnél, bo­rítékban viszi a ja­vaslatot. Kérlek, tá­mogassátok őt, és ad­jatok engedélyt neki öt napra... Igen, a piacon akar művirá­got árulni... — Hát az a fel­ügyelő úr, az van? — kérdezte hol nénike, am­ikor letem­­­te a kagylót.­A titkár mindent elmagyará­zott, hogy melyik lépcsőn kell felmen­nie, melyik szobában találja meg, aztán el­búcsúztak. Talán fél óra sem telt el, a titkár kiné­zett az ablakon, és meglepődve látta, hogy nehezen szu­szogva tipegett a néni — vissza a községi ta­nácsra. Felbotorkált újra a lépcsőn, beko­pogtatott illendően, aztán nagyon kedves, közvetlen hangon így szólt a titkárhoz: — Köszönöm, édes fiam! Maga egy jó ember... az isten áld­ja meg érte... . És azt hiszem, azon a napon igen nagyra nőtt a tanács e tipegő, töpörödött kis öreg­asszony szemében. .. B. ) Tekintély ( Szombat, 1960. november 5. Tanító néni — a nudista klub elnöke Muriel Clark 35 év körüli szőke tanítónő lett a 4500 tagú angol nudista szövetség első női elnöke. Megválasztása után,­ kijelentette: »Nagy megtisztel­tetés , ez számomma, de remé­lem, nem tudódik ki a tanítvá­nyaim között. A szülők néha finnyásak az ilyen dolgokban.■* Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztői : KISDEÁK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u. 6. Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOR igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11,­* Ft

Next