Somogyi Néplap, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-12 / 109. szám

SOMOGYI NÉPLAP Az adott szó társadalmi méltóságáról A kadarkúti művelődési ház építésének akadozó üteme lát­tá­n jeleztük, hogy a falu la­kói erősen számítanak arra, hogy a többször megígért és korábban már igényelt állami hitelt megkapják, és ezzel a segítséggel megvalósíthatják végre községfejlesztési munká­juk egyik legnagyobb vállalá­sát, befejezhetik a művelődési ház építését Megírtuk. Ki-ki vonja le a csak neki szóló tanulságot eb­ből — gondoltuk. Viszont a minap Segesden járva hallot­tunk arról, hogy e község la­kóinak is van ígéretük hason­lóan hangzó. A különbség csu­pán annyi, hogy míg a kadar­­kútiaknak tett ígéret a jelen­re szól, a sergesdieké a jövőre. Pontosabban 1963-ra. Addig összejön Segesd község fejlesz­tési alapján egymillió forint, s ezzel hozzá akarnak látni a mindjobban hiányzó művelő­dési ház építéséhez. E több kilométer hosszan nyújtózó falunak négyezer la­kosa van. Kulturális létesít­ményei? Sajnos, ezek olyan állapotban vannak és olyan kicsinyek, hogy semmiképpen sem felelnek meg az igények­nek. A kultúrterem 250 sze­mély befogadására alkalmas. Kocsma volt. Az épület ma­gántulajdon­ban van. A mozi azelőtt a Széchenyi grófok af­féle beszálló kocsmája volt. Becsülik ennek az épület­komplexumnak az életkorát száz vagy még ennél is több évesre. Ez még nem volna baj. De az épület állapota olyan, hogy várbörtönnek, siralom­háznak is csak szükség esetén lenne elfogadható. Költeni rájuk? Azt mondja a község tanács: »Minek? Úgyis új mű­velődési házat kell építeni, abban aztán mindennek helye. Az majd megfelel lesz az igényeknek.« Igen ám, csakhogy az igé­nyek már nem majd lesznek, hanem most vannak. Számol­nia kellett ezzel a községi ta­nácsnak. Továbbították is a segesdiefk óhaját. Azt a vá­laszt kapták, hogy gyűjtsék össze a korszerű művelődési ház felépítéséhez szükséges összeget Ha együtt lesz pénz, megkapják az építési en­­­gedélyt Kiválasztott erre községi tanács egy olyan ter­­ vet, aminek megvalósítása nem kerül több millióba, csu­pán másfélbe. Téve pedig ezt azért, hogy végre megfelelő körülmények közé k­e­l­jön a falu kulturális élete. Akár olyan áron is, hogy néhány év múlva ismét kicsi lesz a 250 személyes előadótermű művelődési ház. A kiválasz­tott típusterv ugyanis ilyenre szólt. A járási és a megyei ve­zetők — igen helyesen — le­beszélték a falu vezetőit en­nek a tervnek a kivitelezésé­ről. Érvelve azzal, hogy olyat kell építeni, ami sokáig képes kielégíteni a falu lakosságá­nak igényeit. Csak olyan mé­retű művelődési ház építésé­hez kaphatnak engedélyt, amely 400 személyes színház­teremmel is rendelkezik. Úgy mondták Segesden, hogy most másolják részükre a Szemesen épülő művelődési ház terveit. Azt is mondták — bár nem sok meggyőződ­éssel —, hogy 1963-ban hozzáfognak az épí­téshez. No de hogyan? Hiszen addig csak egymillió forintjuk lesz, vagy tán még annyi sem, hiszen nem állhatnak le a más természetű községfej­lesztési munkák sem. Hogyan is? Olyan ígéretet kaptak, hogy kellő időben szolgál majd e pénz kiegészítésére • hétmillió forint állami hitel... Örömmel köszöntöttük an­nak idején a megyei tanács­nak azt a döntését, hogy meg­felelő anyagi alapok biztosítá­sa nélkül egy községünk sem kezdhet hozzá művelődési ház építéséhez. A rendelkezés he­­lyességéről több megkezdett és be nem fejezett művelődési ház tanúskodik! Olyanok, am­ikre a lakosság méltán ag­gatta a Luca széke nevet. De... nem esünk-e most a ló másik oldalára az álla­mt­­i hitelek odaígérésével? Ha ezek késnének, vagy meg sem ítéltetnének azzal, hogy népművelés — falun helyiség- a hiányhoz kötődő — gondjait elnapoljuk? Több évre szólóan tesszük ezt is, hiszen két—há­­rom millió forint nem egyha­mar gyűlik össze a községfej­lesztési alapokon! Nem szándékom megbánta­ni azokat, akik­ e tárgyban il­letékesek. De immár sokad­szor vetődik föl az ígéretek, az adott szó, az elhangzó biztatá­sok társadalmi méltósága, rangja. Gondolkodhatnánk ezen. Szorongató problémákra nem jó orvosság a szó, ami elrepül. Hogyan is tartja a közmondás? Ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. De meg tudjuk-e tartani? Ötéves tervünkben van-e elég bizto­sítható anyagi alap ahhoz, hogy az állami hitelek kilátás­ba helyezésével olyan építke­zésekre késztessük községein­ket, amilyen építkezéseket a falu fontosnak tart ugyan, de amelyek akkora megterhelést rónak az építtetőkre, ami nem egy, hanem két-három, sőt négy évre szól?! László Ibolya UNCLE SAM Talán nincs a világnak egyetlen olyan karikaturistá­ja sem, aki még ne rajzolta volna le. Ez a figura jelké­pezi az USA imperialista tö­rekvéseit, a jótékonyság ál­arca mögé bújt hatalmi nye­részkedést. De vajon csak a karikaturisták szülemé­nye-e Uncle Sam, azaz aho­gyan mi mondjuk, Samu bá­csi? Vagy volt-e valami alap­ja annak, hogy éppen így áb­rázolják gúnyraj­zokon az Egyesült Államokat? A Reuter hírügynökség megállapítása szerint ez bizonyos Samu bácsi létező a személy volt, a múlt század elején élt. És vajon mivel foglalkozott? Nem mással, mint katonai szállításokkal. A karikaturisták nem is vá­laszthattak volna jobb figu­ráit az Egyesült Államok po­litikájának jellemzésére, mint éppen egy hadsereg­szállítót Ezt a bizonyos üzletembert Samuel Wilsonnak hívták. Az 1812-es angol-amerikai háború idején Wilson úr hús­sal látta el az Egyesült Ál­lamok harcoló csapatait, csomagokra mindig a követ­­­kező rövidítést írta rá: US (United States , Egyesült Államok). Az éhes katonák természetesen várva várták a gyéren érkező nyolcat, és nagyon szállítvá­örültek, amikor végre megkapták húsadagjukat. Egyszer — a több napig tartó »böjt« köze­pette — az egyik katona tré­fából ezt mondta: »Jöhetne már az Uncle Sam csomag­ja! ...« A többi katonának megtetszett az US rövidíté­sének ez a változata, s azóta mindig úgy emlegették Wil­son urat, hogy »Samu bácsi«. Így született meg a kari­katúrákból ma már közis­mert Uncle Sam, a hadse­regszállító, aki a háborúkon szeret meggazdagodni. Most, 150 évvel azután, hogy Sa­muel Wilson urat a célba ta­láló gúny beröpítette a tör­ténelembe, Uncle Sam szere­pe még mindig a régi, csak a portékái változtak: a mar­hahús mellett hidrogénbom­bát is szállít. Értelmes szolgálati utasítás Arkansas állam (USA) mozdonyvezetőinek szolgála­ti utasításában a következő olvasható: találkozik egy »Ha két vonat vasúti ke­reszteződésnél, mindkettő­nek meg kell állnia, és egyik sem mehet tovább, amíg a másik a keresztező­désen át nem haladt.« Kaposvár helye a 62 magyar város sorában A „vidéki városaink“ című könyv olvasása közben Gyermekkorom olcsó játéka volt néhány üresnek látszó kar­tonlap, amelyeket ha a színes celofánból készített papíros pápaszemen át megtelt különféle nézegettünk, rajzolatok­kal. Ez jutott eszembe, bár a »Vidéki városaink« ami­cí­mű kitűnően szerkesztett albu­mot olvasgattam afféle »ka­posvári szemüveggel«. Nem vállalkozom arra, hogy a négy és fél száz oldalas könyv minden érdekességéről számot adjak, csak Kaposvár helyét, a 62 magyar város so­rában meghatározó, néhány ér­dekesebb, szemléletes adatot emelek ki. A 43 454 lakosú Kaposvár nagyságrendben ma hazánk ti­zennegyedik, a Dunántúl ötö­dik városa. A »relatív iparfor­galmi többségű« városok közé tartozik: ez annyit jelent, hogy az iparforgalmi népesség nem éri el a lakosság létszámának felét de számuk több, mint a mezőgazdasággal foglalkozó népességét. Népességi fejlődé­sünk számadatai sokatmon­­dóak. 1869-ben Kaposvár la­kossága 6649 volt, 1949-ben 33 535, 1960-ban 43 458. Ha né­hány kiemelt ipari városunktól eltekintünk, akkor­­ a népessé­­gileg legjobban fejlődő magyar városoknak Hatvan, Szombat­hely, Kaposvár, Miskolc és Pécs mutatkozik- állapítja meg a könyv. Érdekes képet mutat a város lakosságának növekedése. Azok közé a váro­sok közé tartozunk, amelyek­­nek évi lakossággyarapodása 1870—1890-ig 200—400 között, 1890—1914-ig és 1914—1945-ig 200—500 között, 1945—1954-ig 500—4000-ig, 1954—1960-ig 4000—10 000 között mozog. A könyv felvilágosítást ad a faluról bejáró munkások lét­­számáról is. A bejáró dolgozók száma 2335, ebből 1532 a na­ponta ingázók száma. Azt hiszem, sokan ebből a könyvből tudtuk meg, hogy Kaposvár már 1892-ben, a vi­déki városok sorában az elsők között használta fel a villa­mos energiát a város világítá­sára. Csak két évvel később S3­ últ ki a villanyfény Pécsen és Egerben, majd 1895-ben Szombathelyen. Érdekes képet mutat Kapos­vár ipari fejlődése. 1900-ban 4 gyáripari jellegű üzem műkö­dött 356 munkással, 1920-ban 23 üzem foglalkoztatott 1240 munkást. Az 1930-as évek vál­sága megcsappanhatta a szá­mokat: 17 üzemben 986 mun­kás dolgozott. Az 1957-es sta­tisztika viszont foglalkoztatott 6311­62 üzemben munkás­ról ad jelentést. Természete­sen ez a szám azóta jelentő­sen nőtt. »Szomjasan« böngésztem a vízellátásról szóló tekintélyes táblázatokat. A város lakossá­gának 71 százaléka vízzel ellá­tott. A háztartási vízértékesí­tésből egy ellátottra 55 liter jut naponta. Néhány művelődési adat a nagy sokaságból: 1960 szeptemberében a la­kosság 29,8 százaléka tartozott a rádióelőfizetők táborához. A 11. hely Kaposváré. Előkelőbb helyünk van a napilapolvasás­ban. A napilapok terjesztett példánya 10 144, a lakosság 23,4 százaléka újságolvasó vagy előfizető. Ez a szám az orszá­gos negyedik helyet biztosítja városunknak. Alig valamivel nagyobb az első helyen álló Pécs 25,2 százalékos aránya. Az Élet és Tudomány 1304 példányban, a Film—Színház- Muzsika 1100 példányban, az a Ország-Világ 916 példányban, Természettudományi Köz­löny 34 példányban, a Nagyvi­lág 46 példányban kel el vá­rosunkban. A könyvvásárlásban a kien­cedik helyen áll Kaposvár. Az 1858. évi adatok szerint 2 377 000 forint értékű évi könyvvásárlásból 55 forint jut egy lakosra. Az egy lakosra jutó könyv­tári könyvellátás tekintetében természetesen megelőztek ben­nünket az egyetemi és nagy­üzemi szakszervezeti könyvtá­rakkal rendelkező városok. Az egy lakosra jutó évi mo­­zilátogatás az 1957. évi adatok szerint 19. Tizenhárom hellyel maradtunk el az első helyen álló Kalocsa 26,3 mutatószá­ma mögött. Ismeretterjesztő és -bővítő forrás ez a gondos, alapos, tu­dományos figyelemmel szer­­­kesztett könyv. Hézagpótló is­mertetést ad a magyar város­fejlődés történetéről, a mai magyar városhálózat kialaku­lásáról. Kellner Béla Lenin egyéni könyvtára Vlagyimir Iljics egyéni könyvtárában több, min­t 8700 könyv, folyóirat és újság volt. Moszkvában most katalógus jelent meg, amely részletes tudományos leírást ad azok­ról a művekről, amelyeket Lenin használt. Satu l’k­án bukása atu khán nevét nemcsak a história tartja szá­mon; aligha akad olyan ember, aki ne ismerné. Hanem most egy jelenkori Batu khán buká­sáról esik szó, nevezetesen Ba­tu Pálról, a fogatosok brigád­vezetőjéről. Alig egy hónapja volt csak a közös tagja, amikor már így emlegették. Ő tehetett róla. Igaz, regge­lente ő volt ott elsőnek az is­tállónál, de ha nem stimmelt valami, igencsak elgaloppíroz­­ta magát. Magyarán mondva ordított, ahogy a torkán fért, csűrte, cifrázta, hogy ki­végén maga sem tudta, hogyan a is kezdte. Az emberek persze nem vették szívesen az abaj­­gatást. Igaz, ők tették meg bri­­gadérosnak, de hát ez nem ok arra, hogy mindenért csak kia­báljon velük, ne legyen egyet­len halk szava se. Ment is a deputáció az elnök­höz, de annak kisebb gondja is nagyobb volt, mint ezzel baj­­lódni; leltár, tervkészítő­­igénylések, értekezletek, gyorsan elintézte a dolgot.' — Neveljétek meg! Ezzel ugyan nem lettek olc­sóbbak, de a deputációt befeje­zettnek tekinthették. Valahogy azután megcsöndesedett a do­log, a sok munka eltemette. Be­letörődtek az emberek. Hanem amikor Hevér Pista hozzájuk került, újra ügy lett a dolog­ból. Pista a gyárat hagyta ott, s mivel a szakmájában nem akadt munka, lévén lakatos, beosztották a fogatosokhoz, míg neki való munka kerül. Már az első reggel összekoc­cant Batu khánnal. Az öreg ott vizslatott körülötte, és segítség helyett azt leste, mikor köthet bele, s az első tétova mozdu­latnál már harsogta is: — Szaporábban te! Nem gyár ez, hogy megcsinálja más he­lyetted! Erre persze Hevér Pista igen­csak felhörrent: — Életében nem volt maga gyárban! Mit tudja akkor, mi van ott... Batu khán már vágott is vol­na visza, de Pista otthagyta. Ettől kezdve nem nagyon áll­hatták egymást. Epgyik reggel, amikor be­­ért a majorba Batu Pál, okként. Mindig ő érkezett sinek, most meg már min­­ank­i ott sürgölődött a lovak s kocsik közt, nem együk már be is fogott. Nézett, pislogott, nem értette a dolgot, de úgy tett, mintha nem is érdekelné. Kiabált, szitkozódott, közben elsorolta, kinek mi a dolga, s aztán amikor ő is befogott, ki­adta az ukázt: — Mehetünk, emberek. Elsőnek indult kifelé, de alig fordult rá a majorból kivezető útra, nyekkent egyet a szekér, s majdnem lebuckázott a bak­ról. Míg visszanyerte egyensú­lyát, már ki is eresztett fél napra való szitkot. Nézi, nézi, hát bizony az egyik kerék el­eresztette a tengelyt, hasra puf­fanva ott hevert a porban. A többiek ott zörögtek el mellet­te, persze nem szó nélkül. — Mi van, Pali? — No, pont a brigadéros ... — Meg kell ám nézni, mire ül föl az ember... Ette a méreg, de hát mit szól­hat vissza? — Menjetek csak, a TÜZÉP- nél találkozunk... Helyre rakta a kereket, a csapszeg pottyant ki, amiatt esett a baj. Hajtotta magát, s alig késett el a többiektől. Amikor lerakták a telepről ho­zott téglát, rágyújtottak, mint''­­­­­­övet ott akarnák tar­s tani­­­ssza kérdezgettek tőle "lét az emberek. Úgy beszédnek, v­éget szakítani a intett, hogy elég volt, dologra. S mintha csak a sors akarná megtréfálni, ugyan­ott, mint az előbb, megint el­ült a szekér. Megint hasra puf­fant a kerék. Pulykavörös lett. A többiek már fújták: — Hát ezt szépen föltetted ... — Már megint a brigadéros... — Hamar munkának ez az eredménye... Megvilágosodott benne a do­log. Ezek kicsinálták. Reggel korábban jöttek... az elcsalták... a méregtől előbb alig tudta kipréselni ajkán a kér­dést: — Melyikötök volt? Azok hallgatták, majd meg­szólalt egyikük csöndesen: — No lám, tudsz te beszélni halkabban is... És elkocogták a szekerekkel, ő meg úgy érezte magát, mint egy leszidott gyerek. A­mikor egy hét múlva visszajutott a fülébe, hogy az elnök megmosta na­gyon Hevér Pista fejét, mert ő csinálta a többiek tudtával a dolgot, nem érzett haragot fiúval szemben. És csöndesebb a lett, mint azelőtt bármikor. S a többiek, akik csak a szemébe hívták Pálnak vagy Pali bá­csinak, egy idő után a háta mö­gött is így emlegették, a fele­dés pora kezdte betakarni csöppet sem hízelgő csúfnevet, a a Batu­ld­ánt. Mészáros Ottó Szombat, 1963. május 12. Egy aranyórát vesztett el május 1-én a ka­posvári Vörös Csillag Film­színházban Nagy Dezsőné, aki 27 évi argentínai tartóz­kodás után látogatóba jött haza. Az órát nem is akar­ta keresni — gondolta, hogy úgysem lesz meg —, s csak hozzátartozóinak sére ment el 8-án rábeszélé­s pénztárához érdeklődni mozi az óra iránt. S Nagyné vissza­kapta az elveszettnek hitt 4000 forint értékű órát, me­lyet Magyar Józsefné jegy­szedő talált meg. Mind a ketten jól jártak: Nagynéna­k megkerült az órá­ja, Magyarné pedig illő juta­lomban részesül, is» fi­a • • • Hová lett a lovak farka? Furcsa eset történt a na­pokban Hencsén. Mulatságos és tanulságos. Egy hónapja a tsz-elnök néhány vezetősé­gi taggal arról beszélt, hogy le kellene vágatni a lovak farkát, mert kefét adnak ér­te cserébe. A beszélgetés után egy reggel a kocsisok­nak furcsa látnivalójuk akadt: hat pár lónak lenyír­ták a farkát, de oly ügyetle­nül, hogy csak a külsőből hagytak néhány szálat. Ér­dekes, hogy az istállóban le­vő rugós ló farkához nem mertek hozzányúlni. Mert akkor maradt volna nyoma ennek az esetnek. Esetleg kék-zöld nyoma is... — dz — Termés világ tetejénf* A tengerszint fölöttti 4500 méter magasan fekvő Palo tibeti város környékén gaz­dag árpatermést értet el Hetvenhárom hektárról át­lagban 1200 kilogramm árpát takarítottak be. * * • Tűzgomb A napokban gyönyörű lát­ványban volt részük az Ohotszki-tenger partján fek­vő Nurki település lakosai­nak. Az ebotton egy tűzgömb száguldott végig. A hulló csil­lag magassága állandóan csökkent, majd földet érésé­nek pillantában tompa, mennydörgésszerű robaj volt hallható. A szovjet tudósok egy csoportja útra kelt, hogy helyszíni szemlét­ tartson. • * « ' ' 88 ; ! Jgm Hím &SKQIS2 Pontos idő Prágában megkezdték félvezetőkkel működő hor­a­dozható villanyórák gyártá­sát. Ezeket az órákat a tudo­mányos kutatóintézetekben a legkülönbözőbb végrehajtása során kísérletek az idő pontos mérésére használják fel Maximális hibalehetősé­gük napi 5 ezred másodperc. Somogyi Képhun Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja.­­Felelés szerkesztő: KISDEÁK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u. 6. (F. v.: László Tibor.) Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és a postáskézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra U Fti

Next