Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-20 / 43. szám

AZ MSZMP MEGYEI ATOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA RANDEVÚ RÓMÁBAN Második alkalommal lát­tuk színpadon Kaposvár fiatal együttesét, a Stúdió 64-et. Be­mutatkozásuk, a »Szerelmem Párizs­« című ígéretes műsoruk után kiegyenlített és pergő öt­letekkel átszőtt irodalmi szín­padi kompozícióra, Róma iro­dalmi szellemű bemutatására számítottunk. Csalódtunk... A Stúdió 64. "Randevú Ró­mában" című irodalmi revü­je jó szándékú próbálkozás. Ren­dezőjének, Horváth Jenőnek kitűnő és eredeti elképzelései (az antik és a mai Róma ran­devúja; ó- és újkori szerzők, a városhoz fűződő irodalmi mű­vek bemutatása, meghökkentő helyzetek, találkozások stb. — mindez találó társadalom­­kritikai szemlélettel és a vál­tozások dialektikájával átsző­ve) azonban megmaradtak csí­rájukban, nem jutottak el a kibontakozásig. Újat adni —ezt az igényt érezzük, és becsüljük is »Római randevú« színpadra al­a­kításában. Sajnos, a jó törek­vést a műsor egy alapvető hi­bája visszaveti: egy »irodalmi revü"-nek elnevezett műsor­ban nem lehetünk elnézőek, engedékenyek a műsor egé­szét átfogó összekötő szöveg­gel szemben. Ez ismeretter­jesztő előadásnak jó, de iro­dalmi színpadi összeállításhoz nem megfelelő, alacsony szín­vonalú, egyenetlen volt. A nem is mindig hibátlanul felolva­sott szöveg jobbára tényeket közölt irodalmi igényű gondo­latok helyett. Nem olyan ke­ret volt, amelyben a helyes el­képzelések kibontakozhattak volna, így ebben a laza, szét­eső szerkezetben az — alap­jában ügyes — áttűnések, bi­zarr változások és maguk a klasszikus művek is talajnél­külinek hatottak, és szerepük aligha lehetett több illusztra­tív funkciónál. Kapcsolatuk a mával, aktualitásuk és iróniá­juk vérszegény volt, jóllehet mind az ókori klasszikusok, mind a maiak, mind az össze­kötő szöveg, mind az irodalmi - színpadi szinte korlátlanul komplex lehetőségei jó eszkö­zei lehettek volna egy ilyen műsor keretében hibáink, tár­sadalmi fonákságainak, a kis­polgári ízlés stb. csípős bírála­tának is. Az említett szerkesztési okokból — bárhogyan ked­vesek, hangulatosak voltak is (Varga Tibor tervezésében és betanításában) — a műsor táncbetétei sem szolgálhatták a műsor egészét, szervetlen betétszámok” maradtak. táncdaléneklő vokáltriót (Mi­A­kés Emma—Forgács Tibor— Holl János) funkció szempont­jából ugyanúgy a műsoridő kitöltésének éreztük, mint az első számot, a szimfonikus ze­nekar felléptetését. Az irodalmi művek (Hora­tius, Ovidius, Plautus, Goethe, Juhász Gyula, Garai Gábor, Babits Mihály és mások mű­vei) előadásának színvonalát helytelen lenne számon kér­nünk. Diákfiúk és -lányok tol­mácsolták a költőket, becsüle­tesen megtanulták és elmond­ták a verseket. Meg kell je­gyeznünk azonban, hogy ér­zelmek és hangulatok kifeje­zéséig két-három esetet (pl. az »Aliscum éjhajú lánya« elő­adóját és a Kibékülés vers­mondói közül a kislányt) kivé­ve nem sikerült eljutniuk. Római métánk közepette az összekötő szöveg egy kis pihenőre invitált bennün­ket és arra, hogy — egy ró­mai parkban — figyeljünk meg egyszerű embereket. A mai rómaiakat Ezio D’ Errico »A pad« című egyfelvonásos drámáját mutatta be. S mivel ezt így a műsorba legalább olyan természetesnek szánták, mint amennyire nem volt az, külön is szólnunk kell róla. A padon a mai olasz (a mai kapitalista) társadalom néhány figuráját ismerjük meg. Mind­egyikük egy-egy társadalmi ré­teget képvisel. Életszemléletük, gondolataik tényleg jellemzőek lehetnek ma Itáliában. De a darab pesszimizmusa, idealis­ta szemlélete — némely tár­sadalmi probléma, a kispolgári mentalitás stb. jó és meggyő­ző ábrázolása, bírálata ellené­re sem adja és nem is adhat­ja vissza, sőt meghamisítja a mai olasz valóságot. Torz mó­don tükröződik ez a valóság egy­felől azért, mert nem jellem­ző, hogy a kapitalizmusban csak kiégett és csak kificamo­dott lelkű kisemberek élnek, akik között a tisztesség min­­denéppen elbukik ostobán és bután. Másfelől éppen a mai olasz valóságban jelen van egy minden eddiginél erősebb és szélesebb haladó tábor. Ezt ki­szakítva ábrázolni a társadal­mat — hamis a kép, szubjek­tív az ítélet Problematikus darab "A pad". Lehet, hogy a mai olasz drámairodalomban a leghala­dóbb törekvések közé tartozik. De bemutatni anélkül, hogy a helyére tennénk, hogy szerepét (például azt, hogy a mai olasz haladó irodalmi és művészeti alkotások között ilyen is van) ebben a műsorban érzékeltet­nénk — hiba volt Produkció­ként viszont a jobbak közé tartozott Homokay Pál, Varga Tibor és az irodalmi színpad előadásában. Jobbat, a­­ Szerelmem Pá­rizsához képest fejlődést vár­­tunk. A Stúdió 64 új műsora, sajnos, nem érte el bemutat­kozásuk színvonalát. Így csak a továbbiakban, a következő műsortól reméljük azt, amivel adósunk a Stúdió 64. Wallinger Endre „Nem vagyok csak hanyag..." Ezzel védekezett Pőcze Im­re, a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának volt fő­könyvelője, amikor a rendőr­ség bűnpártolás és sikkasztás alapos gyanúja miatt letartóz­tatta. A nemrégen befejezett nyomozás azonban azt bizonyí­totta, hogy védekezése nem helytálló. A múlt év szeptemberében Adorján Éva, a kaposvári gyár pénzügyi ellenőre Palotás Andrásné pénztáros munkáját vizsgálta. Azt tapasztalta, hogy nincs minden rendben, ugyan­is az április 4-re kiadott jutal­mak elszámolási okmányaiból kiderült, hogy több jutalmat vagy nem vettek föl, vagy pe­dig a pénztárosnő írta alá má­sok nevét. Azonnal jelentette az­ ese­tet Pőcze Imre főkönyvelőnek, és átadta neki a meghamisított bérjegyzéket. Pőcze azonban utasította, hogy ne szóljon senkinek, majd ő intézkedik. A főkönyvelő azonban ahe­lyett, hogy jelentette volna az ügyet a kaposvári gyár igazga­tójának vagy a rendőrségnek, visszaadta a az okmányokat pénztárosnőnek azzal, hogy rendezze a dolgot, azaz tüntes­se el a sikkasztás nyomait. Bármennyire szerette volna Pőcze, hogy a pénztárosnő visszaélése titokban maradjon az mégis a rendőrség tudomá­sára jutott. Kiderült, hogy az április 4-re kiadott harminc­ezer forint jutalomból Palo­­tásné csaknem tízezer forintot magának tartott meg. Amikor Pőcze visszaadta a meghamisított bérjegyzéket Palotásnénak, ő néhány, ceru­zával beírt nevet kiradírozott, és a jutalmakat április helyett szeptemberben kifizette, né­hány ezer forintot pedig vis­­­szaszolgáltatott a rendőrség­nek. Hétezer forint elsikkasz­­tásáért mégis felelnie kell. A vizsgálatkor kiderült az­tán, hogy Pőcze Im­re nem ön­zetlenül, nem emberbaráti ér­zéstől vezetve akarta menteni Palotásnét. Azért szerette vol­na megakadályozni a rendőr­ségi vizsgálatot, hogy önmagát mentse. Ugyanis az ő lelkiis­merete sem volt tiszta. 1957-ben a Kovács Sebestyén utcában lakó fonodai dolgozók Pőczét bízták meg a központi fűtéses lakások fűtési díjának beszedésével, a tüzelő megvá­sárlásával és a fűtő fizetésének kiutalásával. Pőcze a lakók befizette pénzt gyakran hó­napokig magánál tartotta, és orv részét saját céljaira hasz­nálta fel. A múlt év végéig 13 000 forintot sikkasztott el. — A hiányt beismerem. Azt viszont tagadom, hogy sikkasz­tottam volna. Elkeveredett va­lahová a pénz, és ezért nem tudtam elszámolni — védeke­zett. Pőcze Imre is megpróbálta a sikkasztás nyomait eltüntet­ni, számlákat hamisított, hogy visszaélését ne vegyék észre. Csakhogy sikertelenül, így bűnpártolás, sikkasztás, hűt­len, hanyag kezelés miatt fe­lel majd a bíróság előtt. Sz. I» Új munkásmozgalmi kiadványok A Párttörténeti Intézet gondozá­sában két jelentős munkásmozgal­mi kiadvány látott napvilágot. A »Dokumentumok a magyar forra­dalmi munkásmozgalom történeté­ből, 1919—1945« című sorozat be­vezetővel és jegyzetekkel ellátott utolsó kötete az 19­15 és 1945 kö­zött időszak­ legfontosabb mentumait tartalmazza. ,»A doku­sza­badság hajnalán« címmel kiadott visszaemlékezés-gyűjteményben pártmunkások, közéleti személyi­ségek írják meg élményeiket a felszabadulásról. „Nagy felfedezések" címmel új sorozat indul ma este a televízióban. Az első adásra ma este 8 órakor kerül sor »Aranymezők — gyémánt­­bányák« címmel. „Nem akármilyen időszak volt az..." Látogatás Mojzer István nyugdíjas nyomdásznál KICSI A KONYHA, kicsi a szoba, de a két öreg jól meg­fér egymás mellett. Mojzerék csak egy helyen fűtenek: asztalon könyvek, füzetek, ki­­­vágott keresztrejtvények és a napi újságok egymásra rakva. Amíg a régi okmányokat né­zegetjük, a hetvennégy éves, de még mindig pirospozsgás Mojzer István máshova is fi­gyel: emlékei között kutat. — A várost alig érte teség, de háborús pánik, vész­bi­zonytalanság uralkodott min­denütt. Nagybajomnál megállt a front, és a legtöbben nem örültünk ennek. Egy csikorgós, fagyos reg­gelen gépkocsi állt meg a há­zunk előtt, és egy barátságos szovjet tiszt magával hívott a nyomdába. A ház lakói közül sokan egykettőre elhíresztel­ték, hogy engem örökre elvit­tek. Pedig csak az Ady Endre utcáig — az akkori utcáig — hajtottunk. Korona Jobbra bevert kirakatok, balra ki­fosztott üzletek nyitott tátongtak. A nyomdában ajtal ta­láltunk egy ép gépet, és máris munkához láttunk. A szovjet tiszt is értett egy kicsit a nyomdatechnikához. Az első plakátok szövegére még ma is jól emlékszem: »Magyar Pol­gárok! Őrizzétek meg nyugal­matokat­, foglaljátok el mun­kahelyeteket!« Egy másik: »Kereskedők, iparosok, figye­lem! Nyissátok ki üzleteitek, műhelyeitek ajtaját, hogy megindulhasson újra az élet!« Ezután néhány tagú szerkesz­tő bizottság a város egyetlen rádiójának hírei alapján el­juttatta hozzánk az első újság anyagát. A Somogyvármegye megsárgult lapjain vagy azóta be­tűkkel tájékoztatta a lakossá­got az eseményekről. Néhány cím: »Ultimátum Szálasihoz/« Milyen a nyugati helyzet?« »Elfoglalták a Keleti pályaud­vart!« SOK VOLT A MUNKÁNK, így gyakran csak pár órát aludtunk a nyomda irodáiban. Fizetésünket — az élelemmel való ellátást — bizony akkori­ban nagyon sokan irigyelték tőlünk. A vöröskatonák tábori lapját, a Krasznaja Zvezdát is mi nyomtuk. Hamarosan még egy lapunk lett, a Somogy vár­megye mellett megjelenő Új Somogy. A velünk együtt dol­gozó szerkesztőség hamarosan futárszolgálatot hozott létre, amely a fronttal, majd a deb­receni kormánnyal kötötte ös­­­sze a lapot. Mojzer elvtárs megigazítja szemüvegét, maga elé mered, majd így folytatja: — Nem akármilyen időszak volt az! Ma azt mondják rá, hogy történelmi napok voltak­ Emlékszem, hogy a falraga­szok gyakran két nyelven, oroszul és magyarul készültek. Az első napokban volt is baj éppen elég. Sokan közülünk akkor láttak először cirillbe­­tűt. Mégis belejöttünk pár nap alatt. Aki egy kicsit is ért a cirillábécéhez, az tudja, hogy egy kevés ügyeskedéssel, ha a latin betűket megfordítjuk, egy kicsit átalakítjuk, akkor összeállítható az új betűkész­let. Olyan apróság pedig, hogy egyik betű kicsi, a másik nagy, akkor nem számított. Két okmányt tesz elém. Az egyik a városparancsnok. Za­­chárov igazolása arról, hogy az engedély tulajdonosa a ki­járási tilalom alatt is szaba­don közlekedhet az utcán, a másik pedig azt bizonyítja, hogy Mojzer István, a nyomda gépmestere semmiféle munkára nem kötelezhető,más Mojzer néni, aki eddig csöndben ült a meleg kályha mellett, most a szekrényben keresgél. Vörös fedelű dobo­zokat tesz elénk. Benne kitün­tetések, elismerések. Erről férje nem beszélt. Még a nyug­a­díjazás előtt kapta őket jó munkájáért. A feleség sem mond róla többet, csak moso­lyog hozzá. Kiváló dolgozó lett egymás után háromszor is. HÉT ÉVE NYUGDÍJAS. Rengeteget olvas, kezében re­gények, újságok, elbeszélések váltogatják egymást. Azt a ré­gi megsárgult újságot — a há­ború után az elsőt — ott, az asztal szélén, sohasem olvas­sa el, csak nézegeti. Minden mondatát tudja kívülről... Nagy József Keresték az újságban a róluk szóló hírt. Pontosab­ban mondva azt várták, hogy beszámol a lap az inkei vér­adónapról. Telt-múlt az idő, de csak nem jelent meg semmi az eseményről. A minap aztán zár­számadó közgyűlés kezdeté­­­re váró újságírónak elmond­ták: — Érdemes lett volna leg­alább egy kis rövid cikket kö­zölni. Mit gondol, mennyien voltunk itt? Egy híján három­százan, majdnem annyian, mint most a közgyűlésen. Reg­gel nyolctól folyamatosan özönlött a falu népe. Férjem Kaposvárra utazott aznap, visszatérve egyenesen ide jött. s Este tízkor fejeződött be a vér­adás. — Bizonyára máskor is így volt — vetem közbe. — Máskor? Ez volt az első al­kalom. Huszonegy literrel több vért adtunk, mint amennyire számítottak. Hát nem szép do­log ez? Látom, jegyzi az ada­tokat, írja fel azt is, hogy Czipeth Antalné egészségügyi felelős meg több vöröskeresz­tes asszony sokat tett a sike­rért. Előtte orvosunk, dr. Kö­vér János előadást tartott. — Még egy kérdést: szabad a nevét? — Azt nem kell beírni az új­ságba — szerénykedik az egyik fiatalasszony. Szomszédja ve­szi át a szót: — Majd én meg­mondom: Pál Ferencnél — Én meg bediktálom a te nevedet: Kustor Istvánná ... K. J. A TAKARÉKOS SZÜLŐ — Hát nincs benned semmi szemérem, te lány, fű­tünk, és te nyitva hagyod az ablakot! SO £ £ Of< Nincs szabad szoba? Beléptem a szállodába, és reménytelen hangon kérdeztem a portástól,meg­— Nincs szabad szobájuk? — Van — válaszolta. Mosolyogtam. — Nyilván egészen félre­értett. Hiszen azt kérdeztem: »Nincs szabad szoba a szál­lodában?" — Van — felelt a portás. Kezdtem rosszul érezni magam. — Egy pillanat — mond­tam. —­ Itt valami tévedés lehet. Biztosan van egy sza­bad ágyuk valahol a folyó­són, én pedig egy egyágyas szobát kérek. — Parancsoljon — mond­ta nyugodtan a portás. Épp egyágyas szobánk van.— Melegem lett, és levettem a kalapom. — Mindenki felelős azért, amit mond. Gondolja meg hát, elvtársam, hogy mit be­szél. Nekem, egyágyas szoba kell fürdőszobával és tele­fonnal. — Tessék, parancsoljon. Kérem az igazolványát, és fogja a kulcsot. — Először meg kell nyu­godnom — mondtam, és éreztem, hogy az izgalomtól szédülni kezdek. — Nem akarom megtéveszteni ma­gát. Én nem vagyok külföl­di. Igaz, hogy egy kicsit selypítek, de ez nem külföl­di akcentus. Egyszerűen csak kiküldetésben vagyok... — Ez engem nem érdekel — mondta szárazon a por­tás. — Ha kell a szoba, fogja a kulcsot. — Hogy érzi magát? — érdeklődtem. — Egészséges? — Köszönöm, rendben va­gyok. — Akkor hát mi van? Filmfelvétel vagy ellenőr­zés? Én mellesleg nem va­gyok sem díjnyertes, sem a központi lap tudósítója. Még csak a szobaasszonyuk férje sem vagyok. S mégis kérek egy szobát. — De hiszen adok magá­nak! Mit akar még? Levetettem a kabátom, és megoldottam a nyakkendő­met. — Várjon csak egy percre! Talán aki gondolja, filmszínész vagyok. De hogy be tudom bizonyítani az ellen­kezőjét. Nézze meg az iga­zolványomat. — Adja már ide! — för­­medt rám a portás. — S fog­ja végre a kulcsot. — Galambocskám! — só­hajtottam. — Miért gyötör engem? Nem adok baksist. Elvből! — Micsoda célozgatás ez? Nem szégyelli magát? Kell a szoba, vagy nem? De — Kell! — kiáltottam. — érthetetlen számomra, hogy kapok. Talán bizony tí­fuszjárvány van a szállodá­ban? Ne titkoljon előttem semmit. — Polgártárs, könyörüljön rajtam, és fogja már a kul­csot! — rimánkodott a por­tás. * * * — Hát az ördög vigye el bizony előfordul, hogy ilyen zagyvaságot álmodik az, aki a váróteremben, kemény pa­don alszik, fejét bőröndjére hajtva... (A Lityeratumaja Rosszi­­jából.) Az MSZMP Somogy megyei bizottsága és a Somncv megyei Tanári lapja. Főszerkesztő: WIRTB LAJOS. Somogyi Néptan Szerkesztőség: Kaposvár. Latinka Sándor a. i Telefon 15-10 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposv­ár Latinka S­o. L Telefon 15 ti, Felelős kiadó: Szabó Gátbor Beküldött kéziratot nem őrzni... meg, és nem adunk vissza t­erjeszti, a Magyar Posta fizethető a helyi postafr­oatfiln Fi és postás kézbesítődnél Előfizetési díj egy hónapra ív Index: 2506?. Készült a Somogy megyei Nyom­ó­ipari Vállalat kaposvári üzemében

Next