Somogyi Néplap, 1967. augusztus (24. évfolyam, 180-206. szám)
1967-08-27 / 203. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 I.« P Hosszú heteket töltöttem azzal, hogy apróra kinyomozzam minden alapját Patkó Bandi somogyi életének. Jártam Vásárosbécen és Szigetváron, Bakonyán, és Dobszán, ahol még ma is hittel vallják magukénak a híres betyárt, akinek a neve csak olyan kedvelt volt a pórnép körében, mint a kortárs röszkei betyáré, Rózsa A Sándoré, mikor 1825. január 13-án a Somogyhoz tartozó béci felső faluvégre hívatták a bábát, senki sem gondolta, hogy egy híres betyár születik. Tóth uram fiatal felesége — a szép Pál Erzsébet — hamarosan megszülte fiát, akit Jánosra keresztelt a béci pap. Tehát nem Patkó és nem Bandi, hanem Tóth , mégpedig Felső Tóth János volt a betyár neve. Későbbi csatangolásai idején ragadt rá a Patkó név, és lett belőle a nép arcán Patkó Bandi, mert ez valahogyan jobban hangzik. Sok testvére volt, öt gyereket szült Tóthné, három fiút és két lányt köztük Jancsi volt a legverekedősebb. gyezték Féljeróla, hogy egyszer az apja fűzött zoltároskönyvet hozott a szép hangú gyereknek, és Kölgyi Jancsi el akarta orozni tőle. Erre a betyárjelölt úgy találta megütni a tolvajt, hogy két hétig bentről leselkedett csak a kinti világra. Már kora gyerekkorában együtt járt az öccsével — Pistával —■, együtt tizedelték a tojófészkeket a falu udvaraiban együtt beszélték meg, hogy ha felnőnek, Rózsa Sándort utánozzák, akiről azt mondta az anyjuk, hogy »•ugyanígy kezdte, mint ők — apró garabonciáskodásokkal.»atkó Bandi 12 esztendőt töltött mundérban. Amikor hazajött Bécre, nem sokat időzött odahaza, elszegődött Horvátszentmiklósra a Batthyány gróf uradalmába. Ekkor már emlegetett legény volt a lányos házaknál, különösen a széplányomajori számadó gulyás fogadta szívesen, akinek Piroska nevű lányát hamarosan feleségül is vette. Csakhogy a fiatalasszonyra a gróf is kivetette a hálóját. Egyszer éppen akkor időzött nála, amikor Bandi váratlanul hazaért. Bosszút forralt a gróf ellen és meg is valósítja, ha Batthány uraság el nem tűnik a faluból délibb vidékre. Így lett Bandiból betyár. Saját szégyene keserve kergette az erdőbe. A somogyi vidék akkoriban tele volt szinte bevehetetlen erődséggel, farkas, őz, vaddisznó, szarvas és róka garázdálkodik benne csordaszám. Dalmáciából jött át az ordas a Dráva jegén. Télen a farkas ugrasztotta a vadat, nyárora a bögöly vetette rá magát. Azért a betyár megélt ebben az erdőben hónapszám. Akkoriban még kicsi a bandája. Somogyból Gelencsér Jóska, Csucsi Pista, Bergán Jancsi, Mester Jóska tartozik hozzá. Baranyából csak Hajnal Jancsi lépett közéjük. Az endrőci erdő volt a rendes tanyájuk. Akkoriban jelentették a szigetvári főszolgabírónak, hogy ... »Az elhíresedett rabló bandita Patkó igen kevés társával állandó tartózkodását az endrőci erdőben tartja, itt szokta, rablási terveit készíteni, s csak innen indul ki azok végrehajtására. Rablási tervei egyes, legföljebb két, igen ritkán több esetre vonatkozva készülnek.« Itt említik először a »patkó« nevet is, amit mellesleg onnan kapott volna, hogy egyszer hirtelen haragjában az apró termetű, köpcös, korom bajszú betyár megpatkolt egy legényt, aki szidalmazta istentelenül. Igaz-e? ütem-e? A zalátai italboltban mesélte el egy öregember, aki maga is jól ismerte Patkó Bandit gyerekkorából. — Még amolyan süvölvény legény voltam — mesélte az öreg a második tiszta bor után —, két deci amikor az anyám kiküldött az erdő szélére, ahol a nyájat legeltették. Vigyek apámnak ebédre kenyeret, szalonnát. De éreztem én mindjárt, hogy sok a kenyér is, a szalonna is. Gondoltam, majd magam is belakom belőle, de az apám csak nem akart abroszt bontani. Várt egy darabig, majd az erdőből kivált egy alak és odajött megkérdezni: »Milyen az idő, öregapám?« Erre az én apám azt mondta neki, hogy »jó idő volna!« Akkor az alak füttyentett és még hárman jöttek elő. Egy szót sem szóltak, csak ettek apámmal együtt. Mikor letörölték a szalonnazsírt a bajszukról az ingük ujjával, bementek az erdőbe. Akkor kérdeztem én az apámat, hogy kik volnának ezek a jóemberek. Megfenyített, hogy hallgassak róla, mert Patkó Bandi volt, és ha kitudódik a dolog, akkor neki a fejét veszik, a betyárt is elfogják. Hát én hallgattam ... Zöldág csárda volt az étkezőhelyük, mulatozó vendéglőjük. Ennek a csárdának két ajtaja volt. Az egyik az útra nyílott, itt jártak be a vendégek. A másik hátra, az udvarra eresztette a pandúrok elől gyakran menekülő betyárokat. Reiner Ignác volt a csárda tulajdonosa. Még ma is emlegetik a környékbeli paraszok, hogy a Reiner Náci urasan megélt a betyárokból, mert mindig hoztak neki a nyeregben egy felhasított disznót, egy elejtett ürüt, jókora marhaszegyet. A borért, pálinkáért pedig forintban fizette hiányt lánul. A Zöldág csárdában történt egy igen szomorú végű eset is, ami ha egyetlen is volt Patkó Bandi betyár életében — mégiscsak gyikossággal végződött és elhomályosította korábbi jó hírét. Történt, hogy Zsoldos János járásbeli pandúr őrmester és legény fia fölkeresték Scherzet, aki Kanizsán volt gabonakereskedő. Fölvettek 420 kemény forintot a gabonáért, és hazafelé betértek Batkó János számtartóhoz, akinek messze híres bora volt. Így becsípve vágtak neki az éjszakai útnak. Amikor elhaladtak a Zöldág csárda mellett, ott meghallották a betyárok mulatozását. Zöldosban berzenkedett a pandúr virtus, és beküldte Patkóért a fiát. A betyárok kijöttek, a pandúrt fiával együtt megölték, felrakták a holtakat a kocsira és megcsapkodták a lovakat. Másnap hajnalban egy magános szekér érkezett Kisdobszára. A hajtószár az otorra akasztva a szekérderékban pedig a két halott. Ebből az időből származik az a híres Patkó-nóta, amit ugyancsak Zalátán énekelt el remegős cérnahangján az én történetmondó öregem. Mielőtt közreadnám ezt a neves nótát, meg kell említeni, hogy itt a Zöldág vendéglőt Lebuki csárdának emlegetik már, merthogy itt alkonyodott le véglegesen Zsoldos János pandúr őrmester és legényfia életlámpása. Nem messze van ide Kismarétul, Kit a Kapos vize körül folya Közepibe a lebuki csárda, Abba mulat hót betyár magába. Onnan, alól jönnek a zsandárok Már messziről fénylik a csákójuk Elöl jön a zsandárok káplárja Egyenesen a Lebuki Csárdába. Adjon Isten, Lebukj csárdásné Hát ez a szilaj csikó kié? Bent van annak a gazdája, Most érkezett, nincsen félórája. Küldje ki hát annak a gazdáját Vagy gyűjjön ki, vagy ággyá meg magi Ki se megyek, meg sem adom magamat, Ha akarják, hajtsák el a lovamat. A lovamat nem annyira bánom, A rajta való szerszámot sajnálom, Szücs elődje a bugyellárisom, Melyben vagyon százezer forintom, Százezret adtam egy csikóért Százezret adtam a szerszámért, Háromszázat meg egy barna lányért, Kit nem adnék az egész világért. * strófákat — hiteles fa vallomások szerint r~ — még Patkó ■*" Bandi idejében költötték, és maga a híres betyár is dalolta egyegy nagobb mulatozása alkalmával. A nótaköltő nép, a pandúrok fölé emeli a betyárt, mutatva, hogy mennyire hetykén viselkedik a hatalom képviselőivel szemben. Félelmet nem ismer, de nem is nagyon keveredik verekekedésbe velük. Az volt Patkó Bandi felfogása, hogy el kell kerülni a zsandárokat. Mutatja a nép ajkán élő Patkónóta azt is, hogy a zsandárok féltek bemenni a Lebuki csárdába, ha egyszer ott mulatott a betyár. Pedig a zsandárok sohasem jártak egyedül. Mindig négyesével portyáztak, és fegyvereik sokkal biztosabbak voltak, mint a betyárok előtöltős mordályai. Azért a sok lúd disznót győz elve itt is érvényesült, mert a szegélylegények többen voltak és harciasabbak is a pandúroknál. Kiolvasható a verssorok közül, hogy a betyár — akárcsak az Alföldön — nagyon megbecsülte a lovát. Azt már a nép költötte hozzá, hogy a betyár százezer forintot adott volna egy csikóért. Hiszen éppen Zalátán mesélték el, hogy Bandi szépszerével kiürítette az egyik módos gazda istállóját, elvitt onnan két pár lovat teljes szerszámmal, csakhogy egérutat nyerjen. Így aztán érthető, hogy maga helyett a lovát ajánlja fel Patkó Bandi, amikor a betyárokat szólítja a pandúrkáplár. Vigyék a lovat, csak őket hagyják békességben. És a zsandárok szívesen rátették kezüket a betyárparipákra, mert azok gyorsak, kezesek voltak és a betyárűzésben jól felhasználhatták őket — a betyárok meg úgy vélekedtek, hogy majd szereznek helyette másikat. Sőt! Nemegyszer az általuk kedvelt falvakban az istállóban álltak saját lovaik, csak el kellett menni értük. Van a strófának egy sora, amelyik háromszázezer forintos barna lányt említ. Nekem is mutatták az egyik faluban (nem írom ki a nevét, minek) azt a házat, amelyikben Patkó Bandi szeretője lakott. Nem volt az olyan népszerű és nagy hatalmú fehér cseléd, mint a Rózsa Sándor kitartottja, csupán annyira nevezetes, hogy alkalmanként hozzá tért még egy kis pihenőre a folyton űzött betyárvezér. Bizony nem háromszázezer forint maradt ennél a menyecskénél. Patkó valójában nem a lovaszügyelőjében rejtegette a pénzét, hanem szeretőjénél, és kiadta neki parancsban minden alkalommal, hogy kinek mennyit adjon belőle. Aztán maga ellenőrizte, hogy a menyecske végrehajtotta-e a parancsát. ért az szent igaz, hogy sokat segített a szegényeken. Nem messzánásból, inkább virtusból. Mert Patkó Bandi hiú volt a "arena" hírnevére. Később már nem annyira a Piroska szégyenének megbosszulása sarkallta, hanem időközben elharapózott hírnév meg a bandáján gyakorolt uralma. Annyira vitte, hogy ítélkezett is fölöttük. Az egyik árulót például agyonlövette. Amikor pedig rájött, hogy saját testvéröccsének a fia is átpártolt üldözőihez — őt is lelövette. Nem kímélt senkit, és ebben már több volt a szegény nép védelménél. Ez már a vezér büszke ítélete volt. Mondják — még ma is élő tanúi — hogy maga költötte az alábbi strófákat saját magáról. Rongyos csárda két oldalán ajtó Abban mulat az a híres Patkó, Csárdásnénak így adja föl a szót! Látott-e már egy lovon hét patkót? Lovam lábára négy van verve, Csizmám sarkára kettő van szögelve, Ki volna hát a hetedik Patkó? Magam vagyok a hetedik Patkó! A kezdetleges verselés is arra vall, hogy inkább a hírnév kedvéért költötték, mint azzal, hogy kimondott céla lal, hogy legélénként, mulanyok-lányok énekeljék estozás közben. A dallama kezdetleges, inikább vontatott, dallamtalan versmondásnak illenék, mint magyaros nótának, amit pattogósan adnak elő két icce bor mellett. Nagyon szerette az édesanyját. Minden róla szóló mesében ott szerepel Pál örzse , az édesanyja. Apját sehol sem említi, mert az kiátkozta viselkedéséért. Az anyja mindig dédelgette. Egyszer a nyomában voltak a pandúrok, amikor éppen odahaza vesztegelt az édesnél. Az anya egy kis kamrába zárta, az ajtót besározta, bemeszelte, s csupán egy kis ablakon keresztül érintkezett a fiával. Hol halt meg, mi lett vele. Két község is magáénak mondja a sírját. Első helyen szerepel Béc, ahol született, de senki fia pontosan még nem mondta meg, melyik a Patkó Bandi sírhalma. Annyi bizonyos, hogy nem tudta megbosszúlni Piroskáját. Bár egyszer még Dalmáciában is járt a gróf után, nem sok sikerrel. Művelt ember volt — ezt látszik bizonyítani dalmáciai kirándulása. Valahonnan egy fényes hintót szerzett, maga főúri kántust öltött, fényes kardot kötött az oldalára, forgós kalpagot tett a fejére. A társai is mind megyei hajdúkra hasonlítottak, kifényesített vitézekre, akik elkísérték »urukat« a Batthyánykastélyba egy kis mulatságra. A grófot annyira körülvették, hogy nem tudott szépszerével hozzáférkőzni, hát csak egy kis udvari murit rendezett a baronesszek nagy sivalkodása közepette, aztán elvonult fájdalmával együtt. Van azonban egy másik oldala is a Patkó Bandi históriának. Ez pedig az a sok dal, nóta, betyárének, strófa, ami abban az időben és utána született a falvak népeinek ajkán. Néhányat jómagam is összegyűjtöttem, de ki tudná azt egyszerre papírra vetni és hangjegyekben is lekottázni. Ahhoz idő, türelem és szándék kell, hogy megőrizzük a jövőnek egy népi kultúra kis töredékét. Kétségtelen, hogy gazdag a dallamvilága ezeknek a nótáknak, és addig kell vele foglalkozni, amíg élnek a régiek, kik hanggal is elmondják a betyárnótákat. Nem a betyárvilág dicsőítéséről van szó, csupán annak az előttünk eléggé ismeretlen kornak olyasmire az életéről, hiszen is fény derülne ezekből a tudósításokbó hogy milyen volt a somos nép sorsa, hogyan építkezei mit ettek, hogyan főztek, miből szereztek pénzt maguk nak- Gárdonyi Béla A Vasárnap, 1967. augusztus 21, Egy kis nyelvművelés AZ UTCANEVEK HASZNÁLATA ÉS HELYESÍRÁSA Másfél éve szóltunk már e rovatban a földrajzi nevek írásáról. A leggyakoribb földrajzi nevek, az utcák, utak, terek stb. nevének használatában, írásában mindmáig annyira nyüzsögnek jó hibák, még hivatalos iratokban, sokszorosításokban is, hogy nem árt külön, részletesebben foglalkoznunk velük. Kezdjük azzal, hogy valami különös hanyagság, rendetlenség terjed mostanában: ugyanazt az utcát az emberek egyszer utcának, másszor útnak mondják, írják. Főként azóta van ez így, hogy a telefonkönyvben elhagyták az utcanevekből az utca szót (takarékosságból); csak az út, körút, tér stb. szót írják ki, azt, ami nem utca. Azóta megszaporodott az ilyen lompos beszédmód: »Arany Jánosban lakom«, vagyis ’az Arany János utcában’ (sokszor még a határozott névelőt is megtakarítják); »Most költözött a Hegedűs Gyulába«, mármint ’a Hegedűs Gyula utcába’. Némelyek esetleg írásban kiteszik az u. rövidítést, de sokszor abban sincs köszönet, mert kitűnik, hogy ez az u. őnekik hol ’utca’, hol ’út’. Pedig hát tudni illene, hogy az az u. csakis ezt jelentheti: ’utca’. Furcsán takarékoskodik, aki az út szót is megkurtítja u.-ra, hiszen gépelésében így is két leütésre van szükség. Már azt is tapasztalhattuk, hogy egy községi tanácsban nem tudták, utca-e, út-e, ahol az a hivatal van. Igen, mert faluhelyen egyik-másik utcának nincs meg a rendes hivatalos neve, persze névtáblái sincsenek. Falvaink csinosodásával azzal is törődni kellene, hogy az efféle rendetlenség megszűnjön. Arra is jó volna vigyázni, hogy csak azt nevezzék útnak, ami valóban út, csak azt utcának, ami valóban utca. A magyar nyelv értelmező szótára szerint az út (a mi értelmünkben): »[Beépített terület utcaneveiben] rendszerint széles, többnyire egyenes és hosszú, gyakran fákkal szegélyezett utca.« Az utca pedig: »[Városban, falun] a házsorok között a közlekedés lebonyolítására kialakított, rendszerint aránylag nem széles, illetve kisebb fontosságú útvonal.« S lehetőleg ne nevezzünk el utat valaki útjának (Nagy Lajos király útja, Mátyás király útja stb.), mert az effajta utcanevekből ilyen melléknevek lehetnek: »a Nagy Lajos király útjai házak«. A jobb nyelvérzéknek ezt mondják helyette: »a Nagy Lajos király úti házak«. Nem célszerű a tere (Rózsák tere stb.) használata sem, mert ebből meg a Rózsák terei melléknév lesz! (Egy hivatalos akadémiai szabályzatban ezt a formát használják helyette: Rózsák téri.) Már 1954 óta kötőjel nélkül kell írnunk az ilyen utcaneveket: Jókai utca, Petőfi Sándor utca, Váci utca, Petőfi tér, Szabadság tér; melléknévi alakban: Jókai utcai, Petőfi Sándor utcai, Váci utcai, Petőfi téri, Szabadság téri (nem: Jókai-utca, Petőfi Sándor-utca, Váci-utca, Petőfi-tér, Szabadság-tér; Jókai-utcai, Petőfi Sándor-utcai, váci utcai, Petőfi-téri, szabadságtéri, mint 1954 előtt!). Innen-onnan másfél évtizedes ez az új helyesírásunk, sokan mégis szorgalmasan kiteszik a kötőjelet ezekben az utcanevekben. Semmi szükség rá, egyszerűbb a nélkül. — De nézzük meg pontosan a különféle utcanévfajták írásmódját! Természetesen a hivatalos szabályzathoz igazodunk, nevezetesen A földrajzi nevek és megjelölések írásának szabályaihoz; az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal mellett működő Földrajzinév-bizottság dolgoztatta ki, elfogadta az Akadémia Földrajzi Bizottsága és Helyesírási Bizottsága is; 1965-ben jelent meg az Akadémiai Kiadónál. Természetesen összhangban van ez a szabályzat A magyar helyesírás szabályainak 10. kiadásával, csak részletesebben van kidolgozva, úgy, amint ez a meglehetősen bonyolult szakanyag megkívánta. A leggyakrabban előforduló utcanévtípusra helyesen írt példák: Ady Endre utca, Kerepesi út, Szabadság sugárút, Lenin körút, Szilágyi Erzsébet fasor, Marx tér, Haris köz (egy görög származású pesti kereskedőcsaládról nevezték el) stb. Melléknévi származékukat ugyanígy írjuk, meghagyva az eredeti nagy kezdőbetűt: Ady Endre utcai, Kerepesi úti, Szabadság sugárúti, Lenin körúti, Szilágyi Erzsébet fasori, Marx téri, Haris közi. Az Utca, út stb. szóval egyértékű közterületnevet hasonlóképpen kis kezdőbetűvel írjuk efféle utcaelnevezésekben: Anjou bástya, Lengyel sétány, Csepeli átjáró, Újpesti rakpart, Martinuzzi kert stb. De: Martinuzzi-kert (kötőjellel) akkor, ha nem közlekedési útvonal neve volna, amilyen például a Fekete-erdő (erdős hegység a Német Szövetségi Köztársaságban). Az iménti utcanevek -i képzős származékában is megmarad az eredeti írásmód: Anjou bástyái, Lengyel sétányi, Csepeli átjárói, Újpesti rakparti, Martinuzzi kerti. Még nemigen ismerős a következő szabály, azért erre különösen figyeljünk! Hogyha egy utcanév újabb földrajzi jelzővel egészül ki, az eredeti utcanév első szavának nagy kezdőbetűje megmarad, s természetesen az eléje került újabb jelző is nagy kezdőbetűs; például: Kis Diófa utca, Nagy Diófa utca (nem a diófa kicsiny vagy nagy, hanem az egyik Diófa utca kicsiny, a másik nagyobb), Régi Posta utca (a XVIII. sz. végén még Posta utca volt ez a pesti utca, de aztán elköltözött onnan a postahivatal, így lett belőle Régi Posta utca), Alsó Erdő sor, Felső Erdő sor (a XIX. sz. elején még Waldzeile a neve, azaz egy házsoros utca volt, másik felén erdő terült el; olyan házsor tehát, amelyet az ottani erdőről neveztek el). Melléknévképzős származékok: Kiss Diófa utcai, Régi Posta utcai, Alsó Erdő sori stb. Ugyancsak nagyon vigyáznunk kell a következő típusú jelzős szókapcsolatból alakult utcanevek írására: Bécsi kapu tér, Fekete Sas utca (egy volt fogadóról), Kék Golyó utca (egy hajdani vendéglőről), Szabad sajtó út, Száz ház utca (arról a száz egyforma házról, amelyet a pesti VII. kerületben a múlt század második felében építettek azon a helyen). Melléknévi formájuk: Bécsi kapu téri, Fekete Sas utcai, Kék Golyó utcai, Száz ház utcai stb. Előfordul, hogy egy kötőjeles földrajzi név épül bele az utcanévbe; ilyenkor megmarad az a beépülő kötőjeles ildtrajzi név eredeti alakjában: Nap-hegy utca, Nap-hegy pcső, Ferenc-hegyi út. Melléknévi formájuk szintén változatlan a Nap-hegy utcai, Ferenchegyi úti stb. Sajnos, még nagyon kevéssé ismerik ezeket a szabónkat, ezért aztán lépten-nyomon vétenek ellenük. Elismerem, aligha lehet nyomban megbarátkozni velük, pedig tökéletesen logikusak mai helyesírási rendszerünkben. Dr. Ferenczy Géza