Somogyi Néplap, 1971. július (27. évfolyam, 152-178. szám)

1971-07-24 / 172. szám

•ft ÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK? AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁG­Á­N­A­K LATJA XXVII. évfolyam, 172. szám Ára: 80 fillér 1971. július 24., szombat Nimeri telefonja Kadhafinak és Sasadatnak TessTBssfs kivég Egyiptomi sajtóvisszhang — Állítólag ismét lövöldöztek Khartoumban Aktát, a szudáni népi feg­­­gverebbé váltak azok a hírek.­­ A nyugati hírügynökségek véres erők főparancsnokát, a forradalmi parancsnoki tanács alelnökét három katonatiszt társával együtt tegnap Khar­toumban kivégezték — jelen­tette az omdourmani rádió közlésére hivatkozva a MEN­A közel-keleti hírügynökség és több nyugati hírügyönkség. A július 19-i államcsínyben való részvétel vádjával Hasem At­­tát, Abdel Moneim Ahmed ezredest, a harmadik páncé­los hadosztály Oszmán Husszein parancsnokát, alezredest, az elnöki testőrség parancsno­kát és Moarvin Abdel Hei szá­zadost a szudáni legfelső had­bíróság tegnap ítélte halálra. A halálos ítéletet kivégző osz­tag hajtotta végre. Röviddel lapzárta előtt el­lentmondó hír érkezett: Hasem Attát és három tiszt­társát még nem végezték id­e, jelentette az AP amerikai hírügynökség egy telefonérte­sülésre hivatkozva. Az értesü­lést a hírügynökség Hammad ezredestől, Nimeri vezérőrnagy szárnysegédjétől kapta. Nimeri vezérőrnagy, akit a hozzá hű katonai egységek csütörtökön ellenpuccsal vis­­­szahelyeztek a hatalom­­ba, telefonon közölte Kadhafi líbiai és Szadat egyiptomi elnökkel, hogy »teljes mér­tékben ura a helyzetnek«. A beszélgetésre csütörtökön éj­jel került sor, amikor egyre hogy Nimerivel szemben még kitartanak kisebb ellenállási fészkek. Líbia hangosan, Egyiptom pedig közvetve üdvözölte khartoumi fordulatot. A beng­­a házi rádió büszkén jelentette, hogy »Líbia teljesítette köte­lességét Szudánnal szemben«. Mindazonáltal, az új tények némi kétséget támasztanak az­zal szemben, hogy Kadhafi ez­redes légiereje valóban leszál­lásra kényszerítette a BOAC brit légitársaság repülőgépét, amelynek fedélzetén két szu­dáni vezető tartózkodott. Nemcsak szemtanúk szólnak a »légikalózkodás« ellen, s nem­csak a líbiai cáfolatok követik­ egymást, az is kiderült, hogy a líbiai légtér egy részét fedő máltai ellenőrző torony a gép pilótájának, Bowyer kapitánynak egyszerűen nem engedte meg a vissza­térést Rómába. S minthogy Bowyer azt a hírt kapta Benghaziból, hogy khartoumi repültér zárva van, a nem volt más választása, mint leszállni Líbiában. Az egyiptomi sajtó örömé­nek adott kifejezést visszatérése fölött. Az Nimeri elnök »leverte az összeesküvést«, csapatai »meglepetésszerű ak­ciót foganatosítottak az össze­esküvők ellen« — írta a két lap főcímekben. gyorshírben jelentették Lon­donból, hogy lord Lothian kül­ügyi államtitkár bejelentette, tegnap délelőtt Khartoumban újból géppuskatüzet lehetett hallani. „A jelenlegi helyzet átte­kinthetetlen — mondotta Lothian. A legújabb információim szerint Nimeri tábornok ismét kezébe vette az ellenőrzést, de az elnöki palota körül ma reg­gel újból lövöldözést lehetett hallani­. Lothian értesülését más for­rások nem erősítették meg. Nyolc országos vizsgálatot indít a Nyolc országos vizsgálati téma szerepel a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság második félévi munkatervében — kö­zölte tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Dabrónaki Gyula állam­titkár, a KNEB elnöke. Az építőipari kiszolgálóanya­gokat, különféle szerkezeteket, felszereléseket és berendezése­ket gyártó iparágak tekinteté­ben arról tájékozódnak a népi ellenőrök, hogyan készítették elő ezen iparágak fejlesztését a IV. ötéves terv időszakára? Kellően támaszkodnak-e a vásárlói igényekre, a boltok tapasztalataira a kereskedelmi megrendeléseknél, különösen a választék formálásánál? Erre is választ keresnek a népi el­lenőrök vizsgálatuk során nagykereskedelem és­ a bolthá­­­lózat közvetett kapcsolatának elemzésén túl a fogyasztók ol­daláról is tájékozódnak. Az állami gazdaságok fel­ügyeleti, valamint belső és pénzügyi ellenőrzése hatékony­ságát elsősorban abból a szem­pontból veszik górcső alá: va­jon a jövedelmezőség növelé­sére való törekvés nem szül-e lazaságokat, az ellenőrzés kel­lőképpen szem előtt tartja-e a társadalmi vagyon védelmét. Több utólagos vizsgálatot is programjába iktatott a KNEB. Az anyagmozgatás és a rako­dás helyzetét, gépesítését két évvel ezelőtt vizsgálták a népi ellenőrök. Ilyen nehéz fizikai erőkifejtést igénylő munkakör­ben akkor körülbelül egymil­­lióan dolgoztak. Szintén utó­­vizsgálat során kerül napi­rendre »A tőkés fuvar-deviza­gazdálkodás, valamint a hazai fuvareszközök optimális ki­használása« című téma. E vo­natkozásban olyan törekvésnek kell érvényesülnie, hogy külö­nösen a tranzit-szállításokban versenyképesek legyünk szom­szédainkkal. ” Négy évvel ezelőtti népi el­lenőrzési vizsgálatot újítanak most fel azzal, hogy ismétel­ten megnézik: mit tettek a munkahelyek a nődolgozók helyzetének, életkörülményei­nek javítására? (MTI) ix-v­a­M­h Megtartották a SALT 73. ülését A stratégiai fegyverek kor­látozásáról Helsinkiben tár­gyaló szovjet és amerikai kül­döttség tegnap délelőtt meg­tartotta 73. plenáris ülését. A tanácskozáson a két küldöttség folytatta erőfeszítéseit, hogy megállapodásra jusson a raké­­taelhárító rakétarendszerek, valamint bizonyos stratégiai támadófegyverek korlátozásá­nak kérdésében. A találkozó­ra az amerikai nagykövetség épületében került sor. a Ma a két delegáció tagjai finn külügyminisztérium szervezésében kétnapos uta­zásra indulnak, s ennek so­­rán ellátogatnak a kelet-finn­országi Kuopio városba és megtekintik a Saimaa-tó kör­nyékét Brandt mérlege a „félidőben“ jár Brandt nyugatnémet kancel­tegnap sajtóértekezleten vonta meg az SPD—FDP kor­mánykoalíció eddig tevékeny­ségének mérlegét, és derűlá­tóan nyilatkozott a koalíció »második félidős«« perspektí­váiról. A négy évre választott kor­mány — mondotta — több mint a felét megvalósította ígéreteinek, vagy hozzálátott megvalósításukhoz és hivatal­­­ba lépése óta (1969) a parla­mentben egyszer sem szavaz­ták le, ami a koalíció életké­pességét mutatja. Kormányának külpolitikáját és ezen belül a keleti politi­kát Brandt eredményesnek mi­nősítette és bizakodóan szólott a kelet—nyugati kapcsolatok várható pozitív alakulásáról. »Minden jel arra vall — mon­dotta —, hogy a négy nagy» hatalom az ősz folyamán megállapodást érhet el« a nyugat-berlini kérdésben. A két német állam kapcso­latainak alakulását a kancel­­lár a nyugat-berlini tárgyalá­sok eredményességétől tette függővé, hozzáfűzte ugyanak­kor, hogy a nyugat-berlini kérdésen túlmenően Bonn kész szerződéses megállapodá­sokat kötni az NDK-val egyéb kérdésekről, ami előmozdít­­ve váljék egyeduralkodóvá az összehívandó európai bizton­sági értekezleten. A ■ szovjet—nyugatnémet kapcsolatok jelenét és távlatait Brandt igen pozitívan értékel­te. Megállapította, hogy két ország viszonyában tartós a javulás mutatkozik mind po­litikai, mind gazdasági vonat­kozásban, és a jövőben is az együttműködés fokozódására lehet számítani. Budapestre érkezett a Szíriai kü­lü­­yminiszter Abdul Halim Khaddam, a Szíriai Arab Köztársaság mi­niszterelnök-helyettese, kül­ügyminiszter — Péter János külügyminiszter meghívására — tegnap felesége társaságá­ban hivatalos látogatásra ha­zánkba érkezett. Útjára elkí­sérte Abdullah Al-Khani kül­ügyminiszter-helyettes és­ Fa­yes Sayed miniszteri titkár. A vendéget a Ferihegyi repülő­téren Péter János és felesége, Heltai Imre külügyminiszter­­helyettes, Szigeti Károly, a külügyminisztérium csoport­­főnöke, Veres János, hazánk damaszkuszi nagykövete és a külügyminisztérium több ve­zető beosztású munkatársa fo­gadta. Ott volt dr. Mohamed Zaharia Ismail, a Szíriai Arab Köztársaság magyarországi nagykövete, aki Budapesten csatlakozott a küldöttséghez, valamint Mustafa Moukhtar, az Egyesült Ahmed Arab Köztársaság budapesti nagykö­vete, dr. Oldrich Mohelsky, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság budapesti nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivője és Jamal J. Abdullah, az Ira­ki Köztársaság budapesti nagykövetségének ügyvivője. A szíriai külügyminiszter megérkezése után nyilatkoza­tában a többi között hangsú­lyozta, hogy örömmel tett ele­get Péter János külügyminisz­ter meghívásának és szívesen látogatott a baráti Magyar Népköztársaságba, hogy a két ország közötti kapcsolatok to­vábbi fejlesztéséről tárgyaljon. Látogatásának az a célja, hogy a magyar vezetőkkel kicserél­jék nézeteiket az időszerű nemzetközi kérdésekről, külö­nös tekintettel a jelenlegi helyzetre, amikor az imperi­alizmus agresszivitása világ­szerte fokozódik. A szíriai külügyminiszter hozzáfűzte, hogy átadja a szíriai köztár­saság elnökének és a kormány elnökének személyes üzenetét. * ** * Vályi Péter, a Miniszterta­nács elnökhelyettese tegnap délután a Parlamentben fogad­ta a Szíriai Arab Köztársaság miniszterelnök-helyettesét, külügyminisztert. A szívélyes légkörben lezaj­lott eszmecsere során áttekin­tették a két ország kapcsola­tait érintő kérdéseket, s fog­lalkoztak­ a gazdasági együtt­működés további kiszélesítésé­nek lehetőségeivel. Anvar Szadat az ASZU elnöke Kairóban tegnap megnyílt az Arab Szocialista Unió or­szágos kongresszusa, mintegy 1900 küldött részvételével. A kongresszuson részt vesz az SZKP küldöttsége, Borisz Po­­nomarjovnak, a központi bi­zottság titkárának vezetésével. A kongresszust — amely há­rom napig tart — Aziz Szidki ügyintéző főtitkár nyitotta meg. Aziz Szidki beszámolt az ASZU főtitkárságának mun­kájáról és az Arab Szocialis­ta Unió vezető szerveinek nemrégiben történt megválasz­tásáról. Aziz Szidki a delegátusokat tájékoztatta arról, hogy a kongresszus előkészítésének időszakában az ország minden tartományából nyilatkozatok érkeztek arra vonatkozóan, hogy Anvar Szadatot, az Egye­sült Arab Köztársaság elnökét javasolják az Arab Szocialis­ta Unió elnökének és az ASZU országos kongresszusa elnöké­nek tisztségére. A szavazás eredményekép­­pen Anvar Szadatot egyhan­gúlag megválasztották az ASZÚ elnökévé és az ASZÚ országos kongresszusának el­nökévé. Ezután beszédében Anvar Szadat ismertette az EAK ka­tonai-politikai helyzetét elemezte a közel-keleti hely­és­zetet. (MTI) LACIKONYHA A VÁRÓTEREMBEN Új buszváró épüii Iharosberényben. Az épületben helyet kap egy vegyesbolt és a tsz pecse­nyesütő és borkostoló részlege is. Nixon minisztereivel tárgyalt •Újabb „komoly figyelmeztetés“ Nixon elnök csütörtökön megbeszélést folytatott Wil­liam Rogers külügyminiszter­rel. A Reuter értesülése sze­rint a téma Kína volt. Az amerikai kormány nevében Rogers néhány napon belül nyilatkozik arról, hogy milyen engedményt kínál Washington a Kínai Népköztársaságnak az ENSZ-képviselet kérdésében. A Nixon-kormány ezzel az engedménnyel gyakorlatilag feladja több évtizedes politikáját és valamilyen új for­mulát alakít ki Kína bebo­csátására. A helyzetet azon­ban bonyolítja, hogy Rogers a hét elején néhány külföldi diplomatának állítólag már értésére adta: az Egyesült Ál­lamoknak számos elképzelése van Tajvan ENSZ-tagságának megőrzésére. Rogersszel folytatott meg­beszélése után Nixon Melvin Laird hadügyminisztert fo­gadta. Függetlenül az amerikai— kínai viszony meglepő fejle­ményeitől, a Kínai Népköz­­társaság csütörtökön közzétet­te a Washington címére szánt, sorrendben 494, »komoly fi­gyelmeztetését«. A külügymi­nisztérium szóvivője amiatt tiltakozott, hogy — mint az Új Kína hírügynökség közli — egy amerikai repülőgép csütörtökön behatolt Kína lé­giterébe a Kuantung tarto­mánybeli Hszisa szigetcsoport fölött. Ezt kínai részről ka­tonai provokációnak bélyeg­zik. A figyelmeztetés az első volt, amióta Nixon bejelen­tette, hogy Pekingbe akar látogatni. (MTI) Vályi Péter fogadta Lom­akot Vályi Péter, a Miniszterta­nács elnökhelyettese fogadta a kormány meghívására ha­zánkban tartózkodó P. F. Lo­­makót, a Szovjetunió színes­fémkohászati miniszterét. A megbeszélésen részt vett dr. Szekér Gyula nehézipari mi­niszter is. I. P. Kazanyec, a Szovjet­unió vaskohászati minisztere, tegnap látogatást tett a diós­győri gépgyárban, ahol Gácsi Miklós vezérigazgató fogadta és tájékoztatta a gyár terme­léséről, terveiről. Délután megtekintette a Lenin Kohá­szati Műveket, amelynek munkájáról a magyar—szovjet kohászati együttműködésről dr. Énekes Sándor vezérigaz­gató számolt be a szovjet ven­dégnek. I. P. Kazanyec mi­nisztert elkísérte dr. Kocsis József, a kohó- és gépipari miniszter első helyettese. VASÁRNAPI SZÁMUNK TilRífALMÁBÓL: SÍPOS FERENC: AKIK KENYÉRREL KERESIK A KENYERÜKET (3. oldal) GYERTYÁS LÁSZLÓ: Szervizszolgálat a határban (4. oldal) CSUPOR TIBOR: Kubai vendégek Kaposváron (5. oldal) BERNÁTH LÁSZLÓ: Csak türelem nincs? (7. oldal) SZENTIVÁNYI KÁLMÁN: L­OTTÓZÓK (8. oldal)

Next