Somogyi Néplap, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-18 / 297. szám
Az egyetlen kapacs A busz háromszor érkezik A Zselic északnyugati lejtőjén, Kaposvártól alig 15 kilométerre található megyénk egyik festői fekvésű vidéke, a Kaposmérőhöz tartozó szétszórt falucsoport. Nemrég még vasútvonal szelte át a most autóbuszok völgykatlant, járják a pár száz lelkest számláló falvakat, hogy munkába szállítsák a dolgozókat, iskolába a kisdiákokat Volán beváltotta-e a faluA gyűléseken elhangzott ígéreteket; az orvos és iskola nélkül maradt elöregedő településieken a lakosok egyetlen összekötő kapcsa a külvilággal a buszjárat Mikor kezdődött Zsippó, Lipótfa, Bánya elnéptelenedése ? Három éve, amikor megszűnt a barcsi vasútvonal vagy korábban? — Halálra ítélte magát ez a vidék — mondta Tódor Gyula, a Kaposmérői Községi Közös Tanács elnöke. Pedig az itt élők szívó*« kötődnek mostani otthont*haz. A zsippei Késé* Játék/ két éve otthagyva a Kaposvári HúskombináVrt Munkájával elégedettek voltak, de gyakran nem ért oda a músaatck rezidesre. Béréből ilyenkor levontató. A rossz buszközlekedés miatt végülis a helyi állami gazdaságban helyezkedett el. A szántén Zsippón £ ő Csizmadia Ferenc MÁV-alkaikmano« mindennap négy órakor kel, hogy idejében elérje a bárdiipükki buszjáratot Az ötvenfős települést három kilométeres kövesdi köti össza Bardiudvarokkal Naponta háromszor jön be a busz a vegyesboltig, a település egyetlen, még működő intézményeiig. A három járat csak részben képes megoldani az itt élők gondjait. A lépcsőzetes munkakezdés, s az, hogy a tanítás az alsó és felső tagozatokban különböző időpontban ér véget, újabb járatokat indokol. — Hajnalban és késő este is jöjjön egy busz Zsippóra, és ne várakozzon Kappec Ladán negyven percet — mondják az itteniek. Balogh Jánostól, a 13. számú Volán osztályának forgalomirányító vezetőjétől érdeklődtünk arról, hogy képes-e a vállalat a jelenlegi lehetőségei között a differenciált igényeket kielégíteni. — A jövőben egyre több figyelmet fordítunk a kis falvak és települések közlekedésére is. Véleményem szerint Zeippó közlekedése megfelel a jelenlegi követelményeknek. Ha több járatot álítanánk egyes kistelepülések forgalmába, akkor az máshonnan vonná el az erőket, így is kevés a peremterületen az utas, és nem gazdaságos a busánk közlekedtetése. Egyes menetrero-változtatások pedig Kaposvár környékének közlekedésébe is kihatnának. Valóban olyan nagy többletkiadást jelentene a Volánnak a napi tizenkét kilométer, amit a reggeli és az esti zsippói járat igényelne? Vagy tényleg olyan rossz a két éve készült bekötőút — mert a közlekedési szakemberek ezt állítják —, hogy napi két járattal nem bírna el többet? De igazságtalanság volna a gondokért csupán a Volánt okolni, hiszen járatai részben pótolják a megszüntetett vasút hiányát. A gondok azonban sokkal összetettebbek. Tudjuk, hogy a pár száz lelkes települések elnéptelenedése országos jelenség, és évek múlva talán gyobb lélekszámú falvak maerre a sorsba jutnak, a gazddasági és társadalmi fejlődés jelenlegi szakaszában azonban már nem egyértelműen előnyös a kis falvak megszűnése. S nem csak az itt élők érdeke e települések fennmaradása. Mintha egy megunt, kopottra olvasott régi mesekönyvet újra elővennénk — sokan újból felfedezzük ezt a tájat Girbe-gurba útjain végigsétálva megcsodáljuk a festői rendetlenségben szétszórt tanyákat, a dombok oldalához simuló temetőket A kihalt porták udvarát fölveri a bodza, a ház oliadóból akác nő. A gazda a horhát mögötti költözött a fiatalok temetőbe pedig a városiba. De a szomszéd ház szemcsésebb ! Pár éve ugyan ez is kihalt volt, de tömésfalait már friss vakolat borítja. Újból élettel telt meg: kaposváriak vásárolták meg hétvégi házinak. Udvarán köcsögfa, rajta díszes cserepek. A ház mellett régi használati tárgyaik — a paraszti életforma megmentett ereklyéi. Az erdő szélén a hobbi-kert pár éves gyümölcsfákkal — jövőre termőre fordulnak. A völgyben csillogó halasztófüzér húzódik. Egyre több itt az ismerős kaposvári arc, a szabadnapokon a „panelkaptárakból” ide zarándokló tanyatulajdonos. A hétvégi telkeken folyó munka — túl a gazdasági érdeken — a városi ember életének minőségét is befolyásolja. Tudjuk, a Volán több tízezer fős utasforgalomban gondolkodik, és a kis településekre induló járatok nem gazdaságosak. De az elnéptelenedő falvak — az ország testének e zsibbadó végtagjai — végleges megszűnése talán ma még nagyobb kárt okozna Törött ablakú buszváró a boltnál, mellette eldobált üres pálinkásüvegek... Pár év múlva — ha a kapojenénői tanács és a közlekedési szakemberek nem javítanak az utazási körülményeken — kisdiákok nélkül fut be a déli busz Bárdudvarnokról a zsippói vegyesbolt elé, és utas nélkül indul vissza, majd Kaposdadám negyven percet vár a már nem létező utasaira, s üresen elindul az utolsó járat Kaposvár felé ... Mezei István HIDAK SORSA A műszaki szóhasználatban a hidakat műtárgyaknak nevezik. Köznapi értelemben alkotások is műtárgyak, műegyediségük, karcsú ívelésük, méltóságuk művészi alkotássá teszik a mérnöki munka e remekeit. A hidak általában sokáig készülnek és hosszú életűek, részei a tájnak, ékességei a városoknak. Hát meg a budapesti Mindegyik más; úgy hidak hozzánk nőttek, hogy szinte személyiségük van — sokuknak személyneve is. Történetük és sorsuk van, mint az embereknek, vetjük őket, simogatjuk ezen tekintetünkkel, mert tudjuk, a Duna-parti három településből nélkülük soha nem lehetett volna világváros. Ki tudja, melyik volt az első híd a két folyópart között? Vélik, hogy már a rómaiak is építettek hidat 1832 februárjában avattak új hajon Idát Pest és Buda között. S lám, mennyire régiek hagyományaink: napokig jártak a látványosságban gyönyörködni a város lakói! Idézzük az egykori krónikást: „A szorgalom vas kezei három nap alatt összefűzték annak (ti.: a hídnak — a szerk.) 43 ingatag hajóit, ’s a’ két városi sétálók örömmel köszöntik rajta egymást, vígan dübörögnek új gerendáin a’könnyű hintók... E’ híd szerkezésénél mindazonáltal legörvendeztetöbb tünemény az volt hogy a’ hajók tatjai magyar felírással díszeskedtek (egyik felől »szabad királyi Pest városa« — másik felől pedig »szabad királyi Buda városa«) és így nemzeti lánczczal szövetkeztetik, forrasztják az idén legelőször egy egésszé a’ két testvér anyavárost”. A reformkorban vagyunk, magyar nyelvű felirat megjelenése már az önállósodási törekvések jelképe. Talán itt érhető először tetten az az állítás, hogy a hidaknak sorsuk van: tizenhét év után,1849-ben a honvédseregiek elől visszavonuló osztrák hadak fölégették ezt a hajóhidat Akkor azonban már állt az első állandó hid, a Lánchíd, Széchényi nagy álma, a reformok híveinek első nagy győzelme. Az „1836-iki XXXVI. törvényczikk”, amely a Lánchíd építését elrendelte, kimondotta azt is, hogy ki tererem évig a hídon való átmenetelnél „mindenki kivétel nélkül a fizetésre köteles”. Addig ugyanis a nemesek mindenféle vára alól mentesek voltak — ez a rendelkezés tehát a közteherviselés, a törvény előtti egyenlőség eszméjének első valóra váltása. Három év múlva kezdődött meg a munka, s újabb hármat kellett várni, mire annyira előrehaladt, hogy 1842. augusztus 24-én sor kerülhetett a díszes alapkőletételi ünnepségre. Amikor használták a világ talán legdrágább vakolókanalat az előkelőségek: művészi ötvösmunka volt, elefántcsont nyéllel, az értékét 2001 (akkori) forintra becsülték. 1848-ban a hidat már használhatták, augusztus 26-án helyére került az utolsó láncszem is. Hol az osztrákok akarták felrobbantani (ezt a híd építésének vezetője, Clark Ádám akadályozta meg), hol a honvédelmi bizottmánynak volt szüksége a felhalmozott anyagokra. vár ostroma során ágyúgolyó találta el az egyik láncszemet, később a már fölszerelt útpályát elbontották, hogy az osztrák seregnek megnehezítsék az átkelést Végül Széchenyi Lánchídját 1849. november 20-án Haynau jelenlétében avatták fel, s adták át a forgalomnak. (Széchenyi István soha nem haladhatott át rajta.) Több mint húsz év telt el, mire újabb híd építését határozták el. Ez a már egyesített főváros első hídja lett. A Margitszigetnél, a Duna két összefutó merőleges tört vonalú ágára híd 1876-ban készült el. A századfordulón szigeti lejáróval egészítették ki. A Margithíd építésével kapcsolatban is nagy viták folytak, nem mindenki látta be szükségességét, de az élet a bővülő városban bízókat igazolta. A növekvő közlekedés újabb hidakat követelt: a déli Összekötő vasúti híd 1876-ban, az északi (Újpest és Óbuda között) 181M>-ra készen állt, akárcsak a Főváma téri, a Szabadság-híd. S megkezdték egy lánchíd előkészítését is, újabb az Erzsébet-hidat, amely 1926- ig Európa leghosszabb nyílású függőhídja volt (teljes hossza 374, szélessége 18 méter volt, az átívelés fesztávolsága pedig 290 méter volt.) Hosszú szünet után készült el a Nagykörút másik régén a Petőfi-híd (1937- ben), s az évtzed utolján kezdődött meg az Árpád-híd építése. Ezt már csak a háború után tudták befejezni, sőt teljességében csak két év múlva, 1948-ban fog kibontakozni előttünk. 1944 őszén 8300 híd volt az országban, 1945 tavaszára 1400-zal kevesebb. Elpusztultak a legnagyobbak, a legszebbek — köztük valamennyi budapesti. Először a Margit-híd gerincét szakították szét 1944. november 4-én, rajta villamosokkal, autókkal. (Máig sem tudni pontosan, hány emberrel szakadt a hullámsírba.) Karácsonykor az északi Szilveszter napján a déli vasúti híd bukott a Dunába. Jaruár 14-én a Szabadság-hidat, a pesti oldal felszabadításának napján a még megmaradtakat végezték ki. A felszabadulás után város siratta halottait, s el a szörnyedve látta a romokat. Élni kellett, s élni csak úgy lehetett, ha a hidakat is újjáélesztik. Majd száz éve, amiken fölégették az utolsó hajóhidat, senki sem gondolta, hogy még szükség lesz ilyen egyszer szerkezetre. A szovjet utászok azonnal nekiláttak egy cölöphíd építésének. Az akkor legépebb Ferenc József (Szabadság)-hidat egészítették ki hajókra szerelt 140 méteres áthidalással. Ezt követte a „Manci”, egy Margit-hídnál a Szigeten áta futó cölöpözött hadihíd. Mindegyik persze ideiglenes, néha félnapokra is szétszedték a hajóút szabaddá tétele végett. Télen el is vitte a jég. 1946. január 18-án egy új állandó hídon, a hősies munkával épített Kossuthhídon indult meg a forgalom. Ez volt az első a Dunán Stegensburgtól a Fekete-tengerig. S ezzel már új fejezet kezdődött a pesti hidak sorsában. V. Gy. Pintér István dokumentumriportja Visszatérve az USA- ba, hosszabb beszélgetést folytatott az emigrációban ott élő, azóta elhunyt Kovács Imrével, egykori parasztpárti politikussal. Ezt a beszélgetést Kovács részletesen ismertette a Münchenben megjelenő Új Látóhatárban. A cikk eljutott Kádár Gyulához, aki könyvében meglehetősen ingerülten szállt szembe ezzel a változattal. Hol voltak a vitapontok? Duke — a cikk szerint — Kovács Imrének úgy mondta el a dolgot, hogy fogadtatásuk előkészítését Kállay Miklós miniszterelnök Szombathelyi Ferenc vezérkari főnökre bízta. A VKF, 2 egykori vezetője határozottan állította továbbra is, hogy ez nem így történt, ő kapott megbízást Szentmiklóssy Andortól, a külügyminiszter állandó helyettesétől erre. Kifogásolta Kádár Gyula, hogy az amerikai — Kovács Imre szerint nem említette meg: sehol eleve úgy állapodtak meg velük, hogy előbb átadják őket cselből a németeknek kihallgatásra, és csak aztán látnak majd hozzá a tárgyalásaikhoz. Élesen tiltakozott az ellen, mintha a németek csak a magyar árulás következtében szereztek volna tudomást a Veréb-akcióról, és a három amerikai tiszt ennek következtében került volna a németek kezére. Ezt a feltételezést cáfolandó Kádár Gyulának voltak — ha nem is perdöntő — érvei: „Ha nem lett volna az előzetes megállapodás során a német kihallgatásról megegyezés, akkor nem kellett volna őket formális letartóztatásba helyezni, hanem elrejtettük volna magánlakásban, vagy máshol, de semmi esetne sem a katonai elhárítás épületében. A külügyminiszter és KuliLay nagyon komolyan számítottak ezekre a tárgyalásokra: az igazán nem feltételezhető, hogy maguktól rendelték el az őriző bevételt és a németek értesítését. Még kevéssé tehetjük fel, hogy akár a vezérkar főnöke, akár bármilyen katonai szerv önhatalmúlag járt el az ideérkezettekkel, hiszen ez ellen a Külügyminisztérium azonnal élesen tiltakozott volna”. Mindebből az is következik, hogy Kadar Gyula visszautasította Dukénak azt az állítását, amely szerint Újszászy árulta el a németeknek az érkezésüket. Mert: „Mint már említettem, megérkezésüket — a megbeszélt Tito-mesével — hivatalosam közöltük a németekkel, a valóságot elhallgatva. Elárulni csak azt kellett, hogy miért jöttek. Ezt neo Újszászy árulta el.” Való igaz. Duke 1968 nyarán úgy emlékezett a Gestapo-nál elébe tárt Újszászyféle jegyzőkönyvre, hogy abban ugyan minden benne volt, de az „a Veréb-misszió” hivatás,ajt csak annyiban szépítette, hogy küldőjének nem az OSS-t jelölte meg, hanem az amerikai vezérkart. (Folytatjuk) Értesítjük tisztelt vevőinket, hogy lerakatunknál személyes árukiadást 1983. január 1-től minden szerdán 7—12 óráig biztosítunk. Kérjük megrendeléseiket két nappal az áruátvétel előtt lerakatunkhoz eljuttatni szíveskedjenek. FIÉRT Kereskedelmi Vállalat 32. sz. kirakata, Kaposvár (87*84)