Somogyi Hirlap, 1906. március (3. évfolyam, 48-74. szám)

1906-03-01 / 48. szám

k fel, tág teret találunk erre a magyar ipar pártolásában, ahol nagy eredményeket biztosíthatunk. Nem én vagyok az első, aki ezt a kérdést felvetette, de én is azok között kívánok lenni, akik azt teljes oda­adással szolgálják , akik ezen nemes cél érdekében a szintén így gondolkozókat egy táborba gyűjteni megkísérlem. Meg­vagyok róla győződve, hogy ha mi szent fogadalmat teszünk, miszerint a magyar ipart teljes erőnkkel támogatjuk , hogy minden szükségleteinket hazai forrásból igyekszünk beszerezni, ezen elhatározá­­sunkkal a hazának nagy és hasznos szol­gálatot teszünk. Igaz, hogy ezen elhatáro­zásunk végrehajtása eleinte talán áldoza­tot is követel tőlünk, de jutalmunk lesz az az édes és büszke öntudat, hogy ezt a fontos nemzeti ügyet áldozatok s lemon­dás árán is híven szolgáltuk! Azért mutassa meg most minden jó magyar honleány, aki szivén viseli sze­gény szerencsétlen hazánk sorsát, hogy a haza és annak fölvirágzása érdekében mi is tudunk áldozatokat hozni s hogy lel­künk és szivünk egész melegével ezen szent cél érdekében állunk. És ha eleinte minden szükségletünket a hazai ipar termékei nem fedezhetik is, akkor se használják az osztrák iparcik­keket s ne gazdagítsuk az osztrák ipart s azt a Bécset, amely lenéz mindent, ami magyar, amely minden téren csak elnyo­matásunkra törekszik. Komoly elhatárá­­sunk s annak megvalósítása bizonyára meg fogja teremteni a magyar ipart ; gyárak fognak keletkezni, ahol Amerikába vándorló véreink jövedelmező foglalkozást találnak, a magyar kereskedők pedig el­kerülik Ausztriát s csak oly árut fognak beszerezni, amin őket mi vásárolni óhaj­­tunk (vagy hajlandók leszünk.) Törekvésünk sikere azonban attól függ, hogy ennek a nagy és nemes célnak, a hazai ipar pártolásának szolgálatában szo­ros szövetségbe lépjen a magyar társada­lomnak minden rétege s hogy azok a lelkes honleányok, akik a szent cél iránt lelkesülnek, legyenek apostolai, hirdetői ennek a nagy eszmének, lelkesedésük lángját igyekezzenek átoldani mind­azok szivébe, akikkel érintkeznek s ha ez ál­tal a hazafias magyar nőket egy zászló alá egyesítjük, hasznos szolgálatot tettünk aztán a hazának és a magyar iparnak s akkor a költő szavaival szólva a jól teljesített kötelesség tudatában büszkén elmondhatjuk: magyar nőnek születni, szép és nagy gondolato­tok keserűséggel hányták-vetették meg maguk között, mit volna jó tenni ebben a szomorú időben. Azután hát azt hatá­rozták, hogy a szentegyházban imádkoz­nak a haza boldogságáért. Négy-öt fe­­hérhajú öreg magyar elment a plébániára s elmondta a papnak a hívek óhajtását. — Azt instálnánk, hogy a vasárnapi misén tessék imádkozni a hazáért. Vasárnap azután megtelt a templom. Minden rendű és felekezetű polgár ott gyűlt össze a misén. A község izraelita polgárai is megjelentek. És a plébános könyekre indító, gyönyörű beszédet mon­dott. A sebekről, amik mindig megújhod­­nak. Rehegednek, fölfakadnak. Ellensé­gek felszaggatják. Álmokról, amik száza­dos álmok, amiket Rákócy, Kossuth akart valóra váltani. És a pap beszélt, beszélt, a könyei megeredtek, a szava elcsuklott. A boltívek alatt pedig hirtelen szárnyalva, csapott föl a dal, ami önkéntelen, mint valami igézet szállt a hívek ajkára . . . . Elfogyott a regimentje. Ha még egyszer azt üzeni . . . Dehogy írjuk meg, dehogy is mondjuk el, hol az a templom, hol az a nép. Ezen­túl akkor szuronyok közt imádkoznának ottan. Elfogyott a regimentje .. . (Kossuth nóta a templomban.) — A „Somogyi Hírlap“ tudósítójától. — Kaposvár, február 28. A vármegye egyik derék magyar köz­ségében — dehogy is írnánk meg hol merre — történt ez a megkapó kis his­tória, amely úgy lehet tükre a magyar faluk hangulatának. Úgy esett, hogy a község népe a kerület székhelyére készü­lődött meghallgatni a képviselő beszámo­lóját. Igen ám, ha be nem tiltották volna. De már a heti vásárról hazatérő emberek meghozták a hírt előbb, mint az elöljáró­ság kidoboltatta, hogy nem lesz semmi a népgyűlésből, betiltották. Voltak olyanok is, akik azt beszélték, hogy látták a ge­nerális nagy ménkű fekete-sárga pecsétes levelét a bírónál, s ez a levél aszongya, hogy a nagyságos képviselő urat puska­tussal verik vissza a katonák a határból. Már amint ilyenkor szokott, rémhírek szállongtak, s a jóravaló magyar parasz „SOMOGYI HÍRLAP“ 1906 március 1. A piaci uzsora ellen. (Elviselhetetlen drágaság Kaposváron.) Kaposvár, február 28. (Saját tuáósitónkal.) Amig zajlik, for­rong a nagy politikai küzdelem, egy bor­zasztó ellenség ny­omul elő rohamosan az ország minden rés­zbe. Ez az ellenség, amelyet nem lehet sem Manlicher puská­val, sem Uphatius ágyúval elriasztani: az Ínség. Riasztó hírek érkeznek az ország min­den nagyobb városából. A vidéki lapok­ban a politikai válság mellett állandó ro­vatot képez a piaci drágaság. A legna­gyobb forgalmú alföldi városok sma drá­gaság tekintetében vetekednek a fővá­rossal. Sehol azonban nem fenyeget annyira az ínség veszedelme, mint a sors által az utóbbi pár év alatt oly sokszor sújtott városunkban. Nem kell, hogy az újságírói fantázia kiszínezze a szomorú helyzetet, előttünk a rettenetes kép, amely, ha csak valami csodás fordulat be nem áll, meg fog éledni s a tömeg, az éhező tömeg jajkiáltása fel fog harsogni Kaposvár utcáin. A hús már fényűzési cikké vált, a sze­gény ember csak üvegen át élvezheti, csupán a jólétben dúskálkodóknak szol­gálhat eledelül. De nemcsak a hús az az élelmi cikk, amelyhez a szegény ember nem férhet hozzá. Az általános munka pangás, a más élelmi cikkek nagyarányú áremelkedése miatt a munkás elemek is hozzáférhetetlenek s igy a legkomolyab­ban fenyeget az éhínség veszedelme, amely egyszersmind a gyomor forradal­mát is jelenti. A hús mérhetetlen drágasága, az egyéb élelmi cikkek nagy áremelkedése kell, hogy komoly tanácskozásra hívja fel a város vezetőelemét s gyors intézkedéssel megakadályozni a közelgő ellenség bevo­­nulhatását, a gyomor forradalmának ki­törését. Úgy értesülünk, hogy a törvényható­sági bizottság több tagja tegnap délután e fontos kérdés felett tanácskozott is s memorandumot akarnak benyújtani Németh István polgármesterhez, kérve egy ankett összehívását a piaci drágaság megszünte­tésére. Nem kell az időt pazarolni tehát még egy bizottság összeállításával, tessék uta­sítást adni a már meglevőnek, hogy a fenyegető veszély elhárítására valamelyes az égető kérdés megoldását biztosító ter­vezetet készítsen , azt a plénum jól meg­­hányva-vetve, a város megmentésére mi­előbb léptesse életbe akár szabályzat, akár más formában. Ne késedelmezzünk, mert a szegény nép éhezik és nyomorog. Rémes gyilkosság. Leszúrt nyomdász­segéd. Emberölés egy fő­utcai korcsmában Kaposvár, február 28. (Saját tudósítónktól.) Hátborzonga­tóan kegyetlen gyilkosság történt az éjszaka. Az áldozat egy szegény beteges legény, a gyilkos pedig egy megátalkodott közveszélyes gazem­ber, örökös börtöntöltelék, aki csak néhány nap előtt szabadult ki a ka­posvári kir. ügyészség börtönéből, ahol holmi késelésért ült hosszabb ideig. Tegnap este ismét őrjöngött ez a gazember és csupa heccből, hence­gésből véresre szurkált egy kőmives segédet, egy fiatal nyomdászt pedig megölt. Az esetről a következő jelentést adta ki a rendőrség : * Véres eset színhelye volt az elmúlt éj­szaka Krumpach Ferenc vendéglős Fő­utca 70 szám alatti korcsma helyisége. Vidám társaság borozott éjféli 12 óra tá­jon az egyik szobában, köztük Varga Jó­zsef nyomdászsegéd, Szabó István, Cene János és Árvai Ferenc kőmives segédek, mindnyájan szigetvári­ utcai lakosok. A másik szobában Bunevác Imre fő­utcai la­kos napszámos kártyázott néhányadmagá­­val. Már éppen távozóban voltak a bo­rozó vendégek, midőn hangos vita támadt közöttük s a heves szóváltás már-már tettlegességgé fajult, amikor közibük lé­pett Bunevác Imre napszámos, hogy mint mondja: „rendet csináljon köztük.“ A vitatkozókkal ő is az utcára ment, ahol aztán a társaság tagjai egymást üt­legelni kezdték. Bunevác rögtön késre ka­pott és borzalmas vérengzést kezdett. Szabó István négy sebből vérezve hagyta el a küzdő­teret. Varga József nyomdász segéd pedig a helyszínen súlyos sebből vérezve összerogyott. Társai a hamarosan megje­lent rendőr segítségével Vargát a kórházba szállították, ott azonban elvérzés követ­keztében rögtön meghalt. Bunevácz János a tett elkövetése után Cseh János vár­ utcai éjjeli mulató helyére ment, honnét még az éjszaka bekísérte a rendőrség. Elfogatásakor be is ismerte tettét, a ki­hallgatás során tagadásba fogott, amivel azonban mit sem ér el, mert az esetnek több tanúja volt. Bunevác szúrta meg egyébként ezelőtt mintegy négy hónappal életveszélyesen Tóth József vár­ utcai lakost is, amiért mostanáig el volt zárva s csak a napok­ban szabadult az ügyészség fogházából.

Next