Somogyi Ujsag, 1925. november (7. évfolyam, 248-251. szám)
1925-11-01 / 248. szám
1925. november 1 . somorth insxír = Budakalász A gazdák érdeke és a pengő Nem kell hozzá prófétálás, hogy megjósoljuk,hogy a „pengő“ 12.500-as szorzószámából újabb csapás jön a gazdákra. Miért? Azért, mert ez a cifra szorzószám alkalmat ad a gazdaközönség félrevezetésére s kétségtelen, hogy drágulást is fog előidézni. Aki gondolkozik, láthatja, hogy mindig nem vihet magával az ember szorzótáblát, papírt, plajbászt, hogy a legkisebb vásárlásnál, eladásnál is szorozzon, osszon, mint egy iskolásgyerek a számtanórán. Eddig már láttuk a tavalyi szerencsétlen takarékkoronát, a 17.000 és 14.500-as aranykoronát, most még éppen a 12.500-as szorzószámú pengő hiányzik. Jól mondta egy különben kormánypárti képviselő, hogy emiatt olyan zavar lesz, amilyen még nem volt. Hozzátehetjük, hogy amikor a termelő elad, akkor az ő kárára drágán fogják számítani a pengőt, ha pedig vesz, vagyis minden lehető alkalommal be fogják csapni. Ha a kereskedő „kerekíti“ a szorzószámot, már megvan a drágulás, ha a termelő védekezik felkerekítéssel (ha ugyan tud), akkor is. Mert értsük meg, hogy azoknak, akik spekulálnak, „konjunktúra“ kell, mert akkor van lehetőség a gyors tollasodásra. A pengő kacskaringós szorzószáma pedig pompás lehetőség egy újabb konjunktúrára, amelyben elvérzik az, aki nincs megkenve mindenféle hájjal Elég szomorú, hogy ilyen kilátások között a kisgazdapárti „képviselők“ elégedetlenkednek, de nem mernek erélyesen fellépni a gazdatársadalom érdekében, egy eleven miniszterrel szemben,soggal mi lesz, az nekik igazán nem fáj. Valósággal érthetetlen, hogy a kormány hogyan tűrhette el a fent vázolt spekulációt, holott a valuták kiviteléből és kiküldéséből látható volt, hogy mindez nemzetközi spekulációra és a magyar termelők kárára történt. A nagytőke spekulációja Tudvalevő, hogy a gabona árának letörése és a vele való spekuláció az Egyesült Államokból, kivált Chicagóból indult ki. Onnan indult ki az a rablóhadjárat, amely az egész világon levő gazdák termésére spekulált s ebben résztvettek magyarországi „kezek“ is. Ezért nem vásároltak nagyobb tételben Magyarországon búzát, mert kellett a pénz az amerikai spekulációra. Mert mi történt? A magyarországi spekulánsok és spekuláló vállalatok itthon jó olcsón vették a búzát és Chicagóban, ahol akkor még magasabb volt az ár, nagy nyereséggel eladták. Mikor pedig a nyereséget zsebrevágták és Amerikában leesett a búza ára, akkor erre hivatkozva, itthon verték le az árakat. Ebben a garázdálkodásban résztvettek olyan bankok, amelyeknek iparvállalataik is vannak, de ezeknél elfelejtették leszállítani a cikkek árát, holott a búza ára „esett“, azaz, hogy éppen ők segítettek leverni, így aztán alaposan megkárosították a termelőket s újból beigazolták, hogy nem az egészséges áralakulás kell nekik, hanem a mindenáron való spekuláció, amely mellett nem kell sokat dolgozni, csak zsebelni. Hogy aztán a gazdával és az igaz Ültessünk gyümölcsfát Irta: Kovács Pál csurgói gazdasági tanár Hazánkban is az utóbbi időkben a szomszédos nyugati államok mintájára a gyümölcstermesztés is némi lendületet vett, miáltal a nemzeti vagyonosodást kiválóan előmozdítja. Igaz, hogy a magyar nép nagy általánosságban még mindig meglehetősen tartózkodó az újításokkal szemben, mégis az utóbbi időben már köztudatba ment át, hogy hazánkban is a gyümölcskultúra felkarolása nem kedvtelés, hanem szociális szükségesség is, mivel az egészséges, jó érett gyümölcs gazdag keményítő- és cukortartalmánál fogva az emberi szervezetre jótékonyan hat. Ezenkívül a rengeteg közteher a mezőgazdaság belterjességét, a gyümölcstermesztés fokozását tette szükségessé s ha e mellékesnek látszó művelési ágat is teljes szakavatottsággal kezeljük, évi biztos keresetünkké válhatik. Bár évtizedek óta derűre-borura ültetik a gyümölcsfákat, mégis többnyire idegen gyümölcsöt találunk piacainkon és vásárcsarnokainkban nemzeti vagyonosodásunk rengeteg kárára. S még mindig tekintélyes összegek vándorolnak ki évről-évre külföldre és pedig olyan összegek is, amelyek itthon volnának megtarthatók, ha hazai piacainkat megfelelőleg elláthatnánk gyümölccsel, hogy általa az ember egészségére annyira jelentős gyümölcs népeledellé is válhatnék. Idő- és alkalomszerűnek vélem sőt nagyon is szociális feladat, hogy a Búzakalászban az olvasóközönségnek a gyümölcstermelés fejlesztéséről, a gyümölcsfák ültetéséről némi jó tanáccsal és útbaigazítással szolgálhassak. Elmúltak már azok a régi jó idők, amidőn elegendő volt a gyümölcsfát jól-rosszul a földbe nyomni és csendes pipaszó mellett várni, amíg az termőre fordul és a gyümölcsáldás leszedhetővé válik. Manapság, amidőn nagyon is megnehezedett az idők járása felettünk, sokat kell látnia, tanulnia és tapasztalnia annak, aki hasznot hajtó gyümölcsöst akar létesíteni. Istennek legyen hála, vannak a gyümölcsészet terén elég jó szakkönyveink — szaklapjaink — és folyóirataink, olvassuk el azokat, vagy kérdezzük meg a Búzakalász e szakíróját és szakértőjét, mielőtt rendszeres és jövedelmet hajtó gyümölcstelepet akarunk létesíteni. A gyümölcsfák ültetése és egy rendszeres gyümölcsös létesítésénél a természeti viszonyokat, a természeti tényezőket is figyelembe kell venni és alapos mérlegelés tárgyává tennünk 1. az éghajlatot, 2. a talaj fekvését, 3. a talaj termőviszonyait, 4. az időjárási viszonyokat, 5. a hőmérsékleti viszonyokat és 6. a csapadék és a szélviharok járását. 1. Az éghajlat. Az éghajlat a gyümölcstermesztésnél elsőrendű tényező. Általánosságban ott, ahol a szőlő és a tengeri diszlik és évenként megérlelik a termésüket, vagyis a szőlő és a kukorica égöve alatt a legtöbb gyümölcsnem és fajta termeszthető. Ebből azonban nem az következik, hogy most már minden gyümölcsfajta sikerül. A szőlő égövén kívül, ahol zordabb és hosszabb ideig tart a tél, rövidebb a tenyészidő, ott csak egyes gyümölcsnemek és azoknak is csak egyes fajtái termeszthetők, tehát mennél zordonabb az éghajlat, annál inkább fogy a gyümölcsnemek és fajták száma. Az éghajlaton bárhol is nem áll módunkban változtatni, azért azt úgy kell elfogadnunk, ahogy van, csak a gyümölcsnemekkel, azok egyes fajtáival kell az éghajlati viszonyokhoz alkalmazkodnunk. Ha például a jól ismert téli esperes körtét a szőlő égövén kívül eső területre ültetjük, ahol annak nincs meg az évi szükséges hőmennyisége, a fa jól fejlődik, termést is hoz, de gyümölcse évről-évre élvezhetetlen marad, mert ezen éghajlat alatt nem kapta meg tenyészfeltételeit. Járak megyénként csoportosíttatnának megyei szövetkezetekbe, ezek pedig országos szövetkezetekbe tömöríttetnének. Hitelszükségletüket innen nyernék. Az értékesítést innen irányítanák, de joga lenne erre a megyei központoknak is, mert például elemi csapások, ínség idején a megyei központ szükségszerűen és gyorsabban tud intézkedni. A legutóbbi drágasági ankét tárgyalásából kitűnt, hogy nem hajlandó méltányosan szabályozni az élelmiszerek árait a termelők és fogyasztók közé eső kereskedő érdekeltség, így hát önvédelemből meg kell teremteni a községi magtárakat. Községi gabonaraktárak A nagyobb birtokos időközönként inkább jut hitelhez forgótőkére vagy befektetésekre; megtanulta, hogy legfőbb termékét, a gabonát ne egyszerre dobja a piacra. A kisgazda azonban, kinek csak a gabona a fő jövedelmi forrása, pénz hiányában az aratás után sokszor kénytelen piacra dobni búzáját. Külföldi példák mutatják, hogy a kisgazda termését szövetkezeti uton lehet a legjobban értékesíteni, hogy megkapja megillető hasznát egész évi munkája után. Magyar gabonagyűjtő falusi közraktárak eszméjét már régen hirdetik az agrártudósok, sokfelé alakultak községi közraktárszövetkezetek, adtak előleget is a beraktározó kisgazdáknak, de a pártolás nem volt elég. Idegenszerű volt az intézmény és a falusi gabonakupec készpénzzel fizetett a felkínált 5—6 zsák búzáért. Vannak jelek, hogy a vagyonosabb kisgazda is figyel a konjunktúrára és nem siet az egyszerre való értékesítéssel, de a nagy tömeg, a védtelen kisgazda oltalmára meg kell kezdeni a falusi gabonaraktárszövetkezet akciót. A magyar föld kenyértermésének sorsát nem lehet tovább reábízni a nemzetközi kapitalizmus után igazodó spekulánsokra, de különösen kell létesíteni egy törvényileg szervezett falusi intézményt, amely a falusi kisgazda termését felveszi, arra tisztességes előleget ad, a gyűjtött termést tisztítja és a kínálkozó konjunktúrához képest vagonszámra dobja a piacra a falusi szövetkezeti terményt. Ezt a célt szolgálnák a községi magtárak, melyeket a község, mint erkölcsi testület állítana fel országos törvény alapján. Ezen községi mag ___5_ Gazdasági tudnivalóit . Befejező határidő a földreformtörvényben. Az 1920. év december hó 7-én életbelépett földreformtörvény 35. §-a kimondja, hogy az életbelépés napjától számított 5 éven túl a megváltási eljárás megindításának megengedése nem rendelhető el. Ez az öt év most ez évi december hó 7-én fog lejárni. Ezen a határnapon túl tehát új megváltási eljárást nem lehet megindítani, de a már megindult eljárások szabályszerűen folynak tovább. Ez a tilalom vonatkozik a folytatólagos megváltási eljárásra és a házhelyrendezési eljárásokra is. Azonban ha valamely községben még december 7-e előtt megindult a megváltási eljárás, bele lehet vonni az eljárásba ezután olyan birtokot is, amely addig bevonva nem volt, mert a megváltási folyamatbatételét elrendelő határozatok szerint az eljárás minden megváltható birtokra kiterjed, amely a község határában találtatik. A megváltási eljárást az OFB befejező ítélete szünteti meg. A megszüntetés után kishaszonbérletek alakítására sem lehet a birtokosokat kötelezni. December 7-ike után is be kell mutatni az adásvételi és haszonbérleti szerződéseket, mert az állam elővásárlási joga érvényben marad; be kell jelenteni az ingatlan eldarabolásokra vonatkozó terveket is, amelyek csak jóváhagyás után hajthatók keresztül. Fennmarad az OFB-nek a családi otthonra és a családi birtokokra vonatkozó ügyköre is. A szalványok eltartása. Az aszalt gyümölcsféléket legjobb ritkás zsákban szellős, hűvös helyen felakasztva tartani. Kamrában a gerendára, padláson a szarufákra szoktuk felkötni, hogy megóvjuk a penésztől, romlástól. Különösen az aszalt alma, körte és teljesen száraz aszalvány, még a zöldbab is így áll el legjobban. — A fahamunak jó hasznát vesszük a káposztáskertben, mert sok az ellenségünk. Különösen a káposzta hamuférge ellen a palántákat egyenként, korán reggel, amikor még harmatos, jól hintsük be szitált fahamuval. Az uborkák levelei alá is szórhatunk fahamut, az élősködőket rövidesen kipusztítja. Ha a káposzta kezd fejbe borulni, a hamuhintés nem jó, mert beszorul a levelek közé és a káposztafejben marad. A kalarábé, kel és más