Somogyi Ujsag, 1925. november (7. évfolyam, 248-251. szám)

1925-11-01 / 248. szám

1925. november 1 . somorth insxír = Budakalász A gazdák érdeke és a pengő Nem kell hozzá prófétálás, hogy megjósoljuk,hogy a „pengő“ 12.500-as szorzószámából újabb csapás jön a­­ gazdákra. Miért? Azért, mert ez a cifra szorzószám alkalmat ad a gazda­közönség félrevezetésére s kétség­telen, hogy drágulást is fog elő­idézni. Aki gondolkozik, láthatja, hogy mindig nem vihet magával az ember szorzótáblát, papírt, plajbászt, hogy a legkisebb vásárlásnál, el­adásnál is szorozzon, osszon, mint egy iskolásgyerek a számtanórán. Eddig már láttuk a tavalyi sze­rencsétlen takarékkoronát, a 17.000 és 14.500-as aranykoronát, most még éppen a 12.500-as szorzószámú pengő hiányzik. Jól mondta egy kü­lönben kormánypárti képviselő, hogy emiatt olyan zavar lesz, amilyen még nem volt. Hozzátehetjük, hogy amikor a termelő elad, akkor az ő kárára drágán fogják számítani a pengőt, ha pedig vesz,­­ vagyis minden lehető alkalommal be fog­ják csapni. Ha a kereskedő „kere­kíti“ a szorzószámot, már megvan a drágulás, ha a termelő védekezik felkerekítéssel (ha ugyan tud), akkor is. Mert értsük meg, hogy azoknak, akik spekulálnak, „konjunktúra“ kell, mert akkor van lehetőség a gyors tollasodásra. A pengő kacskaringós szorzószáma pedig pompás lehető­ség egy újabb konjunktúrára, amely­ben elvérzik az, aki nincs megkenve mindenféle hájjal Elég szomorú, hogy ilyen kilátá­sok között a kisgazdapárti „képvi­selők“ elégedetlenkednek, de nem mernek erélyesen fellépni a gazda­társadalom érdekében, egy eleven miniszterrel szemben,­soggal mi lesz, az nekik igazán nem fáj. Valósággal érthetetlen, hogy a kormány hogyan tűrhette el a fent vázolt spekulációt, holott a valuták kiviteléből és kiküldéséből látható volt, hogy mindez nemzetközi spe­kulációra és a magyar termelők ká­rára történt. A nagytőke spekulációja Tudvalevő, hogy a gabona árának letörése és a vele való spekuláció az Egyesült Államokból, kivált Chi­cagóból indult ki. Onnan indult ki az a rablóhadjárat, amely az egész világon levő gazdák termésére spe­kulált s ebben résztvettek magyar­­országi „kezek“ is. Ezért nem vásá­roltak nagyobb tételben Magyaror­szágon búzát, mert kellett a pénz az amerikai spekulációra. Mert mi történt? A magyarországi spekulánsok és spekuláló vállalatok itthon jó olcsón vették a búzát és Chicagóban, ahol akkor még maga­sabb volt az ár,­­ nagy nyereség­gel eladták. Mikor pedig a nyere­séget zsebrevágták és Amerikában leesett a búza ára, akkor erre hivat­kozva, itthon verték le az árakat. Ebben a garázdálkodásban részt­vettek olyan bankok, amelyeknek iparvállalataik is vannak, de ezek­nél elfelejtették leszállítani a cikkek árát, holott a búza ára „esett“, az­az, hogy éppen ők segítettek leverni, így aztán alaposan megkárosították a termelőket s újból beigazolták, hogy nem az egészséges áralakulás kell nekik, hanem a mindenáron való spekuláció, amely mellett nem kell sokat dolgozni, csak­­ zsebelni. Hogy aztán a gazdával és az igaz­ Ültessünk gyümölcsfát Irta: Kovács Pál csurgói gazdasági tanár Hazánkban is az utóbbi időkben a szomszédos nyugati államok min­tájára a gyümölcstermesztés is némi lendületet vett, miáltal a nemzeti vagyonosodást kiválóan előmozdítja. Igaz, hogy a magyar nép nagy általánosságban még mindig meg­lehetősen tartózkodó az újításokkal szemben,­ mégis az utóbbi időben már köztudatba ment át, hogy ha­zánkban is a gyümölcskultúra fel­karolása nem kedvtelés, hanem szo­ciális szükségesség is, mivel az egészséges, jó érett gyümölcs gaz­dag keményítő- és cukortartalmánál fogva az emberi szervezetre jótéko­nyan hat. Ezenkívül a rengeteg köz­teher a mezőgazdaság belterjessé­gét, a gyümölcstermesztés fokozását tette szükségessé s ha e mellékes­nek látszó művelési ágat is teljes szakavatottsággal kezeljük, évi biz­tos keresetünkké válhatik. Bár évtizedek óta derűre-borura ültetik a gyümölcsfákat, mégis több­nyire idegen gyümölcsöt találunk piacainkon és vásárcsarnokainkban nemzeti vagyonosodásunk rengeteg kárára. S még mindig tekintélyes összegek vándorolnak ki évről-évre külföldre és pedig olyan összegek is, amelyek itthon volnának meg­tarthatók, ha hazai piacainkat meg­­felelőleg elláthatnánk gyümölccsel, hogy általa az ember egészségére annyira jelentős gyümölcs népele­dellé is válhatnék. Idő- és alkalomszerűnek vélem sőt nagyon is szociális feladat, hogy a Búzakalászban az olvasóközön­ségnek a gyümölcstermelés fejlesz­téséről, a gyümölcsfák ültetéséről némi jó tanáccsal és útbaigazítással szolgálhassak. Elmúltak már azok a régi jó idők, amidőn elegendő volt a gyümölcs­fát jól-rosszul a földbe nyomni és csendes pipaszó mellett várni, amíg az termőre fordul és a gyümölcs­áldás leszedhetővé válik. Manapság, amidőn nagyon is megnehezedett az idők járása felettünk, sokat kell látnia, tanulnia és tapasztalnia annak, aki hasznot hajtó gyümölcsöst akar létesíteni. Istennek legyen hála, vannak a gyümölcsészet terén elég jó szak­könyveink — szaklapjaink — és folyóirataink, olvassuk el azokat, vagy kérdezzük meg a Búzakalász e szakíróját és szakértőjét, mielőtt rendszeres és jövedelmet hajtó gyü­mölcstelepet akarunk létesíteni. A gyümölcsfák ültetése és­­ egy rendszeres gyümölcsös létesítésénél a természeti viszonyokat, a termé­szeti tényezőket is figyelembe kell venni és alapos mérlegelés tárgyává tennünk 1. az éghajlatot, 2. a talaj fekvését, 3. a talaj termőviszonyait, 4. az időjárási viszonyokat, 5. a hő­mérsékleti viszonyokat és 6. a csa­padék és a szélviharok járását. 1. Az éghajlat. Az éghajlat a gyümölcstermesztésnél elsőrendű té­nyező. Általánosságban ott, ahol a szőlő és a tengeri diszlik és éven­­ként megérlelik a termésüket, vagyis a szőlő és a kukorica égöve alatt a legtöbb gyümölcsnem és fajta ter­meszthető. Ebből azonban nem az követke­zik, hogy most már minden gyü­mölcsfajta sikerül. A szőlő égövén kívül, ahol zor­dabb és hosszabb ideig tart a tél, rövidebb a tenyészidő, ott csak egyes gyümölcsnemek és azoknak is csak egyes fajtái termeszthetők, tehát mennél zordonabb az éghajlat, annál inkább fogy a gyümölcsnemek és fajták száma. Az éghajlaton bárhol is nem áll módunkban változtatni, azért azt úgy kell elfogadnunk, ahogy van, csak a gyümölcsnemekkel, azok egyes fajtáival kell az éghajlati viszonyok­hoz alkalmazkodnunk. Ha például a jól ismert téli esperes körtét a szőlő égövén kívül eső területre ültetjük, ahol annak nincs meg az évi szük­séges hőmennyisége, a fa jól fejlő­dik, termést is hoz, de gyümölcse évről-évre élvezhetetlen marad, mert ezen éghajlat alatt nem kapta meg tenyészfeltételeit. Járak m­egyénként csoportosíttatnának megyei szövetkezetekbe, ezek pedig országos szövetkezetekbe tömöríttet­­nének. Hitelszükségletüket innen nyernék. Az értékesítést innen irá­nyítanák, de joga lenne erre a me­gyei központoknak is, mert például elemi csapások, ínség idején a me­gyei központ szükségszerűen és gyorsabban tud intézkedni. A legutóbbi drágasági ankét tár­gyalásából kitűnt, hogy nem hajlandó méltányosan szabályozni az élelmi­szerek árait a termelők és fogyasz­tók közé eső kereskedő érdekeltség, így hát önvédelemből meg kell te­remteni a községi magtárakat. Községi gabona­­raktárak A nagyobb birtokos időközönként inkább jut hitelhez forgótőkére vagy befektetésekre; megtanulta, hogy legfőbb termékét, a gabonát ne egyszerre dobja a piacra. A kisgazda azonban, kinek csak a gabona a fő jövedelmi forrása, pénz hiányában az aratás után sokszor kénytelen piacra dobni búzáját. Külföldi példák mutatják, hogy a kisgazda termését szövetkezeti uton lehet a legjobban értékesíteni, hogy megkapja megillető hasznát egész évi munkája után. Magyar gabona­­gyűjtő falusi közraktárak eszméjét már régen hirdetik az agrár­tudó­sok, sokfelé alakultak községi köz­raktárszövetkezetek, adtak előleget is a beraktározó kisgazdáknak, de a pártolás nem volt elég. Idegen­­szerű volt az intézmény és a falusi gabonakupec készpénzzel fizetett a felkínált 5—6 zsák búzáért. Vannak jelek, hogy a vagyono­sabb kisgazda is figyel a konjunk­túrára és nem siet az egyszerre való értékesítéssel, de a nagy tömeg, a védtelen kisgazda oltalmára meg kell kezdeni a falusi gabonaraktárszö­­vetkezet akciót. A magyar föld kenyértermésének sorsát nem lehet tovább reábízni a nemzetközi kapitalizmus után iga­zodó spekulánsokra, de különösen kell létesíteni egy törvényileg szer­vezett falusi intézményt, amely a falusi kisgazda termését felveszi, arra tisztességes előleget ad, a gyűjtött termést tisztítja és a kínál­kozó konjunktúrához képest vagon­számra dobja a piacra a falusi szö­vetkezeti terményt. Ezt a célt szolgálnák a községi magtárak, melyeket a község, mint erkölcsi testület állítana fel országos törvény alapján. Ezen községi mag­ ___5_ Gazdasági tudnivalóit . Befejező határidő a föld­­reformtörvényben. Az 1920. év december hó 7-én életbelépett föld­reformtörvény 35. §-a kimondja, hogy az életbelépés napjától számí­tott 5 éven túl a megváltási eljárás megindításának megengedése nem rendelhető el. Ez az öt év most ez évi december hó 7-én fog lejárni. Ezen a határnapon túl tehát új megváltási eljárást n­em lehet meg­indítani, de a már megindult eljá­rások szabályszerűen folynak tovább. Ez a tilalom vonatkozik a folytató­lagos megváltási eljárásra és a ház­helyrendezési eljárásokra is. Azon­ban ha valamely községben még december 7-e előtt megindult a meg­váltási eljárás, bele lehet vonni az eljárásba ezután olyan birtokot is, amely addig bevonva nem volt, mert a megváltási folyamatbatételét elren­delő határozatok szerint az eljárás minden megváltható birtokra kiter­jed, amely a község határában ta­­láltatik. A megváltási eljárást az OFB befejező ítélete szünteti meg. A megszüntetés után kishaszonbér­­letek alakítására sem lehet a bir­tokosokat kötelezni. December 7-ike után is be kell mutatni az adás­vételi és haszonbérleti szerződése­ket, mert az állam elővásárlási joga érvényben marad; be kell jelenteni az ingatlan eldarabolásokra vonat­kozó terveket is, amelyek csak jó­váhagyás után hajthatók keresztül. Fennmarad az OFB-nek a családi otthonra és a családi birtokokra vonatkozó ügyköre is.­­ A szalványok eltartása. Az aszalt gyümölcsféléket legjobb rit­­kás zsákban szellős, hűvös helyen felakasztva tartani. Kamrában a ge­rendára, padláson a szarufákra szok­tuk felkötni, h­ogy megóvjuk a pe­nésztől, romlástól. Különösen az aszalt alma, körte és teljesen száraz aszalvány, még a zöldbab is így áll el legjobban. — A fahamunak jó hasznát vesszük a káposztáskertben, mert sok az ellenségünk. Különösen a káposzta hamuférge ellen a palán­tákat egyenként, korán reggel, ami­kor még harmatos, jól hintsük be szitált fahamuval. Az uborkák leve­lei alá is szórhatunk fahamut, az élősködőket rövidesen kipusztítja. Ha a káposzta kezd fejbe borulni, a hamuhintés nem jó, mert beszorul a levelek közé és a káposztafejben­­ marad. A kalarábé, kel és más

Next