Somogyi Ujsag, 1933. november (15. évfolyam, 249-272. szám)

1933-11-08 / 253. szám

4 Dolly Haas, Otto Walburg, Alfred Abel, Hans Junkermann kacagtató mókái Szélhámos kisasszony Jókedv, dal, zene, kaland! Fél 5-kor félhelyárakkal ! — December 1-én nyílik meg a városi népkonya. Sipos Kálmán városi gazdasági tanácsnok, mint minden évben, úgy az idén is már megtette az előkészületeket a városi népkonyha december elsejei megnyi­tására A városi, népkonyha az idén is nagyon sok szegénynek fog me­­leg ételt adni. — Unatkozik ? Rosszkedvű ? Az Egyházközségi tárgysorsjáték rá­diója elszórakoztatja — csak meg kell nyerni. Sorsjegy 1­0. Húzás november 12-én délután 3 órakor az Egyházközség nagytermében. — Abroncsvasat találtak. Jo­gos tulajdonosa a rendőrkapitányság­nál (4. ajtó) hivatalos ó­rk alatt át­­veheti. — Hogyan működnek a me­zőgazdasági bizottságok ? Ezen a címen igen időszerű kis füzet je­lent meg Faber György kamarai fo­galmazó tollából. A mezőgazdasági bizottságok ugyanis 1934 elején új­jáalakulnak s Faber György ezt a füzetét az uj vezetőség számára írta. Közérthetően, kérdés-felelet alakjá­ban dolgozta fel anyagát, tartózkod­va az elméleti fejtegetésektől, tisz­tára gyakorlati alapon. Az életből vett példákkal világítja meg, milyen ügyekkel foglalkozzanak a községi mezőgazdasági bizottságok. Igazi gyakorlati útmutatót ad az új vá­lasztáson bekerülő elnökök kezébe, akik a kis füzet alapján könnyű­szerrel el tudnak igazodni s tevé­kenységük folytatásában hasznos tá­masztékot kapnak. Röviden, de mé­gis részletesen felsorolja, hogyan gyakorolja a mezőgazdasági bizott­ság az érdekvédelmet, miképp le­gyen a kamara végrehajtó szerve, hogyan mozdítsa elő a mezőgazda­­sági kultúrát és milyen módon foly­jon bele a termelés irányításába és a gazdatársadalom megszervezésébe. Külön-külön példákkal szolgál arra­­nézve, hogy milyen kérdéseket in­tézzen el a bizottság a saját hatás­körében, milyenekkel forduljon a kamarához és a hatóságokhoz, ho­gyan kezdje meg az új elnök mun­kásságát, melyek a kötelességei. A füzet az Alsódunántúli Mezőgazda­­sági Kamarától, Kaposvár, szerez­hető be. — Itt a tél! Vegyen gyorsan Egyházközségi sorsjegyet 1 pengőért és megszabadul a ruhagondoktól. Nem is nő, ha nem divatos, Nem is hölgy, ha nem illatos, A „MITTELMAN“ szappan divat, Mert abban csodás az illat. ioperai SOMOjillUJSMi 1933 november 8 SPORT IJjra felmerült a Somogy- Pécsbaranya fúzió terve Már régen kísért az a gondolat, hogy a Somogy—Pécsbaranya fú­ziót nyélbe üssék. Hogy eddig ez valóra nem vált, annak csupán az volt az oka, hogy a Somogy veze­tősége között akadtak lelkes sport­barátok, akik anyagi támogatásuk­kal megmentették Kaposvárnak ezt az egyesületet. De a gazdasági viszo­nyok katasztrofális romlása lassan, lassan felőrölte a lelkes sport­mecé­nások anyagi erejét is, a publikumra pedig nem lehet számítani. Két pél­dát ragadunk aptak ki a sok közül a kaposvári publikum­ támogatásának megvilágítására: egyik az augusztusi első Budai 11 mérkőzés, melyen 700 pengő volt a bevétel, pedig szép idő volt, éhes volt a publikum­, miért az­előtt már hónapok óta nem­ volt mér­kőzés és mégsem volt bevétel. A Szeged FC mérkőzés bevétele 650 pengő volt. A sokat hangoztatott elv tehát megbukott, hogy nem­ érdemes ba­rátságos mérkőzést rendezni, csak bajnokit, mert csak az érdekli a flusbis­i­kumot. Az említett két bevételből háthatjuk, hogy nem érdemes itt semmiféle mérkőzést rendezni, talán csak a három nagy csapat ellen­­ — arra talán nem fizetnek rá. Ha a vá­ros lakosságának csak öt százaléka látogatná a mérkőzéseket, akkor nem volna szükség sem mecénásokra, sem arra, hogy elvigyék, illetve meg­­osszák a dunántúli profi futball szék­helyét Pécs és Kaposvár között. A másik példa a Somogy sport­ barátainak szervezkedése. Értjük ala­t­ta azt a szervezkedést, amely a »B közép«-be akarta tömöríteni a Sat Inogyot támogató hívőket. Ez a szervezkedés is csak szalmaláng volt. A beígért 3—400 tag helyett mind­össze kb. 70 lépett be, jelenleg­ azonban csak kb­ .30 fizet tagdíjat, pedig mérkőzésenként 50 százalékos kedvezményt élveznek. Ez a szerve­zet is ahelyett, hogy támogatná a s Somogyét, csak előnyöket élvez, anyagilag tehát ez sem sikerült. Ezek volnának azok az okok, me­lyek arra késztetik a Somogy jelen­legi vezetőit, hogy a fúziót létrehoz­zák. A pécsiek részéről nagyszerű feltételeket ajánlottak a Somogynak, úgy, hogy az egész megoldás csak haszonnal járna a Somogyra nézve., A mérkőzések lejátszását úgy olda­­nák meg, hogy a szövetség által Ka­­posvárra kisorsolt mérkőzéseket újabb sorshúzással osztanánk el a két­ Város között, az összes barátságos és nemzetközi mérkőzéseket pedig, miután azokat Kaposvár nem bírja, Pécsett rendezné a Somogy—Pécs­baranya FC. A székhelye, illetve a központja a Somogy—Pécsbaranya FC-nek­ Kat­posváron lesz a jelenlegi vezetőség, gól az élen, ésimpiája a mér­kőzések egy részének lejátszását bonyolítanák Pé­csett és a játékosok egy­e­s része lakna ott, ami különben eddig is m­eg­volt. A szövetségben és általá­ban a fővárosi sportkörökben szi­m­­­patizálnak ezzel a megoldással, mert etől a vidéki profi futball megerősö­dését remélik. A pécsi publikum tü­relmetlenül várja az »új csapat«-ot. A fúzióira vonatkozó tárgyalások, eltekintve egy pár jelentéktelen kér­déstől, befejezés előtt állna­k : ha csak valami az utolsó pillanatban fel nem bontja a tervet, akkor ti­a­vasszal már mind a két város fut­ball rajongói drukkolhatnak a baj­noki helyezésért. A Somogy vezetősége c­sak ideig­lenes megoldásnak ter­vezi ezt a fú­ziót, azonban, ha a kapuévá­i mérkő­zések látogatottsága nem­ emelked , akkor nem zárkózhati­k ennek végle­­gesítése elől sem. — K. Turul SE—Barcsi Iparos OK 3:3 (2:2). Biró, Fenyő, úgy in­dult a mérkőzés, hogy a Turul itt­hon gólokkal veri barcsi ellenfelét, de nem így lett. Nagy iramban kezdte a Turul a játékot s sikerült is meg­lepett, kapkodó ellenfelének háló­jába már a 2-ik percben kornerból gólt fejelni, sőt gólelőnyét a 15-ik percben 2-re növelni. Innen kezdve megváltozott a játék képe. A barcsi fiúk mindent beleadva küzdenek s a Turul halfsor jóvoltából támadnak is sűrűen, melynek eredményeképp sikerült is a két gólos hátrányt be­hozni, még az első félidőben. A II. félidőben Barcs a többet támadó fél s a 1­8-ik percben be is fejelik a Turul hálójába vezető góljukat s hogy többet nem tudnak lőni, az a jól működő Turul bekkeknek tud­ható be. A 39-ik percben a Turul bekkjeitől előrevágott labdával tá­madott Angelmayer s a barcsi vé­delem faultot vét. A kaputól 25—26 méterre levő labdának Miklósi II. állt neki s bomba szabadrúgását a barcsi kapus ugyan fogja, de az erős labda a hálóba esik. 3:3. Most újra a Turul támad, mintha újra­éledt volna, szorítják a barcsiakat, de már késő, az eredmény nem vál­tozik. Jó volt a Turulban a két bekk és Angelmayer, a barcsiaknál a jobbszélső és a halfsor. — Nyomdász MTE—Turul II. 3:0 (1:0.) Biró, Fürszt. Megérde­melten nyerték mérkőzésüket a lel­kesen játszó Nyomdászok. Terménytőzsde Kaposvári terményárak Búza 6.50—7.00, rozs 2.60—3.00, árpa 6.00—6.70, zab 5.50, szemes­tengeri 0.00, csövestengeri 300— 3.30, széna (laza) 2.40—2.60, szalma alomnak 1.40, zsuppszalma 1.25 P. ­ kaposvári hetipiac árai — 1933 november 7-én — Sárgarépa kgr.-ja 10, bab kg. 14, mák k­t. 30—35, dió kg. 1­00, fok­hagyma kg. 40, vöröshagyma kg. 8, zöldség kilogrammja 10, paradicsom k­gr.-ja—.fejes káposzta kilogramm­­ja 5, ugorka kilogrammja—.kelká­poszta kg. 12, burgonya új kg. 2­, karfiol kilogammja 30 fillér, tej literje 14, tejfel literje 50, túró kg. 20, vaj kg. 2.40, tojás darabja 10„ alma kg. 26 fill. Tyúk dobja 1.20— 1.40, csirke darabja 0.70—1.40,­ kacsa sovány darabja 1.20—1.40„ kacsa hizott darabja 2.20—3., liba sovány darabja 2.00—3.00, liba hi­zott darabja 4.00—6, szopósmalac darabja — pengő. RÁDIÓ Szerda, november 8. 6.45: Torna. Utána: Gramofon­­fonlemezek. 9.45: Hírek. 10.00: Felolvasás. — Közben:­ Grammofonlemezek. 11.10: Vízjelzőszolgálat. 12.00: Déli harangszó. 12.05: Hangverseny. Közben 12.30: Hírek. 1.15: Pontos időjelzés. 1.30: M. kir. Mária Terézia 1. hon­véd gyárezred zenekara. 2.45: Hírek. 3.30: A rádió diákfélórája. 4.00: Előadás. . 4.45: Pontos időjelzés. 5.00: Tóth Lia cimbalmozik. 5.40: Olasz nyelvoktatás. 6.10: Gramofonlemezek. 7.15: Előadás. 7.45: Gitár-est. 8.45: Hírek. 9.00: A m. kir. Operaház tagjai.­­ból alakult zenekar. 10.15: Időjárás jelentés. 10.20: Cigányzene. 11.20: Keleti Lili zongorázik. Apróhirdetései (E rovatban közölt hirdetések legkisebbike 4 sor, ára megjelenésenként 1 ), vastagabb betűkkel szedve 2 pengő. A minimált 4 so­ron felül minden megkezdett sor 25 fillér . Megbízásból eladó. Nem resta­urált Bidermayer garnitúra, antik Bidermayer szekrény, asztalok intar­ziával, sublat, antik órák, francia, kézzel festett régi fajanc tányérok, Rékámé ágy smizettel, fegyverásvány s mindenféle más bútor. Ugyanott kiadó, egy utcai külön bejáratú bú­torozott szoba előszobával és egy 15 év óta fennáló cipész-üzlet. Pol­gár, Zárda­ u. 27. szám. Telefon: 197. szám. 1951­p Közigazgatási nyomtatványok minden mennyiségben kaphatók a Somogymegyei Nyomda R.-T.-nál Kaposvár, Korona­ utca 7. szám. Szélhámos kisasszony Dolly Haas filmje Nyomatott a Somogymegyei Nyomdarészvénytársaság nyomdájában Kaposvár, Korona­ utca 7. szám

Next