Somogyvármegye, 1906. október-december (2. évfolyam, 224/398-297/471. szám)
1906-10-02 / 224. (398.) szám
Kaposvár, 1906. II. évfolyam. 224. (398.) szám. Kedd, október 2. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kontrássy utca 4. sz., Basein udvar. Interurbán-telefon : 128. szám. HIRDETÉSEK, kizárólagos felvétele milliméter-árszabás szerint (Somogyvármegye területén kívül) LEOPOLD GYULA Vidéki Lapok Központi Hirdetés Osztályában Budapest, VII., Erzsébet körút 41. szám. Felelős szerkesztő: SALGÓ SÁNDOR. Előfizetési árak: Helyben egész évre 16 K, fél évre 8 K, negyed évre 4 K. — Vidéken egész évre 20 K, fél évre 10 K, negyed évre 5 K. — Egyes szám ára helyben 6 fillér, vidéken 8 fillér. Rákod útja, Kaposvár, október 1. Kétszáz esztendeje annak, hogy Magyarország legnagyobb, legdicsőbb fia, szabadságharcaink legendás alakja , a fejedelem, reménytelenül és hazátlanul bujdosott ki nagy Törökországba, hogy most, annyi idő után a miniszterelnök menlevelével visszatérjen tovább porlani ismét oda, ahol élnie, halnia nem volt szabad —a hazájába! Nem, csak otthonába! . . . Mert hiszen azt sem tudjuk, van-e még, vagy van-e már a magyarnak hazája ? Hogy a magyaroké marad-e az a föld, melynek szabadságáért Rákóczi küzdött s amelynek birtokáért most az osztrákok, a nemzetiségek s az internacionális szocialisták harcolnak ? Ki állíthatná, hogy a most kötött paktum állandóbb helyzetet teremtett, mint a szatmári békekötés, hogy a koalíció visszaszerezze, ami a majtényi sikon és Világosnál elveszett ? Ó áldott csontok, a megszentelt hamvak ! Elszorult szívvel és könytelt szemekkel fogadunk és ujra még újra temetünk s a szomorú pompa közepette szorongva kérdezzük, vájjon lesz-e itthon az a pihenésed, ami volt hogy Törökországban a pogányok között ? Attól félünk, korán jöttél nagy fejedelem haza; nincs itt béke, nincs itt nyugalom, a csöndes részvét helyett a lét és nemlét haláltusájának izgalma borul a temetők fölé s még a föld is remeg, ahova halottaikat pihenni rejtjük. A hir két nap előtt vette szárnyra a kormányzó rendeletét, melyet a nemzet legszentebb ereklyéinek hazaszállítása végett a székváros közönségéhez intézett. Csak kevesen menjenek, csak csendesen legyenek, akik hozzák. Igaza van. A tragikum, melyet a kurucvilág összeomlása fölidézett, még ott ül a koporsón, ehhez a zajos pompa nem illik, a lelkes önbizalom mellette még idő előtti. Hiszen még él a fájdalom, mely együtt feküdt a szent mártírral a koporsóba és ki talál abból törni. És a nemzet maga ösztönszerűen érzi, hogy a nagy Rákóczi útja csak gyászmenet és nem diadalmi ünnep. A nagy nemzeti eszme, amelyet a hős képviselt, amelyért harcolt, gazdaságát, tűzhelyét föláldozta és érette számkivetést és kegyelemkenyeret cserélt, — ez az eszme ma sem ül még diadalt, küzd a hagyományos ellenségekkel, sőt magában a magyar népben folyton szaporodnak azok, kik megtagadják s a hatalom, a megélhetés föltételeihez kötik. A szabadság fönséges ideálja, melyért Rákóczi hősei oly bőven ontották vérüket, vájjon megvalósult-e s szabaddá lett-e a föld azóta a kétszáz esztendő óta, amikor el kellett hagyniok, mert elvesztették ? A győzedelmes ellenség lovagias utóda nyitott nagylelkűen kaput a koporsónak abba az országba, melynek szabadsága egy eskühöz és egy élethez van kötve — s nem a Libertas nemzője. De félre az aggodalmas kétséggel ! Voltak már súlyosabb napjaink is a mostaniaknál, bár ezek békéje is egy ideig-óráig tartó bizonytalan kötéstől függ s az ezer éves alkotmány élete csupán egy-két évre van biztosítva , mégis — csak a közelmúltra tekintve — volt gonoszabb időjárás is fölöttünk. Azért nem hibáztatjuk azokat, akik annak idejében a szent hamvak hazaszállítását politikai okokból szóba és tervbe hozták. Reméljük, hogy talán az ereklyék itthon csodát művelnek. Eggyé teszik a nemzet széthúzó, pártoskodó fiait és szorosabbá fűzik a kapcsot nemzet és fejedelme között, mint ahogy a király is megnyitotta szivét a magyar népszabadság harcainak hagyományai előtt s megadatni rendelte a fejedelmi díszt és tisztességet azon hős porainak, kit életében egyik őse hazájából száműzött. A képviselőház munkarendje. Fővárosi tudósítónk táviratozza. A képviselőház október tizedikén kezdi meg újra tanácskozását. Az első napon csupán bejelentések és a nyáron beérkezett irományok és kérvények bemutatása lesz napirenden és az egyes miniszterek terjesztenek a Fráz flé törvényjavaslatokat. E javaslatok között lesz i i j" ‘ " ' *•' j.......... '**■ A kereskedők és iparosok ellen. Dühöng a szövetkezeti en.?..c?r' A kereskedők és iparosok védekeznek. Az agráriusok akciója: Kaposvár, október 1. Napról-napra nyíltabbá lesz az az irány, amely az agrárius osztály uralmát akarja Magyarországon megalapítani, a másik két osztály: az iparos- és kereskedőelem háttérbe szorításával. Újra kezébe vette ez az irányzat a fogyasztási szövetek fegyverét, amellyel egyformán ártalmára van az ipar és a kereskedelem igen sok ágának. Anynyira kiélesedett ez a törekvés, amelyet a közigazgatás élén álló hatalmas emberek is gyámolítanak, hogy a bihar megyei kereskedők a minap tartott gyűlésükön tiltakoztak ellene s érdekeik védelmére országos mozgalom megindítását határozták el. A szövetkezeteket terjesztő propagandát ezúttal csak gazdasági szempontból bíráljuk. És ebből a szempontból nemcsak komiszságot, de ostobaságot is látunk a dologban. Ostobaság mindenekelőtt, hogy akkor, amikor arról van szó, hogy az ország az önálló gazdasági berendezkedésre készíttessék elő, irtóháborút kezdenek a kereskedelem és ipar ellen, holott ők is nagyon jól tudják, hogy önálló vámterület nincs erős ipar nélkül, ipar pedig semmilyen sincs erős kereskedelem nélkül. Már most vagy ostoba gazdasági politika amit csinálnak, vagy csalás és szédelgés még ma is, amit a vámterület kérdésében hirdetnek. De lépjünk közelebb a kérdéshez. A nyár derekán megjelenik Hont vármegye főispánjának, Lizs Gyulának egy rendelete, melyben a járási főszolgabirák fölhivatnak, hogy hivatali minőségük egész tekintélyével és súlyával törekedjenek arra, miszerint a nép »nyilatkozzék hajlandónak« szövetkezetek alapítására. Csakhamar jöttek a többi szövetkezeti főispánok. Egymásután megmozdultak. Ha már a főispánok így rákaptak a szövetkezeti ügy »föllendítésére«, azt kellett vélelmeznünk, hogy nem a maguk szi a munkásbiztosításról szóló törvényjavaslat és az 1907. évi költségvetés. Még október folyamán terjeszti be az igazságügyminiszter a kúriai bíráskodásról szóló javaslatot is.