Somogyvármegye, 1910. július-szeptember (6. évfolyam, 147/1512-222/1587. szám)
1910-07-01 / 147. (1512.)szám
s ben a közügy, egy politikai rendszert is túlélt közügy az, hogy keservesen látnunk kell, mily közel tudott férkőzni a vád és a gyanú legmagasabb állami méltóságainkhoz a koalíció idejében. És ebben föltétlenül hibásak a koalíció uralmának tényezői. Nem azért hibásak, mintha az ő működésük valóban kézenfekvő inkorrektségek forrása lett volna, hanem azért hibásak, mert nem óvták meg magukat kellően a látszattól, a szóbeszédtől, amely politikai tisztaságukra fátyolként nehezedett. Az államférfiú politikai inkorrektsége nemcsak ott kezdődik, ahol kézzel fogható, tényekkel bizonyítható anamák vannak, hanem már ott kezdik, ahol a közvélemény a látszak és gyanúk híveit magába fogadja, s ehhez nem is kell magának az álmi méltóságnak inkorrektnek lennie. Elég, ha azok között akad inkorrektolitikus, akikkel az illető államférfiu ifikét csinál. Az inkorrektség tehát az államférfiuban van, hanem a etikájában, abban a politikában, lynek ilyen vádakkal terhelt pert a nyomában. dlou : a vádlott: a koali( a politika temető..Jár, de a fejfájára csak szült a fölirat a port tanulsá A város erkölcsi tanúját elítélték. Bélyeglopás miatt a vádlottak padján.■ Mit szólnak ehhez Holló László és a többiek? Hát leleplezhet Kúton Béla? Elő, elő a nyilatkozattal! — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, június 30. A város csütörtöki közgyűlésén diadalmas tombolás éktelen zaja töltötte be a toronyalja dísztermét. Kézzel-lábbal tomboltak a függetlenségi kör nevetséges augurjai és hadonászva tomboltak mindazok, akiknek aSomogyvármegye, a várt hízelgés helyett, kellemetlenül őszinte szavakat vagdosott valamikor a fejükhöz. Holló László, a városi tanács külésze, egy leleplező nyilatkozattal, Kúton Béla volt kaposvári hírlapíró nyilatkozatával szerzett nagy örömet a képviselőtestület tagjainak. Kúton Bélának sajtópere volt Bercek Sándor városi mérnökkel A főtárgyaláson • Kdán bocsánatot ígért Berecktől és mert Lászlónak, a főmagánvádló ügyvédbe, ült Ménfeiül még egy olyan szerezni a vádlottól, hogy cgllására a »Somogyvárserkesztője kényszeritette, elálltak a pertől. Hogy ■ól^ megmenekülő vádlott ma aészéről meg"vjáf "nc.ffci Sánssal, e te! most ... szándékozunk foglalkozni,san arra utalunk, hogy Wekerle Sándor volt miniségelnök minapi szenzációs sajtója egészen más álláspontra helyezkedett, s itt nyilvánvaló volt, hogy Habár Mihály vádlott nem szerzője, hanem csak összegyűjtője volt a röpiratban megjelent anyagnak. Tudvalevő, hogy a vádlottnak joga van hazudni és Kúton Béla nem is tartózkodott ettől a pécsi főtárgyaláson. Ám Holló László, az ügyvéd és Bereck Sándor főmagánvádló Kúton Béla vádlott szemérmetlen valótlanságain mégis kapva kaptak. Nekik elegendő volt az, hogy Kúton Béla másra tolta a megírt cikk felelőségét. Készséggel, sőt örömmel elhitték a vádlott hazudozásait, holott tudniok kellett: mi sem természetesebb, hogy az oly vádlott, akire néhány heti, esetleg havi fogházbüntetés vár, szívesen hazudik is, ha ezzel elkerülheti a fogházat. Bereck Sándor és Holló László beígérték Kúton Bélának a bűnbocsánatot, mire a vádlott készséggel összehazudozott minden olyant, ami Bereck Sándor és Holló László szívének jólesett. Hogy Kúton Béla minden fegyvert jónak és a maga szempontjából igazoltnak talált ahhoz, hogy a fogházbüntetéstől megmeneküljön, ez emberi szempontból nagyon is érthető. Ott kezdődik ennek az ügynek a botrányos oldata, hogy Bereck és Holló diadallal vitték el Kúton Béla nyilatkozatát a képviselőtestület elé s a városatyák örömujjongással, tombolva hozsannáztak a börtön elől menekülő Kuton Béla hazug írásának és ezzel mintegy erkölcsi tanúnak állította maga mellé a képviselőtestület azt a Kúton Bélát, kit néhány nap előtt bélyeglopás miatt a szombathelyi bíróság elítélt. Kúton Béla, amikor aSomogyvár- WéjeeI-től nagy elegek hátrahagyásával fitkfttt. .Szamlyaihtílvől} fitetH* !›■*-**.nyáját, mint ›szerkesztői. Itt pertig~“u..›marosan a lehető leggyalázatosabb bűnbe esett. Vasvármegye törvényhatóságának iktató-hivatalában Kúton Bélának rendszeresen átadták az egyes aktákat, hogy abból válogassa ki a riport anyagot. A szerkesztő és nagyon hosszú hajjal tért vissza? — kérdeztem aggódva. — Ah, nem. De elfelejtett mindent, amire tanítottam s azt mondta, hogy a szive meghalt s hogy soha többé nem fog szeretni senkit. — És most azt a nőt nőül akarja venni! — Ah, azt a leányt nem szereti, — szólt Dolly megelégedetten. Philnek nincs egy fillérje se, az a leány pedig gazdag. Philnek most már nem kell aggódnia, hogy miből fog megélni. — És mindezt ennek köszönheti. — Igen, nekem. Igazán. — Tulajdonképen nem is csúf az a leány. (Pedig nem is láttam.) — Miszter Carter, az a leány utálatos. Nem szóltam egy szót se. — És most rám se néz, — kezdte megint missz Dolly. — Ez a hálátlanság netovábbja. Ha valaki önt csak szeretheti is, már azzal is magasabb műveltséget szerez. — Igen, — ugye ? Milyen szépen mondta ezt ! El kell mondanom Archienek is. (Lord Micklehamet hívják Archienek.) V aul azt képzelte, hogy én őbele szerelmes voltam. Pedig ez nem igaz. — Egy kicsit se? — Csak úgy szerettem, mint a barátomat vagy a tanítványomat. És mikor levágatta a haját és szalonruhát vásárolt (képzelje, azelőtt még az se volt neki!), akkor már egészen csinos ember volt. Szép szemei vannak. Látta ? — Isten ments! — Nem mindenkinek vannak szép szemei. Például az önéi... — Ah, ön nagyon kíméletlen! — Dehogy. Úgyse volna semmi célja, ugye ? Elkomorult az arcom. Mert tudni való, hogy nagyon boldogtalan vagyok, mióta missz Dolly lord Micklehamnek a menyasszonya. — Mit is akartam mondani? Ah, igen, hogy ez ön ... Azaz Meadows Philről akartam beszélni. Nagyon érdeklődtem iránta, mert különben nem bajlódtam volna annyit vele. Még maga az anyja is megköszönte nekem. — S ennél többet már igazán nem kívánhat az ember. — De az anyja utálatos levelet irt. — Milyen rapszodikus ... — Mi az, mister Carter? — Úgy értem, hogy sokat átugrik. Mikor irta Philnek az anyja azt a levelet? — Miután a fiát elbocsátottam. Vagy ezt még nem mondtam el ? Ah, rettenetes botrányt csinált, dühöngött, szidott engem. — S tépte a haját ? — Nem, mert rövid volt a haja. De ne nevessen. Nagyon izgatott volt és éppen nem volt igaza. És aztán, másnap, mikor azt hittem, hogy már mindenen átestünk, megint eljött, hogy megbánta, amit tett s most már nem engem szidott, hanem önmagát szidta, de nem úgy, mint engem, hanem sokkal durvábban. — Hát mi volt a baja? kérdeztem csodálkozva. — Azt mondotta, hogy én szétromboltam az ideáljait, hogy megrontottam a nőkbe vetett hitét, hogy én őt félrevezettem, megcsaltam s hogy én ... egyszóval nagyon dühös volt. És aztán egy esztendeig mindig leveleket irkált. Már nyugtalankodtam miatta. — És nem nagyon rövid nadrágban SOMOGYVÁRMEGYE 1910. julius 1.