Laehne-féle gimnázium, Sopron, 1895
Alkalmi beszéd az ifjúsághoz a millenniumi ünnepélyen. Kedves tanulók ! Ama kegyelet, ama forró gyermeki szeretet, melylyel mindnyájunk édesanyja, a magyar haza iránt viseltetünk, magasztosabb és hódolatteljesebb sohasem volt, mint a mai napon, midőn annak ezer éves születésnapját ünnepeljük. Oly ünnep ez, kedves tanulók, melyre minden más állam büszke lehetne, de amelyet csak nagyon kevés utánozhat. Épen ezért örömrivalgva harsannak meg a trombiták, diadallal lobognak a nemzeti zászlók s a lelkesedés viharos hullámai ellenállhatatlan erővel terjednek a magyarság éltető szivéből, a fővárosból, mindenfelé. E szétáradó lelkesedés visszhangra talált ezen intézet falai között a mi sziveinkben is s arra ösztönöz, hogy „emlékezzünk régiekről“, kiknek létezésünket köszönhetjük. A régiekről való emlékezés nemcsak érdekes, de hasznos is ; tanulságot és reményt menthetünk belőle a második ezer év küszöbén. Azt mindnyájan tudjuk, hogy Árpád fejedelem és vitéz népei fegyverrel szerezték meg számunkra ezer év előtt e birodalmat. Óriás erő, rettenthetetlen bátorság volt bennök, hogy képesek voltak annyi idegen nép között itt hazát alkotni. Ez természetesen csak úgy történhetett, hogy nemcsak vitézebbek, de emelkedettebb gondolkozásnak, nagyobb erkölcsi erővel bírók voltak az itt talált népeknél. E magasabb erkölcsi erőnél fogva a fegyveres hatalmat nem arra használták föl, hogy a legyőzött népeket kiirtsák, vagy rabszolgákká tegyék, hanem hasonjogú polgárokként ölelték keblökre. Tehát már akkor a szabadelvűség és emberbaráti érzelmek talajára igyekeztek az országot alapítani. E magasabb erkölcsi erő tette hivatottá őseinket arra, hogy itt hazát alapítsanak, e magasabb erkölcsi erőnél fogva írta a történelem már ezer éve e hazát a magyarok nevére. Hogy a magyar nemzet nem enyészett el, mint a népvándorlás alkalmával Európába jött népek, a hatalmasabb hunnok, avarok, besenyők stb., hanem maradandó hajlékra tudott a földön szert tenni