Sopronvármegye, 1923. augusztus (26. évfolyam, 171-194. szám)

1923-08-01 / 171. szám

­ 1923. augusztus 1 SOPRON VÁRMEGYE végleges választ adni nem tud. Kéri a városok küldötteit, legyenek tekintettel az állam nehéz helyzetére. A polgármester küldöttsége ezután Vass József népjóléti miniszternél tisztelgett. A szónok arra kérte a minisztert, engedé­lyezzék az úgynevezett éhségadó kivetését, hogy a városok szegényeit el tudják látni liszttel. A miniszter válaszában kijelentette, hogy kérésük teljesítésére hajlandó. Ankétre fogja összehívni a városok polgármestereit. Az ankéten véglegesen rendezik ezt a kér­dést. Egyben felhívta Sipőcz Jenő polgár­­mestert, lépjen vele érintkezésbe az ankét összehívására vonatkozóan. Tallózáséri egy Iránévi tollával az Erzsébetben Azon az estén talán még kirivott volt, hogy egyedül járok a fák között. A teli hold sugarait saját illatuktól ittasan szűrték meg a hársfák, a padokon szerte párok ültek, a garde, már ha volt, férfigarde után nézett s ha azt suttogta is, hogy szép idők voltak, amik voltak, ezt sem magának mondta, volt, aki mellé húzódhatott. Csak én jártam egyedül az Erzsébet kertben s úgy láttam, hogy a kerek hold kerek arccal nevet rajtam; a szűziesnek, tisztának nevezett hold, széles mosollyal kacarázott egy árva halandón, mig nem felhőrongyot kapott maga elé, mint a csorba­­fogú asszony, ha nevet . . . És a jótékony homályban a párok közelebb húzódtak egymáshoz és hozzám is közelebb kúszott, akivel el vagyok je­gyezve, az örök egyedüllét gyásza . . . Nézzed ott az üres padon egy elhagyott baba, eredj hozzá. Ő az, téged vár . . . Valóban egy baba, egy nagy baba. Akkorra volt, mint egy ember, talán valami nagy óriáskisasszony ejtette el, amint átlépte az Erzsébetkertet . . . Komolyan, feszesen ült a padon a a Baba. Fekete haja tömött s göndör volt, a ruhája fodros, krinolin a szoknyája, mint a rococo úrnőinek, két keze mereven pihent a dereka mellett. Ült egyedül egy sötét padon s én tanácstalanul álltam előtte. Egy elveszett nagy porcellán hajas­baba. Én legyek a becsületes megtalálója?­­ Hiszen érzem, hogy tetszik s egyre jobban­­ érlelődik bennem a vágy, hogy felkapjam s rideg legénylakásom­­ díszévé avassam. Hiszen néma és süket, tiltakozni nem fog s ha szépen megkérem is, hogy velem jöjjön mit sem felel majd rá, így csak álltam előtte és magamban mondtam hozzá édes szavakat: »Te árva elhagyott Baba, bocsáss meg, hogy nem megyek tovább. A magános vándor mindig felbátorítja a másikat, hogy hozzá csatla­kozzék. Én nem­ tudom, ki vagy. Valami darabos nürnbergi babagyáros faragott-e ki, vagy egy kis párisi midinett apró ujjacskái bíbelődtek ruhácskád fodrain? Mindegy, gazdádat a te szépséged nem tudta annyira megejteni, hogy megbecsüljön s ne hagyjon el a hűvös éjszakában. Én elviszlek ma­gamhoz, szobám legszebb sarkába helyez­lek, sárga selymeket teszek mögéd, hogy kondor hajad árnyéka még sötétben fogja körül sápadt arcocskádat. Te nem fogsz kinevetni, mint a többi nő s ha meghaj­szolva hazafelé igyekszem, tudni fogom, hogy valaki vár rám . . . Valaki, aki néma, aki legfeljebb azt mondja, »Papa, mama«, ha megcsavarnak valamit a hátán. És amint ott álltam, egy nő közeledett felénk. Aha, »Ő hagyta itt a babát«, villant át az agyamon. Leült a baba mellé, de semmi különös örömöt se mutatott az el­veszett jószág megtalálásán. Egész hidegen ült le melléje és így szólt hozzá: »Igazad van, az Ella új gavallért csípett fel. Valahol a tenniszpálya körül flörtöl most vele.« Ebben a pillanatban a hold is előbújt a felhők közül, a varázslat megszűnt, a baba felemelte fejét s édes hangon nem Papát-mamát mondott, hanem Ella dolgát kezdte szellőztetni . . . kifogyhatatlanul . . . A hold éles sugarai kiábrándító ke­gyetlen kézzel törték szét a babát és minden egész szónál, amit »Papa-mamá«-ra­­ beállított szájacskáján kiejtett, csak úgy­­ dűlt belőle a pletyka. Az, ami a becsületes, igazi porcellán babáknál csak — kőc. László Ernő. A hegyitőie­k­ taxuini keiilija. Mindig rosszabb lesz — sóhajtják a jó hegykőiek és homokiak — mindig rosz­­szabb lesz, az emberekkel más világban azt csinálnak, amit akarnak, még kerülőknek is megteszik. Nem erdő- vagy mezőkerülők, sem nem munkakerülőknek (no h­iszen még csak azt merné mondani rájuk valaki!) hanem uradalom, kerülőknek, amit úgy kell értelmezni, hogy egész nagy uradalmat kell megkerülniök, ha a pinnyei vasútállo­másra akarnak jutni. Mert olyant még az őrültségek hazájában, Oroszországban sem lehet látni, ami ezzel a kerülővel van, Hegykőről és Fertőhomokról nem lehet egyenest a pinnyei állomásra hajtatni, ha­nem óriási uradalmi tagok előtt kell dísz­­menetben elhaladni, csak azután Pinnye felől az állomásra menni, ahelyett, hogy egy utat engedélyeznének az uradalmi földön keresztül egyenest az állomásépü­lethez. A hegykői és­ homoki határban a gaz­dák rengeteg cukorrépát termeltek egy idő­ben, de csak azért, mert megígérték nekik a legrövidebb utat az állomásra, ahová a cukorrépatermést ősszel szállították. Az út azonban nem lelt meg és a két határban megbukott a cukorrépatermelés, mint a pinty. Nem bírták ugyanis a termést az ál­lomásra szállítani a nagy kerülő miatt. De így vannak egyéb terményeikkel is, úgy hogy kárára van ez az úttalanság a pinnyei vasútállomás fejlődésének is. A közbeeső tagokon gyalogút vezet csak az állomás­hoz. Az uraságnak, csak egy félholdat kel­lene reszkíroznia és minden bajnak egy­szerre vége lenne. Most újabban pedig el­­j­zárták a pálya melletti gyalogutat is, úgy­­­hogy a vasút legszorgalmasabb utasai, a­­ homokiak és hegykőiek, úttalan uton kény­telenek most az állomásépületet elérni. Ez eddig még sohasem volt. Ezért is mondják a hegykőiek és a homokiak, hogy »mindig rosszabbul lesz ..« Kapuváron villannyal csépelik a búzát. A város napról napra szegényebb lesz. Egymásután­­kénytelen lemondani a fejlet­tebb kultúra eszközeiről, melyeket egykor­­­otom pénzzel váltott magához és velük a haladás versenyében sok sok mértfölddel előzte meg a falut. A város kifulladt, letört. A messze mögötte maradt falu durva, ne­héz csizmái utolérték, a falu lehajol a sutba dobott kultúráért­­és beállítja a maga fejlő­désének, a maga­­külön termelő céljainak szolgálatába Semm­i sem vész el, csak vál­tozik minden, egyszer a kerék egyik fele van fönn, másszor­ a másik. . . Ez a régi péld­a és régi igazság jut eszünkbe, mikor halljuk a hírt, hogy Kapu­váron az idén már, villannyal csépelik a búzát. Sopronban beszüntetik a villanyos vasutat és egyre több béna üzemben, mű­helyben halkul el a motor berregése, Kapu­várott pedig rájöttek, hogy kár magát any­­nyit törnie a gazdának a csépiási szénért, benzinért, olajért, mikor ott a gőzmalom fölös energiákat termő villanytelepe, melyet olcsóbban és könnyebben be lehet fogni kévét zabárd masinába. A kapuvári Berg-malom igazgatójának, dukai Takách Jenőnek találékony agyában villant fel először az ötlet, hogy villanyerő­vel végezzék a cséplést. A fővezetékbe egy úgynevezett mobilvezetéket szerelt fel Takách Jenő, amelyet kivezetett a szérüs­­kerthez a cséplőmasinához. Motort szerelt a vezeték végére s a motor hajtja a cséplő­gépet. A gazdák egymásután próbálják Bucsu volt a faluban ... (Egy soproni kiránduló naplójából) Bucsu volt a faluban és ennek követ­keztében hajnalban egy ismeretlen szobá­ban ismeretlen díványon találtam magamat, amikor a szememet felnyitottam. Ruhástul. Az ablak utcára nyitva volt. Arra ébredtem fel, hogy egy ingujjra vetkőzött legény a muskátli mögül az utcáról valami szakra­­mentumos nótát énekelt be a szobába. A szoba nagy volt és a legény hangja mint egy barlangban, ezerszeresen visszavert. Ez tetszhetett neki. Hogy neki olyan erős, mély és rezgős hangja van. Lusta voltam a nyakamat is fordítani, hát nem is hede­­rítettem a legényre. Majd megunod, a bő­­gést, aztán mész tovább — gondoltam. De esze ágában sem volt, új nótába fogott és bokázni kezdett. Az anyád ... mit vágjak hozzád?! Az asztalon egy tálban a boros poharak és üvegek közt ugorkasaláta volt. De hogy jussak hozzá anélkül, hogy föl­keljek ? Kinyújtottam a karomat és elértem az asztalterítőt, húzogatni kezdtem és a tál ugorkasaláta lassan közeledett az asztal széle felé. A legény egyre ordított, nyak­erei kidagadtak, szája tátongott. Csak töltsd a kedvedet még egy­­kicsit .. . Végre elér­tem a salátás tálat. Megfogytam, fekvő mellemre tettem ... és (egy hang kiáltott ecetért a gyomromban) enni kezdtem a fel­séges, ecetes ugorkas látát, amelytől való­sággal újjászülettem. Most már nem is bántam a bőgő legényt, aki végre is odébb állott. Korhely pajtásai összefonódva jöttek a korcsma felől cigányzenével és hozzájuk csatlakozott. Aztán elaludtam. Egy újabb marha­­bőgés riasztott fel. A pásztor hajtotta ki a csordát és az egyik tehén bedugva nagy arcozmányát, zöld hasából bebőgött az ablakon. A tál még a mellemen volt, már fogtam is, hogy hozzácsapom, de a tehén elhallgatott, nagy fujások közben a mus­kátlit kezdte szagolgatni, egybe bele is I harapott, lerántotta cserepestül az utcára, s aztán elment. Hálistennek. Aludni azonban már nem tudtam, kü­­l­­önben is vonathoz kellett mennem Sopron­­ felé. De mégis csak maradoztam — no,­­ még egy kicsit . . . Akkor egyszerre az asz­­­­talterítő, amely alattomban tovább folytatta­­ csöndes útját, nagy csörömpöléssel... le- s csúszott egészen a padlóra, üvegestül, bo­­k­rostul, kalácsostálostul. Hű, az irgalmát. A­­ bor folyt a törött üvegekből a padlón.­­ Most már ha akartam, ha nem, menekül­­nöm kellett. Csak még egy pár marokkal bevettem az uborkasalátából. Borzasztó jó volt. Még zsebbe is raktam belőle, aztán u­gye, ki kint a mezőn egy kutya harmatot nyelt a szent sarjú bokrain. Friss szellők, fürge zöld színek borogatták homlokomat és itatták borba mámorult lelkemet. 3 most ki a »tanulmányt«, mely úgy látszik beválik s hamarosan tért fog hódítani. A berendezés, a vezetékkel s motorral együtt belekerült vagy 5 millió koronába, de ez az összeg hamarosan megtérül a meg­takarított szénen, benzinen, gépészen. A kapuváriak nagy érdeklődéssel nézik mos­tanában, hogyan csépel, szimpátiájukat szemmel láthatólag megnyerte a kultúra új térfoglalása, m­ely előreláthatóan hamarosan bevonul más falvaiba is vármegyénknek, már t. i. csak oda, ahol már van villanytelep. ­ .02" i n »spern« ás 0.005 •a &a»i s­pichi zárlat» S­trichi devizazárlat: Berlin 0.005, Hai­fa 220.50, Newyork 560.75, London 2564 Paris 3270.00, Milano 2430.00, Prága 1657'50, Belgrád 5­80, Bukarest 282'50, Varsó 0.0028, Budapest 0.023/h, Bécs 0.00787/8, osztrák bélyegzett 0.01 00, termánylárvnts, Búza 78 kg os tiszavidéki 70009—82000, egyéb 78000 - 81000, rozs 54000—56010 árpa 44000—46000, sörárpa 000 000, zab 75000—77000, tengeri 56000-57500, repce 130000—140000, korpa 35000—36000.

Next