Sopronvármegye, 1923. december (26. évfolyam, 266-288. szám)

1923-12-25 / 285. szám

1023 december 25 sopROM­ERMEOYE Karácsony a soproni színházban. Műsorszenzációk és egyéb pletykasogok. Bodonyiéknál a múlt héten a házas szín­padon játszódott le egy komoly tragédia. A család szemefénye, Györgyike,­ úgyis mint a drága gyermek és úgyis mint Or­­solya-zárda növendék, elrontotta a gyom­rát és ágynak esett. B. Király Bor­ska tud­valévően összes nagy szerepei ö között leg­jobban játsza a magzatát féltő /gris anyát, minek következtében Bodonyi /direktor és a Róbert számára pokollá vált­­ otthon. Bodonyi és a ricinus. Bodonyinak végül úgyis/mint direktor s úgyis mint apának mentő­­ötlete támad: a patikába rohant és hozott 5 ricinus pilu­­lát. Az ötlet jó volt, de Györgyike nélkül pattant ki, mert az ifjú Bodonyi sarj, mint jó ízlésű nő semmi áron sem volt hajlandó bevenni a fentnevezett rondaságot. — Vedd be egyetlenem, kérlelte a két­ségbe­esett apa. Van ez olyan jó, mint apuka »Az ártatlan Don Juan«-ban vedd be, és rögtön meggyógyulsz tőle. Én is veled eszem, ha akarod . . . — Na, azt szeretném látni! — Mikor a kis hölgy továbbra is hajt­hatatlan maradt, Bodonyi már csak apai tekintélyét is megőrzendő, Istennek aján­lotta a lelkét és a család szeme láttára be­vett négy ricinus pilulát. Az ötödikre aztán végre sikerült mégis rábeszélni az apai ö­n­­feláldozástól meghatott Györgyikét. Bodonyira azonban úgy látszik a patika­szerek is máskép hatnak, mint más normá­lis emberre. Az érdemes direktorban ugyan­is­­ benne rekedt az évvégi műsor néhány nagy szenzációja, ezért tudtuk mi vasár­napi számunkban csak felét hozni a mű­sornak s a sok helyről meginterpellált mu­lasztásunkat kénytelenek vagyunk most pótolni. Della Donna, mint karácsonyi ajándék. A karácsonyi ünnepek szenzációját, Della Donna Eugéniát nem kell már Sop­ronnak bekonferálni. Csupán azt jegyezzük itt fel érdeméül a kitűnő művésznőnek, hogy szerdán délután is játszik, hogy páratlan alakítását az Asszonyok bolondjában egész Sopron élvezhesse. Az orosz balét Sopronban. Csütörtökön és pénteken olyan ese­ményben lesz része a soproni színházközön­­ségnek, melyre évek múltán is emlékezni fog. A világ legjobb táncosai, az orosz cári ballett 30 tagú ensembleja produkálja magát a soproni színpadon s olyan iskolá­ját fogja bemutatni a klasszikus táncnak, mely forradalmat fog okozni a legtöbb soproni embernek a táncművészeiről eddig alkotott felfogásában. A ballet vendégjátéka alatt persze drága lesz a színház, de a már most megnyilvánuló óriási érdeklődésből látszik, hogy Sopron közönségének minden pénzt megér ez a ritka műélvezet. A Bőregér műkedvelőkkel. Helyi szemüvegen át nézve, nem sok­kal kisebb szenzációszámba megy a hét utolsó napjának eseménye, a klasszikus becsű Strausz János operettnek, a Bőr­egérnek szombat-vasárnapra eső reprize. A meséjében és muzsikájában egyaránt kitűnő vígoperában ugyanis a társulat legjobb énekes erői, Vízvári Elza, Nagy Pál, Re­mete Géza, Székely és Véselyi Margit mel­lett ugyanis három soproni műkedvelő is fellép. A bájos és tehetséges Freyberger lányok közül a kisebbik, Mártha, akinek legutóbb oly nagy sikere volt a Holicsi ku­pidóban, erős nagy koloratúrhangját fogja bemutatni Adél szerepében, Orlovazky her­cegének pedig Freyberger Christa szépsége és eleganciája fog színt és fényt kölcsö­nözni. A kritikus a színpadon. Alfrédnek, a félbolond tenoristának sze­repébe végül, mint kollégiális részvéttel ér­tesülünk, a «Sopronvármegye» c. szerkesz­tőjét és színházi kritikusát sikerült Bodonyi direktor és Görög titkár egyesült basszú­­szomjának beugratnia. Dr. Szentimrey La­josról kiváló énekmestere, Fangh Frida operaénekesnő ugyan a nyáron megálla­pította, hogy tűrhető és fejlődésképes orgánuma van,­ a színházi iroda azon­ban elsősorban azt akarja a vendégszere­peltetéssel ország-világ előtt dokumentálni, hogy mennyire könnyebb kritikát írni, mint a színpadon játszani. A társulat tagjai már egy hete egymásnak adják a kilincset szer­kesztőségünkben : sorba jönnek ajánlkozni, hogy a »nagy napon« majd ők írják a kri­tikát. Szegény Szentimrey! Ettől eltekintve azonban a »Bőregér« előadásai iránt város­szerte igen nagy az érdeklődés. Szilveszterre: Török fia és éjféli előadás. Szilveszter napján a napokban elhunyt nagy magyar zeneszerző, Kacsóh Pongrác emlékére a »János vitéz« t újítják fel, mely­nek címszerepében egy híres szép vidéki színésznő N. Török fia fog bemutatkozni a soproni közönségnek. Éjféli előadásban pedig egy szellemes új francia vígjáték: »Az Úr szelleje« gondoskodik arról, hogy a szín­házi közönség átkacaghassa magát az új esztendőbe. Ezek után még arra lehet kiváncsi a n­­é. publikum, hogy milyen lesz a soproni színészek karácsonya. Hát kérem nagyon szomorú. Az erős ünnepi programm úgy befogja őket, hogy nem is gondolhatnak karácsonyi vakációra, pihenésre, szabad­ságra. Igaz, hogy a pihenés csak úgy ér­demes, ha pénz is van hozzá. Pénze pedig csak akkor van a soproni színésznek, ha rászánja magát, hogy nem eszik és a sza­bad ég alá megy aludni. Hogyan lesz a fizetésképtelen táncoskomikus bál párbaj hősi Váradi Palit például már annyira kiszi­polyozó a drága szállodai lakás, hogy leg­utóbb a Róth-cukrászdában fizetés helyett a keztyűjét dobta oda a kiszolgáló kisasz­­szonynak. Másnap nagyot nézett Pál úr, mikor két jól fésült úr rázta fel déli álmá­ból és elégtételt kért tőle. Mert hogy a keztyüdobás a legsúlyosabb sértés még férfiakkal szemben is. Nagysokára értették meg csak a bősz párbajsegédek, hogy a társulat táncosfenoménja az elfogyasztott indiánerek és habos rok­nik fejében zálogul hagyta a cukrászdában a keztyűjét és nem sértésnek. Ahol összetévesztették a Schneider Fánit a Radeczky-marssal. Székely Bálint, a társulat tehetséges fiatal baritonistája viszont nagy pénztelen­ségében a csepregi színtársulat meghívását fogadta el s a Sárvár Kőszegi vicinálisra is rár­nyalodott némi obulusok reményé- ■ ben. Azzal ment le, hogy a „Hollandi me­­­­nyecske“ bonvivant szerepét fogja elját­­­­szani. El is játszotta szépen és hősiesen­­ a „Hollandi menyecskét“ a csepregi desz­kákon, szép sikere is volt s csak az elő­adás végén jött rá, hogy partnerei viszont az „Ezüst sirály“-t játszották. A közönség nem vette észre . . . Akiknek nincs karácsonyuk. Azért akik csillogó karácsonyfa alatt ülik ma a béke és szeretet ünnepét, gon­doljanak egy kis résztvevő melegséggel a soproni színészekre, akiknek nincs kará­csonyuk. ■jiii!i!iiiiiiiiiiniiiiiiii!iiiiiiiiiinii!iii!iíiiiiiii!iiH!niiiniiiuiiiniiiH!iiiiiiu'iiiiniii>iiiiiiiiiii£ Mi<iii;iiri]ii:ii;iiiiiii:iiiiiiiiiiiiiiiiiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiii I OLCSÓ : egy liter kor. 7.500,13.000, 12.500 KECSKEMÉTI­­ TÖRKÖLY I egy liter..................................K 12.000 RIZLING BOR I | egy iter.....................................K 1.000 | ( SCHIFF B. FIAI SOPRON, ]­­ | kicsinyben| elárusító üzletében, Várkerület 24. | 7 Három soproni grácia. (Illatos rózsák a karácsonyi meséskönyvbe.) A nyughatatlanvérű aranyifju, aki a szivét, veséjét, máját és minden szervi részét, kellemes és kellemetlen oldalát, szépségét és csúnyaságát ismerte már Sopron társadalmi életének, egyik szürke téli estén szörnyen elunta magát és elha­tározta, felkutatja, megkeresi és megismeri a három legszebb asszonyt Sopronban. — Száraz, hideg, fagyos, hangulatnélküli szürke kora este volt aznap, mikor az aranyifjú ilyen álomvilágba ringatta gondolatait és ábrándos szemeit végig jártatta mind a tizenhét emberen, kik akkor a Royal-kávé­­házban kártyáztak, tereferéltek, vagy csend­ben újságot olvastak. A kávéház eme unal­­mat keltő, ásítást gerjesztő hangulatában még a cigányok sem kezdtek muzsikálni, feke­­téztek, vagy a sakkozók közül ólálkodtak, mert 10 — 15 vendég előtt még nem kezdi játékát a cigány. Természetes tehát, hogy az aranyifjú elunta magát és szivet, lelket bizsergető gondolatai nyomán belegombol­­kozott a télikabátjába, mélyen a fejére nyomta kalapját és végigszelte a „Graben­­rundét«. A három legszebb soproni asszonyt ezalatt már látta maga előtt. Lelki szemei­vel varázsolta őket maga elé, képzeletben megformálta szépen az alakjukat, a hajuk, a szemük színét és az ajkuk mozgását. Három asszonyra gondolt akkor az arany­ifjú. Három olyan asszonyra, akiket már látott valahol itt a városban. De mind a három nagyon távol volt még tőle. Az egyikre úgy gondolt, hogy szegényesen egyszerű, de finom, graciőz, sikkes és illatos, noha tán még sohasem parfömözte magát. Ezt (az egyik soproni gráciát) csak a moziban látta néha az aranyifjú és soha, sehol másutt. A másik, akire gondolt, kreolarcú szép­ség és kevésszámú ruháiban is mindig elegáns, mosolygós az arca és muzsikáló, simogató, bársonyos lehet a hangja. Tiszta, eleven és úgy illatos, hogy olcsó par­­fümöket használ. Ezt (a másik soproni gráciát) nagyon gyakran a színházban látta az aranyifjú és soha sehol másutt. A harmadik esetről elgondolkozni is a legnagyobb gyönyörűség lehetett az arany­ifjú számára. Ezt eddig csak egyszer látta. Akkor is még nyár volt. Könnyű áttetsző, ízlésesen, diskréten dekoltált egyszerű utcai ruhában az Erzsébet-kertben libbent el mel­lette egyszer. Egy csöndes szépség ma­gába zárkózott és tán csak önmagának élő nyugati gyögyörűség lehet ez és egy ár­nyalattal, egy sejtéssel erősebben épült, jobban ivett, mint az, akire azt mondják, hogy karcsú. Ezt (a harmadik soproni gráciát) csak egyszer, egyetlen egyszer még a nyáron látta az aranyifju és azóta sem az őszön, sem azután, sem színházban, sem mozik­ban soha sehol. . . Az aranyifju tehát ott bandukolt a »Grabenründén, és lelki szemei előtt ott tipegett a három soproni grácia. Egymás­sal és az aranyifjuval kacérkodva, idegein tipródva, fantáziáját izgatva. Ezek egyike sem ismerheti a másik kettőt — gondolta az aranyifjú — és tovább játszadozott a képzeletével. Még soha sem látta őket együtt. Még kettőt sem látott közülök egy napon. Ha az egyiket kedden színházban látta, a másikkal csak csütörtökön találko­zott a moziban. Dehát a harmadik. Vájjon ki , és merre van lakása, szórakozása, mu­latsága, társasága Milyen lehet most télen a havon járva. Van-e prémje, szőrmés hó­cipője ? Az ébren álmodozás már egy kicsit elkábította. A Peck-kávéház felől sűrű cso­portokban jöttek az emberek. Az aranyifju megállt. Aztán felderült az arca. Nini, az egyik grácia. Apró lábacskák szapora já­rása. Mosolygós arc melyre piros foltokat csípett a hideg. Erős parfömillat. De hopp, itt valami nincs rendjén — ötlött hirtelen az aranyifju eszébe — és ráeszmélt a való­ságra. Ezt a gráciát eddig még csak a színház­ban látta, most meg a moziból jön. Önkén­telenül a színház felé tartott. A darab vége felé

Next