Sorsunk. A Janus Pannonius Társaság folyóirata, 1944 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1944 / 1. szám - ÉLET ÉS IRODALOM
ÉLET ÉS IRODALOM 61 Bel nem, mert ennek Szabó Imre az apja". Csattanóbb felvonásvég el sem képzelhető. Úgy hogy a kritika nem ok nélkül találja feleslegesnek aláfestését zivatarral, villámmal. Pedig ez valóban segít a hangulat kiteljesítéséhez. Meg azután a leányanya ebbe a zivatarba rohan bele, itt szerez tüdőgyulladást, s ad így lehetőséget a meddő asszonynak, hogy őt önfeláldozóan ápolja, jóságban mindnyájuk fölé magasodjék. A cselekmény itt fordul át a szenvedély, az ösztön síkjáról az erkölcsére. A férfi megvallja, hogy a biztos halálba akarta küldeni az asszonyt, az „első" pedig örökbe adja gyermekét, s maga a jóságos sánta Balog három árvájához megy mostohának. A közönség utolsó percig pattanásig feszülő figyelme igazi színpadi író felavatása. A munkának magának azonban nem a figyelem felkeltésben és ébrentartásában van az értéke. Nagy dolog az épkézláb szerkezet, az írói önmérséklet, a feleslegesről lemondani tudás, s mindebben Páger gyakorlott nevelő keze is segíthetett. Ennél nagyobb azonban, hogy az egész cselekmény egy anyagból való, egyöntésű, a most alakuló falusivárosi „középosztály" lelki közegében játszódik. Onnan valók ösztönös mozdulatai, onnan még korlátai és korlátozottságai is, amikor nem fejleszti végletekig az esztétikai törvények jegyében a cselekményt, hanem e lelkiség körében kötelező jósággal és emberséggel oldja meg. író, színészek és közönség találkoznak ezen a síkon. Bizonyítja ezt a sok nyíitszíni taps, felsóhajtás, közbekiáltás, a felszabadult érzés mindmegannyi jele. A közönség valóban belekapcsolódik a cselekménybe. Boldogan figyel fel a művészet tükréből visszatekintő arca mására. Meglepő varázsa van rá ennek az először látott saját arcnak. Nagy írói eredmény ez és nagy felelősség. Ezt az arcot nemcsak megmutatni, hanem alakítani is kell. S ebben érezzük gyöngének egyelőre az írót. Annyira mégsem otthonos az anyagában, hogy így költő módra újjáteremtse. A lelki elmélyítés hiánya a főhős szerepét játszó Páger alakításának színtelenségében volt a legszembeötlőbb. A szerző a költőiség irányában nem Tamási erőteljes férfiassága, de még csak nem is Gárdonyi megindultsága, hanem a népszínmű érzelmessége felé próbálkozott, a falu bolondján és a sánta Balog alakján keresztül. Írói sorsa, mondanivalóinak jelentősége azon múlik, hogy a jó megfigyelőkészség, a hatásos színpadi képek mögül felénk csillan-e majd a jövőben a bátor, szabad művész, a költő félreismerhetetlen nyílt, fénylő tekintete. Az a pillantás, amelyre, mint valami varázsütésre, egységbe rendeződik az élet képe, és örök egyszeri arca tekint reánk. * Hogy az ifjúság problémákat tisztáz a maga számára, könnyen érthető, annál érdekesebb, amikor a nyolcvanéves szem mélyed kutatva a jövőt rejtő korkérdésekbe. S ha Herczeg Ferenc mindig értett hozzá, hogy szinte évtizedről-évtizedre nagyon is hűen tükrözze a változó kordivatokat a Dolovai nábob leányka, a Gyurkovics lányokon s a Kékrókán keresztül, szeme a vizsgálódásokban nem meggyengült, hanem finomodott, élesebbé vált, .. a jól meglátott probléma, az újarcú nő és a hagyományőrző magyar otthon ellentéte, valóban érdekli. Szembenéz vele, nem tér ki a leszámolás elől. Nem lehet azt sem mondani, hogy a régi pártján áll az újjal szemben: épségben, egészségben, nyíltságban az új arcú nő legyőzi a régit. Hogy győzi-e áldozatban, lemondásban, odaadásban, más kérdés. Az író nem élezi ki ennyire a kérdést, nem veti fel ilyen tézisszerűen. Fürkésző szemmel vizsgálja az egymás mellé, egymással szembe állított két arcot: a színlelésre — de egyben önmegtagadásra is! — beidegzett régit és a semmit sem reszelő újat. S a férfit, aki a régi arc, az anya arcának lelkébe ideg-