Sporthirlap, 1937. március (28. évfolyam, 18-25. szám)
1937-03-03 / 18. szám
2 SÁR OSI, vagy pszichoanalitikus magánvélemény egy fiatalemberről . Merem állítani, hogy minden hároméves gyerek, spiccel rúg labdába. Sarcsi hároméves korában külsővel és belsővel rúgott, édesanyja nem értette a dolgot, azt hitte, rossz a lába. Az FTC-be és a Ferencvárosba került. Volt egy időszak, amikor senki se vitatta, hogy ő a legjobb magyar középfedezet. Aztán egy periódus, amikor a legnagyobb középester lett. Hosszú ideig formán kívül volt, míg végre most vasárnap megint igen jól játszott. Az életet nem lehet megmagyarázni, csak magyarázni lehet. Szeretném magyarázni, miért késett ilyen sokáig a Sárosi-romra és miért hiszem, hogy most már megmarad. II. Az ember nem úgy nő fel, mint, a rózsaszál, vagy ajegenye. Minden ember életében vannak bajok; egyiknél több, a másiknál kevesebb. Sárosi életének obligát válságai egy ezerre jelentkeztek. Ez a csendes és kevés beszédű fiatalember néhány gondtalan és komplikációmentes év után a közelmúltban egyszerre került szembe érzelmi, exisztenciális és mindenféle más komplikációval; becsületesen küzdött csalódásai, tapasztalatai, keserűsége ellen s a magánéletében mindent megúszott baj nélkül, önuralommal és okulva a külsőés belső nehézségeken. Ez a küzdelem és erőfeszítés valahol és valahogyan áldozatot követelt. Beszéddel eltakarhatjuk gondolatainkat és érzésünket, de az írás mindent elárul az írásszakértőnek. Sárosi nem árulta el, hogy miken ment keresztül, de a játéka elárulta. III. Sokan nem szeretik, hogy előzékeny a pályán, modorának őszinteségében nem szívesen hisznek. Lehet, hogy Sárosi valamikor elhatározta, hogy előzékeny és barátságos lesz életben és pályán egyaránt. Szerintem nem is lehet az ember ilyen, ha nem határozta el, hogy ilyen lesz. Sárosi fizikuma és adottságaikizárják, hogy szelídnek, vagy pláne gyávának született volna. Igen, szerintem is felvett tulajdonságok ezek. Viszont, csak dicséret illeti meg, amiért ilyen tulajdonságokat vett fel. Ez a fiatalember 17—18 éves korában progrmot készített az életére. Függetlenül attól, hogy a program nem rendkívüli; függetlenül attól, hogy milyen mértékben sikerült realizálnia azt, én a programcsinálás fényében látom azt az elemet, ami Sárosiban feljegyzésre és analízisre csábít. A szellemi munkások kasztjában is kevés ember van, aki tudatosan él — vagyis, helyesebben tudatosan igyekszik élni. Végignéztem Sárosi küzdelmét az elmúlt évben: meghatóan eredménytelen, hősiesen céltalan küzdelem volt a programért, öntudatos cselekvésért, egyszóval mindazért, amire az erkölcsös ember törekszik és amit az erkölcsös ember sohase fog megvalósíthatni. Sárosi programpontjait, idealizmusát pontrólpontra megcáfolta az élet, amint azt én és bárki előre láttam, aki ezen az elmaradhatatlan bukáson már átesett.. Sárosi elbukott, dg . felkelt, most kevésbé hisz a külvilágban és jobban hisz önmagában. TV: A futballtaktika kérdésében ma már ellenkező táborhoz tartozunk. Senki se kívánjon magának becsületesebb ellenfelet Sárosinál. Meggyőződésem, hogy az ő esetében a® ellentét inkább dialektikai, mint tárgyi jellegű. Egy régi elv hősi védelmezője és mohikánja ő, desokkal tehetségesebb annál, hogy nem a döntő pillanatban ne gyakorolná a célszerűbb módszert. Hogy ezt nem ismeri el, az természetes. Romantikus makacssággal védelmez egy álláspontot, s az ember a mai szürke világban megtanulja becsülni a romantikát, akkor is, amikor az egy tévedést ragyog körül. Hogy az ember becsületes vitában meggyőzze, ahhoz vissza kellene térjen a Szép és a Jó klasszikus forrásához, a hellén esztétikához. De ki ér rá visszatérni ilyesmihez?! Én nem, az biztos. Carruthers, a Daily Mailben, ráérne és Álláson és Drake. Mi nem érünk rá. Csak pillanataink vannak, hogy egymással foglalkozzunk. V. Sárosiban az elmúlt év válságának szerencsére egyetlen egy nyoma maradt: az a balhit, hogy vele sokan igazságtalanok voltak. Tény, hogy sokszor hallhatta: nem val középcsatárnak, nem való ennek, nem való annak. De akkor nem is volt való. Az igazság pillanatnyilag igazság volt, de igazságtalanség volt, mert mindig hozzá kellett volna, tenni: ismét való lesz, ha ismét Sárosi lesz. Kétségtelen, hogy a formája teljében levő Sáráéiról minden poszton csak jót lehet majd írni és mondani. Csakhogy Sárosi elfelejti, vagy nem ie tudja, hogy a kritikus épp olyan kevéssé ér rá mérlegelni a múltat és jövőt, lapzárta előtt — mint ahogy a csatár nem ér rá mérlegelni a lövés pillanatában. Ha a csatár egyből lő fölé, éppúgy megvan a mentsége, mintha túl sokat cicázott s azért nem volt eredményes. A kritika — akár a tribünön is, de pláne a zöldernyős lámpánál — nem ér rá mérlegelni, a friss benyomásokat adja vissza és Sárosi igen nagy igazságot tenne önmagával szemben, ha belátná és megértené, hogy a kritikus is kerülhet olyan nehéz helyzetbe, mint a futballista, hogy ezentúl küzdőtársat és ne ellenfelet lásson benne. VI. Az elmúlt évben sokat töprengett azon, hogyan is áll a formájával. Gyakran a következő hétre várt kirobbanó játékot önmagától. Érthető, hogy önmagától várta ezt és nem a csapat feljavulásától, vagy észszerűbb formációjától, örvendetes dolog, hogy Sárosi nagy formájának visszatértével egyidejűleg kezdett a Ferencváros hátsó formációja óvatosabb játékba, mint a múltban. Talán ez meggyőzi Sárosit arról, hogy nem kell mástól is pont azt várnia, amit magától vár, és hogy amit másoktól követel az észszerűség, az őrá nézve nem parancs. Sárosi játsszék szépen, míg a védelem jól játszik — ez talán elfogadható kompromisszum a Ferencváros heterogén gárdája számára. VII. Mindenféle szemponton túl pedig futballepomunk érdekében kívánatos, hogy Sárosi György dr. feltámadása tartós feltámadás legyen és még sok örömünk legyen ebben a fiatalemberben, aki, akkor, amikor életprogramját megcsinálta, az volt az egyik legfontosabb pontja, hogy 25 éves korában reméli elérni futballtudásáinak legmagasabb fokát. . _ Nos, most áll a 25. év küszöbén, Rozlányi Károly. SPORTHÍRLAP SZERDA, 1937 MÁRCIUS 3. ) PREMIER PLÁN a 3:1-ről, Háriról, Schafferről, Jánosyról — egy változatos II. félidőről — A Sporthírlap tudósítójától — A rangadó első félideje gól nélkül telt el, annyi, mintha nem is lett, volna, első félidő. Most újra kezdődik minden. Fullasztó izgalom a tribünön, a pályán. ... És a második félidő első percében rögtön megindul az események drámai kavargása. (Itt állunk az újpesti kapu mögött, egy méternyire a pireziszvetteres Móritól.) Még jóformán el se helyezkedtünk a sárban, jön a Hungáriatámadás, a Titkos bead Csehnek. Hóri egyedül áll szemben a Hungária-középcsatárral. Drámai pillanat, a kapus kirohan, nem is TM tehet, mást, veti magát, de hiába, nem is történhetett másképpen. Hóri ottmarad a földön a vetődés pózában, hasonfekve, mereven, még jobban belenyomja magát a sárba elkeseredésében, mintha nem akarna többet felkelni. Előtte a Hungária-csatárok ölelkeznek. Rettenetes lehet most neki. A kapu mögött éppen akkor szalad át a vörös Takács, futtában felugrik a levegőbe, kiabál: — Hujjj, de szép volt!... Ez a relativitás. 1:0-ra vezet a Hungária- Sőt megint ő támad. Kimegy a labda, Jánosy izgatottan kiabál a gyerekeknek a drót mögé: — Siessetek azzal a labdával, siessetek! Hóri csípőre tett, kézzel nézi a meccset, keményvonoalú arcán kidagadnak az izmok, olyan, mint egy autóversenyző verseny közben. Pedig most nincs dolga, az Újpest támad, támad, támad, de hiúim. Hári lihegve támaszkodik a kapufának, nem bírja szó nélkül: — Nekünk kellett volna már rúgnunk egy párat, amit mi összetámadtunk... Micsoda mázli__ Egyetlen helyzetük van, az gól... Szaggatottan beszél, lihegve, de nem a fáradtságtól hanem az elkeseredéstől. Az állóhelyen viharzik a lárma, verekszenek a fejünk felett, rendőr rohan. Tízéves forma gyerek kiabál le a pályára valakinek: — Leütlek, ha odamegyek! Nem tetszik neki, hogy a hungaristák reklamálnak. Ezekben a pillanatokban biztosan meg is tudná tenni. Hóri akkorákat rúg, mint egy ház, lehet látni az arcán a vad erőfeszítést, csak minél nagyobbat rúgni, minél messzebb, a balszerencse ellen! Futó kiabál valamit futás közben, de nem lehet érteni, talán ő maga se érti, olyan rekedt a hangja. A balsors, a balsors! Az Újpest támad, támad, támad és a 17. percben Kocsis belövi odaát az egyenlítő gólt. Hári kirohan a kapuból, más nincs a közelben, nekünk ugrik. Ceruza, jegyzőblokk és cigaretta van a kezünkben, de mit bánjak, majd eltöri az ujjunkat, úgy szorongatja. Kiegyenlített az Újpest, most már nem lehet baj — ez a hangulat itt — hiszen folyton ők támadnak, vége a balszerencsének, most már győznek! A drótkerítés mögött kisgyerek üvölt: — Gyere ide Kocsis, hadd csókoljjalak meg! De Kocsis nem jön oda, hanem a Hungária-csatársor odajön. Hóri hangja olyan, mint a hajók vészfülke a ködben: — Menj rá! Menj rá! A partvonal mellett a kispadon ott ül Schaffer, halkan, gyorsan beszél a körülötte álló hungaristáknal: — Akkor kellett volna, amikor 1:0-ra vezettünk, akkor meg voltak zavarva... Aztán hirtelen, hangosan, rekedten.. — Mátyááás! — Aztán lemondóan, halkan. — Ez az. A jól,téka, ez az izé... . Menj rá, menj rá! Hát nem lehet így játszani, álltok... Haaaj! Odafut a partvonalhoz, onnan kiabál: — Jaj Istenem! Ahelyett, hogy egy gyors ember odaálna, odaáll a Müler! Nem lehet így állni, így sétálni egy ilyen döntő meccsen! Ni, hol áll a Dudás, hol áll a Dudás, az Isten áldjon meg! Támad az Újpest, támad. — A Dudás egyáltalán nem fog senkit, se összekötőt, se senkit! — Aztán Titkos felé: — Pali, Pali, mozogj, hát nem lehet egy lábadót... De persze nem hallja senki, Schaffer halkan beszél, még kiabálni is halkan kiabál, de ha hangosan kiabálna, akkor se lehetne hallani. Valaki lekiabál az állóhelyről : — Ez az! Schaffer hátrafordul, összecsapja a kezét mérgesen: — Ez az? Ez az? Ez a játék? Ez játék? Nézze, hol áll a Dudás most és a Bíró is... Áh... Legyint- leül. Aztán felugrik: — Hendsz, hendsz, — aztán leül — hát hallottak már ilyet?! Pista, menj hátra! Pista nem hallja, pedig öten is segítenek Schaffernek kiabálni- Újra támad a Hungária, a második gól is bemegy. Hóri vetődött, de a labda rettenetesen pergett, becsúszik a hasa alatt. Titkos fut vissza boldogan, Hóri nézi a labdát, mintha nem akarná hinni, hogy ez is bement. Az öklével üti a kapufát: — Tragédia! Tragédia! — szinte hörgi. — Ott száz helyzetből nem megy be egy se... Öt perc se telik el, itt a harmadik. Hári kirohant, ki kellett rohannia, szinte fejjel dobja magát a lábak elé, tumultus és Cseh berúgja a labdát az üres kapuba. Hári ott marad a földön, a körmével kaparja a sáros talajt, a tenyerével söpri a sarat széjjel... És aztán vége. Játék? Könnycseppek csillognak a szemekben, valaki azt mondja, hogy ő már nem is akar játszani többet. Akik bejönnek az Újpest öltözőjébe, nem korholnak, csak vigasztalnak. De hiába. Bejön egy katona az öltözőbe, azt mondja Hajmáskénről jött fel, hogy ezt a tragédiát lássa... És a szomszédból, a Hungária-öltözőből áthallik az éljenzés. Még tíz perc múlva, a villamosban is ismételgetnünk kell magunkban: Csak játék... Csak játék... Csak játék... Semmi az egész... Hát ez bizony így van a helyes sportfelfogás szerint. Csak játék... De a vesztesnek nem annyira, mint a győztesnek... (g. m.) ! 105. NÉV: Cuth IB Amiről az amatőrbörzén beszélnek Új tipp: női pénztárosnak szívesebben fizetik a tagdíjat Vasárnap megkezdték a tavaszi fordulót az amatőrök is. Azaz voltak, akik nem kezdhettek „a pálya ha szilálhatatlansága miatt.” Ezek közé tartozik a Postás is, amelynek intézője, Jelen Gyula nagyon dühös volt — még hétfőn is. — Kérem, a játékvezető alkalmatlannak találta a pályát. Pedig előzőleg már játszottak rajta az ifik, azoknak jó volt a pálya. Mire a Postás—ZSE meccsre került volna a sor, még jobban javult a helyzet, hiszen állandóan sütött, a nap a pályára. Úgy látszik, a ZSE nem akart játszani... Fézler ZSE beismeri: — Valóban nem akartunk játszani, sőt nagyon haragszom az ifi intézőmre, aki leengedte a pályára az ifjúsági csapatot. Olyan mély volt a sár, hogy májusig nem tudtuk volna rendbehozni a felszerelést! Hallgassuk még meg Feldmárai Mihályt, a VÁC intézőjét, aki igen szomorú. — Előkészítő osztályban játszottunk, a VÁC H. 8:0-ra vezetett az OSOS II. ellen, amikor a II. félidő 11. percben a játékvezető lefújta a meccset, mert használhatatlan a pálya! Utána még két mérkőzést játszottak, köztük az SBTC—VÁC profiligás találkozót! Talán mégis van, valami igazuk az egyesületeknek... („Ki van” a játékvezető...) A vöröseári úti pályán feneketlen sár volt vasárnap, de azért, az UFC —BSE-meccsen nagyon változatos játék alakult ki. Gimesi játékvezető a mérkőzés jágán betámolygott az öltőjébe: — Csuda izomlázam van. Bizony, ha még 10 perc lett volna, összeestem volna a pályán a fáradtságtól. Jövőre az idénykezdés előtt alapos edzést fogok tartani (Törekvés — vasárnap.) Jó napja volt a Törekvésnek. Négy csapata 37 gólt rúgott és csak 4-est kapott. — A legszebben az ifik játszottak — büszkélkedik az intéző. — Remélem, megnyerjük idén a bajnokságot velük! (Mosolygó pénztáros az USK-ban.) A kisegyesületek is mostanában tartják közgyűlésüket, amelyeken általában a legnehezebb dolog a pénztáros-választás. Ez a legfontosabb tisztség, a létfenntartáshoz szükséges tagsági díjakat eredményesen gyűjteni. Nos, az USK tisztújító közgyűlésén senki sem akarta elfogadni ezt a háládatlan pénztárosi tisztséget; töprengtek a tagok, mit csináljanak, amikor a nagy csendben csengő női hangot hallottak: — Én vállalom! Brück Béláné, az intéző felesége jelentkezett. Persze nagy lelkesedéssel megválasztották. Az „újítás” sikerült, a tagok szívesen fizetnek tagdíjat a mosolygó pénztárosnak. Megkérdeztük Brück Bélánét, miért vállalta ő a pénztárosságot. — Jó húzás volt — tőlem... Mert eddig az volt a tapasztalatom, hogy ha a klubban kevés tagdíj folyt be, akkor nálunk, otthon — kevesebb volt a háztartáspénz. Na, majd én segítek ezen! * (Rozsáki...) Van-e, ki ezt a nevet nem ismeri. Ha van, Rozsáki a III. ker. TVK amatőr játékosa, aki sokszor helyet kapott a III. ker. FC csatársorában is. Rózsák még ifjúsági korban van, vasárnap játszott is a Ganz ellen és 9 gólt lőtt. Rózsákra büszkék az amatőrök, hogy náluk játszik. — Jellemző, hogy milyen jók az ificsapatok! Avagy, hogy milyen jó a II. kert