Selmeczy Attila - Lakat T. Károly: Hajrá Honvéd! A Bp. Honvéd-szurkolók lapja (Budapest, 1972)

Bp. Honvéd-Rába ETO

KOMORA IMRE csapatkapitány Van egy játékos a piros-fehér tizenegyben, akit lassan egy évtizede csodálunk. Csodáljuk fáradhatatlanságát, lan­kadatlanságát, önfelál­dozását, remek szerelé­seit, indításait, nem ritkán góljait. Akiről szó van, Komora Imre, csapatunk kapitánya. Amikor a Rába ETO el­leni mérkőzés esélyeiről kérdeztük, így válaszolt: — Ma már az erőviszo­nyok úgy kiegyenlítőd­tek, hogy senki sem me­het biztosra egyetlen csapat ellen sem. Esélyek persze vannak. Úgy, mint most nekünk is a győriek ellen. A két csapat játéktudása közti különbség — anélkül, hogy evvel egy parányit­­ is megbántanám a Rába­­partiakat — feltétlenül mellettünk szól, ebből­­ adódóan győznünk kell­ . — Ha a Honvéd végre nagy csapattá akar vál­ni, akkor pontosan az olyan mérkőzéseket kell­­ biztosan abszolválnia,­­ mint ez a mai. Úgy ér­zem, ha a csatárok ki­használják a helyzeteket, nem is marad el diada­lunk. TAVASZI SORSOLÁSOK NB I. ÉS TARTALÉK I. forduló III. 5.: Rába ETO—Dózsa, Szhely—Egyet­értés, Eger—FTC, DVTK— Pécs, Komló—SBTC, MTK— Tatabánya, Csepel—Honvéd, Vasas—Videoton. II. forduló III. 12.: Sz.­­hely—Eger, Tatabánya—Vi­deoton, SBTC—Vasas, Pécs —Csepel, FTC—MTK, Egyet­értés-Komló, Dózsa—DVTK, Honvéd-Rába ETO. I. forduló III. 19.: Rába ETO—Szhely, Eger—Dózsa, DVTK—Egyetértés, Komló— FTC, MTK—Pécs, Csepel— SBTC, Vasas—Tbánya, Vi­deoton—Honvéd. IV. forduló IV. 2.: Egyet­értés—Eger, Dózsa—Szhely, Honvéd—Vasas, Tatabánya— Csepel, SBTC—MTK, Pécs- Komló, FTC—DVTK, Video­ton—Rába ETO. V. forduló IV. 9.: Pécs— Eger, FTC-Szhely, Egyetér­tés—Dózsa, Videoton—Csepel, Honvéd—MTK, Tatabánya- Komló, SBTC—DVTK, Va­sas—Rába ETO. VI. forduló IV. 16.: Rába ETO—Egyetért., Dózsa—FTC, Szhely—Pécs, Eger—SBTC, DVTK—Tatabánya, Komló- Honvéd, MTK—Videoton, Csepel-Vasas. vI. forduló IV. 23.: Ta­tabánya—Eger, SBTC—Sz.­­hely, Pécs—Dózsa, FTC— Egyetért., Vasas—MTK, Vi­deoton—Komló, Honvéd— DVTK, Csepel—Rába ETO. VIII. forduló V. 7.: Rába ETO—FTC, Egyetért.—Pécs, Dózsa—SBTC, Szhely—Tata­bánya, Eger—Honvéd, DVTK—Videoton, Komló- Vasas, MTK—Csepel. IX. forduló V. 14.: Rába ETO-Pécs, FTC—SBTC, Egyetértés— Tbánya, Dózsa —Honvéd, Szhely—Videoton, Eger—Vasas, DVTK—Csepel, Komló—MTK. X. forduló V. 21.: Video­ton—Eger, Honvéd—Szhely, Tatabánya—Dózsa, SBTC— Egyetért., Pécs—FTC, Cse­pel—Komló, Vasas—DVTK, MTK—Rába ETO. XI. forduló VI. 4.: Csepel —Eger, Vasas—Szhely, Vi­deoton—Dózsa, Honvéd— Egyetért., Tatabánya—FTC, SBTC—Pécs, MTK—DVTK, Komló—Rába ETO. XII. forduló VI. 7. (szer­da): Rába ETO—SBTC, Pécs —Tatabánya, FTC—Honvéd, Egyetértés—Videoton, Dózsa —Vasas, Szhely—Csepel, Eger—MTK, DVTK—Komló. XIII. forduló VI. 11.: Komló—Eger, MTK—Szhely, Csepel—Dózsa, Vasas—Egyet­értő, Videoton—FTC, Hon­véd—Pécs, Tbánya—SBTC, DVTK—Rába ETO. XIV. forduló VI. 18.: SBTC—Honvéd, Pécs—Video- BP, HONVEI Kispest, 1972. szombat Játékvezetők: Marton Előtte 15 órakor tart a HONVÉD Bicskei Kelemen Tajti Dudás Lukács Pál Szűcs Pusztai Kocsis Kozma Komora Tartalék:Lévay, Tóth Gy.( Csepregi Edző: Mészáros József

Next