Sürgöny, 1862. november (2. évfolyam, 252-276. szám)

1862-11-26 / 272. szám

A NEMHIVATALOS RÉSZ. Lapszemle. A „Pesti Napló“ szerkesztője, K. Kemény Zsigmond élesen kiemeli azon ellenmondást, mely szerint a bécsi centralisták egyrészről egyezkedni akarnak (legalább szóval) s más­részről a ministériumot erélyes fellépésre nógat­ják, és pedig oly fellépésre, mely sérelmeinket szaporítaná, hogy aztán az egyezkedésre haj­landóbbakká tegyen. Ámde a kiegyezkedés a fe­lek szabad hozzájárulását feltételezi, s csak úgy lehet hasznos, ha a kedélyek megnyugtatásával jár; e nélkül is lehet ugyan csendet vagy békét eszközölni, de ez nem kibékítés, hanem a sírnak békéje leend. Különben a „P. N.“ a mostani ró­mai követ volt erélyes eljárásában nagyobb lo­­gicát lát, mint az alkotmányos centralisták eré­lyes nógatásában , mert absolutismust ráparan­csolni, sőt ráerőszakolni lehet valakire, de erő­szakolt alkotmányosság ellenmondást foglal ma­gában, s nem egyéb az, mint az absolutismusnak roszul palástolt formája. A „P. N.“ szerint tehát oly módon, mint a centralista lapok eljárnak, a bizalmat megnyerni nem lehet, s a­ki a magyar­­országi hangulatot ismeri, minden látnoki tehet­ség nélkül megjósolhatja, hogy ha az ő általuk oly meggondolatlanul sürgetett erély formája alatt netalán az ország integritása támadtatnék meg ismét, akkor a meg­nyugtató kiegyenlítésnek még reménye is sem­mivé tétetnék — még­pedig hosszú időre! Az „ország“ szintén aggódni kezd az or­szág integritása miatt, mert úgy értesült, hogy az államministérium a szerb­ Vajdaság felállítá­­st tanácsolja Ő Felségének, és pedig ország­gyűlés előtt. De ezt nem hiheti az „ország", mivel az ország területi épségének megsértése beláthatlan végű válságot idézne elő, mely kérdésessé tenné a békés kiegyenlítés­ ügyét, s lerontva annyi reményt , melyet Ő Fel­ségének újabb legmagasabb tettei felidéztek, a hit megerősbödése, a bizalom visszatérése ellen küzdő demagógiának művét könnyítené meg. Az „0.“ tehát nem hiheti e hirt, de valószínűt­­lennek még sem tarthatja, ámbár nem tart tőle, mert ha van e hitnek vagy tervnek valami alap­ja, az legfeljebb egyes államférfiknak vagy ál­lamférfiaknak véleménye lehet csak, de semmi esetre nem Ő Felségének szándéka, mert Ő Fel­sége az érdekek és nézetek magasabb színvona­­lán áll, mint kormányának férfiai, s azért az „0.“ teljes megnyugvást talál a lefolyt napok azon eseményeiben, melyeknek kútfeje tisztán Ő Fel­sége legmagasabb szándéka és akarata volt. A „Donau Zeitung“ felel a „Wanderer“­­nek azon czikkére, melyet tegnapelőtti számunk­ban ismertettünk, s melyben azon óhajtását fe­jezi ki , bár a Landtagok helyrehoznák,mit a reichsrath elmulasztott, s kérvénynyel járul­nának . Felségéhez a birodalom másik felével mielőbb megkisérlendő alkotmányos kiegyezke­dés végett. A „D. Z.“ e legális óhajtását a „W.“­­nek a februári alkotmány ellen intézett provo­­cationak tekinti, s hosszasan mutogatja, mily jó­­téteményeket árasztott már a reichsrath a biro­dalomra, daczára annak, hogy az alkotmányos életben nagyon járatlan és újoncz volt. Szerinte a Landtagok feladata nem a reichsrath ellen, hanem mellette működni, hogy a megkezdett nagy művet befejezhesse, s azért zárszavában őszintén figyelmezteti a gandtagokat, hogy tanácskozásaikban lehető szabadelvűséggel nyi­latkozhatnak ugyan, de az állami alaptörvény által vont alkotmányos korlátokat lélekismere­­tesen respektálják. A „Pesti Hírnök“ a baranyai Vo­tum folytatásának V. és VI. czikkében a megyei bizottmányok rendezéséről kívánván szólni, kiemeli, hogy a 48-ki törvények azokról csak per targentem szólnak, s csupán a 16-dik törvényezikk bizá meg a ministeriumot ez ügy- i­s beni törvényjavaslat készítésével. Ennélfogva a 48-diki megyei bizottmányok csak ideiglenesség jellemével bírnak ; mindamellett létrejöttek azok 61-ben, s létrejöhetnek ismét, de szintén csak ideiglenesen, a kiegyezkedés előmozdítására. De czikkiró szigorúbb ellenőrködést ajánl a kor­mánynak, mit a 48-ki törvények értelmében is bátran megtehet. A 48-ki országgyűlés nem ha­tározza meg a tagok számát, sőt a bizottmány megalapítóiról szóló XIV. t. sz. 2-ik §-a is szo­­rosabb korlátok közé szorítható. Szerző kíván­­ja, hogy a bizottmányban képviselve legyen a nép értelmesbjei által, de azért nem kell a soka­ságban keresni a főmomentumot. E tekintetben legtöbb fü­gg a főispánok s kir. biztosok erélyé­­től, kiknek a 4-ik czikkben említett korlátnoki tanácskozmányban megállapított elveket előle­­gesen el kell fogadniok, s csak ezután a megye kormányát átvenniök, oly férfiakból alakítván meg a bizottmányokat, kik érteleme­s becsüle­tességben kitűnvén, mint saját elveiknek barát­­jai tűnnek ki. Szerző szerint az ily megyei bi­zottmányok a követválasztási és utasítási jogot a 48-ks törvények értelmében is szükségképen gyakorolnák; nem csak azért, mert ők a régi municipális megyék egész hatalmának, tehát a követ-utasítási jognak is örökösei, hanem a­z­ért is, mert oly fontos ügyekre nézve, melyek a jövő országgyűlésen lesznek elintézendők, a szigorú utasítás kívánatossá válik. A VI. czikkben czikkíró összefoglalja czikk­­sorozatának tartalm­a, mihez aztán a következő megjegyzést csatolja : „Nem czélunk a nemzetet a birodalmi tanács felé irányozni,­­ valamint nem lehetne czélunk, ha oda akar menni, attól elvonni. Az tagadhatlan, hogy vannak közü­gyeink, me­lyek újabb, a monarchia megváltozott állásához mért elintézést igényelnek. Óvakodhatunk e tekintetben, nehogy hazánk füg­getlensége feláldoztassék; de óvakodjunk attól is, ne­hogy a gyűlölet és ellenségeskedés szellemét alapítsuk meg egy chinai fal emelése által, azok között, kiket velünk az isteni Gondviselés oly sok balsors és hánya­­tás után, egy fejedelem jogara alá helyzett. Nemzet, mely lenni akar, el nem enyészhetik. Minden nemzet sorsa tulajdon kezében áll. A mely nemzet elvesz, az rendesen nem életrevaló és sorsát megérdemli. Nekünk az 1000 éves alkotmány állt szemünk előtt, midőn ez értekezést írandó tollhoz nyúltunk. Azon alkotmány állt szemeink előtt, mely az idő­viszo­nyok minden viharaival győzedelmesen daczolt, és a korona méltóságát tekintők, mely egyedül képes nem­zetünket hitünk szerint, nagggyá tenni és halha­tatlanná. Azt óhajtjuk, hogy a korona a nemzet kebelében félreismerhetlen jeleit találja föl az alattvalói hűség és tiszteletnek, s ezáltal bizodalomra gerjesztve, a ma­gyarban valamint a trónnak, úgy az egész monarchiá­nak oszlopát tekintse, melyet ápolni, erősíteni kell. Ha ez megtörténik , hazánk belügyeinek végle­ges — a kor viszonyainak megfelelő —rendezése nem találand nehézségre. A dicasterialis főbb kormányszerkezet a gyors, igazságos, a népképviselet és a kor viszonyainak meg­felelő erélyes kormányzat tekintetéből mindig módosít­ható, de hazánk 1000 éves alapkövei, és a királyi méltóság, hatalom, tekintély,­­ mind, mind szent ma­radjon örökre és sérthetetlen.“ Bécsi lapok meglehetős határozottsággal állítják, hogy dr. H­ei­n, a követi ház elnöke i. é. dec. 1-sején veendi át az igazságügyministérium vezetését, de egyút­tal azt is beszélik , mikép az ülésszak végéig megma­­radand az elnöki széken, s hogy a császári kézirat ki­hirdetése ezen időpontig elhalasztatik. Követi körök­ben azt hiszik, miszerint a második ülésszak alkalmá­val a házra fog ruháztatni az elnökválasztás joga. Akár választás, akár kinevezés által töltessék be ezen állomás, várni lehet, mikép azt dr. H­a­s­n­e­r alelnök nyerendi el. Szláv sajtó­mozgalom Magyarországban. A birodalom állam- és közjogi kérdéseinek meg­oldása ez idei oct. 20-ka óta gyakrabban pengetve bár, még mindig foglalkodtatja a Lajthán innen és túl a szláv különajku közlönyöket. A prágai „Hlasz“ Slavophil cseh közlöny létére, egész hónapig tartózkodott egyetlen árva szót is ki­mondani és csak folyó hó 19-kén szólalt meg tüzete­sebben a tárgyról. Most is kezet fogva az államminiszerrel a Slavo­phil cseh közlöny avval végzi czikkét: mi várhatunk, de nem mint halandó egy­esek, hanem mint halhatlan népek és nemzetek. A dologhoz csak annyit mond, hogy szó lévén a birodalom szerves egységéről, ugyanaz sikerrel csakis : a­ maguk a nemzetek által; b) egymás közti alkotmá­nyos értekezés útján alapítható meg; valamint hogy c) Austriában a németeken és magyarokon kívül még más nemzetek is léteznek; s d) azok egyenjogú közre­hatása nélkül nem oldhatók meg sikerrel a fennforgó kérdések. Második évi folyam. 272. szám — 1802. Szerken­ti-hivatal: Uri-utcza Libasinszky-ház. Kiadó-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden posta-hivatalnál. SÜRGÖNY Szerda, november 26. Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Vidékre, naponkint postán ft kr ft, kr ft kr f­t Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Egészévre 16 — negyedre 4 — Félévre 8 — Félévre 8 — HIVATALOS RÉSZ. A brünni cs. kir. helytartóság a keleti marhavész behurczolásának meggátlása tekintetéből Magyarhonból minden marhahajtást, úgyszintén a szarvasmarháktól származó mindennemű nyerstermények bevitelét szigo­rúan eltiltotta és az illető közegeknek meghagyta, hogy a Magyarhonból érkező marhafalkákat vagy egyes marhadarabokat és nyerstermékeket a határnál föl­tétlenül utasítsák vissza. TÁRGZA: Talleyrand herczegnő. (A „Journ. des Débats“ után.) Dorothea, kurlandi herczegnő, 1795. aug. 21 én született, Péter, utolsó kurlandi herczegnek Dorothea, Medem grófnővel­ házasságából; atyja János karlandi herczegnek, Anna császárné miniszere s kedvenezének fia volt. 1795-ben hosszas viták után, Kurland birtoka szabályszerűleg az orosz birodalomra ruháztatott át. Péter herczeg lemondott a herczegségről, fönntartván magának a souverain fejedelmek tiszteletbeli jogait. 1781-ben sagani herczegséget vásárlá meg Sziléziában, s 1800-ban halt meg. Fiat nem hagyott maga után; három idősb leá­nya már rangjához s vagyonához illőleg ment férj­hez ; midőn Dorothea herczegnő még csak gyermek volt. Anyja anyai gyöngédséggel s egy szellemdús sze­mély belátásával foglalkozott fiatal leányának nevelé­sével. Ez utóbbi a porosz király gyermekeinek játszó­­s tanuló­társa volt, s egész éltén át tiszteletteljes, bizal­mas viszonyban állott a király legidősb fiával, ki — mint tudjuk, inkább kedvelte az irodalmat, művészeteket s bölcsészetet, mint a politikát. A kurlandi herczegnő Schweiz­­s Olaszországban utazott, a nélkül, hogy Francziaországot meglátogatta volna. Mindazáltal ott ismeretes volt, s tudták róla, hogy szeretetreméltó s miveit. Egyik barátnője, a po­rosz királyné nőtestvére, Thurn-Taxis herczegnő, 1808-ban jelen volt a Napóleon és Sándor császárok közt Erfurtban történt összejövetelen. Sándor császár Thurn-Taxis herczegnő irányában bizalmas barátságot tanusított, s gyakran keresett szó­rakozást annak társalgásában, a politikai értekezletek s a helyzet gondjai közt. Talleyrand herczeg szintén társalgási viszonyban állott Thurn-Taxis herczegnővel. Ekkor történt, hogy a kurlandi herczegnővel megis­merkedett, s hogy saját unokaöcscse, Perigord Ödön grófnak Dorothea, kurlandi herczegnővel­ összek­ötését óhajta. Sándor császár szintén helyeslé ezen házas­ságot. A fiatal herczegnő még alig lévén 15­ éves, az összekelés jövő évre halasztatott, azonban csak 1810. április 22-én, néhány nap múlva Napóleon császár s Mária­ Lujza császárné összekötésének pompás ünnepé­lye után ment végbe Perigord Ödön gróf s Dorothea, kurlandi herczegnő összekelése. Ez utóbbi kevés idő múlva a császárné palota­hölgye lett. Ő fiatal, szép s választékos volt; csakha­mar tudva jön, hogy szeretetreméltó s szellemdús, nem könnyelmű s léha, hanem komoly, miveit s függet­len szellemmel bírván. * Leánya férjhezmenetele után a kurlandi her­­czegnő majdnem teljesen Párisban települt le, s egy kitűnő társadalom központjává lön. Talleyrand, bárki másnál inkább érezvén egy szellemdús társalgás s helyes itélőtehetség kellemeit, naponkint nagyobb bizalmat helyzett, s nagyobb gyö­nyört talált fiatal unokahúga társaságában, a örült an­nak sikere fölött. Ama korszakban a császár diadal­mámorában, a­nélkül, hogy bevárná Spanyolország meghódítását, az orosz birodalomba beütésre határozá el magát. Ott elveszté seregét. A jövő évben, nem akar­ván elfogadni oly méltányos föltételeket, melyek ha­talmát meghagyták s Francziaországot nem keves­­ltték, az európai coalitio által legyőzetett, erre még mindig számítván saját lángeszére s egy oly seregre, melynél a bátorság többé nem pótolható ki a szám hiányát, saját s Francziaország sorsát a csaták kocz­­kájára tévé föl, a nélkül, hogy bármely tanácsra hall­gatna, s nem akarván az események intő szavának engedni. A politikai egyének figyelmét kizárólag ama ret­tentő s kikerülhetlen katastropba voná magára, mely nem késhetett sokáig; legnagyobb fontosságú dolog volt, előkészítni a hon megmentésének eszközeit. Fran­cziaország sorsát nem lehetett a véletlenre bízni. Ezen szomorú körülmények közt határozá el merészen Tal­leyrand, hogy minő helyzet fog következni a gyászos s kikerülhetlen napra. Eszméje elfogadtatott előbb azon egyének által, kik a helyzetet meg tudák ítélni, s erre csakhamar a közvélemény s a nép szava által. Ekkor történt, hogy Talleyrand, saját hatalmas kezdeményzése által a legmagasb állásba lön helyezve. A fejedelmekkel s különösen Sándor császárral alku­dozott ; valóban kemény föltételeket írt alá, de sietni kell. Francziaországot megszabadítni az idegen sere­gek jelenlététől; ugyanő ritka éles­ eszével azt is előre­látta, hogy a legközelebb összeülendő congressusban előnyöket lehetene hozni a hatalmasságok közti egye­netlenségből, s hogy azok utoljára Francziaország tá­mogatását sürgetendik. Ezen szomorú napokban, midőn az ország érdekei vitattattak meg, Perigordné baráti viszonyban állott a mindenható Sándor császárral, s több oly tábornokok s miniszerekkel, kik családjának barátjai vagy rokonai voltak. Ő nagy társalgási ügyességgel bírt; annak ér­dekében látszott tanácsokat adni, kinek ellene mon­dott, s azt saját szempontjából kiindulva igyeke­­zett meggyőzni. Talleyrand azt akarta, hogy unoka­­huga őt a bécsi congressusba elkísérje. Neve örök­ké össze lesz kapcsolva ama nagy politikai tény­nyel, s a német lapok még legújabban is emlékezetbe hozák az általa nem keresett hirességhezi ezen igényét, ő nem tartozott a F r­o­n­d­e nak ama szenvedélyes s kalandos hős­nőihez,kik a pártok harczaiba beavat­koztam s a polgár­háborúban részt vettek. Véleményei hajlamaival össze voltak vegyülve, a nélkül azonban, hogy azoktól függnének. Midőn némi befolyást gyako­rolt, ez azáltal történt, miszerint megmutató, hogy igaza van. A congressus után ő Bécsben maradt. Talleyrand Gentbe ment a királyhoz. Midőn a herczegnő Fran­­cziaországba visszatért, Talleyrand épen akkor hagyá oda a ministeriumot s Richelieu jön utódává. Talleyrand, midőn a beneventi herczegségről le­mondott, a dinói herczegséget nyerte meg Calabriá­­ban. Ennek czimét unoka­öcscsének adá s ezentúl uno­ka­húga Dinó­ herczegné czímét viselő. Talleyrand nem állott többé a kormány élén, azonban mégis folyvást fényes állásban volt mint nagy kamarás. Húsz éven át igazgatá a külügyeket, s hatal­mas befolyást gyakorolt ama forradalmakra s politikai változásokra, melyek Európát átalakítók. Folyvást vi­szonyban, sőt baráti összeköttetésben állott számos, társadalmi helyzetüknél, képességüknél s tapasztalá­suknál fogva kitűnő egyénekkel. Mindig kereste a szel­lemdús férfiak társaságát. Francziaország s Európa magas aristokratiájával családi vagy társasági kötelé­kekkel volt összecsatolva. Ilyen volt ama ház, melyben Dina herczegnő játszá a háziasszony szerepét s egyrészben az ő ked­véért özönlött oda ama különféle s számos társaság. Ekkép telt el a restauratio korszaka, a nélkül, hogy Talleyrand legkisebb részt is vett volna a belpo­litika mozgalmában. Mint minden józan értelmű egyén, úgy ő is előrelátta, hogy X. Károly király nem sokára megbuktatandja magát s egy oly forradalmat idézend elő, melynek nem lehetene más kimenetele, az orleansi herczeg királyságán kívül. Életkora s állása nem en­gedték ugyan meg neki, hogy tettlegesen előmozdítsa az új kormány megalakulását, azonban sietett azt el­ismerni. Lajos­ Fülöp király s miniszerei tüstént arra gondoltak, hogy őt a londoni nagykövetségre jelöljék ki, s ezen választás mind Franczia-, mind Angolor­­szágban átalánosan helyeseltetett. Talleyrand örömest elfogadó ezen küldetést. Azonban már akkor 76 éves volt; egéssége tetemes kíméletet kívánt, s Dina her­czegnő szükségesebb volt rá nézve, mint valaha. Ezen franczia nagykövetség Angolországban a leghizelgőbb manifestatiókkal fogadtatott. Ama nagy nehézségek, melyeket a belgiumi forradalom, s egy Francziaország irányábani gyűlölet- s félelemből megalapított királyság szétdarabolása okozott, ez utóbbinak megelégedésére oldottak meg. Mindazon kérdések, melyek csak fölme­rülhettek, becsületesen s a béke fönntartásának szán­dékával tárgyaltattak. Dina herczegnő most Londonban ugyanoly sikert nyert, mint előbb Bécsben, s a társalgás ezúttal is elő­­segíti a diplomatiát. 1834-ben Talleyrand egy kevés időre Valenciay­­be utazott; ama fontos ügyek, melyek miatt Londonba küldetett, be voltak végezve. Palmerston lorddal a na­ponkint viszonyok néha kellemetlenek voltak. Egyéb­iránt ő erejét már kevesbülni érte, mindazáltal még tétovázott. Dina herczegnő minden lehető kímélettel segélyt nyújtott neki arra nézve, hogy elhatározhassa magát. Talleyrand tanácsot kért tőle ama levél szer­kesztése iránt, melyet a királyhoz akart írni, hogy visszalépését jelentse neki. Ezen elhatározás óta még hátralévő idejét majd Párisban mint Valençay-ben töl­tő, Dina herczegnő gondos ápolása alatt. Szelleme nem lett aggá, élénk érdekkel kisérte a nap esemé­nyeit; gyönyörét találta barátjai társalgásában, s azt inkább mint máskor, magas eszmék felé irányzó. Dinó herczegnő megkísérte, az egyházzali kibékülésről s azon okmány kifejezéseiről szólni vele, melyet a párisi ér­sek ajánlott neki. 1838 május hó első napjaiban fenye­gető jelek nyilvánultak Talleyrand egésségi helyzeté­ben, ő nem ringata magát önámitásban s resignatióval készült elő a halálra. Eleinte néhány szót kívánt változ­tatni a vele közlött visszavonási okiratban, azonban Dina herczegnő sürgetésére nem ragaszkodott ezen kí­vánatéhoz s aláírta ezen fontos okmányt. Talleyrand halála mély s élénk fájdalmat okozott unoka­hugának, ki egész buzgalommal az ő ápolására szentelé magát, s ritka s szeretetreméltó szelleme által éltének végső éveit kellemesekké tudá tenni. Valóban ez volt már régóta uralkodó eszméje s ama kötelesség, mit maga elé tűzött ki. Most, miután az be volt végezve, ő fájdalmas űrt érzett. Gyermekeinek érdekeire he­lyező át tevékenységét, a­mi őt Németországba uta­zásra inditá, hol a vagyonáróli gondoskodás jelenlétét szükségle, kivált mióta a sagani herczegségnek birto­kába lépett. Ő nagyon szerette ezen családi uradalmat, mely megörzé a nagy hűbér-jószág jellemét; ott ő szin­te suzerain volt, nem ugyan a kormányzatot, hanem a teljes közigazgatást illetőleg. A jótékonysági intézetek, a nyilvános iskolák az ő igazgatása alatt voltak. Hogy mily sok jót tett ő ott, meg lehet ítélni a nép összes osztályainak halála fölötti egyértelmű fájdalmából. Mióta Poroszország alkotmányt nyert, Sagan herczegnő az urak házának tagja lett, hol egy képvise­lője ült, a­nélkül, hogy a politikába legkevésbé is be­avatkozott volna. A királyi családdali viszonyaiban so­hasem történt változás. IV. Frigyes Vilmos király na­ponként gyönyörködött társalgásában, s néha megláto­gató őt Saganban. Mindazáltal Sagan herczegnő nem feledkezett meg Francziaországról, se gyermekei, rokonai ,barát­­jairól, kiket ő ott hagyott. Szive nem tagada meg ifjú­sága vonzalmai és sikereinek honát. Minden évben Pá­risban töltött néhány hónapot, s­ama társaságban, hol szerettetett s tiszteltetett, hol szellemét kedvelték, s hol érzelmeit s benyomásait kiönteni szerette. Ba­rátjai azonban fájdalommal látták, hogy egéssége a legutóbbi években meg lön rongálva. 1861-ben lehetet­len volt neki francziaországi útját megtennie. Míg a teplitzi fürdőben volt, egy súlyos baleset még inkább növelő ama fájdalmakat, miket már különben is ér­zett , azóta szünetlenül kínosan szenvedett, eny­hülési időköz s gyógyulás reménye nélkül, a fájdalom ellenébeni bátorsággal, vallásos megnyugvással, sem­mitől sem fájlalván a megválást, gyermekei s barátai­nak vonzalmán kívül. Engedelmességből s a nélkül, hogy legcsekélyebb reményt is táplálna, még a jövő évben is kész volt megkísérteni az emsi fürdőt. Az uta­zás rettentően fájdalmas volt s a fürdői életmód még inkább növelé szenvedéseit ; — azt álliták, hogy a schlangenbachi fürdő enyhülést okozand; ő engedelmeskedett. „Ems nagyon rosz hatással volt rám“ , ezt h­á, „nem gondolom, hogy Schlangenbach csodát tehessen , azonban ennek is vége lesz,­­ talán nem­sokára. Betegebben fogok haza térni, mint a­ho­gyan elindultam. Nincs egyéb hátra, mint elrejtőznöm, szenvednem, s várnom, lehetőleg előkészítvén maga­mat; erre nézve a jóakarat teljesen megvan bennem. Vájjon elég leendő ez?“ Ezen szomorú elősejtelem nem sokára valósult. Annyi hónapok óta tartott fájdalmas megpróbáltá­tok után, éltének végórái nyugottak voltak ; lelkének bátorsága s nyugalma enyhiték szenvedéseit. Ilyen volt halála; ilyen azon utolsó emlék, me­lyet családjánál, melynek feje volt, s barátjainál ha­gyott hátra, kik sohasem feledendik el szellemének kellemeit s jellemének emelkedettségét. Tóth Dénes: Napi újdonságok. * A bibornok hg. prímás Bécsben f. hó 23- kán ebédet adott, melyre a többi közt Beke és Rohonczy

Next