Sürgöny, 1864. február (4. évfolyam, 26-48. szám)
1864-02-14 / 36. szám
Negyedik évi folyam. 36 sz. — 1864. Vasárnap, február 14. Szerkesztő-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Kiadó hivatal: Brátok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden postahivatalnálSORCONT Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Félévre 8 ft 50 kr. Negyedévre 4 „ 50 „ Vidékre, naponkint postán. Félévre 10 forint. Negyedévre 5 „ HIVATALOS RÉSZ. ” cs. k. Apostoli Felsége m. évi oct. 17-töl kelt legfelsőbb kabineti iratával, az erdélyi kir. udv. kanczellária udv.ar kanczellárját, báró Reichenstein Ferenczet, valóságos titkos tanácsosi méltósággal, dijelengedés mellett, legkegyelmesebben fölruházni méltóztatott. NEMHIVATALOS RÉSZ. A „Pesti Hírnök“ nek tegnapi számunkban közlött felhívása tágabb körökben részvéttel találkozván, sietünk kijelenteni, hogy lapunk szerkesztősége is elfogad úgy készpénzbeli, mint fehérruhában, lépésekben s általán fogva dicsően küzdő véreinknek szükségeire felhasználható mindennemű tárgyakban beküldendő hazafias adományokat, melyek sorát ezennel királyi Helytartói excellentiájának 200 o. é.stnyi nagylelkű adományával kezdjük meg. Pest, febr. 13. A napokban a nemzeti casinó tagjai által tartott vig lakoma alkalmával derült kedv közt csak úgy özönlöttek a toasztok. E pohárköszöntések közül többekre érdekes jegyzeteket lehetne tenni, de ezekkel nem bíbelődvén, ezúttal csak egyet emelünk ki. Valaki a magyar aristocratiára emelt poharat, mint olyanra, amely érdekét soha sem választja el a nép érdekétől, sőt inkább saját érdekét is alárendeli a nép érdekének, ha az állam közjava kívánja.11 Nem szükséges mondanunk, hogy e köszöntés obligate megéljeneztetett. Mi pedig e toaszt által figyelmeztetve sokáig tűnődtünk, hogy vájjon igaz-e az, miszerint a magyarnak aristocratiája is más, mint a többi nemzeteké? Oly köszöntést már sokszor hallottunk , hogy: „áldjon meg a magyarok Istene“, s e felfogás szerint a magyarnak Istene is külön lenne; de hogy aristokratiája is egészen sajátlagos legyen, ezt még nem hallottuk, hanem mégis igaznak kell lenni, különben a tisztelt toasztírozó nem mondotta volna. De hát miben különbözik a magyar aristocratia más nemzetek aristocratiájától ? Abban csak nem különbözhetik, mintha csak a magyar aristocratia lenne az, mely érdekét a nép érdekétől nem tudja elválasztani. Mert igaz az, hogy a magyar aristocratia tagjai közt csakugyan számosan vannak, kik jótékonyan elfoglalják azon diszes és fontos állást, mely nekik az államban kijelölve van, s a szó legteljesebb, legnemesebb értelmében valódi aristocraták, mivel a korona és a nép közt szerencsés és tapintatos közvetítők lévén, ezáltal az állam s így magának a népnek jólétét és érdekét mozdítják elő, miután az állam java a nép javával s érdekével ugyanazonos, s attól el sem választható. De e tekintetben más nemzetek aristocrátiáinak sem tehetünk alaposan sok szemrehányást; sőt ha az alkotmányos országok aristocratái közt párhuzamot vonnánk mi bizony nem vagyunk oly elbizakodottak s hitik, hogy egészben véve a magyar aristocratiának ítélnénk a pályakoszorút. Abban sem különbözhetik a magyar aristocrátia más nemzetek aristocrátiájától, mintha a magyar lenne az, mely még saját érdekét is alárendeli a nép érdekének, ha az állam java kívánja. Mert ezt az állam java sohasem kivánja, ezt józanul követelni sem lehet, ez teljesen felesleges és szükségtelen, s a magyar aristocrátia sem tette soha, melynélfogva a toasztnak ezen része csupa értelemnélküli szóvirág, milyen poharazás közben buján szokott tenyészni. Mi tehát egyáltalában nem tudjuk kitalálni a magyar aristocrátia elkülönítő jeleit, hacsak a toasztírozó úr — mindig a népről beszélvén, a „nép“ alatt a „demos“-t nem akarja érteni, vagyis azt igyekszik nyilvánosságra hozni, miszerint a világon egy nemzet aristocrátiájában sincs annyi democrata mint a magyar aristocrátiában. No ha már ezt értette poharazó úr, úgy nem mondunk ellene, akkor alkalmasint igaza lesz, ha nem bensőleg is, legalább külszínleg. De ha ez igaz, az a kérdés: helyesen van-e az így? Mi nem mernénk „igen“-nel felelni, s mi bizony az aristocratikus democratákra sohasem ürítenénk poharat, mert ez szerepfelcserélés, s ezt elvégre is az állam, a nép érdeke bánja meg. Ha a kereskedő poéta, a táblabíró énekes, az államférfi gazdasszony, az aristocrata democrata akar lenni, habár csak tiszteletbeli is: ez mindig szerepcserélés, s mindig nevetséges, az utóbbi esetben pedig veszélyes is. Ugyanis az aristocratiának minden államban oly fontos, oly üdvös szerepe van, melyet az állam veszélyeztetése nélkül nem lehet elhanyagolni vagy épen mással felcserélni, s e szerep : a „stabilitás,“ a „konservatismus“ vagyis a „fentartás“ elvét képviselni. A democratia szerepe ellenben a „mozgás“, a „változtatás.11 Mind a két elem az államban szerfelett szükséges, s ha kölcsönös mérséklettel gyakoroltatik a két különböző elv, s ha meg nem zavartatik a kellő egyensúly, ezáltal az összes állam s igy az összes néposztályok szilárdsága, jóléte, java mozdittatik elő. Ellenben, ha az aristocraták szerepükről megfelejtkezve, ahelyett, hogy a democraták türelmetlen előretörekvését mérsékelnék, még maguk is a demokraták zászlójához csatlakoznak, s ha az úgy is erősen befutott katlanba még maguk hordják a tüzelőt , úgy ne csodálkozzanak, ha aztán a katlan is elpattan; ne panaszkodjanak, hogy az alkotmányosságot fel kellett függeszteni, mert ezt maguk idézték elő, miután a törvényes és alkotmányos conservativ gátok szétrombolása után a democratiai álrohamtól, s a teljes anarchiától csak erőhatalom, csak absolut parancsszó mentheti meg az államot. Ez okból mindig igaz marad az, hogy az aristocrata democraták nem a nép javát mozdítják elő, hanem egyenesen az alkotmányosság és a nép érdeke ellen dolgoznak. F. E. Stéos, febr. 12. L. A nap eseménye a kir. tanácsnak hazabocsátása. Örömest engedjük át bécsi kollegáinknak a tisztet, méltányolni az érdemeket, melyeket tettei által szerzett ; mi inkább azért tartoznak neki hálával, amit elmulasztott, értjük a döntést az erdélyi vasút ügyében. Az ügy, mely annyi zajjal vitetett a birodalmi tanács elé, annyi eszélylyel, erélylyel, sőt szenvedélylyel támogattatott, még tárgyalás alá sem került! Kétségkívül a birod.tanácsnak erdélyi tagjai mindannyian egyaránt sajnálják, hogy nem vihetik haza a hirt, miszerint Bécsben teljesültek a remények, melyeket ide hoztak ; de ép oly kétségtelen, hogy ezen követek nagyobb része örömestebb tér haza a semmivel, mint azon valamicskével, mely mellett a szebeni hazafiak buzogtak. Mi is csak nagy megelégedéssel fogadhatjuk, hogy eléretett a legfőbb siker, mely számunkra elérhető volt, az t. i., hogy az ügy még továbbra is függőben marad. De ezen megelégedésünkben nem szabad felednünk, hogy e siker egyelőre nem egyéb, mint néhány hóra való elhalasztás és hogy a tevékeny, segélyforrásokban bővelkedő szebeni urak a küzdelmet annak idejében tán kettőztetett erővel fogják megújítani. Szükséges ma már gondoskodni róla, hogy azon idő a mi állásunkat is erösbülve találja. Ne bízzunk túlságosan a nemzetgazdászati érvekben, bármily nyomatékosak és helyesek legyenek is azok, mert úgy járhatunk velük, mint a hadvezér, kinek van ugyan jó lovassága, de a téren, melyen a csata foly, nem használhatja. Hasztalan tagadnók,hogy az egész ügyben a politika a „primás“, biztosítékunk pedig nincs, hogy az a válságos órában magyar nótát fog húzni. Az erdélyi országgyűlés előreláthatólag nyilatkozni fog a dologban. Semmi kétség, hogy e nyilatkozat a nagyvárad-kolozsvári vonal mellett szólana, ha ama gyülekezetben Erdélynek valamennyi népei képviselve lennének, de ugyanez remélhető-e az erdélyi országgyűlésnek eddigi minősége mellett? És ha az erdélyi országgyűlés többsége az arad-szebeni vonal mellett szavaz, jóakaróink a birodalmi tanácsban nem lesznek-e lefegyverezve ? Gröthével kell mondanunk : „Die Über gar so mannigfaltig, sind nur aus einem Punkte zu curiren“. Legfontosabb, legmesszibb ható érdekeink az esélyeknek, sőt mi roszabb: elleneink kegyelmének vannak átszolgáltatva mindaddig, míg utat - módot nem találunk kibontakozni a zavarokból, és szert tenni a befolyásra, mely bennünket megillet. Hogy a közeledési hajlamnak bár leghalványabb tüneményeit előzékeny örömmel fogadandják a Lajtán innen, az kétségtelen. Tapasztaltuk ezt a birod. tanácsosok körében épen az utóbbi hetekben, amidőn a vasút kérdése volt szőnyegen s tapasztalhatjuk azt mindenkor a közönségnek minden rétegeiben. Lám még az „Oest. Zigu is nem sajnálja a fáradságot, mindenféle dib-dáb notitzeket egy czikkben összehordani, hogy azokból következtesse, miszerint „Magyarországon a németségtől (Deutschtum) való idegenkedés egyáltalán nem oly nagy, mint magyar hangok elhitetni akarják.“ Melyek ezen hangok, hol és mikor állították, hogy a magyar a németségtől idegenkedik, azt a jó „Oest. Zig“ nem mondja, valamint azt sem, hogy mit ért ő a Deutschtum alatt? A német népet? Hogy eziránt Magyarországon a legélénkebb rokonszenv uralkodik és uralkodott még akkor is, amidőn nem egy hőse a centralista tábornak bizonyos büszkeséggel hirdetgette, miszerint Austriának semmi köze Németországhoz, azt az egész világ tudja. A német fejlődési törekvéseket? Hogy ezeket a legjobb indulattal kisérjük, az sem titok. — A német tudományt vagy irodalmat ? hogy ezeket megbecsülni ne tudnék, azt alkalmasint az „Oest. Ztg“ sem merné ránk fogni. Ha azonban az „Oesterreichische Zig“ a Deutschtum alatt becses önmagát, eddigi politikáját, a bureaucratiát vagy azon jogbölcseletet érti, mely a jogot elbölcselegni akarja, akkor bizony ma is még minden magyar hangból megértheti, hogy ezen Deutschtumtól iszonyodunk most is úgy mint ennek előtte. Mi épen azt számítjuk a jobb jövőnek biztosítékai közé, hogy a rokonszenvet, mely a magyart és a lajthán inneni népet összefűzi, a túlzók itt és nálunk időnként csökkenteni bírták ugyan, de megsemmisíteni nem, és hogy ezen kölcsönös érzelmek régi erejükben üdítőleg fognak ismét fellobbanni, ha csak felszabadulunk azon átkos búv alul, mely most a népeket egymástól elválasztja. Azon körülményből, hogy a franczia kormányorgánumok is elismeréssel szólnak a bécsi kir. tanácsban febr. 2-án történt miniszeri nyilatkozatról, azt következtetik itt, miszerint Drouin de Lhuys kísérletei, egy franczia-osztrák szövetséget létrehozni, jó útban vannak. A franczia szabadelvűek kezdik belátni, hogy Francziaország nem bízhatja sorsát kizárólag az angol szövetségre. Anglia valóságos szélkakas, mely jobbra-balra fordul s csak egy dologban állandó, t. i. Francziaország iránti gyűlöletében. Oroszország annyira el van foglalva a lengyel zavarok és belső viszonyainak átalakulása által, hogy szövetsége most Francziaországnak nem nagy előnyt nyújtana, nem is említve, hogy a franczia alsóbb néposztály mindig nagy rokonszenvet tanúsít a lengyelek iránt. Tehát, ha Francziaország nem akarja magát feltétlenül Anglia karjaiba dobni, kénytelen áldozattal is Austriához közeledni. Francziaország viszonyát Oroszországhoz jellemzi azon adoma, melyet Cuza herczegről beszélnek. Franczia lapok szerint ugyanis egy orosz ügynök fontos felfedezéshez jutott. Cuza herczeg, borozás közt, azt nyilvánította volna — az ügynök szerint, — hogy Francziaország általa (Cuza által) fegyvereket csempész a lengyeleknek. Az ügynök jelentése folytán az orosz követ kérdést intézett Drouin de Lluyshez, ki mosolyogva azt felelte, hogy ezúttal csal a példabeszéd : in vino veritas. Angol lapok azon bízt hozzák, hogy Francziaország és Anglia közt közeledés történt a dán ügyben, miután Francziaország a dán monarchia integritását fenntartani javasolta. — Legyen e hir való vagy hamis, semmit sem változtat a dolgon. Austria mindig a fennálló szerződések mellett küzd s oly kevéssé van ez ügyben közvetlenül érdekelve, miszerint párton kívüli állása által lehetővé váland Austriának, a közvetítő és békítő szerepet elvállalni Németország és a többi európai hatalmak közt. Austria interventiójának Schleswigben ez egyik főczélja, miután csak így lett lehetséges a háborút localizálni és az európai békét fenntartani. Bármint igyekezzenek a forradalmi elemek a dán hadjáratból nagyobb mérvű háborút jósolni, ezúttal csalatkozni fognak, mert mindegyik nagyhatalom meggondolja a dolgot, mielőtt a békés európai közvélemény ellenére, bizonytalan és merész kísérletekbe keveredik. — Francziaországban legalább a jelszó: béke mindenekelőtt. Paris, febr. 10. I n s é g tt gy. Az ínség ügyében működő pestmegyei központi választmány 1864. évi január 27-kén tartott ülésének jegyzőkönyve. Jelen voltak: Kapivári Kapy Ede főispáni helytartó mint választmányi elnök, sőt. Török Pál superintendens, gróf Szapáry István, gróf Ráday László, báró Orczy Béla, Hajós József, Bernáth Lajos, Szilassy István, Koppély Frigyes, Wodianer Béla, Darányi Ignácz, Kármán Lajos, Ensel Sándor és Rédly Sándor választmányi tagok. Az ülés megnyittatván, mindenekelőtt a f. év január 13-ai ülésről szerkesztett jegyzőkönyv olvastatott fel, és egész terjedelmében jóváhagyatott; ezután elnök úr a közelebbi 14 nap alatt befolyt segélyzési pénzösszegekről és ezen idő alatt tett kiadásokról értesité a válás talányt, mely előterjesztés szerint : 1) A nagy m. k. helytartótanács az országos könyöradományokból Pest megye részére utalványozott 6000 ftot. 2) A pesti takarékpénztár a kemény időjárás által felfokozott szükség tekintetbevételével újólag adományozott 1300 ftot. 3) A váczi püspök e méltósága az alája rendelt lelkészek által e megye területén gyűjtött adományok fejében beküldött 79 ftot. 4) Pest megye főispáni helytartója a szükölködők részére általa már korábban felajánlott adomány fejében 200 ftot, összes bevétel : 7572 ft. Kiadatott: 1) Kecskeméti járás alválasztmányi elnökének 2000 ft. 2) Pesti járás alválasztmányi elnökének 1000 forint. 3) Solti járás alválasztmányi elnökének 500 forint, összesen : 3500 forint. Egybevetve az eddigi összes bevételt, mely is teszen 15523 ft 77 krt, az összes kiadásokkal, melyek összesen 6300 ftot tesznek, maradt szabad rendelkezés alatti pénzkészlet 9223 ft 77 kr. Ezen elnöki előterjesztés után felolvastattak az alválasztmányi elnökök jelentései az ínségi viszonyoknak járásukbani jelen állapotáról, az általuk időközben az Ínség enyhítésére tett, valamint a jövőre nézve szükségesnek talált s azért javaslatba hozott intézkedésekről, mely jelentések egyrészt a járási alválasztmányok és elnökeik buzgó fáradozásairól tanúskodván, másrészt az Ínségnek e megyébeni állapotáról közérdekű adatokat és a szükölködők segélyezésére nézve czélszerű javaslatokat tartalmazván , a jegyzőkönyvbe terjedelmesebben felvétetni határoztattak. Ehez képest: I. A kecskemét járási alválasztmány elnöke jelenti, miszerint gróf Pejacsevich Márk a szükölködők részére 40 p. m tiszta búzát ajánlott fel, mely is Abony, Rékas, Jánoshida, Ujszász, T.Györgye, T.-Szele és Farmos községek között kellő arányban kiosztatott. A f. é. január 13-ki ülés határozata folytán rendelkezésére adott 2000 ftból azon járás 17 ínséges községei között kiosztatott 1795 ft és pedig az illető községi bizottmányok kezelése alá, melyek e segélyt az alábbi részletes kimutatás szerint használták fel. Vásároltatott ezenfelül a szükölködők elnyomorodott kisdedei számára 1 mázsa kétszersült, melyben Rékas, T.Györgye és Jánoshida községek részesittettek, s mely neme a segélyezésnek a kisdedek egészségi állapotára való kedvező behatás tekintetéből felette czélirányosnak mutatkozván, továbbá is alkalmaztatni ajánltatik. A kiosztott pénzsegély az illető községi bizottmányok által a helyi viszonyokhoz képest, különbözőleg használtatott fel; és ugyan Abony városa 650 egyénre nyitott inségi konyhát, melynek költségeit részint saját, részint a közp. választmány adományaiból fedezi, e mellett az ottani nagyobb birtokosok által is naponta 100 egyén láttatik el meleg étellel. Fentebbi 650 egyénnek, mint szintén a munkára képes, de jelenleg dologtalan lakosoknak időnkint adott előlegezések az ottani bizottmány havi kiadásait 1500 ftra emelik ; a jánoshidai inségi bizottmány a takarékpénztártól nyert 5000 ftnyi kölcsönből a kisebb birtokos és munkás osztály részére gabonát vásárolt és ennek előlegezésképeni elosztása által 1057 egyén élelmét február végig biztosította. A közp. vál. segélyéből 180 szegény tartozik, részint készpénzbeli kisebb összegeknek, részint lisztnek kiosztása által. A praemontrei szerzet 35 egyént lát el étellel, ezenfelül tehetősebb földesgazdákat is segélylyel gyámolít. Rékas községében az Ínség egyebekhez képest legnagyobb fokra emelkedett, mutatja ezt az ottani halandóságnak a múlt évekébezi aránya, mely szerint az elhaltak száma 1862-ben 98 volt, 1863-ban pedig 225-re rúgott, úgy hogy az azon évben szülöttek számát 87-el felülmúlja. Egy nagy községben csak 40 gazda képes magát közsegély nélkül fentartani, 50 gazda a belga bank által Rékasnak adott 15,000 frank kölcsönből nyert előlegezést, a mintegy 300 családot képező e/g-os telkesek és 290 zsellér a fentebbi pénzen vásárolt gabonának kölcsönképeni kiosztása által segélyeztetik. 380 szűkölködő pedig a közp. választmány és néhány tehetős, ottani lakos adományaiból fentartott inségi konyhán élelmeztetik. Tápió Györgyén a megszorult kisebb birtoku gazdák kölcsön által reményük könnyitni helyzetüket. A munka nélküli napszámos osztályból a közp. vál. és néhány tehetős, ottani lakos segélye által eddig mintegy 152 egyén nyer élelmet, de ezen osztály minekutána nagyobb aránybani segélyezést igényel. Ujszászon a szegény családok száma 300-at meghalad. E községben a közp. választmány segélyzése arra használtatott, hogy abból 33 családnak több heti ellátása biztosíttatott, a legszegényebb családok gyermekei, számszerint 225, naponta levessel elláttattak, s azonkívül hetenkint 900 font kenyér osztatott ki; e községben is a szükölködők fenntartása ennekutána nagyobb áldozatokat igénylene. Tószegen és Ó-Kétskén, hol a Tisza rétjén némi takarmány termett és a lakosok eddig marhájuk árából tarthatták fenn magukat, a segélyzés szüksége oly nagy mértékben, mint egyebütt, elő nem fordult, a közp. választmánytól kapott s a helybeli adakozások utján egybegyült adományokból részint rozs, részint liszt vásároltatván, ebből 300 egyén élelmeztetik oly módon, hogy nekik családonkint naponta 1 font liszt adatik. Újkécskén a mintegy 120-ra menő munkaképtelen egyén a központi választmánytól nyert és köztük készpénzben kiosztott segély mellett a hetenkint kétszer tartatni szokott vásáron önmaga szerezheti be élelmi szükségletét és ittenségi konyhák felállítása ezen kedvező körülménynél fogva eddig szükségesnek nem mutatkozott