Sürgöny, 1864. június (4. évfolyam, 123-147. szám)
1864-06-11 / 132. szám
iegyik évi folyam 132 sz. em. Síkesztő-hivatal: Barátok-tere 7 sz. a. földszint. feladóhivatal: Brátek-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden postahivatalnál SÜRGŐSÉT Előfizetési árak austriai értékbe!). Budapesten házhoz hordva. Félévre 8 ft 50 kr. Negyedévre 4 „ 50 „ Vidékre, naponkint postán. Félévre 10 forint. Negyedévre 5 „ HIVATALOS RÉSZ Veszprémmegye kir. biztosa Ferenczy Dávid főispáni titkárt tiszteletbeli alszolgabiróvá kinevezte. A budai pénzügyigazgatósági osztály Alvian József pestihivataltisztet végleges főhivataltisztté, továbbá Fröhnert György adóhivataltisztet és Lazani Bechnic Gyula budai országos főpénztári segédet ideiglenes hivataltisztekké a pesti gyűjtőpénztárnál, végre Král Vincze budai adóhivatali gyakornokot ideiglenes hivataltisztté a debreczeni gyűjtőpénztárnál, egyszersmind fővámhivatalnál, mindnyájokat az utolsó díjosztályban kinevezte. Tapasztaltatvá,, mikép a múlt évi dec. 6-kán 92,865. sz. a. kelt helytartótanácsi intézménynyel használatba venni rendelt új mintájú marhalevelek helyett még gyakran régibb alakú marhalevelek állíttatnak ki, az ország valamennyi törvényhatóságainak szoros kötelességévé tétetett, rögtön intézkedni arról, hogy szabályellenes mintájú marhalevelek a kiállító különbeni legszigorúbb feleletre vonatása mellett többé ki ne állíttassanak, és szabályszerű, marhalevelek nélküli marhahajtások föltétlenül visszautasíttassanak. Meghagyatott azonkívül a hatóságoknak, hogy a közönséget, főleg pedig a marhatulajdonosokat és marhakereskedőket kellő módon figyelmeztetni el ne mulasszák, hogy marháikat csupán szabályszerűleg kiállított igazolvány előmutatása mellett hajthatják vagy szállíttathatják egy helyről a másikra, mely szabály mellőzése esetében az ebből fölmerülő következéseket az illetők maguknak tulajdonítsák. NEMHIVATALOS RÉSZ Az alföldi szükölködök részére egy orvostan-hallgató 1 ft 50 krt küldött be hozzánk, mely összeget a m.helytartótanács illető osztályába felküldtük. Az adókulcs helyett miné czélszerűbb és biztosabb kulcsot lehetne jövőre alkalmazni a földbirtokok értékének meghatározására ? Hogy az adókulcs mind az örökös austriai tartományokban divatozó kataszteri rendszer, mind a magyarországi adó-provisorium jövedelembecslései után sok hiányokat szenved , ezt maga a bécsi nemzeti bank hypothecalis osztálya, mely legtöbb pénzt kölcsönzött eddig fekvő birtokokra, hihetőleg maga is tudta s érezte. Ennélfogva e hiányon azáltal kívánt segíteni, hogy alapszabályai közé felvette, hogy az érték meghatározására nézve az adókulcsot használandja ugyan, de a kölcsönzési hitelt igénybe vevő földbirtokok értékének csak első harmadára kölcsönöz, telekkönyvi betáblázás mellett. Vagyis, ha valamely földbirtok az adókulcs szerint például 15.000 forintra becsültetik, azon birtok a nemzeti banktól csak 5000 forint kölcsönt nyerhet, s ezt is első helyen , ha már ennyi adósság előtte betáblázva nincs, vagy ha valami adósság már be van táblázva , az az érték első harmadrészébe beszámíttatik, s csak a fenmaradt summa 5000 forintig adatik kölcsönbe, hahogy a birtokos a betáblázott adósságot előbb a maga költségén ki nem tábláztatja. Ezen intézkedés azonban igen szűk körbe szorította a bécsi nemzeti bank hypothecalis osztályának jótékony működését, mert ez alapszabály mellett csak kevés földbirtokos folyamodhatik Magyarországban kölcsönért, s így a mezőgazdasági üzlet kevés hitelre számíthatván, a gazdasági iparnak is csak siűtödnie kell. De ez még nem elég, hanem ezen alapszabály, kapcsolatban más rendszabályokkal, tetemesen csökkenti a magyarországi földbirtokok kereskedelmi értékét, vagyis azon értéket, melyért a birtok akár szabad kézből, akár árverés utján mindenkor eladható, melynélfogva a nemzeti bank épen azon hypothecalis biztosságot, melyet a birtok értékének első harmadára való kölcsönzés által akart elérni, maga megingatja és leszállítja. Ugyanis köztudomású dolog, hogy valamint minden értékes tárgynak, úgy a földbirtoknak is benső reális értéke nem ugyanegy kereskedelmi értékével, vagyis avval, melyért minden időben el lehet adni és értékesíteni. Pedig minden hitelezőnek, ki pénzét földbirtokra kölcsönözte, a kereskedelmi értékre kell tekinteni, mert mit használ az a hitelezőnek, ha a birtok valósággal többet ér, vagyis több reális értéke van, ha®ezz értéket minden időben meg nem kaphatja. Tudjuk, hogy a földbirtok kereskedelmi értékét főleg a vevők nagyobb cioncurrentiája emeli, melynélfogva minden földhitelintézetnek oda kell törekedni , hogy a birtokok eladásánál minél több vevő versenyezhessen. Innen van az, hogy a több ezer holdra menő jószágtestek aránylag sokkal olcsóbbak, mint a néhány holdra terjedő birtokok, mert ezekre nagyobb, amazokra kisebb a venni szándékozók száma, miután százezerekkel biró tőzsér igen kevés, ellenben egy pár ezerrel biró gazda nagyon sok van. Ez észrevétel minden államban áll, de Magyarországon kétszeresen igaz, s azért kétszeres figyelmet érdemel. Nálunk nincsenek nagyszerű gyors ipartelepek, hanem a nép főleg mezőgazdaságból él , s igy nincsenek összehalmozott tőkepénzeink. — Az izraeliták, kik még legtöbb készpénzzel rendelkeznek — nem örömest vásárolnak földbirtokokat, mert ők kereskedésre teremvén, ügyességük által kereskedés utjáig pénzeiket nagyobb haszonnal forgathatják. Legjobb vevő tehát földbirtokra nálunk maga a volt úrbéri néposztály, azon nép, mely már régebben megszokta a munkát, a szorgalmat, a takarékosságot, s mely 1848-ban feudális viszonyaiból kibontakozván és szabad földbirtokossá válván, most már kétszeres szorgalmat és iparkodást fejt ki. E mellett szenvedélyesen szereti a földet, s megtakarított filléreit, mióta a marhavész oly gyakran s oly terjedelemben pusztit hazánkban — legörömestebb fekteti földeit. Úgy de a bécsi nemzeti bank hypothecális osztálya, alapszabályai következtében, épen a kisbirtokosokat, a volt úrbéres néposztályt zárta ki a kölcsönnyerésből, mi által ismét azt eszközölte, hogy e kisbirtokosok saját birtokaikra kölcsönt nem nyerhetvén, a földbirtokok eladásánál mint versenyző vevők fel nem léphetnek, s igy magyar földbirtokok vételétől épen a legjobb s legbiztosabb vevők rekesztetnek ki. Ugyanis a nemzeti bank hypothecális osztálya azonkívül, hogy a földbirtok értékének csak első harmadára kölcsönöz, még szabályul tűzte ki magának, hogy egy birtokra kevesebb summát mint 5000 ftot nem ad kölcsön. Tehát oly birtoknak, mely a bécsi banktól akar kölcsönt nyerni, legalábbis 15.000 ft értékre kell becsülve lennie, még pedig minden adósságtól tisztán, mely érték az ország különböző vidékei szerint 100—300 hold terjedelmű birtoknak felelvén meg, világos, hogy a volt úrbéres gazdák, kik — ha egész telkesek voltak is — 40—60 hold földnél többet nem bírnak, a bécsi nemzeti bank hypothecalis osztályának jótékonyságát igénybe nem vehetik. S ezek minden kölcsönvételből, s igy közvetve földbirtokok vásárlásából azáltal is kiszorittatnak, hogy nem engedi a bank, miszerint több apró birtokosok egyesülhessenek, s magukat insolidum kötelezve, a megkivántató 5000 forintig, vagy több summáig kölcsönt nyerhessenek, birtokaikat közösen lekötvén. A legújabban felállított magyar földhitelintézet már a kisebb birtokosokra kedvezőbb nézetekből indult ki, mert ez a földbirtok értékének első feléig kölcsönöz, ha betáblázott adósság rajta nem fekszik. E mellett a kikölcsönzendő summa minimumát 1000 forintra határozta, melynélfogva egy oly birtokos, ki 2000 forint értékű jószágot bir, már igénybe veheti a magyar földhitelintézet jótékonyságát, vagyis ebben már a volt úrbéres néposztálynak jó nagy része is részesülhet. De ha a magyar földhitelintézet a jobb és czélszerűbb után megindult, ez még nagyobb ösztön arra, hogy ez utat jobban egyengessük, és a kisebb földbirtokos osztálynak is járhatóvá tegyük, megfontolván azt, hogy minden intézkedés, mely a gazdasági ipart, szorgalmat, a nemzet nagyobb vagyonosságát előmozdítja, ugyanaz egyszersmind a hitelező intézetek hypothecáinak biztosságára is lényegesen viszszahat, s azt tetemesen feljebb emeli. (Folyt. köv.) vona felszólítására és megegyezésével azon határozatot hozza, hogy a legfelsőbb törvényszék a császári üdv. székhelyére tétessék át, hol az, igen rövid időszak kivételével, mindig volt. A szónok 2or kiemelte, hogy az ország nyilvános közvéleménye nem a journalistikában nyilatkozik, mint több szónok álata, hanem az országgyűlésen, hol a nép megválasztott képviselői ülnek, s csak új választási időszak alkalmával nyer majd a nyilvános közvélemény kifejezést, hogy váljon helyesli-e képviselői eljárását, vagy nem. A tömeg érzületének nem szabad az országgyűlés határozataira befolyást gyakorolnia, mert jól van tudva , hogy az sok országban az erőszak uralma, nemtelen hazugság és teljes zűrzavar takaróköpenyéül szolgál. Szónok végre többek beszédéből, azt vette ki, hogy a kormány előterjesztvényei és Őfelségének akarata közt különbséget tesznek ; ez téves felfogás, mert mindaz, ami az országgyűlésnek előterjesztetik, az uralkodónak akaratával s legfelsőbb jóváhagyásával történik. Miután az előterjesztvény magában foglalja mindazon feltételeket, melyek a haza javát előmozdíthatják , hitelét emelhetik s népeinek nyugalmát eszközölhetik ; szónok ajánlja annak egyhangú elfogadását. Schmidt szász gróf különösen kiemelte, hogy a bizottmány javaslatának elfogadása hátralépést jelentene. Azon tiz év alatt, mióta az osztrák törvények nálunk behozattak, biráink nem hatottak oly mélyen be azoknak szellemébe, hogy nem volna kívánatos, hogy a mi legfőbb törvényhatóságunk ülnökei az osztrák jogtudomány tekintélyeivel folytonos és közvetlen érintkezésben maradjanak. Ne engedjük magunkat elhatározásunknál elszigeteltetési irányzatok által vezettetni, és csak a haza javát tartsuk szervünk előtt. A következő szónokok nagyrészt csak személyes megjegyzéseket tettek, melyek közül a Guléi és Binder-és a baloldal padjain nagy megbotránkozást szültek, míg Fogarassy püspök beszéde zajos tetszésre talált. A kormány képviselője is replicált a centrumból tett több megjegyzésre, és ismételve ajánlá a két véglet közt a középutat elfoglaló kormányelőterjesztvényt. Két óra után az ülés befejezhetett és a vita folytatása holnapra halasztatott. Erdélyi ügyek. Nagy-Szeben, jan. 7. (Országgyűlési tudósítás.) A mai ülésben folytatott s még be nem fejezett vitáról, mely már három hosszabb ülést vett igénybe,egyelőre csak röviden akarunk szólani, miután erre még visszatérni szándékozunk. A tizenkét beszéd közül, melyek ma a legi. erdélyi törvényszék hivatal-helyét illetőleg a kormány-előterjesztvény mellett és ellen tartattak, ma tüzetesben csak b. Friedenfels udv. tanácsos és Schmidt, a szász gróf beszédéről emlékezünk meg. Bár mindkettő elvileg a Sterberth-inditványnyal egyetértőleg nyilatkozott, s ezt, nevezetesen az igazságszolgáltatási egység szempontjából, nagy haladásként tüntették fel, mégis a kormányjavaslatot pártolták, mely a mellett, hogy Erdély autonómiájára tekintettel van, szintén egy lépés az egész birodalom kívánatos jogegyenlőségének valósítása felé. B. Friedenfels nevezetes három érvet hozott fel a kormány előterjesztés mellett: jör, hogy Erdélyország autonómiája nem sértetik meg, ha ennek képviselete, a törvényhozás második tényezője, a kö págazaink áruszállítási díjszabályai. Fontos népgazdászati kérdés. 1. Azáltal, hogy a bécs-szolnoki vasút a múlt évtized kezdetén az éjszak-austriai vasútvonalakhoz csatlakozott, Magyarország, amely addig önmagára volt hagyva elégültségében, a közép európai nagy vasúthálózatba vonatott. Ha mindjárt nyújtott is ezelőtt a dunagőzhajózási társulat a vasutak hiányáért némi előnyt, ha mindjárt már azelőtt is keresettek voltak Magyarország relatív értékű terményei, különösen a gyapjú, dohány sat., csak a vasutak kiépítésével látunk nagyobb forgalmat kifejlődni a közép és nyugat-európai országokkal, és csak ezen időtől kezdve nyerte Magyarország azon jelentőségét, melyet az európai fogyasztási piacok ellátásánál azóta fenntart, mely jelentőség a nyugat-amerikai óriási termelés által kissé háttérbe szoríttatott ugyan, de még mindig létezik, és amely a magyarországi jó vagy rosz termést azon piacok árfolyamainak nem becsmérlendő tényezőivé tette. Magyarország, amely Közép- és Nyugat Európa előtt eddig minden tekintetben terra incognita és oly ország volt, melyet csak mint Európa egyik leggazdagabb termelő országáról szárnyaló hírek jelöltek, rögtön megjelent gabnájával a nyugat-európai piaczokon és a véletlen, vagy a gondviselés szerencsés rendeltetésének nevezhető, hogy épen azon pillanatban nyújtá oda amaz országoknak segédforrásait, midőn ezek több évi rosztermés folytán közel álltak az éhhalálhoz. A kereskedelmi világ jól ismeri még ezen eseményeket, és nekünk nem szándékunk bővebben visszatérni rájuk. Vasutainknak, melyekről szólunk, most kellett szolgálati képességek első próbáját adniok, és meg kell vallanunk, hogy minden ez alkalommal fölmerült akadályok daczára mindazon követeléseknek, miket ily ifjú forgalmi intézethez csatolhattunk, megfeleltek. A legvérmesebb ember is alig várhatta, hogy a jelentékeny kocsi tömeg, melyet az államvaspálya, mint a bécs-szolnoki vasút időközben lett tulajdonosa, a forgalomnak átadhatott, az igényeket tekintve, kevésnek bizonyuland be, ami a forgalomnak eddig soha nem tapasztalt nagyságánál fogva megtörtént, és azon következményt szült, mikép a szállítás az alkalmas eszközök halmazának daczára sem mehetett a kívánt gyorsasággal; a panaszok szaporodtak, mert a segély nem lehetett oly gyors, mint miként ez a forgalom érdekében kívánatos lett volna. Az államvaspálya hasznára fordítá a tapasztalásokat és az 1854—1855 ben oly érezhetővé vált hiányt a szállító szerekben pótolni igyekezett, miáltal annyi forgalmi eszköz birtokába jutott, melyekkel a legnagyobb igényeknek is képes megfelelni. Ha azonban a társulat ezen beruházásokhoz azon reményt kötötte is, hogy az óriási forgalom, melyet az idézett években tipasztott, állandó maradand vonalain, ezen föltevésében csalatkozik, mert a forgalom, csak 1861- ben nyert hasonló kiterjedést, midőn a Magyarországban bőven termett gabona ára igen leszállt, és Francziaország jelentékeny idegen gabonát volt kénytelen vásárolni. Ezen forgalmi élénkség az időközben megnyílt buda-triesti vonalat is felhasználó, és ennek igazgatóiban is a legtúlzottabb reményeket kelthető fel. Tudjuk, hogy ezek épen oly kevéssé valósultak mint a hasonló illusiók, melyeknek azelőtt az idősebb társulat örvendett. A külföldi konjunktúrák változtak és az idegen gabna bevitele nem nyújtott neki többé előnyt, lassankint tehát mindinkább csökkent a forgalom, míg az utóbbi ínséges év végkép megszüntető, sőt ha mindjárt csak mérsékelt terjedelemben is, egészen ellentétes mozgalmat idézett elő. Ezen időtől számítható gabnakivitelünk teljes fennakadása, mi alatt valamennyi szállító eszközeinknek hasonló mérvben kell szenvedniük. Szomorú volt, hogy Magyarország — Austria gabna-tára — passiv jön Szomba! junius 11. — 1863-ban saját szükségletét sem fedezé, és nagy ínség terjeszkedett ki hazánknak épen azon részeire, melyek még nem rég a kontinens legtermékenyebb pontjai mellé joggal állíttattak. Most már végén állunk azon szomorú időszaknak, és a dús vetések után ítélve ezren meg ezren kecsegtetik magukat a jövő iránt reménynyel. Vájjon teljesülni is fog e ez? A gabnatermés Isten kezében van ! Ha reményeinkben — miként most már némi biztossággal várhatjuk — nem csalatkozunk, Magyarország — mint előbb — nem csak saját szükségletét fedezendi, hanem még fölösleget is termelend, melyet Európa országai rendelkezése alá fog bocsátni Hogy a külföld számára a gabnát megint keresendik nálunk, azt remélhetjük ; ha tehát a termés sikerül, semmi sem áll gabnakivitelünk útjában, mint vasutaink díjszabályai, melyekről — reméljük, nem egészen eredmény nélkül — tüzetesen akarunk szólni. Nem vitatjuk, ipar- vagy földmivelő országé Austria, de az tagadhatlan, hogy az összállam nagyobb része, főleg Magyarország, túlnyomólag földmivelő terület. Érdekeink a földmivelő országéi, és oly rosztermés, mint a tavali, sokkal szomorúbb következéseket szül nálunk, mint oly országban, melyben az ipari üzlet is virágzik. Földmivelésünk haladásával a többi kereseti ágak is gyarapodnak, míg pangásával alászállnak. Vajon felfogták-e közlekedési intézeteink ezen viszonyok jelentőségét helyesen, és ismerik-e a következményeket, melyek azok fennállásából szükségkép származnak? Fájdalom, nem látszik, hogy ezen viszonyokat eddig tisztán felfogták volna. A fontos közlekedési intézetek azon minták után kezeltetnek, melyeket az előrehaladt nyugati iparországoktól kölcsönzenek, részint az északi pálya bürokratiko-monopolistikus modorában , és épen ezen körülmény akadályozza felvirágzásukat s korlátozza népgazdászati kifejlődésünket, miről a jövő czikkben bővebben szólandunk. (P. L.) (Folyt. köv.) Az országos magyar gazdasági egyesület emlékirata az 1863. évi aszályosság és terméketlenség alkalmából. A hazai mezőgazdaság történelmiben kétségen kivül legcsapásosabb az 1863-dik év, mert eltekintve az ezen esztendei tetemes jég- és tűzkároktól s a marhadögtől, mely az utóbbi két évben a hazai szarvasmarha-állományból közel 70,000 darabot pusztított el, a példátlan szárazság, mely aszályos hatalmát ugyan az egész országban éreztette, különösen a magyar alföldön oly kártékonyan dúlt, hogy a nm.m kir. helytartótanácsnak, Abonyi István tanácsos úr, mint kiküldött kir. biztos által, a helyszínen páratlan gondossággal összegyűjtött adatok nyomán tett jelentés és hivatalos számbavétel szerint Bács, Temes, Torontál, Krassó, Arad, Csanád, Békés, Csongrád,Heves, Szolnok, Bihar és Szabolcs megyékben, a Jászkunság, Hajduvárosok és Debreczen sz. kir. város területén 2,795,240 hold szántó, 799,030 hold rét, és 1,432,007 hold legelő, összesen tehát: 5,026,278 holdnyi téren, 519 város és község határában a középtermési eredményekhez képest 126 millió forintnyi veszteség (kevesebbség) sújtotta az ez okon ínséges tér közel 1,700,000 főnyi földmivelő és állattenyésztő lakosságát, ide nem értve a teljesen kiaszott, kiégett legelőkön s füvelő mezőkön éhség miatt elhullott haszon-és munkaállatok jelentékeny számáta minthogy csak egy pár példát idézve : a hajdúkerületi főkapitányság jelentése szerint csupán Böszörmény, Szoboszló, Nánás és Dorogh hajdúvárosok határaiban legelőhiánya, tehát éhség miatt elhullott 721 ló, 1070 szarvasmarha, 931 sertés és 34,110 juh; a Jászkunkerület főkapitányának jelentése szerint pedig csak Karczag, Kis-Újszállás, Túrkeve, Madaras, Kunhegyes és Kun-Szt.-Márton községek határaiban az 1861-dik évben létezett lábas jószág létszáma 24,821 db. szarvasmarhával, 7010 darab lóval, 198 224 darab juhval és 19,193 darab sertéssel csökkent. Az országos gazdasági egyesület, hivatása szerint, a nagy csapás ellenében két irányban működött, jelesül: eleve korán a bekövetkezhető élelmi- és takarmányszükség elhárítására, illetőleg enyhítésére szolgálható gazdai tanácsokat dolgozott ki, és juttatott köztudomásra; továbbá: tanulmányozás alá vette az 1863-dik évi aszályosságot és terméketlenséget, hogy megjelölje azon eljárást és eszközöket, melyeknek észszerű alkalmazása jövőben hazánk mezőgazdaságát ily súlyos kárvallástól megóvhassa. Ezen utóbbi munkálatot imen emlékiratban nyújtja az országos gazdasági egyesület. Ha mezőgazdaságunk évkönyveiben gondosan szétnézünk, az utóbbi háromnegyed században, mint mely korszakról hiteles időjárási és termési adataink vannak, 22 többé-kevésbbé ínséges esztendőt találunk följegyezve, s mig túlságos hideg, tehát kifagyás s a takarás szakában volt kártékony esőzések csak három évben okoztak szükséget, tizenkilenczszer szárazság és aszályosság szült szórványos, illetőleg az ország nagy részére kiterjedő terméketlenséget. • Az észlelő gazda figyelmét azon körülmény sem kerülhette el, hogy az utóbbi tíz év alatt, főleg a hazai nagy síkságon, a szárazság különösen a takarmányfélékre nézve majdnem állandó volt. Elvitázhatóan tényül tűnik fel tehát az, hogy kiválólag a hazai alföldön mezőgazdaságunk ostora a szárazság, tehát a vízhiány. Annak, hogy a magyar alföldön az évi eső átlag csekély, okait feltaláljuk részint a masikság jelentéktelen tengerszin fölötti fekvésében, tehát klimatikailag kedvezőtlen domborzatában, részint az alföldet övező hegyek csekély magasságában s fátlan tagságában,valamint az alföldnek a tengertől távoli helyzetében, tehát azon körülményben, hogy a tengerről jövő nyugati és nyugat-déli esős légáramlások, mielőtt az alföldet érnék,az útjukba eső magas hegyfalak által esőt szolgáltatható vízgőzeik nagyobb részétől megfosztatnak.