Sürgöny, 1867. február (7. évfolyam, 27-49. szám)
1867-02-01 / 27. szám
27. szám. Pest, péntek, február 1. 1867. VII. évfolyam. Szerkesztőség: tiránátos utcza 1. sz. III. emelet. Kiadó-hivatal: Pesten, barátok tere 7ik sz. Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési árak: Napontai postai szétküldéssel: Egész évre . ... 20 frt. Félévre..........................10 » Negyedévre .... 5 „ l Budapesten házhoz hordva: Egész évre ... 18 frt — kr. Félévre .... 9 ,, ' ,, Negyedévre . . . 4 „ 50 „ m üs ii ín SÜRGÖNY Magánhirdetések: egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 krral számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 30 kr. o. értékben. Külföldről hirdetésüket átvesznek a következő urak : Majnai Frankfurtban és Hamburg k Atonában Hansdilstein és Vogler, Hamburgban Türkheim Jakab , Lipcsében Engler M. és Fort Ernő urak. HIVATALOS RÉSZ. A cs. kir. Apostoli Felsége, f. évi január 20-dikálói kelt legfelsőbb elhatározással Simor János győri püspököt esztergomi érsekké s Magyarország prímásává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. é. január 2- tól kelt legfelsőbb elhatározással a kassai székeskáptalannál Jergencz Ferencz éneklő kanonoknak olvasó kanonokká, Szabad Ferencz örkanonoknak éneklőkanonokká, Vony János székesegyházi főesperesnek őr-kanonokká, Mayer Károly idősb kanonoknak székesegyházi főesperessé, és Krausz János ifjabb kanonoknak idősb kanonokká való fokozatos előléptetését legkegyelmesebben helybenhagyni s az ezáltal megüresedett utolsó kanonoki állomásra Danilovics Mihály czimzetes kanonokot és sárospataki plébánost legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. NEMHIVATALOS RÉSZ. Szemle. Pest, jan. 31. Az augsburgi újság párisi levelezője írja : Az ugyan nem áll, hogy a franczia kormány Hohenlohe herczegnek a bajor kamarában ismételve tett nyilatkozatai folytán jegyzéket intézett volna müncheni képviselőjéhez, de az kétségbe vonhatlan, hogy ama nyilatkozatok megdöbbentő hatást tettek a franczia külügyministériumban. Az aggodalmakat még növelte a „Nordd. Alig. Ztg“ egy czikke, mely azt nyilvánítá, hogy a prágai szerződés 4-dik czikke nem akadályozhatja a dél-német államokat abban, hogy souverainitási jogaik egy részéről az éjszak-német szövetséghez való csatlakozás kedvéért, ha akarnak, lemondhassanak. A franczia kormány azonban nem akarja föltűnővé tenni neheztelését, s egyelőre úgy mutatja, mintha az egész dolognak nem tulajdonítna nagy fontosságot. Növeli Francziaország kedvetlen hangulatát Németország irányában a „Kreutzig“ híre mely szerint Luxemburg nagyherczegségben mely most Hollandiához tartozik , mindinkább nő a Poroszország iránti rokonszenv, és az északnémet szövetséghez csatlakozás vágya. A franczia külügyministériumban ezt egyenesen Francziaország sérelmének tekintik. A külügyministérium nézetei ugyan nem mindenben egyeznek talán a vezető körök, azaz a császár nézeteivel, de kétségbevonhatlan , hogy e nézet egész Francziaországban általános és elhatározó lesz, mihelyt az észak-német szövetségnek a Majnán tó vagy Hollandia felé kiterjeszkedése a lehetőségek körébe lép. A bajor király eljegyzése jan. 28-kan hivatalosan bejelentetett a bajor országgyűlés mindkét házában. A bajor haladási párt közlönye, valamint az összes lapok, nagy örömmel üdvözlik ez eljegyzést, s fölteszik, hogy valamint a Habsburg-házzali eddigi rokonság nem gátolta Bajorországot, hogy — mint a Hohenlohe-féle programm mutatja — szilárd állást foglaljon el Austria irányában, úgy a császári sógorság sem fogja Németország érdekeit veszélyeztetni. Figyelmet érdemlőbb ennél a „Weser Zeitung“ müncheni levele, mely így szól: „A király egy katholikus herczegnőt vesz nőül: Miksa bajor herczeg leányát. Jó katholikus családba házasodik a király, s e család leányai mindnyájan hasonló jó katholikus házasságra léptek: az austriai Császárné, a nápolyi királyné, Trani herczegné és Thurn-Taxis herczegné. A király egybekelése nem családjának műve, sem a katholikus papságé, de az egész katholikus párt örül annak; e párt még nem rég kárhozatot kiáltott a bajor politika uj fordulatára : most hozsannát énekel e házasságnak s biztosan várja, hogy e házasság folytán az uj programainak s vele együtt az uj ministeriumnak csak nagyon rövid élete lesz.“ Mig Poroszország siettetett német egységi törekvése majdnem az összes Európában meglepetést és aggodalmat keltett : addig az egyetlen kabinet, mely a protestáns porosz állam növekedését nemcsak nem féltékenységgel, sőt örömmel látja, nem más, mint a római kormány. E kormány hivatalos lapja, az „Osservatore Romano“ kinyilatkoztatja, hogy a pápai kormány Poroszország törekvéseiben, sőt Németország egységében is Poroszország vezérlete alatt, nem csak nem károsítva, sőt előmozdítva látja érdeked, miután a protestáns porosz király pálczája alatt lévő katholikusok tökéletes vallásbeli szabadságot élveznek s legkevésbé sem :-panaszkodhatnak soruk felől. E nyilatkozat a kölcsön visszafizetésének tekinthető azon nyilatkozatért, melyet Poroszország a francziáknak Rómából vonulása előtt Florenczben tett,hogy t.i. a pápaság függetlensége Poroszországnak legnagyobb érdekében fekszik. Róma tehát adandó alkaommal számít Poroszországra. A porosz lapok azonban arra emlékeztetnek, hogy Poroszország a septemberi egyezményt elegendőnek ismerte el a pápai függetlenség biztosítására. A „Franz. Corresp.“ következő jelentést közöl, melynek fontossága, ha valósul, félreismeretetlen : „Moustier marquishoz pár nap előtt határ érkezett Pétervárról, ki a párisi kabinetet a legkomolyabb aggodalmakkal tölté el Oroszország keleti szándékai miatt. Azóta élénk diplomatist közlekedés foly Paris, London és Bécs közt. A keleti kérdés békés megoldásának, vagy lapolásának nehézségei csak most mutatkoznak egész mivoltukban.“ Hozzátehető még ehhez, hogy Görögország rendkívüli küldöttei Candia, a Cycladák és Thessalia egy részének átengedését sürgetik a nagyhatalmaknál, és hogy az „Indépendance“ konstantinápolyi sürgönye szerint a Török- és Görögországközti szakadás napról-napra valószínűbbé válik. Néhány nap előtt a „Sürgöny“ egy levelezője több erdélyi lakosnak Oláhországban történt bántalmazásáról szólt. Ez ügyben a félhir. „Wien. Ariendpost“ most következő fölvilágosítást nyújt : „A Dunafejedelemségekben különben sem kitűnő lábon álló közbiztonság utóbbi időben — úgy látszik fenyegető mérvben roszabbodott. Egy nap sem múlik el, hogy Bukarestben vagy a vidékeken rablások, ások s más hasonló bűntények ne fordulnának elő, melyeket eddig nem sikerült meggátolni. Bukarestet illetőleg a herczegi kormány e bűntényeket amaz egyének sokaságának hiszi tulajdoníthatni, kik kereset nélkül csavarognak a város utczáin. Ez eredményezte ama határozatot, hogy az ily személyeket elfogják, s a határon át kisérjék. Nem tekintve azonban eme rendszabály helyességét, valósításának módja erélyes felszólalásra adott okot. — A városi epistaták — igy nevezik az utczákon állomásozó rendőrkatonákat — subjectiv ítéletére bízták ugyanis, hogy a járókelők közül azokat kitudják, kikre a „csavargó“ elnevezés illik. Ily módon a városban úgy a belföldiek, mint külföldi alattvalók közül százak és százak lettek befogva és rendőrségi fogságba vive, csupán azért, mert elhanyagolt külsejük által a rendőrség figyelmét és gyanúját elég szerencsétlenek voltak magukra vonni. E sors érte a Bukarestben tartózkodó számos császári alattvalókat is, kiknek egy része a szomszéd Magyarországhoz és Erdélyhez tartozik. Mihelyt a császári főconsulság e dolgok hírét vette, azonnal a leghathatósabban közbejárult oly egyének érdekében, kik útlevelek vagy egyéb okmányokkal osztrák alattvalói minőségüket kimutatni tudták és erélyes reclamatiók után kieszközölte azok szabadonbocsáttatását. A többiek, kik e minőséget igazolni nem tudták, az osztrák határokra kisértettek, hová tévedésből a herczegség néhány alattvalója is jutott “ sókhoz még eltemettetésük után utólag hozzászólni, ha ugyan egy hírlapi czikk nem mondtatna el sok mindenfélét, amit a 65-ös bizotmányban fölemlíteni és úgy tilt a parlamenti nádor, mint a politikai óvatosság. , Jókai Mór, ki politikai elucubratióiban mind alig a parlamentarismust emlegeti, a külföldi parlamenti praxisából tudhatja, hogy vannak oly ügyetlen, idétlen és mai apropos interpellátiók, melyekre a legjobb szándéku kormány sem felelhet a nélkül, hogy a rábízott érdekek sorsát tökéletesen ne compromittálná. Mi meg- valljuk, az ő kérdéseit is a könnyelmű kiván-siság eme torzszülöttjei mellé sorozzuk. Mit akart Jókai Mór így elérni e kérdésekkel: igenlő vagy tagadó választ? Azt akarom, hogy Deák Ferencz az első kérdésre így feleljen : Igen, a tizenötös bizottmány elaborátumából kényszerítő.Megkövetkezik az, hogy a nem-magyar országok képviseletének hasonló operátumot kell készítnie; a 65-ös bizottmány végzései a Lajthán túl lehetetlenné tesznek minden önálló elhatározást, a szabadakaratnak legcsekélyebb mozgását; a lajthántuliak ezentúl rabjai a 65-ös bizottmány határozatainak. Vagy tán ő ily választ várt: Oh nem, a magyar országgyűlés bizottmányának határozata természetesen csak Magyarországot illeti; a lajthántúliaknak erre csak annyiban kell reflectálniok, amennyiben speciális érdekük parancsolja , ha ők jobbra akarnak térni, míg mi bal felé kanyarodtunk, ez teljes jogukban áll; ők ép úgy csinálhatnak új megoldást, anélkül, hogy a mi operátumunkra reflectálnának, mikép mi hoztuk létre e művet, anélkül, hogy a februári pátenst tartottuk volna szemünk előtt. Ami a második kérdést illeti, ez inkább az „Üstökösébe való, ahol a politikus csizmadia neje kérdezheti férje urától, hogy vájjon a Lajthán túl lesz-e majd a magyar megoldásnak többsége vagy nem? Ha mester uramnak van józan esze s róla ez feltehető, akkor oldalbordájának a példabeszéd szavaival felel, melyek szerint: az asszonynak hosszú a haja, de rövid az esze. A harmadik kérdésre válaszol az elaboratum maga, mely minden további működésnek föltételekép állítja oda a magyar alkotmány teljes visszaállítását. Hogy mire való oly kérdés, melyre megtalálja a választ, aki a hónapok óta közkézen forgó bizottmányi javaslatot csak egyszer is elolvasta, azt mi prózai eszünkkel egyáltalán nem bírjuk fölfogni. Hogy Jókai úr interpellációit a maguk valóságában jellemezzük: ide iktatunk még néhány kérdést, melyek az eddigieknek nemcsak következményük , hanem egyszersmind kiegészítő részük. Csodálkozunk, hogy Jókai úr ezeket nem intézte Deák Ferenczhez vagy Eötvös báróhoz. Ha eddig nem tette, teheti még ezentúl. 1. Következik-e a közös ügyi elaborátumból, hogy azt a Lajthán túl és úgy egy kisebb és nagyobb bizottmányban kell tradtálni, mint nálunk. 2. Hogy minden hosszabb vita nélkül en bloc kell-e azt elfogadniok, vagy tanácskozhatnak-e fölötte hónapokon át. 3. Hogy nekik is, mint nekünk, ministérium hozzájárulása nélkül kell e dolgon átesniök, s ha interpellációhoz van kedvük, akkor legfölebb Kurandához vagy dr. Schindlerhez intézzék azt. 4. Hány tagból fog állni Lajthán túl a többség , hányból a kisebbség? 5. Ki lesz a többségnek, ki a kisebbségnek vezére ? 6. Ildomosan fog-e elbánni a majoritás a minoritással, vagy minden hosszabb tárgyalás nélkül, néhány rövid szónoklat után szavazatra juttatja-e majd a dolgot? 7. Ha Lajthán túl a miénktől elütő határozatokat fognak hozni, föloszlatják-e majd az ottani képviseletet? 8. Le fogják ely esetben tenni a magyar ministériumot, és a magyar országgyűlést föl fogják-e oszlatni ? 9. Oetrogálni fogják-e az örökös tartományoknak a magyar elaborátumot, és végül 10. Mit fog mindehhez a lajthán túli közvélemény mondani? Ily kérdések végtelen sorára kérhetne Jókai úr ép oly joggal választ, mint a tegnapi háromra. E kérdésekre csak oly nagy férfiú lehet elkészülve, kinek vagy ördöge van,hogy—mint Deák mondá —a jövőt megjósolhassa; vagy az interpelláló úr eleven phantasiájával bír; és előre gratulálunk a ministeriumnak hasonló interpellátiókhoz! Pest, január 31. -x. A közösügyi bizottmány működését nem csak Magyarország kíséri feszült figyelemmel : a lajthán túli politikusok is tudják és érzik, hogy itt a birodalom életébe vágó, tehát saját érdeküket is illető kérdésekről vagyon szó. Csak a bécsi lapokba kell egy pillantást vetni, s a centralistikus lapoknak Magyarország ellen intézett fokozott megtámadásaiból rögtön észrevehető, hogy a centralisatió hősei igen jól érzik, hogy az ár már állukat éri. Még néhány rövid perez, és az összetorlódó hullámok fejeik fölött csaphatnak össze. Az ily sorsteljes perezben, midőn újra Magyarország kezébe van letéve az egész birodalom sorsa, s midőn a magyar országgyűlés — akár akarja, akár nem — mintegy a történet nemesise által praedestinálva az egész birodalom jövőjének alapját veti meg, — Jókai Mór úr, a 65-ös bizottmány egyik tagja, jónak látja, Eötvös báróhoz a következő interpellációt intézni : Vájjon a közösügyi elaborátumból következik-e az, hogy a nem-magyar országok képviseletének a magyar országgyűlés elaborátumához hasonló programmal kell formuláznia ? Vájjon a magyar országgyűlés nézetei a lajthán túli képviseletben bírnak-e majd többséggel, vagy legalábbis nagy párttal? S végül, ha a Lajthán túl a miénkhez hasonló nézet nem jut majd érvényre, a magyar alkotmány visszaállításának gátja lesz-e majd ez, vagy nem? Deák Ferencz e kérdésekre szokott bölcs tapintattal válaszolt. Deák felelete után Jókainak kérdései a bizottmányban el voltak intézve, mégpedig tökéletesen érdemük szerint. Teljesen fölösleges volna tehát e halvaszületett interpellá-A hatvanötös bizottság január 30-án tartott ülése. (Folytatás.) Deák Ferencz: Úgy látom, 1. bizottság, hogy az álalános tárgyalás nem igen indul meg. (Derültség.) Ennek természetes oka az, hogy mindazt, mit az átaláns tárgyalásnál a javaslat mellett, vagy ellene mondhatni, az egyes pontoknál legczélszerűbben mondathatik el. Ha tehát nem akar a 1. bizottság tagjai közül senki az átalános tárgyaláshoz tovább szólani, tán befejezhetnék azt, és átmehetnénk a részletes tárgyalásra. (Helyeslés.) Azok is amik itt előadattak, bármilyen fontosak legyenek, a részletes tárgyalásnál mindenütt előfordulhatnak, s csak ott lesznek tisztán kifejthetők. Elnök : Ha a 1.bizottság úgy kívánja, szakaszonkint fogjuk felolvastatni a javaslatot. (Helyeslés.) Csengery Antal: (olvassa az albizottság véleményének első szakaszát.) Nyáry Pál: A második szakasz az elsőből van levonva, s azért czélszerű volna, ha mindkettőt együtt tárgyalnék. (Helyeslés.) Csengery Antal: (olvassa a 2. szakaszt.) Nyáry Pál: T. bizottság!Én magam is igy czélszerűnek látom azt, hogy azokat, melyeket elmondani akarunk, minden pontnál mondjuk el. Ezen második pont alapja az egész munkálatnak. Ha ezen alap nem áll, akkor az egész munkálat elenyészik. A feladat tehát az, fontoljuk meg, valósággal az következik , a pragmatica sanctióból, vagyis talán helyesebben az 1723 : III. törvényből, ami abból itt következtetve van. Igen sokat írtak és beszéltek már a pragmatica sanctióról; de én tudom, hogy nemcsak hirlapilag, hanem már Magyarország képviselő testülete által is kijelentetett, kijelentetett pedig 1861-ik évben, miszerint a pragmatica sanctióból, vagy az 1723: I. II- t.czikkből egyéb nem következik, vagyis inkább abban egyéb nem foglaltatik, mint az, hogy a már kihaló félben volt Habsburg férfi ág legutolsó sarjadéka ezen.ezáltal Magyarország rendeinek megegyezésével biztosíttatott a női-ágoni örökösödés felől.Hogy ez így van, s ebben több semmi sincs, azáltal is be van bizonyítva, miszerint ez világosan hivatkozott az 1715. évi III. t.czikkre.„Ezen czikk pedig azt mondja, hogy Magyarországot Ő Felsége kettőről biztosítja, t. i. arról, hogy Magyarország mindig saját törvényei által kormányoztatok; másodszor pedig biztosítja arról, hgy soha más tartományoknak már akkor is igen sokszor emlegetett kormányzata alá Magyarországot semmaikép nem vonhatni Azt gondolom továbbá, a bizottság, hogy legvilágosabban kifejezi azt, hogy az 1723. I. II. t. czikkben a Habsburg ház részére a női ág örökösödésénél semmi egyéb biztosítva tsem volt, az 1791. X. törvényczikk, mely azt mondja, hogy Ő Felsége kegyelmesen elismerni méltóztatott, hogy ámbár az 1723. 1. és 2 ik-czikk szerint a női örökösök közül Magyarország királya ugyanaz, a ki Németországon kívül és Németorrszágban lévő egyéb országok és tartományok fejedelme ; mindazáltal kijelenti, hogy Magyarország szabad , Magyarország független , és hogy semmiféle országnak és népnek alávetve nincs. Azt gondolom, hogy ezek törvényezik a legvilágosabban fejezi ki épen ezen ellentétel által, hogy, ámbár az 1723: 11. törvényczikk megállapította a női örökösödést, ebből nem akarja következtetni azt, hogy legkisebb más kapocs legyen Magyarország és a többi országok és tartományok között, mint csupán a fejedelem ugyanazonossága. De, t. bizottság, megvallom, miután, mint minden más alkotmány, úgy a mi alkotmányunk is az 1791 : 12 ik. ez.által biztosítva van arról, hogy semmi törvény nem hozathatik, törvény meg nem változtathatik, és törvény nem is magyaráztathatik, csak a törvényhozás által, azt gondolom, hogy tisztába jöjjünk ezen sokszor említett 1723 : 1. és II. t. czikknek valóságos értelméről, azt kell figyelembe vennünk, hogy mikép magyarázta ezt az azóta nagyon sokszor ismételt törvényhozás. Azt lehet mondani, az austriai dynastia birtokai talán a históriának egyik szakában sem voltak annyiszor megtámadva, mint voltak 1723. év óta. Mindjárt az, a kiért hozatott ezen törvényczikk, élethalálra harczolt a követelők ellen. Későbben jöttek közönségesen ismert ama nagy, lehet mondani, mindig európai érdekli háborúk. Legközelebb pedig csaknem megsemmisitettek az austriai’dynastiának léterét a franczia forradalom, s az ebből következett háború. Mindannyiszor Magyarország hivatkozott ezen törvényre, s mindenkor ennek értelmében teljesítette kötelességét. Ha sorba megyünk azon törvényeken, melyek azóta alkottattak, mindenikben azt a magyarázatot találjuk, azon kifejezést találjuk, melyeket különben ismételni nem akarok, miután azokat. barátom Ghyczy Kálmán szóról szóra elmondotta. Ott mindenütt megóvta Magyarország azt, hogy az ő önállása, függetlensége legkevesebb csorbulást se szenvedjen. De akkor, amidőn ezt megóvta, kötelességét mindig teljesítette a dynastia iránt, teljesítette fejedelme iránt; valamennyi törvény mind a fejedelem jogai, a fejedelem méltó ága és az országunk védelméről szól. Nagyon sok törvény,van, kivált a franczia bábom alkalmával igen gyakran tartott országgyűlések czikkei között, amidőn annyira vigyázott, annyira óvakodott az ország, miszerint nem mondhatván azt, hogy egyenesen Magyarország van megtámadva, azon kifejezéssel élt, hogy azon veszély, mely ő Felségének egyéb országait és tartományait fenyegeti, ugyanaz Magyarországot is érheti, — ezen tekintetből gondolom, hogy azon practicus magyarázat és azon tények, melyek a törvényben vannak, tisztán és félreismerhetlenül meghatározzák, mi foglaltatik az 1723. I. és II. t.cz.-ben; foglaltatik t. i. az, hogy a női ág örökösödése biztosíttatott, hogy ugyanaz a női örökösök közül is a kitett sorozatban és mindaddig, míg azok ki nem halnak, ugyanaz Magyarország királya, aki az ugyanazon tartományok és országok fejedelme. Ennélfogva azt gondolnám, hogy ezen 1. és 2. pontban foglalt magyarázat nem helyes.