Szabad Föld, 1954. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1954-07-04 / 27. szám
Labdarúgóink világraszóló győzelmet arattak a megvadult brazilok ellen Győztünk ... Továbbjutottunk ... Ki tudná pontosan megmondani, hány százezer lelkes magyar szurkoló mondta vasárnap délután, az izgalommal teli 90 perc után, ezeket is szavakat. Nehéz, nagyon nehéz 90 perc volt ez. Hatalmas feladat várt vasárnap a magyar—brazil mérkőzésen válogatott csapatunkra. Nagytudású, valóságos labdaművészekből álló együttest kellett legyőznie. A brazilok elleni mérkőzést a magyar sportvezetők és játékosok igen komoly, igen nehéz feladatnak tekintették — különösen Puskás nélkül. Játékosaink minden erejüket latba vetve gondosan készültek a mérkőzésre. Két magyar gól a brazilok hálójában A csapat vezetői vasárnap délelőtt állították össze a csapatot. Úgy döntöttek, hogy a sérült Puskás helyére az eddigi balszélsőt Czibor kerül, a balszélső pedig Tóth Mihály lesz. A nagy mérkőzésre tehát így állt fel a magyar csapat: Grosics — Buzánszky, Lóránt, Lantos — Bozsik, Zakariás — Tóth N., Kocsis, Hidegkuti, Czibor, Tóth M. A berni stadionban 60 ezer néző előtt a magyar csapat kezdte a játékot. A mérkőzés első percében csatársorunk gyors, ötletes összjátékkal lepte meg a brazil védelmet. A negyedik percben Hidegkúti 6 méterről hálóba lőtte a magyar csapat első gólját. Ezt a 9. percben Bozsik—Hidegkúti—Kocsis összjátékából Kocsis fejesgólja követte. A második gól után a magyar csapat tovább támadott, de sok támadásunk elakadt a rossz labdaleadások miatt. A brazilok időnként gyors és erőteljes ellentámadást vezettek, de a játékot a magyar csapat irányította. A 18. percben tizenegyesből 2:1-re szépítettek a brazilok. Ez fellelkesítette a brazilokat és minden eszközzel megpróbáltak kiegyenlíteni: talpaltak és rúgtak Ebben az időszakban hullámzó, igen erős iramú volt a játék. Védelmünk azonban erősen állt a lábán, visszaverte a sorozatos brazil támadásokat. A brazilok egyre durvábban, egyre sportszerűtlenebbül játszottak. Mindenáron meg akarták nyerni a küzdelmet. Néhány perccel az első félidő befejezése előtt Mourinho beletalpalt Tóth II-be. A magyar szélső összeesett. A magyar csatársor tehát szárnyaszegett lett, a csapat 10 emberrel játszott tovább. A magyar védelem hősies küzdelme A második félidő ismét magyar támadásokkal kezdődött, bár Tóth II erősen bicegett, s így valójában csak 10 magyar játékos volt a pályán. A 16. percben az egyik brazil játékos kézzel állította meg, a kapu előtt a labdát. A magyar csapat tizenegyeshez jutott, s ezt Lantos biztosan lőtte a hálóba. Igen jókor jött ez a tizenegyes. Erőt, bizalmat adott a magyar csapatnak. Szükség is volt erre, mert a brazilok igen elkeseredetten támadtak. Nagyon veszélyesek voltak a brazil támadások , a lábra is, a kapura is. Az egyik támadásból a 22. percben gólt értek el. A gól után tovább durvult a játék. N. Santos megtámadta Bozsikot és teljes erejével belerúgott a magyar játékosba. Bozsik felemelte az öklét, de nem ütötte meg a brazil játékost. A játékvezető azonban mindkettőinket kiállította. A csonka magyar csapatnak még az utolsó percben is jutott ereje a támadásra. A 43. percben Kocsis fejeséből megszületett a negyedik magyar gól. Magyarország tehát 4:2-re győzött Brazília válogatottja ellen. Az eldurvult brazilok szódásüvegekkel akartak „visszavágni" Amikor a játékvezető lefújta a mérkőzést, a magyar játékosok boldogan ölelték, csókolták egymást, örültek, hogy bejutottak az elődöntőbe. A brazilok viszont feltűnően gyorsan eltűntek az öltöző bejárójában. A vereség felett érzett elkeseredésük vak dühhé változott és a sportbecsületről megfeledkezve olyan példátlan gaztettre ragadtatták el magukat, amelyet felháborodással ítél el az egész sportvilág. Az öltöző folyosóján a brazil játékosok ledobálták cipőiket, felfegyverkeztek szódásüvegekkel, fadarabokkal. Felkészültek, hogy — ha már a pályán kikaptak — legalább becstelen orvtámadással győzzenek" a magyarok ellen. Elsőnek Tóth Mihály lépett be a magyar játékosok közül az öltöző folyosójára. A belépés pillanatában hatalmas ütés érte a fejét s a magyar balszélső ájultan esett össze. Hidegkúti és Lantos igyekezett segítségére lenni, miközben ütleg-ütleg után érte őket is. Az ocsmány támadás következtében többen megsebesültek. Sebes Gusztávnak 3 centiméteres nyílt sebe van a jobb arccsontja felett, két kapoccsal kellett összefogatni. Czibor Zoltán balkezének kisujját is mélyen bevágta egy üvegszilánk. A brazil csapat „visszavágása", erkölcstelen magatartása — példátlan a nemzetközi labdarúgómérkőzések történetében. A brazil és a magyar csapat mérkőzése — a brazilok hibájából — nem hozott sportszerű,, magas színvonalú küzdelmet, de a győzelem mindenképpen dicsőséget szerzett csapatunknak. A magyar csapat győzelmét a külföldi lapok is elismeréssel méltatják. Nehéz akadály A negyeddöntőben szombaton és vasárnap Magyarországon és Brazílián kívül Ausztria Svájc csapatával, Uruguay Angliával mérte össze erejét, Nyugat-Németország pedig Jugoszláviával küzdött az elődöntőbe jutásért. A lelkes osztrák válogatott 7:5-re győzte le Svájc csapatát, Uruguay 4:2 es győzelmet ért el Anglia ellen, Nyugat-Németország pedig 2:0 arániggyőzött Jugoszlávia ellen. A négy győztes csapat tehát továbbjutott az elődöntőbe. Az érdeklődés most már az elődöntő felé fordul, amelyre lapunk zártakor kerül sor. Vasárnap éjjel a sorsolás is megtörtént, mely szerint Magyarország Uruguay csapatával Lausanneban, Ausztria pedig Nyugat- Németország csapatával Bázelben játszik. Ellenfelünk tehát újra délamerikai csapat lesz, méghozzá nem is akármilyen, mert Uruguay labdarúgó válogatottja nagy hírnevet szerzett a sportéletben. Szinte mindegyik nemzetközi tornán, ahol elindult, győztesként végzett kétszer nyert olimpiai bajnokságot, kétszer világbajnokságot. Ne szedjük le a cukorrépa tévéjét ! Az ország számos vidékén leszedik és takarmánynak használják fel a répa levelét. Azt hiszik, hogy az elöregedett levelek leszedése serkentőleg hat az új levelek fejlődésére. Ez tévedés. A levél a növény legfontosabb része . Ezt bizonyítja a Sopronhorpácsi Kutató Intézet 1953-ban végzett kísérlete is. A kísérletet 78 négyzetméter nagyságú, előre erre a célra vetett BÉTA Y—19 fajtájú cukorrépa parcelláin végeztük. A levélzetből — a környékünkön szokásos módon — június 22-én és július 13-án szedtünk le. A répa felszedésekor az eredmény szinte elképesztő volt. A levélszedett parcellák répái szemmel láthatóan apróbbak voltak, s amint a vizsgálat bizonyította, cukortartalmuk is alacsonyabb volt. Ezek a parcellák holdanként átlagbra számolva csupán 197 mázsa termést adtak a teljes levélzetű parcellái: pedig 251 mázsát! Ugyanilyen különbség mutatkozott a cukortartalomnál is: a levélszedett parcellákban termett répák cukortartalma fél-másfél százalékkal volt alacsonyabb, mint a teljes levélzetű répáké. Ezek után mindenki előtt világos, hogy a répa levélzetének leszedése hátrányos a répa termésére. A néhány mázsa levél-takarmány nem éri meg azt a veszteséget, hogy répater- mésünk holdanként közel fél vagonnal csökkenjen. Óvni, gondozni kell tehát a levélzetet: időben való kapálással, ismételt fejtrágyázással, trágyaleves öntözéssel, s a levéltelek irtásával. Így nemcsak a 200, hanem a 300 mázsás cukorrépatermést sem lesz nehéz elérni. Bánlaki Sándor tudományos kutató Sopronhorpács. Kik lehetnek traktoros tanulók? A Munkaerőtartalékok Hivatala elsőízben ez év október 15-én indít traktorosképző iskolát. Az ország különböző részein kilenc ilyen tanintézet nyitja meg kapuit a tanulni vágyó fiatalok előtt. (Nyíregyházán, Tiszavasváriban, Pápán, Szegeden, Makón, Gyulán, Székesfehérvárott, Baján és Mezőhegyesen.) A tanfolyam másfél évig tart. Ez alatt a fiatalok teljes állami ellátásban és a tanulmányi eredménytől függően, 80 — 200 forint pénzjuttatásban részesülnek. A traktoros-gépésztanulók egy évig az intézetben elméleti és tanmű*helyi oktatásban, utána félévig a gép* állomáson gyakorlati képzésben vesznek részt. A másfélév elteltével sikeres vizsga esetén oklevelet kapnak. Traktoros gépésztanulónak Július 1-től minden gépállomás igazgatójánál személyesen, vagy írásban jelentkezhet minden 17—18 éves fiú, aki legalább a* ált£lánosis.o'a osztályát elvégezte A minisztertanács határozata a juttatott és még be nem épített házhelyek felhasználásáról A földreform során, vagy a később juttatott házhelyeket az igénylők olyan feltételekkel kapták meg, hogy azon, a juttatástól számított öt éven belül, kötelesek lakóházat építeni. Ennek a kötelezettségnek a házhelytulajdonosok egy része nem tett eleget. Tekintve, hogy most igen sokan akarnak családi lakóházat építeni, a minisztertanács határozatot hozott a be nem épített házhelyekről. A határozat értelmében a földreform során vagy a később juttatott és még be nem épített házihelyen a tulajdonos köteles egy éven belül új lakóházépítkezést megkezdeni és két éven belül befejezni. Ha a juttatott házhely tulajdonosa a fent említett kötelezettség teljesítését nem vállalja és amennyiben a juttatott házhelyet eddig nem telepítette be szőlővel vagy gyümölcsfával, akkor azt a helyi tanács igénybe veheti. Az igénybevett házhelyeket a tanács olyan személynek adja, akik saját erejükből lakóházat akarnak építeni és igényüket a helyi tanács az állami tulajdonban levő ingatlanokból nem tudja kielégíteni. A helyi tanács köteles a volt tulajdonost a határozatban megállapított módonkártalanítani és az új igénylőre hárul a házhellyel kapcsolatos igazolt befektetések megtérítése. Az igénybevett házhelyek juttatási feltételei azonosak az állami tulajdonban lévő ingatlanokéval. LAKOS GYÖRGY: J...tU a. sjaU netfiL A legény haladt magában, az érő határban, a magas búzák és bokros krumpliföldek közt Vállán kapa és kasza a Bakony felől jött, az erdők alól, a lucosban kapált. A kasza is a kapálás végett van nála, mert a sok esőtől úgy felserkent a dudva hogy kaszával kellett helyet vágni a kapának. Végre ezt is megcsinálták. A kaszának most már az lesz a rendeltetése, hogy a derék nagy búzát, az életet takarítsa. Mert megnőtt az is az idény oly magasra, hogy az olyan alacsony suttyó legény, mint Nagy Palkó is, ki se igen látszik belőle. Letért a szűk ösvényre. S ahogy előre tekintett, elégedetten látta, hogy a keskeny tábla végén már megkezdték az aratást Kepét nem raktak még ugyan, de már tarló van ottan és a tarlón teli, szép, heverő kévék. Megkezdődött. Éppen dél volt A munka állt mostan, csak a fasor mögül, az árnyékból szállt a magasba szélfuvarlan, a sűrű füst. Szép ünnep az aratás, kivált, ha ilyen dúsan érő a határ Ilyenkor boldogság megfogni a kaszanyelet, meghajolni verejtéket hányni és ropogtatni a fiatal gerincet. A gondolattól is nótás kedve támadt. ..Debrecennek van egy vize. Kinek Hortobágy a neve. Arra van egy kőhíd rakva, Kilenc lyukra van állítva .. Amint közelebb ért, megérezte az étel szagát is. A bödönét Már a nótából is sejtette, hogy a daloló ember szintén hajdúsági lehet, most meg egészen bizonyos volt. A bödön miatt. Sokan vannak errefelé. Fejér megyében, debrecenián telepesek. A tűznél kis barna ember ült, hideg pipa szárát rágta Nagy Palkó azt is meglátta rögtön, hogy öreg cserép-pipa, ha nem is oly koros, mint ő gazdája, aki szalmával fűt a bogrács alá. Csodálatos jó szagot árasztott az étel, a szagon is érzem, hogy megadták a módját a szalonnát se titkolták el tőle. darált marha is van abban és a lebbencs is féligpiritott, ahogyan az a legjobb. Levetette a szerszámot a fűbe a kaszát lábbal még arrább, is tolta, hogy a tengeri földre feküdjön a pengéje Azzal leült, kistávolba. — Jónapot, tatai Az öreg nem nézett föl, éppen a tűzfuvást hagyta csak abba — Jónanot, adjon isten — Jól fűt az a magasságos... — A jól — mondta még mindig magának az öreg, de aztán csak megnézte kinek van olyan legénykedő hangja és úgy vélte, hogy bizony ez a kölyök még csak pelyhesállú. A legény felkelt, gallyat szedett az akácok alól, odadobta az öreg mellé. — Szalmán nem fői meg a böhön. Erre ismét felnézett az öreg, mert ha ez a pelyhesállú böhönt emleget, akkor földi lesz, méghozzá hortobágyi. — A slambuc úgy a jó, ha lassan fől — mondta s ebből Nagy Palkó fejtette meg, hogy az öreg böszörményi ember, ott mondják a böhönt slambucnak. Sőt azt is felismerte hirtelen, hogy nem más ez, mint Marton Józsi bácsi, akinek a fia irányába jár s ráhagyta a telepesföldet a szülékre. Az akácrőzse mellett ugyancsak szaglott a slambuc. A nyál is összefolyik a szájban az ilyen csudáló illattól. A nyeldeklő is belecsuklik az ilyenbe. Ezért hát Nagy Palkó, hogy ne látsszék, mennyire megkívánta a hazai ételt, mást kezdett. — Meggyőzi egymaga ezt a kicsi földet? ■ — Azt meg. — Mert a tata már nem mai gyerek. — Még megállom a helyet. — A kaszánál de lánynál már alig. Erre ki kellett köpni a szájából a pipát. — Volt énnekem egy nagybátyám, az kilencvenkét éves volt, mégis rajtakapták, hogy menyecskét etogat a vetésben. — Az lehet, hogy megtette — mondta hetykén a legény, évődve, hogy értsen az öreg. Márhogy belőle nem néz ki annyit. De az öreg Márton nem orrolt meg miatta. Még mosolygott is. — Szeretnélek látni, ha te leszel hetvenhárom mint én! Engemet még, hogyha így tartom magamat, még rajtakaphatnak kilencven évesen ... — Az megérné magának — vihogott a legény és kezdte tisztelni azt a hetvenhárom esztendőt. Egyszeriben visszájára fordította a beszédet. — Kicsi föld — mondta. — Kicsi, de elég. Aztán az enyém. — Odahaza már szövetkezet van. Böszörményben is. Az a jó! — A jó! De ez is csak jobb, mint addig volt. Mert az én időmben még esett olyan, amit ha nótába tennének a magadfajta suttyó még ketfené is ismered Debrecent? — Jártam egyszer állatvásáron ottan... — No, talán tudod is, hol van Hatvan-utca. Hát én már végigjártam a Hatvan-utcát... Már az időben is ki volt rakva kővel. — Akkor mér alatta? Hol nőtt ott az élet? — Egy fiatal földbirtokosnál szolgáltam. Nem volt annak grófi cafrangja, csak földje sok, meg fenenagy mulatós kedve. Az már napkeltivel megkezdte az ivást. Azért szeretett az miközöttünk lenni, ölelgette a munkást, mert öleléssel is lehet hajtani a parasztot, nemcsak bikacsőkkel. De meghajtott akkor is bennünket az aratásban. Még gondoltam, ha csak egy napot még kaszálni kell, hát beleroskadunk. Szerencsére végeztünk. A gazda megint italos volt engem szemelt ki, átölelt. No, aszongya, Marton Józsi, mire gondolsz? Mondom neki: „Csakis arra, hogy immár ezen is túl vagyunk. Ne is lássam a kaszát, míg a here sorra nem jő! Nevet a gazda, látom, hogy a szeme se jól áll. És mondja: „A java még hátra van, Józsi. Reggel pontban háromkor együtt álljatok, kaszával!” No, az annya jóistenit, ez titokban árendást tart, gondoltam. Nagy Palkó a szagból érezte, hogy immár forgatni kell a slambucot. Ő nyúlt a bográcshoz, hogy elvégezze a szertartást. Harminckétszer kell azt más-más oldalra forgatni, nem úgy, mint a palacsintát, amelynek egy fordítás is elég. De végezte szeretettel, még nyála is elcsordult. Az öreget akarta hallani, hogy mi jön még ezután. — Háromra ott állottunk egybe. Mindenki kapott egy kupica pálinkát. A gazda csak úgy ivott, üvegből. Utána elvezetett bennünket a kőúton Debrecenbe. Már járt a nép az utcán. Piaci nap volt, ilyenkor korán kel a városi nép. Még meresztgettük is a szemünket lányra, menyecskére. Azt mondja egyszercsak a gazda, a Hatvan utca elején jártunk már akkor, azt mondja: „Halt! Helyben vagyunk. „Mi csak összetorlódtunk, mint esőben az ár. Néztük egymást, hogy ki itten a bolond. Azt mondja: „Lepakolni, itten a dűlő végén!” Nem volt ottan dűlő, csak az utca és az utcán, a sok nép. Muszáj volt lepakolni. Akkor újabb ordré: .Megtenni a szerszámot!” Hát fentük. Szépen rendben, akárha gabona volna, ott a Hatvan-utcán. A nép két oldalról bámult minket, az se látott ilyent. No, mondja a gazda, most álljanak neki és vágják. Kicsi torssal, takarosait. Mi meg arattuk hát a puszta követ, össze-vissza. Ki így fogta a kaszát, ki úgy... Az asszonyok meg tették, hogy kévét kötnek. Közben parancsra meg kellett állni, tenni, így ment ez napnyugtáig. Már akkor rajtunk vihogott az egész város, így arattam én a Hatvan-utcát ... — Az olyan idő volt — motyogott a legény. Immár huszonegyedszer fordított a slambucon, igen unta már, szólt tehát spekulálva. — Maguk hányszor forgatják? Mi huszonnégyszer, mert úgy a jó. — Harminckettő. Az ennek a regulája... S nézte öreg Marton a suttyólegényt, aki nem tud már efféléről semmit. Ez már csak az apjától hallja, hogy milyen is volt a grófi időben. Ez talán el se tudja képzelni, hogyan aratott mádnak a szegény. S ha nem aratott nyárba, éhen veszett télbe. Ez nem tudja. Ennek a legénynek de nagyon jó, hogy nem tudja. A fűben állott a bogrális. Már csak enni kellett. Nagy Palkó hasa remegett a csábítástól. Az öreg észrevette, hogy a legény megkívánta: — Ülj ide mellé! — intett az öreg, jószívvel. De a legény elszégyelte magát. — Nem azért segítettem — mondta. Fogta a kaszát, kapát és tovaindult.