Szabad Föld, 1963. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-17 / 7. szám
BO Szabad Föld Egy vita, amely nem akar véget érni: Jártak-e távoli bolygók űrhajósai a Földön? Hatalmas űrhajó közeledett a Föld felé. A fény sebességét megközelítő gyorsasággal száguldott a csillagközi térben. Alakja egyre nőtt. A Földtől körülbelül 40 000 kilométer távolságban sebességét a másodpercenkénti három kilométerre csökkentette, majd hajtóművét kikapcsolva, mesterséges holdként kezdett keringeni Földünk körül. A benne ülő, távoli világból érkezett űrhajósok különleges nukleáris kutatólövedékeket bocsátottak ki, azok segítségével vizsgálták bolygónk atmoszféráját és felületét, majd a leszállásra alkalmas hely kiválasztása után leereszkedtek .. Tévedés ne essék, nem a legújabb tudományos-fantasztikus regényből közlünk itt részletet. M. M. Agresztnek, a fizikai és matematikai tudományok kandidátusának rendkívül érdekes és izgalmas feltevéséről van szó, amely szerint a múltban a távoli bolygók űrhajósai jártak a Földön. A szovjet tudós a fentiek szerint képzeli el az űrhajó megérkezését és leszállását, feltevését pedig azokra a rejtélyes földi tárgyakra alapozza, amelyeknek eredetét még ma is homály fedi, valamint a különböző népek ősi hagyományaira. A titokzatos tektitek közülük kétségtelenül nagy érdeklődésre tartanak számot azok a különös üvegszerű képződmények, az úgynevezett tektitek, amelyeket a Föld felületén, többek között a líbiai sivatagban találtak és amelyekben az alumínium és a berillium radioaktív izotópjait fedezték fel. Ez arra vall, hogy a tektitek igen magas hőmérséklet és erős radioaktív kisugárzás közepette keletkeztek. A tudósok már sokszor megpróbálták eredetüket és természetüket megmagyarázni, de a magyarázatok még minden esetben elfogadhatatlanoknak bizonyultak. Nos, M. M. Agreszt ezeket a titokzatos üvegszerű képződményeket a feltételezett űrhajósokkal hozza kapcsolatba. „Vajon nem más égitestekről a Földre küldött űrhajóból kibocsátott kutatólövedékek maradványai, illetve következményei?” — teszi fel a kérdést, tehát tudományosan — értelmezve azt jelenti, hogy a lakosságot figyelmeztették: hagyja el a nemsokára bekövetkező hatalmas robbanás színhelyét, s ne álljanak meg nyílt terepen, ne figyeljék a robbanás fejleményeit. A menekülők közül azok, akik visszapillantottak, elpusztultak vagy megvakultak. A tudós feltételezi, hogy a Földünkre látogatott űrhajósok, mielőtt távoztak, felrobbantották felesleges nukleáris üzemanyagkészleteiket, előbb azonban figyelmeztették a környékbeli lakosságot, hogy ne sújtsa őket az atomrobbanás. Vita, érvek, ellenérvek M. M. Agreszt hipotézise, amelyet csaknem három évvel ezelőtt ismertetett a Lityeratumaja Gazeta című újság, nagy vihart kavart tudományos körökben. A vita azóta is változatlan hevességgel tart, érvek és ellenérvek hangzanak el. Sokan cáfolják Agreszt és híveinek elméletét, sőt egyenesen áltudományosnak minősítik. Nemrégiben Egy tudományos vita, amely nem akar véget érni címmel cikket közölt ezzel kapcsolatban a Komszomolszkaja Pravda is, mintegy összefoglalva a vitát. A cikk utal arra: Agreszt hipotézise olyan jellegű, hogy nem lehet ellene közvetlen cáfoló bizonyítékokat felhozni. A tudomány jelenleg még egyetlen olyan ténnyel sem rendelkezik, amely hitelt érdemlően bizonyítaná, hogy kozmikus vendégek sohasem szálltak le a Földre. Igaz, nem bizonyítható az ellenkezője sem, de Agreszt feltevésének hívei számtalan — fentebb is ismertetett — rejtélyt sorakoztathatnak fel, s ezek mindegyike egy-egy védőbástya számuikra. „Agreszt híveinek tehát van hová visszavonulniuk” — állapítja meg a Komszomolszkaja Pravda tudományos cikkírója. Egy kilométer egy millimétere így hát örökre titok marad, vajon jártak-e bolygónkon kozmikus jövevények? Tagadhatatlan, hogy valamiféle életnek szükségszerűen mindenütt keletkeznie kell, ahol megvannak erre a feltételek. V. G. Feszenkov és A. I. Oparin akadémikus úgy véli, hogy csak a mi Tejút-rendszerünkben sok százezerre, ha nem több millióra tehető azoknak a bolygóknak a száma, ahol lehetséges az élet. Ezek szerint úgy tűnik, hogy minden esélyünk megvan a más világok értelmes lényeivel való találkozásra. Ellenkező képet kapunk azonban akkor, ha az előbbi adatot összehasonlítjuk más számokkal. Világegyetemünk körülbelül tízmilliárd éves, ugyanakkor mindössze tízezer éve annak, hogy a Föld értelmes lényei, az emberek eljutottak a fejlődésnek arra a fokára, amikor már államot alapítottak. A világegyetem fejlődését jelképező egy kilométer hoszszúságú vonalon tehát az emberiségnek az első államok megalapításától számított eddigi élete csupán egyetlen — az utolsó — milliméter lenne. A tudomány majd válaszol A szovjet tudomány nagyszerű eredményei után, amikor megnyílt előttünk a kozmoszba vezető út, senki sem kételkedik abban, hogy az ember eljut majd a távoli bolygókra. Hogy más értelmes lények megtették-e már hozzánk ugyanezt az utat, s hogy találkozunk-e velük a világűrben? Ha megvalósul a fegyvernélküli világ és a tudósok erőiket egyesítve, tehetségüket és tudásukat teljes egészében a békés alkotás és az emberi előrehaladás nemes feladatainak szentelhetik, ezekre a kérdésekre is feleletet kapunk, csakúgy, mint azokra a bizonyos rejtélyes földi tárgyak,ra. De ez nem is túlságosan fontos. Sokkal fontosabb az, hogy az emberiség utat tud törni magának saját verőfényes jövőjébe. Kővári József A baalbeki „veranda" Ugyancsak rendkívül rejtélyesnek tartja a tudomány az úgynevezett baalbeki „verandát", amely egyike az ősidőkben emelt építményeknek. Nem más ez, mint egy kolosszális kőtömbökből álló plató az Anti-Libanon hegyeiben. Az egyes tömbök súlya sok ezer tonna. Eddig még senki sem tudott pontos feleletet adni arra, kik, mikor és milyen célból építették ezt a fantasztikus sziklaverandát. Különösen az megmagyarázhatatlan, hogyan tudták a régmúlt idők csupán egyszerű emelőkkel és csigákkal rendelkező emberei elvonszolni és egymásra rakni az irdatlan tömböket. Agreszt is megpróbál válaszolni a kérdésre. Feltevése szerint a baabeki „veranda” a már említett űrhajósok által a visszautazáshoz épített kilövőpálya maradványa, vagy esetleg olyan építmény, amelyet az idegen vendégek földi látogatásuk emlékére emeltek. Hangsúlyozza, hogy az építmény aránylag közel fekszik a líbiai sivataghoz, ahol a tektiteket találták és a két tény között összefüggést tételez fel A Holt-tengeri tekercsek Agreszt utal az ugyancsak az Anti-Libanon vidékén talált igen gazdag ősi kézíratleletekre is. E kéziratokat Holt-tengeri tekercseknek nevezték el a tudósok. A pergamentekercsek leírják többek között Szodoma és Gomorra — a bibliában is említett — pusztulását és ez a leírás óhatatlanul felkelti a modern atomfizika vívmányait ismerő ember figyelmét Agreszt szerint Szodoma és Gomorra története mai nyelven . 1983. FEBRUÁR 17. A becsületes megtaláló Bror Lindkvist svéd motorszerelő néhány hónappal ezelőtt használtan vásárolt kocsijának poggyásztartójában elmozdított a helyéről egy pótkereket és a legnagyobb meglepetésére alatta egy barna borítékot talált, benne 61 ezer svéd koronával. Lindkvist valóban a becsületes megtalálók mintaképének mondható, mert felfedezéséről haladéktalanul értesítette a rendőrséget. Vagy egy hónappal később jelentkezett a rendőrségen egy környékbeli idős milliomos, aki kijelentette, hogy a barna boríték és benne a pénz — az ő tulajdona öt évvel ezelőtt rejtette el akkori kocsijában a pénzt, majd „megfeledkezett az egészről’, s a kocsit eladta. A hatóságok természetesen először nem akartak hinni a feledékeny milliomosnak, aki azonban pontosan leírta a borítékot, sőt azt is meg tudta mondani, hogy saját kézírásával mit írt a boríték tetejére. A pénz elrejtését azzal magyarázta, hogy „sohasem bízott meg semmilyen bankban, és ezért különböző rejtekhelyeken nagyobb összegeket szokott elhelyezni.” Arról nem szól a hír, hogy miután a szórakozott milliomos visszakapta a pénzét, miiképpen jutalmazta a világ legbecsületesebb megtalálóját.? JÖlDUKW tt/mM" A bostoni Szabadság-csarnokban több ezer felizgatott ember gyülekezett A helybeli rendőrség tehetetlensége ellen tiltakoztak. A bűnüldöző szervek ugyanis hoszszabb idő óta hiába keresték „az öldöklő Fantomot”, képtelenek voltak ártalmatlanná tenni. Kilenc áldozat A „Fantom” szinte a rendőrség szeme láttára követte el sorozatos gyilkosságait. Kilencedik áldozata a tizenhat éves Donna Ella Saunders volt A leány 1946-ban Münchenben született. Édesanyja egy amerikai megszálló katonához ment feleségül és 1947-ben kislányával együtt Bostonba költözött át. Amikor az újságok néhány nappal a gyilkosság után a „bostoni hóhér”-ról írtak, s az áldozat nevét is közölték, müncheni lakásában sírva összeesett egy idős asszony , a megfojtott leány nagymamája. Az első asszony, aki „a hóhérnak” áldozatul esett, az 55 éves Anna Slesers volt. Az asszony a múlt év június 1-én Boston egyik elővárosában új lakásba költözött. Június 14-én azonban, amikor fia édesanyját meglátogatta, a konyha kövezetén megfojtva találta. Két héttel később e gyilkosság színhelyétől mintegy 6 kilométernyi távolságban megtalálták a második áldozatot is. A 68 éves Nina Nicholas asszonyt hasonló módon gyilkolták meg. Két nappal később a 65 éves Helen Blacke asszony holttestére bukkantak. Nyolc nap múlva a 60 éves Mary Davis asszonyt egy szállodai szobában találták megfojtva. A furcsa esetek híre természetesen gyorsan szétröppent a nagy amerikai városban és izgalomba ejtette az embereket. Főképp az egyedül élő asszonyok estek kétségbe. A túlfűtött hangulat azonban fokozatosan lelohadt, mert negyvenkét napig semmi sem történt. Már azt remélték, hogy a félelmetes gyilkosságsorozat véget ért. Augusztus 21-én azonban a 75 éves Ida Irga asszonyt találták holtan otthonában. Minden jel arra mutatott, hogy ismét a „Fantom” volt a gyilkos. Amint kilenc nappal később a 65 éves Jatte Sullivant is megfojtották, a bostoni rendőrség rádió, televízió és sajtó útján hívta fel az egyedül álló asszonyokat arra, hogy zárják be ablakaikat és ismeretlen embereket ne engedjenek be lakásaikba. Az amerikai rendőrség tehetetlen Jane Sullivan meggyilkolása után hosszabb szünet következett. E szünetet a 20 éves Sophie Clark halála törte meg. A néger leányt saját blúzával fojtották meg. A rendőrség ezúttal első ízben talált néhány futtában leírt szavat, amely minden bizonnyala gyilkos kezétől származik. De más is történt, ami bizonyára közelebb visz a gyilkos kilétének megállapításához. Az egyik szomszédasszony röviddel a gyilkosság felfedezése előtt egy nyúlánk, vöröses hajú fiatalembert látott belépni az áldozat lakásába. A nyolcadik gyilkosságra december 31-én került sor. Ezúttal a 23 éves Patrícia Bisette titkárnő lett a gyilkosság áldozata. A helyszíni vizsgálat után a rendőrség már nem volt egészen biztos abban, hogy a titkárnőt a „hóhér”, vagy csak egy utánzója gyilkolta-e meg. Egyetlen egy dolog volt bizonyos: az, hogy Patrícia Bisette a számára végzetes eset előtt feketekávét ivott valakivel. De a rajta elkövetett gyilkosság körülményei bizonyos mértékig különböztek az előzőektől. A kilencedik gyilkosság után még jobban összekuszálódott a dolog. A rendőrség már egyáltalán nem volt képes eldönteni, hogy a „hóhér”, az utánzója, vagy annak is az utánzója volt-e a tettes. A tizenhat éves Donna Ella Saunders ugyanis nem a lakásban esett áldozatul, hanem az utcán találtak rá. Barátnőjével együtt indult bevásárolni. Mivel a leány időben nem jött vissza, édesanyja keresésére eindult. Lakásuktól nem messze nagy csődületet látott. Odasietett, s az embergyűrű közepén immár saját leánya holttestét találta. Hét hónapon belül ezvolt a kilencedik hasonló, vagy azonos módon elkövetett gyilkosság Bostonban. Valamennyi áldozat nő volt. A rendőrség egyelőre tehetetlen ... (Az osztrák Volksstimme nyomán) Fakír — ez a szó arabul szűkölkönőt, szegényt jelent. De ugyanezzel az elnevezéssel jelölik Indiában azokat is, akik élethivatásukként a vezeklést, az önsanyargatást választották. Rendszerint koldulással szerzik meg a legszükségesebbeket. Sokszor mint kuruzslók és csodatevők is fellépnek. A fakírok India egyes vidékein rendszeresen találkoznak egymással, és mágikus szertartásokat végeznek. Ilyenkor, szinte vallásos áhítattal a Gangesz folyóban is megműrödnek. Képünkön a Gangeszihez induló fakírok egy csoportja látható.