Szabad Föld, 1982. július-december (38. évfolyam, 27-52. szám)
1982-11-14 / 46. szám
24 SZABAD FÖLD A szörnyűség percei a tanyaudvaron Ezzel a fiatalemberrel — éppen itt a bíróságon — úgy rémlik már találkoztam. Bár akkoriban nem írtam a fiatalkorú „T. Tibi autólopási ügyéről”, miként szerepel e címszó alatt valahol ma is jegyzetemben. Talán édesanyja feszélyezett. A kisfái tanyáról érkezett asszony összetörtén, csendes szomorúsággal ült fia mellett a bírósági folyosón. Anyák ilyenkor rendszerint esdeklő, megkínzott pillantásokat vetnek a tárgyalóterem ajtajára, mint egy feszületre. Tibiből azóta huszonhét éves fiatalember lett, s ezúttal a bírónő így szólítja: — Tormási Tibor álljon fel. Bűnösnek érzi magát? Kinn, az édesanyja szoborszerű fájdalom. Tanúskodni akar fia bűnperében. Várja a beszólítást. Odabenn a gyerek apjáról vall. Nehéz, nyűgös természetű ember volt. Nyugdíjas egy éve. A kisfái tanyán lakatosműhelyt rendezett be, saját időtöltésére. Kicsinyes irigykedéssel szemlélte felesége törekvéseit, aki mindent megtett azért, hogy felnőttkorú gyermekei boldoguljanak. Az apa kedvenc szavajárása Tibor fia láttán: „Na, te döglenivaló csavargó, már megint itt vagy?” Odáig szítja a gyűlölködést, hogy felesége elköltözik a tanyáról. „Sokszor kibírhatatlan volt. Egyszer levágta a kismalacok farkát, hogy ne tudjuk eladni a jószágokat. A ruhásszekrénybe egereket rakott. Ezzel ijesztgette anyámat. Egyszer még a ruháit is beolajozta, hogy a tanyáról ne tudjon bejárni a városba. Sose tudtuk, min töri a fejét, hogyan akar rajtunk valamiért bosszút állni.” Különben nem volt iszákos ember. „ Egyéniségét nem az ital határozta meg”, hanem valami olyan, mélyre lerakódott sérelem, amit nem volt képes megmagyarázni. Amikor Tibor — saját keresményéből kölcsönökből, anyai hozzájárulással — megvette a vadonatúj „TF 78— 40” rendszámú Ladát, szinte magán kívül volt a dühtől. — Amikor én olyan fiatal voltam, mint ez a döglenivaló csavargó — panaszolta sorsát —, hadifogságban éltem. Bizony ám! A puszta fenekemen kívül semmim se volt. Éheztem, nyomorogtam annyit, mint tíz más ember együttvéve. Ez a döglenivaló csavargó pedig már autóval flancol. Minek? Csak a pénzt hordja el a háztól benzinre. A gyerek hegesztő volt egy kecskeméti építővállalatnál: szorgalmas, megbízható, átlagos képességű legény, akinek az autófeltörési eset után alighanem benőtt a feje lágya. Kinn lakott a tanyán, pontosabban — apja miatt — a garázzsá alakított fészerben. — Féltem az apámtól — vallja. — Egyszerűen nem értettem, hogy miért üldöz. Miért nincs hozzám soha egy jó szava. Minden áron azt akarta megtudni, hogy hová költözött az anyám. Nem mondhattam meg a címet. Anyám arra kért, hogy ne adjam őt ki. Talán emiatt is állandóan feszült volt a viszonyunk. Egyszer a fiú esküvője volt hivatalos, összefogott két tyúkot az udvarról. Az apja rátámadt: — Benzinre kell a pénz, te csavargó? — állta el a gyerek útját az udvaron. — Tedd le a tyúkokat, mert agyonverlek! Örökösen csak vinni akarsz valamit, de hozni semmit se hozol a házhoz. Valószínűleg az anya tragédiája a legteljesebb most is. Férje, akivel 32 évi házasság után szakította meg kapcsolatát, kinn van a temetőben. A fia miatt, aki ezért most a vádlottak padján ül. Bár nem látszik annyira elcsigázottnak, mint anyja. Sőt! A gyerek azt mondja, hogy vizsgálati fogsága alatt megszűnt az állandó gyomorremegése, idegfeszültsége. Jobban alszik a cellában, mint a tanyai fészerben. Az étvágya is visszatért valamelyest. Kicsit sápadt, szeme fénytelen, beesett, de azért biztató pillantásokat vet anyjára. „Nem tudok rajtad segíteni kisfiam.” „Nem is kel anyám, csak ne sírjon.” Beszólítják az anyát. — A férjem szeme — vallja riadtan és idegesen a bíróság előtt — nagyon csúnya volt, amikor meglátott engemet a fiammal. Előbb még azt mondta, „Szia anya!” De aztán kiabálni kezdett, hogy minek vitetem magamat ezzel a döglenivalóval, mármint a fiammal. Tessék elhinni, borzasztó percek voltak. Nincs olyan ellenségem a világon, akinek hasonló perceket kívánnék. Tétova és zavart egy másik kérdésre: — Irigykedett a gyerekére? Nem tudom, mert ezt nem is értem. Egy szülő hogyan irigyelheti azt, ha a gyereke viszi valamire? Hát nem ezért dolgozunk, küszködünk? Istenem, miért is élünk, ha nem a gyerekeinkért? Azt sem képes felfogni miért volt ez a Lada olyan, mint egy vörös posztó előtte. „Hát megdolgozott ezért az a gyerek, nem adták neki ingyen!” Szomorú, hogy milyen kárörömmel figyelte, ha fia riadozott a kocsija miatt. Egyszer a disznó neki dörgölődzőit. Vakarta magát a Lada valamelyik kiálló részével. Ez csaknem örömteli perceket okozott neki: „Félted ezt a vacakot, mi?” — kérdezte a gyerektől. Pedig a gépnek sosem volt ellensége. Sőt! Ügyes kézzel saját maga is épített egy kerti gépet — jobbára csak dísznek. Nem járult hozzá, hogy dolgozzék a gép. Feltehetően azért, mert a fia ült volna rá, akit felnőtt korában semmire nem becsült. Míg kisebbek voltak a gyerekek, nem volt velük különösebb baja. önállósult korukban megirigyelte életmódjukat Elfordult tőlük. Különösen Tibortól. A tragédiát a délelőtti események készítik elő: apa és fia vitázik. Az anya városi címét kellene elárulni. De a gyerek erre nem hajlandó. Az apa késsel hadonászik, Tibor még kitér a tettlegesség elől. — Hátra mentem a kertbe enni — vallja. — Nem akartam hallani, hogy miket mond. Mert mindig ugyanazt hajtogatta. Kívülről tudtam a szövegét de aznap nem akartam veszekedni. Délben a klubban ebédel a fiú, har apja ezt sejtené, bizonynyal megvádolná: „szórja a pénzt”. De erről nem tud semmit, csak a látvány idegesíti fel délután, amikor a gyerek mellől a kocsiból kiszáll felesége. Rövid szóváltás után a fiúra támad lapáttal. A „borzasztó perceket” , mint majd látjuk, még borzasztóbb órák követik, már ami az édesanyját illeti. A lapátos ütés elől a fiú elhajol. A fém az autóablakon csattan. Tompa puffanás, a szélvédő üvegen. A vezető ülése előtt kis lyuk támad, s ezernyi apró üvegszilánk. " — Kicsavartam a kezéből a lapátot — vallja a fiú —, és hátráltam. Utánam jött, egy karóval, a kezemre csapott. Ekkor ütöttem meg először a vaslapáttal. Az anya sikoltozó, zokogó szemlélője a szörnyűségnek. Kísérletet tesz arra, hogy közbeavatkozik, de a fiát már nem tudja megállítani. A lapát sokszor lecsap, mindaddig, amíg élet van az apában. Az orvosok szerint a fiú a hosszú ideje fennálló ideges és feszült állapota után a tett elkövetésekor „tudatbeszűkült állapotban volt” Amikor rádöbbent arra, hogy mit tett, két kezébe temetve arcát, felindultan szaladgált az udvaron. „Nem tudott egy szót sem szólni”. Majd beült az autóba, elment testvéréért. Az anya pedig a tanyakapuban várt rájuk. A percek után borzasztó órákat élt át. S nem lesznek könnyűek az elkövetkezendő évek sem. Tormási Tibort emberölés bűntettének elkövetésével marasztalták el, s hatévi börtönbüntetésre ítélték. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott pedig belenyugodott a büntetésbe, így az nyomban jogerőssé vált. te BBBSBBBBSB8SBBSEOBHBmBmiBB9MESSQBIMUMJk/J — Mondd, anyu, ha férjhez megyek, nekem is olyan jó dolgom lesz, mint neked? — Néha az az érzésem, hogy nem szerelemből jöttél hozzám... I f vidám percek SZ 33 BB 3 os KEsaeoas. NOVEMBER: FOGÁSZATI HÓNAP Hálapénz — csak stílszerűen (Krenner István rajza) 1982. NOVEMBER 13L Isabella Rossellini Ingrid Bergman 30 éves lánya (édesapja Roberto Rossellini filmrendező) abbahagyta a tv-riporterkedést. Indok: „Kövér vagyok és rosszul öltözöm.” Ezzel együtt nincs baj, áttért a fotómodellszakmára és jól keres. Egy francia kozmetikai gyárral ötéves szerződést kötött, amely kétmillió dollárt garantált „Isabellissimá”-nak (így nevezte el a „L’Espresso” című olasz lap.) Ráadásul az amerikai „Revlon" cég is fantáziát lát a molett lányban, főszerepet szánt neki most induló nagy szépségápolási reklámhadjáratában. Úgy látszik, nem mindenkinek érdeme* takarékoskodni a kilókkal... Elisabeth Tessier. A 40 éves komputeres csillagjósnő (lásd a Százoldalas Szabad Föld legutóbbi számát) „szörnyűsége* novembert” jövendölt a nyugatnémeteknek. Például: földrengés lesz Bajorországban és újabb válság Bonnban. Kollégái most össztüzet indítottak ellene. A derék asztrológusok harapós kérdéseket tesznek fel: Szabad-e rémlátomásokkal izgatni az embereket?! Egyáltalán ki lehet-e ilyesmit olvasni a csillagokból?! És, ha igen, pont madame Tessier tudja ezt megtenni?! Lám, a csillagjósok, ha méregbe gurulnak, elárulják, milyen „tudomány” is az, amit művelnek ... Menachem Begin, Izrael betegeskedő miniszterelnöke (69 éves) bejelentette: politikai pályájának folytatását felesége egészségi állapotától teszi függővé. A 62 éves Alisa asszony jelenleg kórházban van (férje naponta látogatja), ahol asztmáját és vérkeringési zavarait kezelik. A miniszterelnök a „Maariv” című lap munkatársával folytatott beszélgetésben elmondta: ha felesége nem gyógyul, akkor a jövő év elején lemond tisztségéről és visszavonul. Politikai élellenfelei szerint ez a szép nyilatkozat éppen arra való, hogy még sokáig megtartsa a bársonyszéket ... Ronald Reagan. Az USA 71 éves elnöke megbízta munkatársait, hogy járjanak el néhány rádiótechnikus ellen, akik „megsértették az elnök magán-érdekkörét”. Az történt, hogy miközben a Fehér Ház ura kaliforniai birtokán pihent, rádióbeszédben óhajtott állást foglalni „a lengyel helyzet fejleményeivel” kapcsolatban. A rádiósok lehozták műszereiket Santa Barbarába, s az elnök előbb mikrofonpróbát tartott. Miután minden rendben volt, elmondta beszédét A napokban meglepetés érte: a rádióállomás lejátszotta hallgatóinak a mikrofonpróba szövegét. Ebben szinte idézhetetlenül — ahogy mondani szokták — "útszéli hangon” beszélt a lengyel vezetőkről. Vagyis „bemelegít^**"