Szabad Föld, 1988. július-december (44. évfolyam, 27-53. szám)
1988-09-02 / 36. szám
10 SZABAD FÖLD A CSENGELEI DRÁMA Az augusztus 16-i (keddi) lapokban jelent meg az MTI közleménye: „Súlyos bűncselekmény történt hétfőn a hajnali órákban a Csongrád megyei Csengelén. Hajagos Tóth Imre 43 éves kiskunfélegyházi lakos négy órakor égő benzinespalackokat dobált be a csengelei 129-es számú tanya ablakán, ahol tizenegy személy tartózkodott. A keletkezett tűzben égési sérüléseibe a helyszínen belehalt a tizenhat éves Sebők Mónika és a hatvanöt éves Kállai Erzsébet. A mentők a helyszínről hat személyt súlyos, közülük ötöt életveszélyes állapotban a szegedi bőrgyógyászati, valamint gyermekgyógyászati klinikára szállítottak. A tettes a tanyán lakó Csányi Lajos Csabánét pisztollyal arra kényszerítette, hogy vele menjen. Egy Lada gépkocsival távoztak a helyszínről. A rendőrség e jármű keresésére helikoptert is igénybe vett. Mint Barna Sándor Csongrád megyei rendőrfőkapitány az esettel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, a keresett gépkocsit, benne Csányi Lajos Csabáné és a tettes, Hajagos Tóth Imre holttestével megtalálták. Mindketten lőtt sebeket fedeztek fel.” Terhes nő, égő ruhában Szerda, augusztus 17. A csengelei Aranyhomok Tsz szarvasmarhatelepén érdeklődöm, merre van a 129-es tanya. A porta előtti lócán két serdülőforma fiú ül, őket szólítom meg. Csakhamar kiderül, azokkal beszélek, akik a poklok poklából ép bőrrel megmenekültek. Tarjányi István 21, Kormányos Zoltán 16 éves. Alkalmi munkásként, libagondozóként laktak a tanyán, s ők ketten a kisszobában aludtak, ahova sem dobott palackot Hajagos. Zoltán, ahogy a füstből kivergődött az udvarra, meg sem állt a szomszéd tanyáig, ott félelmében elbújt, s ki se jött a tűz végéig. Igaz — mint mondja —, Hajagos az udvaron ráordított, hogy „tűnés”. Amint kiugrott az ablakon, István is szembe találta magát a gyilkossal, aki pisztolyt szegezett rá. A ház körül, a földön benzinespalackokat látott. Az ordításra, jajveszékelésre felébredt Gulyás László és Őze Antal is, előbbi a színben, utóbbi az udvaron álló fia teherautójában aludt. Megpróbálták kimenteni, akitcsak lehetett. Elsőnek a gyilkos egyéves unokáját, Hajagos Tóth Tomikát sikerült biztonságos helyre letenni. Édesanyja, ifjabb Hajagos Tóth Imréné, aki hat hónapos terhes volt, égő ruhában könyörgött: „csak a fiamat mentsétek meg!...” A lányok közül kivonszolták az udvarra a többi gyereket is: a 11 éves Csányi Tímeát, a 12 éves Csányi Bernadettet és a 11 éves Sebők Józsefet. Eloltották égő ruhájukat, István megitatta őket, Őze Antal az Ifával, Gulyás László pedig gyalog segítségért rohant. Minden csődöt mondott A téesz majorjában volt a legközelebbi telefon — egy kilométerre a tanyától —, de az iroda be volt zárva. Nagy nehezen sikerült bejutni, de sem a mentőállomás, sem a tűzoltóság nem felelt. Mint utólag kiderült, valamitrosszul csináltak a telefonálók. A 15-20 kilométerre lévő kisteleki mentőállomáson csak 5 óra 43 perckor csengett a telefon — nyilatkozta dr. Alpáry Lajos főorvos, a szegedi mentőállomás vezetője —, ráadásul csak egy sérültről szóltak. Később, miután az első kocsi (hat óra után 2 perccel) a helyszínre érkezett, még újabb két mentőt kellett hívni. Az itás riasztotta a csengelei tűzoltókat. Az egység egyetlen kocsiját már hosszabb ideje nem lehetett beindítani, most is az Ifával kellett behúzatni. Fél hét után megérkeztek a félegyházi és a szegedi tűzoltók is, de sok mindent már nem tehettek. Ezen a rettenetes hajnalon egyébként szinte minden csődöt mondott. Nem működött az Ifa porral oltója, a tanya csőkutas szivattyúja, s még Halál István szomszéd motorbiciklije sem indult be, amikor segítségért akart menni. Ő aztán maga jött segíteni. A romok alól élve, de rettenetesen összeégve szedték ki Sebők Józsefnét, de kislánya, Mónika és édesanyja, a 78 esztendős Kállai Józsefné (az MTI hírében tévesen szerepelt 65 éves Kállai Erzsébet) már halott volt. A mentők helyszíni elsősegélynyújtás után 8 óra, fél 9 tájt érkeztek meg Szegedre, a kórházba. „Olyan feketék, mint a ruhám ’’ A romhalmazzá lett tanya előtt megáll egy autó, gyászba öltözött emberek szállnak ki belőle. Tarjányi István súgja, a férfi Csányi Lajos Csaba, az agyonlőtt asszony volt férje, a két nő Sikár Mihályné, Veronka, az asszony testvére és ifjabb Kállai Józsefné, az egyik sógornője. Mindannyian borzalmasan összetörtek. Most jöttek Szegedről, a klinikákról. — Bár ne is láttuk volna őket — mondja sírva Veronka. — Istenem, képzelje, olyan feketék, mint a ruhám. A holttestek, anyámé meg a kislányé, Mónikáé ilyan kicsire összeégve, összezsugorodva. Ildikónak (ifjabb Hajagos Tóth Imre felesége) meghaltak a hat hónapos ikrei, el kellett őket császárral venni. Erzsi, a testvérem, szegény... ez az állat, mielőtt végzett vele és magával, megerőszakolta. Jaj, ha nem félnék a halottaktól, kikaparnám a földből azt a pokolfajzatot, és a két kezemmel tépném szerteszét. Csányi Lajos Csaba mondja, kisebbik lánya, Tímea életben maradására már szinte semmi remény. Bernadett is nagyon rosszul van. A szép arcú férfi géplakatos Félegyházán, hét éve történt különválásuk óta nem nősült újra. Szerette a barna, hosszú hajú Erzsit, lányaival ,rendszeresen találkozott, imádja őket. — Azt mondta az adjunktus úr, mindent megtesznek — szól könynyeit nyelve. — Bízunk a csodában, de tudjuk, milyen szenvedés, micsoda kínok várnak azokra is, akik életben maradnak. „A rendőrséget nagyon hibáztatom” — Maguk szerint elkerülhető lett volna a tragédia? — kérdezem. — Erzsi ki volt szolgáltatva — zokogja Veronka, akit pesti munkahelyén értesítettek hétfőn. Ez a szörnyű ember nem hagyta békén. Három évig éltek együtt, de már akkor is ütötte-verte. Őt is, a gyerekeket is. Aztán amikor elmenekült Piroshoz (Sebők Józsefnéhez, az ő házát gyújtotta fel Hajagos), ez folyton zaklatta, hogy menjen hozzá vissza. Most májusban, majd júniusban megint elrabolta. Először nagykéssel kényszerítette, utána meg levelet írt neki az ügyvédje nevében, az erdőnél megleste, levette a kismotorról, otthon altatót adott neki, összekötözte, beragasztotta a száját, és megerőszakolta. Amióta tavaly kijött a börtönből, állandóan azzal fenyegetőzött, hogy kiirtja őt, de a ház valamennyi lakóját is, ha nem megy vissza hozzá. Rettegtek tőle, de a rendőrség hagyta szabadon mászkálni, pedig még a tárgyalásra sem ment el soha. Én a rendőrséget nagyon-nagyon hibáztatom. — Vagyonmegosztási ügyük volt — mesélik a szomszédok —, s az asszony elrablása és megerőszakolása miatt is folyt a per. Hétfőn, a gyilkosság napján lett volna a szembesítésük. — Az biztos — mondja Kormányos Imréné, a megmenekült Zoltán édesanyja —, hogy ha a rendőrség komolyabban veszi a fenyegetőzéseit, ezt el lehetett volna kerülni. Mindenütt hangoztatta, hogy végez az egész családdal, de még amikor késsel, baltával támadott Erzsire, akkor sem vitték el. — A börtönben kiismerte a törvényt — folytatja a férje. — Mindenre föl volt készülve. Különben, ha megnyugodott, dolgos, szorgalmas ember volt. — Lehetett vele értelmesen beszélni? A kérdésre többen a fejüket rázzák, Kormányos Imre azonban igennel felel. — Vadállat tudott lenni, hadonászott tőrrel az én orrom előtt is, de nagyon szerette azt a nőt. Húsvétkor úgy sírt nálunk, mint egy gyerek. Hogy nem tud Erzsi nélkül élni, a romokat, és látom a gyerekeket, a lángoló testüket, itt a fülemben a jajveszékelésük. Egyéves a kislányom, Mónika, amikor az ölembe vettem, és belegondoltam, jaj, ha ő is . . . Miért is kellett ennek így lennie, miért? ... .. ilyen pokolfajzat élt a világon” rku Ki-ki embersége szerint A szomszédok — a két-háromszáz méterre levő tanyák lakói — különben nemcsak Hajagos Tóth Imrétől tartottak, hanem a Kállai lányokat — Pirost, Erzsit — sem szerették. A libák miatt — a több mint ezer libából egyébként egy sem lett a lángok martaléka — voltak vitáik (birtokháborítás, károkozás). Látták azt is, hogy könynyen bánnak a pénzzel, ha fizettek a kocsmában vagy a boltban nyolcszáz forintot, az ezresből a maradékot általában otthagyták borravalónak. Köztiszteletnek örvendett viszont idős Kállai Józsefné, az elhunyt édesanya, aki „lányainak is megmondta az igazat”. A tűzvész hajnalán akadt olyan szomszéd — bevallja —, aki a lángok láttán még némi kárörömet is érzett, de amikor megtudta, hogy nemcsak a ház ég, hanem emberek is, elborzadt. Egy másik szomszéd, amikor Gulyás László bezörgetett hozzájuk, megtagadta a segítséget, mondván, hogy őt ebből hagyják ki , és magára zárta a tanyája ajtaját. Ki-ki embersége szerint viselkedett. Gulyás László és Tarjányi István például kihozták az égő házból a már tűzforró gázpalackokat (négy palackot). István, miután két társa segítségért ment, egyedül maradt a tanyán, mentette, ápolta, próbálta nyugtatgatni a 30—70 százalékban összeégett bőrű, őrjöngő gyerekeket, majd elindult velük Olajos Ferencék tanyájára. — Este az eszméletlenségig leittam magam, hogy ne tudjak semmiről, de amikor éjjel magamhoz tértem, megint ott volt minden. S most már nappal is csak ezt látom, ha egyedül maradok. Nézem Akik a mentésben részt vettek, úgy gondolják — és László is arragyanakszik —, hogy Hajagos Tóth Imre nem egyedül követte el szörnyű tettét. Erre utalnak bizonyos jelek, események, még fenyegetés is — mondják. (A rendőrség azóta országos körözést adott ki Ladányi János többszörösen büntetett csongrád-bokrosi juhász elfogatására. Ladányi — a rendelkezésre álló adatok szerint — részt vett a súlyos bűncselekményben. — A szerk.) A borzalmak hajnalának eddig — az elvetélt ikrekkel együtt — hat halálos áldozata van. Félő, hogy az orvosok szívós küzdelme ellenére számuk növekedni fog, hiszen e sorok írásakor még mindazok, akik kórházban feküsznek, élet-halál határán lebegnek. Dulai Sándor : •· “ v o . . Társtettes is volt? *• * ‘ • ■*% 1988. SZEPTEMBER 2. Vérbosszúra készülnek? Este a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Tsz telepén találkozom Hajagos Tóth Lászlóval, a gyilkos testvérével. Neki is lúdfarmja van a közeli erdő mellett. — Félek, vérbosszúra készülnek ellenünk — mondja kétségbeesetten. — Kállai József, Erzsi testvére délután megtámadta a nyolcvanéves apánkat, leütötte, és ha nem lépnek közbe, leszúrja. Megígérte, hogy engem is megöl. Anyjáért az apámat, Erzsiért engem. Uram, mit tegyek? Hogyan mondjam el nekik, hogy a családunkban mindenkivel haragban volt a bátyám, hogy már csak én álltam vele szóba, de én rám sem hallgatott, hogy a temetésére egyikünk sem megy el, legfeljebb anyánk. Hát maga elmenne egy hóhér temetésére? Hát tehetünk mi arról, hogy egy ilyen pokolfajzat élt a világon? Hogyan is juthatott el idáig? Tudja, mennyire sajnálom azokat a szerencsétleneket? Nézze, én öt évig együtt éltem Pirossal, az Erzsi testvérével. Én úgy szerettem azt a Mónikát, olyan tündérszép, aranyos, drága kislány volt. Miért kellett nekik, az ártatlanoknak elpusztulni? Ó, hogy vetné ki magából a föld ezt a sátánt, ezt az átkozottat.