Szabad Föld, 1996. július-december (52. évfolyam, 27-53. szám)
1996-07-30 / 31. szám
1996. JÚLIUS 30. Rövid nadrágban, kekiszínű dzsekiben lődörgött a temérdek ember között Balatonszárszón. Egyik kezében cigaretta, a másikban borospohár, az arcán szabadnapos borosta és derű. Afféle Bajor Imi-s fáiig vigyor, amit az ország legközkedveltebb színészétől minden percben elvár a földi halandó. Akibe éppen belebotlott, az nyájasan tapogatta a hátát: „Mi újság, Imikém? Hogy vagy, drága Imikém?”, és ő e petárdakérdések hallatán naiv komolysággal azonnal előkotorta a szíve fölött melengetett vaskos fényképköteget. íme! Ez itt mind a Bajor Liliké! Hát hogy lehetne másként egy tündérszép nevű és tündérszép mosolyú nyolc hónapos kislány apja, mint boldogan! Rettenetesen boldogan! Figyeltem dicsfényben úszó arcát, de később, amikor leültünk beszélgetni, zavarba jöttem. Vajon melyik imitáció (mímelés, színlelés) az igazi? Mert a színész Bajor Imre napfényes mosolya délutánról estére kesernyés, depressziós szomorúsággá szürkült. Fáradt füstcsíkokat eregetett még a a cigarettája is. Ám a babafényképek okán feltett kérdés ismét meglágyította az arcát. Pedig a kérdés sajnálatosan közhelyízű volt. Milyen érzés apának lenni? - Engem hosszú évekig minden délben az édesanyám keltett. Ágyba hozta a bőséges reggelit, amit kényelmesen megfalatoztam újságolvasás, tévézés közben. Mióta Lilike megszületett (tavaly november 15-én, 3 kiló 70 dekával), azóta hajnali nyolckor a feleségem először nem a reggelit hozza az ágyamba, hanem a kislányomat. Ráteszi, a hasamra, így kezdődik a napom. Hát ilyen érzés... Másabb lettem. Lefogytam tíz kilót, pedig nem is fogyókúráztam. Néha elájulok ettől. Elájulok a fáradtságtól, a boldogságtól. A rádiótelefonom számlája iszonyatosra nőtt, mert napközben ötpercenként hazatelefonálok Dunakeszire. Egy gyerek teljes életmódváltozás. Kettő meg pláne! Hogyhogy kettő? - Orvosi számítás szerint pontosan november 15-én születik meg a második gyerekem is. Tudjuk, hogy Dávid lesz, mert fiút mutattak a műszerek. Ilyenkor ugye meg szokták kérdezni: tudatos tervezés volt vagy véletlen? Nekem aztán teljesen mindegy! A feleségem, Hámori Eszter egyszer csak véletlenül bejelentette, hogy ismét jön a gyerek... Tudatosan vállalta viszont, hogy egy ígéretesen induló színészi pályát, mint az övé, most aztán tényleg évekig szüneteltet. Apaként ezt nagyon becsülöm benne. Végül is fantasztikus dolog, nem igaz?! Pontosan egy év korkülönbség, és egy kitűnő vegyes páros! ! Csak aztán nehogy újabb tíz kilót fogyjon a dupla apaságtól! Az már sok házimunkával jár. Nem vagyok alkalmas a házimunkára. Se egyedül, se tucatnyi gyerek mellett. Jószerivel semmire se vagyok alkalmas, kivéve arra, hogy pénzt keressek, és eltartsam a családomat. Ezért viszont elvárom, hogy az embertelen, kemény, idegölő munka után engem maximálisan kiszolgáljanak. Mániákusan pedáns vagyok. Mégsem veszek porszívót vagy mosogatórongyot a kezembe. A színészeten kívül én mindenben tehetségtelen vagyok. Ha kiöntök két deci almalevet, eldől a pohár. Ha rántottát csinálnék, lakástűz lenne belőle. Ha elindulok biciklivel, rögtön felborulok, mielőtt fejre állnék egy kanyarban. ■ Olvastam valamelyik interjújában, hogy maga kései és egyedüli gyerek. Innen a nagyszülői kényeztetés? - Lehet. Anyukám 37 évesen szült meg, még két kiló sem voltam. Inkubátorban pátyolgattak, mielőtt hazavitt volna. Nem sokkal előttem elvesztette a testvéremet... A szüleim több mint harminc évig dolgoztak értem. Most én teszem értük és a családomért ugyanezt. Töméntelen munkával és OTP- kölcsönnel teremtettem meg az otthonunkat Dunakeszi alsón. Általában az élet minden területén szerencsés vagyok - kivéve a szerencsét. Soha nem nyertem, nem találtam két forintot sem. Minden fillérért baromian meg kellett dolgoznom. Ez nem baj, sőt! Amíg egészséges vagyok, bírom. De óriási a felelősség! Néha arra gondolok, ki kéne ebből a verkliből szállni. Ha viszont két-három hétig lelépek, ami nálam a leghosszabb nyári szünet, közben azon jár az eszem, hogy most nem keresek pénzt, és ez aggaszt. Szorongok. Szörnyű, nem...? ■ Magánügy, ki miért hajtja manapság a pénzt. De nem fél attól, hogy belefullad ebbe a féktelen „szabadúszásba"? -Táras Dezső kollégám mondogatta annak idején, amikor az ilyesmi még újdonság volt, hogy Magyarországon egyetlen színész él meg a szabadúszásból remekül, a Bajor Imi. Ha az ember nem kötődik sehová, akkor derül ki egyértelműen, mennyire kell a közönségnek. Ez egy értékmérő helyzet. Nekem nincs egyetlen napom sem, amikor pihenhetek. Volt olyan hónap, amikor 30 nap alatt 37 előadást csináltam végig, és ebbe bele sem számoltam a tévés-rádiós szerepléseket. Nem tévedhetek, nem botolhatok meg! Nem lehet! Az én életemben a legfontosabb a közönség. Minden más - a család, a gyerek - csak utána következik. Nem örülnek ennek otthon, de tudomásul kell venniük, hogy ebből élünk. Ennyit az anyagiakról. Ha sokáig beszélek róla, lehangolódom. Ilyenkor az jár a fejemben, igazából semmi értelme a színészetnek. ■ Tessék...? -Jól értette! De ne vegye komolyan, mert én sem veszem annak. Mindig jön egy felkérés, ami lendít rajtam. Most például Bálint Andris hívott, hogy ősszel vállaljam el Molnár Ferenc Jó tündér című darabjának a főszerepét. Szakmailag, művészileg kitűnő munkának ígérkezik. És a Radnóti Színházban még úgysem játszottam. ■ Miért fontos egy ilyen felkérés? Másfajta értékmérő? -Pontosan fogalmaz. Tudom magamról, hogy átfordult az életem a „Meghalunk a röhögéstől Imm!” harsány fejezetébe. Ezért fontos számomra, hogy minden évben letegyek valamit a művészet oltárára. Többnyire már a nyár elején tudom, hogy mit fogok ősszel odahelyezni. Két éve emiatt mentem Békéscsabára, eljátszani a Kaviár és lencse főszerepét. Ugyanott rendeztem tavaly az Én és a kisöcsém című zenés vígjátékot. Volt idő, amikor naponta 600 kilométert utaztam, és nem tudom, voltaképpen mi szükségem volt rá... Mert ha ott kitűnően megcsinálok valamit, ugyan ki tud róla...? ■ Vigyázzon, művész úr! Ellentmondásba keveredik önmagával, ha megint lehangolódik! Na és? Olyan jó érzés néha kimondani, hogy semminek nincs értelme! Csak annak, hogy az ember a gyerekeit nevelje, az OTP-számláit és APEH- adósságát kiegyenlítse. Ennek az interjúnak is mi értelme például? Száz éve kérdem magamtól, miért kell nekem naponta többször is ugyanazt nyilatkozni? Néha olyan szörnyűségesen egyformán, hogy a mondatokban már az alany és állítmány is ugyanazon a helyen áll. ■ Mert szeretik az emberek, és kíváncsiak magára.Talán igen. De találtam erre egy kevésbé tetszetős magyarázatot is. Anyagilag olyan rosszul állnak az emberek, hogy keveseknek adatik meg naponta 16 újságot megvenni. Ezért külön-külön minden újság olvasórétegének időről időre el kell ugyanazt mondanom. Végül is ezt megértem és tiszteletben tartom. Mármint az olvasókat és a közönséget. ■ Tudom! Az előbb mondta: a közönség mindenekelőtt! Még a családja, gyerekei előtt is. Pedig amit eddig elmondott, abból úgy tűnik, a szerettei stabilizálják az egész zűrös-hajszás életét. Kiért hajt tulajdonképpen? Értük vagy a közönségért? - Hát nézze... Én szeretem annyira az embereket, hogy minden kérést elvállalok. De ha igazából kíváncsi a telkemre, a lelkem mélyén az van, hogy én nem szívesen jövök el otthonról. A gyerekkel lennék egész nap a négy fal között, vagy a kertben, a kutyáimmal. Rossz most a világ. Nem érdemli meg, hogy kilépjek a házból... Nem bizony! ■ Húha! A röhögéstől krónikus rekeszizom-fájdalmat okozó „Imi" tényleg ennyire távol van? Megint kitört magán a világfájdalom? Az „Imi” itt ül szemközt magával. Mert ha két perc múlva engem arra kér, hogy ugorjak fel az asztal tetejére, én megteszem. És ha bejön ide nyolcvan ember, valószínűleg megszakadnak majd a röhögéstől. Tőlem egyet érdemes elhinni: ez szakma! Amit véresen komolyan veszek! Keresztény Gabriella Bajor Imitációk... A szerző felvételei ILLYÉS GYULA Mákgubók Szemelte, érlelte a mák fekete sok gondolatát. Most zörgeti, már zörgeti. A szél segít neki. Rázza - milyes csönd ellen ő? - mint csörgetjét a csecsemő; füleli, újra csörgeti. A szél segít neki. Jogar, mellyel király legyez; kézigránát, még fanyeles; szenteltvíz-szóró, hinteni - A szél segít neki. De volt gyümölcsünk is a mák, tiltották pedig az anyák. Vágtuk a kontyos koponyát fakardos katonák. Épp mert csak lopva lehetett, nyitogattuk a fejeket, faltuk a fekete velőt, ifjú emberevők. Itt van a nyár, érlel a nyár, zörgeti főnket a halál, füleli, mivel van teli - A szél segít neki. Illyés Gyula író, költő Felsőrácegrespusztán született 1902. november 2-án. Meghalt Budapesten, 1983. április 15-én. SZABAD FÖLD 13 Vayak Vaján Gffléglö© szék a tárogató Vaja a Tiszán innen is van, meg azon túl is. Az a kanyarulat fogja közre, melyet a folyó Szabolcs-Szatmár- Bereg megye területén megtesz. Nagyközség: A közepén várkastéllyal. Szinte erődítménynek tűnik ez a kétemeletes épület, vastag falaival, melyek felületét szabálytalanul elhelyezkedő apró ablakok bontják meg, előreugró, bástyaszerű tornyával, annak a tetején mellvéddel. Múzeumot rendeztek be benne, 1964-ben nyílt meg a Kuruc Vay Ádám Múzeum, ami, mivel a kuruc jelző később valahogy lekopott a névből, ma már csak Vay Ádám Múzeum. A Rákóczi-szabadságharc emlékei tekinthetők meg a termekben, szobákban, a padló, a lépcső pedig még magának a Nagyságos fejedelemnek a lába nyomát őrzi. Kétszer is járt itt, mint tábla hirdeti: „Ebben az épületben tanácskozott a haza sorsáról 1703. július 14-én és 1711. január 31-én Rákóczi Ferenc.” Az utóbbi tanácskozás már a szabadságharc végét jelentő szatmári békét készítette elő. A fejedelem bujdosásnak indult, s követte őt ebben udvari marsallja, Munkács várának, valamint a jászoknak és kunoknak kapitánya, a vajai házigazda, Vay Ádám is. Rákóczi 1711. február 18-án azt írta ezzel kapcsolatban: „Vay uramat kénytelen leszek magam mellé hívatnom, idegen országon is legnagyobb kincs lévén az hív szolga” Hazai földbe is egy időben tértek meg, 1906-ban, mikor Rákóczi hamvait Rodostóból Kassára, Vay Ádámét a lengyelországi Danzkából - melyet ma Gdansknak ismerünk - Vajára hozták. A kilencvenedik évforduló alkalmából - mint Molnár Sándortól, a múzeum vezetőjétől megtudtam - október 25-től tudományos ülésszakot rendeznek a Rákóczi-korról. Eseményekben máskor sem szűkölködnek itt. A tavasszal tanácskoztak a kastély nagytermének mennyezetfreskójáról, melynek mozgalmas jelenete Zsigmond királyt és császárt ábrázolja, csak az a kérdéses, vajon a nikápolyi csata vagy a galambóci ütközet után-e. Július elején a Vay család ma élő tagjai találkozhattak a kastélyban, és kiállítás nyílt a család történetéről. A falon elhelyezett, magasra nőtt, dús ágú családfán a két legfrissebb levélke az 1994-ben született Vay Ádámot s az ugyancsak 1994-ben született Vay Ábelt jelenti. Ugyanekkor került sor a Rákóczi Tárogató Egyesület tárogatós világtalálkozójára. Megszólalt a hangszer, melyet a hagyomány szerint Rákóczi oly nagyon szeretett, a kuruc kort idéző dallamok betöltötték a kastélyt övező parkot, ahol kuruc vezérek szobrának sora áll. Noha az egyik dallam szövege magát a tárogatót is elsiratja - a toronyból késő este tárogató nem sír messze... Rákóczinak dicső kora nem jő vissza többet soha” s a siratásra volt is ok, hiszen a szatmári béke után az osztrák udvar, lázító erejűnek tartván a hangját, összeszedette fellelhető darabjait, elégették vagy összetörték és a Tiszába szórták őket - legenda keletkezett róla, hogy még évtizedek múlva is hallani lehetett, ahogy szóltak a víz alatt. A múlt század végén, a millennium alkalmára bekövetkezett újjászületése, Schunda Vencel József pesti hangszerkészítő alkotta újjá. Maga így írt erről: „A tárogató... borongós, szomorú magyar dallamok előadására kiválóan alkalmas... Már körülbelül egy évtizede foglalkozom kitartóan a tárogatónak, sokáig feledés borította szép hangszerünknek javításával és tökéletesbítésével, és az elért eredményt szerénytelenség nélkül kielégítőnek vallhatom. Sikerült ugyanis az igen nehéz fúvású régi, kettős nyelvű nádfúvóka helyett a klarinétéhez hasonló egyszerűt alkalmaznom, ami által játszhatósága hasonlíthatatlanul könnyebbé és biztosabbá vált. Ez által elterjedésének fő akadályát elhárítottam...” Nádudvari Anna