Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-12-08 / 49. szám

1973. december 8. llllillllllllllllllllllllilllillllillli Ara 1.— Kis XXIV. évfolyam, 49. szám. Szakmelléklet Az érdekköri szövetségbe tömörült, valamint a többi tenyésztő tájékoztatója és tanácsadója A sokoldalú, céltudatos népművelésért A közelmúlt napokban tartották meg a párt nyilvános közgyűléseit. A kommunisták találkoztak a párton kívüliekkel, hogy meg­vitassák a CSKP XIV. kongresszusa határo­zatának teljesítését és az 5. ötéves tervben kitűzött gazdasági feladatok megvalósításá­nak problémáit. Ezeken a széleskörű tanács­kozásokon különösen körültekintően bon­colgatták az elmélyült eszmei-nevelő mun­ka fontosságát. Érthető, hiszen a gyorsüte­mű gazdasági fejlődés mögött sokhelyütt nagyon lemaradt a dolgozók ideológiai fej­lődése, amely előbb-utóbb fékezőjévé válhat a további előrehaladásnak. A sokoldalú művelődési élet egyik előfel­tétele, hogy megfelelő kultúrház, klubhelyi­ségek, gazdag könyvtárak és egyéb kultu­rális létesítmények álljanak az érdeklődők rendelkezésére. Közismert ugyanis, hogy egy jó évtizeddel ezelőtt a művelődési élet ki­bontakozásának egyik kerékkötője a műve­lődési otthonok hiánya volt. Azóta a kor­szerű kultúrközpontok egész sora épült, és falvainkon egyre szaporodik a szövetkezeti és ifjúsági klubok száma. De nemcsak a mű­velődési élet fellegvárai szaporodtak gom­bamódra, hanem egyre jobban megértik azt is, hogy függetlenített emberek kellenek a népművelési tevékenység irányítására, szer­vezésére. Ez persze korántsem jelenti, hogy csökkent a helyi nemzeti bizottságok mel­lett működő kulturális tanácsa szerepe, vagy a tömegszervezetek munkájának fon­tossága. De tény, hogy valamennyiük mun­káját megkönnyíti a hivatásos népművelő, aki koordinálja, segíti a kitűzött népműve­lési feladatok megvalósítását. Bátran állíthatjuk, hogy a lehetőségek jelentősen növekedtek az utóbbi időben. Itt nemcsak az épületekre, a honorált szakem­berekre, hanem az anyagi lehetőségekre is gondolunk, ugyanis a legtöbb helyütt komoly pénzeszközök állnak a népművelési élet kibontakozására. A népművelési tevékenység formája na­gyon sokrétű. Talán közülük a leggyakoribb és leghatásosabb az előadás-propaganda. Persze annak a hatása elsősorban az elő­adók jó felkészültségén múlik. A lektorok jó felkészültsége viszont elsősorban a járási kulturális intézmények komoly, átgondolt tevékenységétől függ. A Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) Népművelési Központ a Szocialista Akadé­miával karöltve igyekszik jól felkészíteni az előadókat és egységesen irányítani az is­meretterjesztő előadások megtartását. Saj­nos, az 1968-as káosz megszüntette az egy­séges járási népművelési tervet és azt még mostanáig sem sikerült helyrebillenteni. A művelődés irányítói most tesznek erőfeszí­téseket, s mindent elkövetnek, hogy jövőre megoldják az egységes irányítást. Attól függetlenül, hogy a járáson még nem sikerült az egységes irányítás megol­dása, egyes községekben már igen. Bakán például a második félévben a művelődési tanács és a Szocialista Akadémia 10 elő­adást szervezett. Természetesen igénybe vették a tömegszervezetek közreműködését, amelyek egy-egy előadás megszervezéséért vállaltak felelősséget. V. Lúcon (Nagylúcson) a közelmúltban adták át rendeltetésének egy minden köve­telménynek megfelelő művelődési otthont. A helyi nemzeti bizottság mellett tevékeny­kedő művelődési tanács az 1973—74-es téli időszakra 12 előadási témát választott a Szocialista Akadémia tervéből. Az előadások szervezését a tanács a tömegszervezetekkel karöltve vállalta, illetve a szövetkezet szer­vezi a közöst közelebbről érintő témákra a tagságot. A Dunajská Streda-i járásban a közelmúlt években több korszerű művelődési otthont adtak át rendeltetésének, lényeges, hogy a meglevő Most már az a „kultúrpaloták­ban“ pezsgő legyen az élet. Ezt a járási népművelési központ közvetlen úgy segíti elő, hogy öt kultúrházba hivatásos népmű­velőt küldött, jövőre még 15 községben lesz honorált népművelési dolgozó, aki a tanács határozatait a tömegszervezetek vezetőségé­vel karöltve végrehajtja. A Horné Poteň­t (Felsőpatonyi) művelődési otthon mintegy hétmilliós költséggel épült. A művelődés tá­gas központjában Horina Mátyás a hivatá­sos népművelési dolgozó. A rugalmas fiatal­embernek ezernyi az elképzelése. A helyi nemzeti bizottság minden bizonnyal megad minden támogatást az elképzelések megva­lósításához, s röviden a különféle körök egész sora létesül és fellendül a sokoldalú népművelő tevékenység. Az előadás-propa­gandát főleg az ateista nevelésre irányítja. Különben ezen a téren a Dunajská Streda-i járásban kiváló munkát végeztek és egész sor ilyen jellegű előadást tartottunk, illet­ve tartanak­ a tél folyamán. A Dunajská Streda-i népművelési központ­ban az előadások és más jellegű segédanya­gok egész sorát készítik. A népművelés elő­segítésére tanfolyamok, iskolázások sokasá­gát szervezték meg az utóbbi időben. De más jellegű rendezvényekre is sor került. A közelmúltban rendezték meg a bábszín­játszók versenyét, ahol Dél-Szlovákia több járása képviseltette magát, külföldi együt­tes is részt vett. A vetélkedő minden bizon­­nyal elősegítette a járásban tevékenykedő 25 bábszínházi kör fejlődését. Ezekben a napokban kerül sor a Csallóközi Kulturális Napok megrendezésére, amelynek keretében irodalmi, történelmi előadások, szemináriu­mok lesznek megtartva. Emellett fellépnek a színjátszó együttesek, a legjobb bábszín­játszók, irodalmi színpadok, felnőtt- és gyer­mekkórusok, s megrendezik az amatőr kép­zőművészek legjobb munkáinak kiállítását. Megállapíthatjuk tehát, hogy a Csallóköz szívében levő járásban a bámulatos gazda­sági fejlődés mellett a művelődési élet is kezd virágozni, vagyis a gazdasági előrehala­dás mellé felzárkózik az ideológiai nevelés. Persze hiba lenne azt állítani, hogy csak ott lehet sokoldalú kulturális tevékenységet kifejteni, ahol korszerű művelődési ottho­­nok állnak a lakosság rendelkezésére. Svo­­dínban (Szőgyénben), — ahol ugyan már 10 milliós korona költséggel épül a kultúrpa­lota — nem volt a művelődési életnek meg­felelő fészke, mégis sokoldalúan tevékeny­kedtek. Az ország első szövetkezeti klubjá­ban azért volt élénk tevékenység, mind a népművészet, mind a népnevelés terén, mert hivatásos vezetőt állítottak a klub élére. A klubban megrendezték a népi aka­démia hároméves ciklusát, így foglalkoztak a növénytermesztésben, az állattenyésztés­ben és a gépesítésben a dolgozók tovább­képzésével. Ugyancsak a klubban szervezik a haladó tapasztalatok tévé­iskolájának vi­táit. Minden évben szakmai tanulmányi ki­rándulásokat szerveznek. Sor kerül a kü­lönböző tanfolyamok szervezésére — most például a férfi főző-tanfolyam zajlik le. Ab­ból indultak ki, hogy a legtöbb családban mind a férfi, mind a nő egyaránt dolgozik, és a munkamegosztást segítik elő, ha mind a ketten értenek a „főzőkanál“ mesterségé­hez. A népművészeti tevékenységet szintén sokoldalúan szervezik. Tény, hogy a gyorsan változó világ egyre több ismeretet követel, s a népművelést irá­nyítóknak az elsőrendű feladata ezt kielé­gíteni. Közismert falvainkon főleg a tél vi­lágában van legnagyobb lehetőség a műve­lődésre. Hogy az egyes községekben milyen eredményeket érnek el a műveltség ter­jesztői, főleg azon múlik, hogyan készültek fel a feladatokra, s a járási irányítók ellát­­ták-e megfelelő segédanyagokkal a helyi művelődési otthonokat, s azok mennyire tudják egyesíteni az erőket a sokoldalú, céltudatos népművelésért. TÓTH DEZSŐ A Horná Potôň-i (felsőpatonyi) korszerű művelődési otthonba napról-napra sok fiatal és idősebb dolgozó látogat el. jobb minőségű munkával teremtsünk kedvező feltételeket a tervfeladatok teljesítéséhez Prágában november 27 és 28-án a CSKP Központi Bizott­sága időszerű gazdasági kérdé­sekről tárgyalt. A nagyjelentő­ségű tanácskozást Gustáv Hu­­sák elvtárs, a CSKP KB főtit­kára vezette, a főbeszámolót pedig Ľubomír Štrougal elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Kormány elnöke tartotta. A távlati célokat helyzetelemző és kitűző beszá­moló élénk vitát váltott ki, a amelynek alapján megszületett párt, állami szervek és szervezetek számára kötelező konkrét határozat, amely az el­következő napokban ország­szerte megvitatásra kerül. Ľubomír Štrougal elvtárs be­számolója kiterjedt az összes fontos gazdasági szakaszokra és mélyen elemezte az előfor­duló hiányosságok okait. A be­vezető részben főleg az eddig elért eredményekről szólt, ame­lyek arról tanúskodnak, hogy dolgozó népünk Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának vezetésével sike­resen konszolidálja a népgaz­daságot. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a nemzeti jövede­lem jóval több lesz a tervezett­nél. Gyorsan növekedik a kül­kereskedelmi forgalom. Mivel gazdasági eredményeink jók, az egy főre eső személyi fo­­­gyasztás több mint öt százalék­kal emelkedik. A lakosság jö­vedelme a múlt évhez képest 6,3 százalékkal nagyobb. párt szociális programja meg­­­hozta a várt eredményt. Külön­böző szociális juttatásokra két milliárd, öregségi vagy nyugdí­jakra pedig 1 milliárd 200 mil­lió koronával többet fizettünk ki, mint az 1972-es évben. Gaz­dagodik az ország és ennek következtében egyre jobban bol­dogulnak polgárai is. A­ Szövetségi Kormány elnöke részletesen foglalkozott az élet­­színvonal kedvező alakulásával is. Megállapította, hogy az egy lakosra eső különböző szociális juttatásokból és szolgáltatások­ból eredő érték 2600 koronával több, mint 1970-ben volt. A kis­kereskedelmi árak stabilizálása és rendezése követkztében min­den állampolgár tíz százalékkal több árucikket vásárolhat. A vajfogyasztásban elértük a vi­­­lágszínvonalat. Javulás történt lakásellátás terén is. Az 1971-es 73-as időszakban 60 ezer lakással többet adtunk át rendeltetésének, mint az előtte levő három esztendőben. Nagy eredménynek számít, hogy egy millió ember jutott lakáshoz. Az egészségügy is ígéretesen fej­lődik. Amíg 1970-ben 432 pol­gárra jutott egy orvos, ma már ez a szám 390-re csökkent. A lakáskultúra az életszínvonal emelkedésének megfelelően alakul. Többek között 3800 ki­lométer hosszú vízvezeték- és csatornahálózat épül, ami lé­nyegesen hozzájárul az életkö­rülmények javulásához. A párt szociális határozatának szelle­mében a szülők egyre előnyö­sebb körülmények között nevel­hetik gyermekeiket. Csak az utóbbi években 175 óvoda nyi­totta meg kapuit a kisgyerekek előtt. A különböző kedvező in­tézkedéseknek máris megvan a hatása, mert észrevehetően nö­vekedett a természetes szaporu­lat. Az 1973-as évben az előze­tes számítások szerint elérjük a 7,2 százalékos természetes szaporulatot, ami csaknem 75 százalékkal több, mint az 1968- as évben volt. Nagy mértékben hozzájárult ehhez a gyermekes családoknak nyújtott támoga­tás, amely 1970-hez képest há­rom milliárd koronával növe­kedett. A beszámoló elemezte az 1974-es évi tervfeladatok cél­kitűzéseit is. Megállapította, hogy minden feltételünk meg­­van arra, hogy az igényes cél­kitűzéseket valóra váltsuk. A beruházások az eredeti elgon­dolásoktól eltérően nyolc mil­liárd koronával lesznek na­gyobbak. Kiemelhetjük, hogy a nemzeti bizottságoknak a lakás­építésre nyújtott hozzájárulása körülbelül 18 százalékkal nö­vekszik. Strougal elvtárs azon­ban leszögezte, a nagyobb be­ruházások mellett törekedni kell a már megkezdett építke­zések minél gyorsabb befejezé­sére, hogy ezek kamatozhassa­nak a népgazdaság számára. Külső gazdasági kapcsola­taink az eddiginél jóval na­gyobb mértéket öltenek. Ez fő­leg a szocialista államokkal való kölcsönös árucsere forgal­mi egyezményekből eredő elő­nyöknek köszönhető. A tervek szerint nagymértékben hozzá­járulunk a szakosítás és a kooperáció megteremtéséhez. Külkereskedelmünk főleg azért fejlődhet gyors ütemben, mert a Szovjetunió és a többi szocia­lista országok békeoffenzívája jó feltételeket teremtett az ál­lamközi és a kereskedelmi kap­csolatok kiterjesztésére. A Szövetségi Kormány elnöke hangsúlyozta, hogy a termelés racionalizálása és korszerűsíté­se indokolttá tette a jutalmazás új alapelveinek a bevezetését. Azonban az eddigi eredmények­kel távolról sem lehetünk meg­elégedve, és arra kell töreked­nünk, hogy a munkatermelé­kenység növelésével fokozzuk a termelést és a dolgozók is meg­felelő bért kapjanak a jól vég­zett munka után. A Szövetségi Kormány elnöke az eredmények megállapítása mellett hangsúlyozta, hogy még mindig nem tudjuk teljesen ki­elégíteni a lakosság igényeit. Sok még a hiánycikk. Nincs elég bútor, szőnyeg és más la­kásberendezési cikk. Ezért az új házasok sem tudják felhasz­nálni a nekik nyújtott kölcsönt. A jövőben lényegesen bővíteni kell az áruválasztékot, vonat­kozik ez a kisebb fémtárgyak­ra, a textilre és a cipőre is. Kevés a gyermekek számára gyártott árucikk is. A múlt évhez képest idén mintegy 50 ezer gyerekkel több született, ezt figyelembe kell venni a közszükségleti cikke­ket gyártó üzemek vezetőinek. A beszámoló befejező része pontokban foglalja össze azo­kat a feladatokat, amelyeket a legközelebbi időszakban meg kell valósítanunk. Az első hely­re sorolhatjuk azt az irányel­vet, hogy meg kell tartani a fejlődés eddigi ütemét és olyan forrásokat kell teremteni, ame­lyek biztosítják az ötéves terv sikeres teljesítését. Az élet­­színvonalat olyan ütemben, s oly módon kell növelni, hogy az megfeleljen a követelmé­nyeknek. Az építkezési beruhá­zásokat a nyersanyagforrások és a munkaerő figyelembe vé­telével kell széthelyezni. (Folytatás a 2. oldalon.)

Next